|
U.Péter
|
 |
« Új üzenet #1097 Dátum: 2009. Szeptember 25. - 13:07:45 » |
|
4. alkalom, hétfő este:
A hétfő mindig necces, mert elvileg 7-ig dolgoznom kellene, de olyan szép idő van, hogy nem bírok magammal. 6-kor bezárom a hivatalt, úgysem jön már a kutya sem, rohanás haza átöltözni, kutyát-macskát etetni, és már száguldok is. Most a fiatal hivatásos kísér, apu megfigyelőként máshova ül.
Egy olyan tarlóra ülünk, ahol árvakelésként repce jött fel, állítólag ezen a környéken télen sok volt az őz.
Elég alacsony, nem túl bizalomgerjesztő lesre mászunk fel, félek, összerogy alattunk, de semmi gond. Úgy tűnik, a látszat néha tényleg csal…
Majdnem a tábla sarkában vagyunk, mögöttünk vizes, nádas bozót, ami jobbra előre a várost elkerülő útig (alig 300 m), hátra viszont messze nyúlik. Balra fent néhány tanya.
Gyönyörű este van, és igazán ígéretes helyünk lenne, ha nem zavarna a közeli forgalom, és a házaktól ide hallatszó kutyaugatás.
Az első negyedórában csak a környéken forgolódó dolmányosok hangja szórakoztat bennünket, aztán hirtelen közvetlenül a hátunk mögött hallatszik valami köhögésféle hang. Tulajdonosa alig lehet 20-30 méternél messzebb, de a teherautók dübörgése miatt képtelenek vagyunk megállapítani, milyen állat lehet? Többet nem is halljuk.
Annál inkább sikerül beazonosítani a következő hangot, már a szürkület közeledésekor, disznók randalíroznak mögöttünk! Eszményi helyük van, sűrű bozót, víz, túloldalon nagy kukoricatáblák. Sajnos, szinte semmi reményünk, hogy meglássuk őket, nyilván nem ide, a repcére jönnek majd…
Aztán nagyon sokáig semmi nem történik. Rohamosan alkonyodik, egyre fogy a remény. Sem közel, sem távol egyetlen őz sincs a repcén, ez azért kicsit furcsa…
Már-már indulnánk, amikor ismét halljuk a disznókat, egy kicsit közelebbről. Utána közeledő léptek zörögnek a bokrok között.
- Figyelj, jönnek a disznók! Ott marad, ha ezzel a kis puskával fejbelövöd?
- Igen…
Elhelyezkedem, a puskát a korlátra támasztom. Velünk egyvonalban egy kis nyílás van a bozótban, mintha régen út lett volna ott, csak eléggé felnőtte a gaz. Egyedül itt van esélyem látni valamit. A zörgés már onnét hallatszik, belenézek a távcsőbe, őz lépeget felénk. Bak! De mekkora bak! Világos agancsa csaknem kétszer hosszabb a fülénél.
Sajnos többet nem lehet megállapítani, annyira sötét van már. Alig 25 méterre, a tábla sarkában áll az őz, mindkettőnk szeme kocsányon lóg, de már nem látni rendesen. Én még kiveszem, hogy hátsó ág van, szemágakat azonban egyikünk sem tud felfedezni. Nagytestű, ám elég fiatalnak tűnő bak, olyan 3-4 évesnek tippelem. Ebben egyet is értünk, csak az agancs, azt nem vagyunk képesek már megítélni. Bár a hosszából következtetve jóval a súlyhatár fölött van, egy szemághiányos, erős, hegyes agancsvégű bak akár a többiekre is veszélyes lehet, ezért még egyszer jó lenne megnézni alaposabban.
Közben a bak észrevesz bennünket, megugrik, és kikocog elénk, ahol egy kis domb van. A repce itt még nem bújt ki, a talaj világos hátteret ad, és annyi feltűnik, hogy elég vékony az az agancs. Ezzel aztán lehetőségeinknek, képességeinknek vége. Megvárjuk, amíg az őz arrébb sétál, és mi is megyünk haza.
Apu nem látott semmit.
5. alkalom, kedd hajnal:
Most a szomszéd falu mögött próbálunk szerencsét. Hamar le is tesszük a kocsit, apu különválik, felül egy lesre, mi pedig a vadőrrel cserkészni indulunk. Ezen a környéken elég sok a felcsírzott tarló, van ismerős bak, hátha…
Be is osonunk egy keskeny kukoricás mögé, itt hatalmas táblában repce van. A kukorica szélében szokott András egy öregnek tűnő bakot látni, érdekes módon mindig elég későn.
Most rögtön hall is zörgést a kukoricából, erős a gyanúm, hogy rossz széllel jöttünk el a túloldalán, és megriasztottunk valamit. Mindegy egy kis időre behúzódunk a rá derékszögben fekvő másik tábla első soraiba és várunk kicsit. Annyit rögtön látunk, hogy messze, a repce közepében levő dombon kint legel három őz, állítólag suta két tavalyi gidájával.
Alig egy-két perce várakozunk, amikor a szemem sarkából látom, hogy az úton jön valami, már ide is ért elénk – róka! Persze, mozdulni is felesleges, alig 5 méterre van, a puska a vállamon. Már ki is szúrt, fordul vissza, megbököm a távcsövező Andrást, aki eddig észre sem vette.
Várunk még egy darabig, aztán elunjuk, itt semmi nem mozdul, majd visszajövünk, úgyis napfényben szokott itt parádézni a bak, az meg még messze van.
Elindulunk a repce szélében dél felé, hogy az erdő alá is benézhessünk. Messziről ugyanis ott is látni őzet.
A dombon csipegető hármas természetesen hamar észrevesz bennünket. Először felszaladnak a horizontra (és így megállapítható, hogy egyikük kis bak), majd eltűnnek a túloldalon.
Ez jó, legalább tiszta az út. Amerre megyünk, a régi, még csomókban ott hagyott gabonaszalma végi fel van forgatva, erre is disznók jártak 1-2 napja. Lemegyünk a sarokig, akkor kel Nap. Kakas ébredezik mellettünk, és a hajlatban két suta lege, bak sehol.
Visszafordulunk.
A keresett bak most sincs a kukoricaszélben, ezért egy keskeny tarlón nyugatnak tartunk, azt a táblát is megnézzük, ahol első este ültünk apuval. András szerint ott is van lőhető bak.
Ahogy kiérünk a másik útra, körülnézünk. A mező belátható részén semmi, ám amikor merőlegesen jobbra, az úton nézek végig, megakad a szemem valamin, és már állítom is le a botot, fektetem rá a puskát. Róka lapul az árokszéli gazban, olyan 100 méterre. Csak egy pillantás a céltávcsőbe és tudom, ezt a képet sokáig nem felejtem el: a vén, kitanult ravaszdi ijedt, sunyi tekintete festményre illene! Tudja, hogy hibázott, hogy baj van, és ez világosan kiolvasható a szeméből, de mielőtt akár csak kibiztosíthatnám a puskát, egy fordulattal eltűnik a kukoricában.
Kár, mert a kevés töltényem ellenére is szívesen kilyukasztottam volna a bundáját!
Még két tarlót megnézünk, sőt utolsónak a legelsőt ismét, de már semmi nincs kint.
Apu szintén eredménytelenül leskelődött, este megnézzük a tegnap esti bakot, hátha előbb kijön.
Folyt. köv.
|
