Felnégyelni? Jó hogy nem darálni!
Elrettentésre meg használjátok csak a fényképemet!
Egyébként nem kell a púder, én sem vagyok egy fokkal sem különb az átlagnál. Sőt!
Nekem is megvannak a magam hibái -állítom több is mint másnak- csak a Vadászat ahol maximálisan betartok minden írott, és íratlan szabályt. Másról meg nem beszélek!
Higgyétek el amit évek óta csinálok kurva hálátlan feladat. Voltam én már vaskalapos zsaru , " jöttment külföldi (nem helyi) aki mi a faszt akar itt reformálni?", Találtak már elejtett vadat annál a lesnél ahonnan egy órával azelőtt mentem el, (csak nem tudták, hogy a tőlem 100 méterre vadászó vadőrrel mentem vissza a házhoz, és nem volt lövés, és még sorolhatnám. Volt aki alig várta, hogy egy szálkát találjon és kizárathasson! Eddig megúsztam!
A tíz éve tartó ugatásom most kezd beigazolódni. Már mondják, hogy b+ mindenben igazad volt, és azok most a legnagyobb szájúak, azok állnak legjobban mellém akik eddig fogást kerestek rajtam. Persze, most hogy az ő pénzük is bánja, már kezdik felfogni! 2008 -óta évente jegyzőkönyvbe vetettem, hogy nem stimmel a kassza, a beszámoló. Erre tavaly kibukott egy évek óta tartó sikkasztás. Aztán találtam hozzá még annyit, mint ami elsőre kibukott!
Az elmúlt években egyre több módosításomat fogadták el, és az idén módosítás nélkül, egyhangúlag elfogadta a közgyűlés az általam összeállított összes szabályzatot. Higgyétek el kemény! Végre elindult egy új szemlélet, kezdik megérteni, hogy ha vadászni akarunk a jövőben ez így nem mehet tovább. Persze azért van egy -két ember a húszból akinek nem tetszik a szabályozás, de azoknak a napjai megvannak számlálva.
Tény, nekem kiemelten figyelni kell minden mozdulatomra, mondatomra, de higgyétek el meg lehet szokni, főleg ha soha nem voltam a szabálytalanságok elkövetője. (Én pl. nem veszem elő a fegyveremet ha pl. a sebkötözőm otthon felejtem. Ez van.
)
Igen, valóban az emberekben van egy nagy adag egymásra várás, és "ne én legyek a rossz" szemlélet. Inkább hallgat. Az is igaz, hogy a társaságokon belül annyi összefonódás, annyi vaj van a fülek mögött, hogy nem is mernek egymásnak szólni, mert akkor mindenki bilit borít. Na, de ennek az időnek lassan vége. Egyre több az újabb vadász, akiknél még kevés a "vaj", és ezeket lehet alakítani a társaságokat.
Persze ebben is nagyon nagy különbség van -legalább is szerintem- egy apró és egy nagyvadas tagság között. Egy apróvadason sokkal kevesebb a kompetencia, sokkal jobban figyelik egymást az emberek, (talán van ebben irigység is bőven) és nagyon kevesen reszkírozzák meg egy nyúl, vagy egy-két fácán miatt a tagságukat, fegyverüket. Egyetlen nagyvad lövése -legalább is nálunk- nem marad titok egy percig sem, így elvinni is nehezebb. Nem mondom, hogy nem fordul elő, de ezek általában csak azok merik megreszkírozni akik haza tudják vinni helyben úgy, hogy az ellenőrzés esélye 1%.
Azt én sem tudtam soha megérteni, hogyan tud sok nagyvadas társaság minden vadat hazavinni vadászrészként??
Nálunk még az is gond lenne, ha sok lenne a saját felhasználás (ebéd, ..) és már rég padlót fogtunk volna, ha nem fizetjük meg a vadhúst! Jó, a keveset nehezebb osztani.