Bika vadásztatás, befejező rész
Tehát onnan folytatom, hogy kedden reggel megtaláltuk a vendégnek tetsző bikát, de este nem akartam zavarni a helyet, másfelé mentünk.
Egy cseres szálerdőben levő elhagyott, már cserjékkel benőtt tufabánya volt a helyszín, melynek gödre kétfelé osztja az oldalt. Így két kényszerváltót hoz létre, egyet alatta, egyet felette. Az összefüggő nagy erdőkből minden este megindulnak a szarvasok a lejjebb fekvő mg.-i részek felé, és itt vonulnak el. Az alsó részt választottam, és már viszonylag korán hallottam hogy egy bika jön a főváltón. Elég lassan közelített, mikor már kezdett szürkülni az erdőben, gondoltam döntsük el ezt a dolgot valamerre, elkezdtem bőgni. Valahogy jól eltalálhattam a hangot, mert egyből begorombult a bika, és úgy jött mint egy tank, keresztül a bokrokon. A vendég felvett puskával várta, de amikor úgy 20m-re tőlünk kiért, mondtam hogy ne lőjön, egy kis villás tízes volt. Elugrott, sötétedéskor hazamentünk.
Aztán szerdán hajnalban nagy reményekkel irány a tető, ahol egy erdők és facsoportok által körülzárt füves, bokros oldalban bőg a jó 12-es bika. Fél hatkor a helyszín alatt voltunk, óvatosan megindultunk a kikaszált cserkelőúton, a bika szünet nélkül bőgött felettünk. Az erdőből kiérve a nyilt rész széléhez, eléggé meglepve vettük észre, hogy fent teljesen másképp fúj a szél mint a völgyben, pont a legrosszabb irányba. Ha a terv szerint kikerüljük a bikát, és felülünk a váltójához 80-100m-re eső lesre, akkor pontosan a bőgőhely felé húz a szél.
Úgy döntöttem hogy nem vágunk elé, hanem vele párhuzamosan, kissé lemaradva követjük amíg kiér egy olyan oldalba, ahol a cserkelőútról is látható, meglőhető lesz. 5:45-ig minden a terv szerint alakult, amint azonban kezdett lővilág lenni, a bika elhallgatott, és tempósan megindult fel az erdő felé. Gyorsan átvágott azon a részen amire ráláttunk, csak annyi idő volt, ami alatt megállapíthattam hogy bizton ugyanaz a bika. Pontosan azon a váltón ment, mint előző hajnalban, ha a lesen lettünk volna, 100%-os a helyzet. De a szél miatt ott nem lehettünk.
A B terv szerint visszakoztunk, le a völgyben menő földesútra, azon egy rohanásban előre mentünk a tarra vágott oldal aljára, és a vágás aljában, egy kupac ágfa takarásában foglaltunk állást. Hosszasan várakoztunk, de hiába. Sem a bika, sem a tarvadak nem váltottak át a kopasz területen, pedig az előző napi beállóhelyükhöz más úton nem juthattak el. Arra gyanakodtam, hogy talán valamitől megugrottak, és már előttünk átmentek. Továbbmentünk arra a helyre, ahova előző nap beváltottak, de nem voltak ott, és friss nyom sem volt befelé. Tanácstalanul mentünk vissza az autóhoz, ahol nemvárt infót kaptunk: a völgy túlsó oldalában álló, kb 6-700m-re levő lesről egy vadásztárs végig látta a csapat mozgását. Nem a nagy erdő felé mentek, hanem a domb tetejére érve visszafordultak a falu felé, és a szélső házaktól 2-300m-re levő, kb 1 ha-os kis akácos foltban feküdtek el. Na, puff.
Este értelemszerüen a kis akácost teljesen körbefogó, derékon felül érő siskanádba ültünk. Bárhol jön ki a bika, meglátjuk. Meg is láttuk, 7:48-kor jött ki, utolsó lővilág után. Szépen bőgve végigvonult a horizonton, mögötte a szomszéd falu fényeivel. Nagyszerű látvány volt, de lövés csak úgy jöhetett volna szóba, ha utána egyikünk börtönbe megy.
A bika lement a völgyben levő patakhoz, majd rövidesen elfoglalta helyét a vadrózsás-kökényes oldalban, és nagy hangon hirdette, hogy ki az úr a háznál. Eljöttünk, abban a tudatban, hogy másnap reggel itt lesz, ha jó a szél a lesre ülünk, ha olyan mint reggel, akkor fentről jövünk le.
Csütörtök reggel, szemerkélő eső, a szél olyan, hogy fentről kell bemenni. Semmi gond, kerülünk, bemegyünk, 5:20-kor a helyünkön vagyunk. Közvetlen az alattunk levő oldalban szünet nélkül bőg a bika, max 150m-re lehet. Felállítom a 3 lábú lőbotomat a vendég elé, puska rá, várunk a derengésre. A borult ég miatt később világosodik, amúgy is óráknak tűnnek a percek… most végre tökéletes helyzetben vagyunk, már csak annyi fény kell, hogy a szálkeresztet lássa a vendég. A bika lassan megindul felfelé, de olyan a pozíciónk, hogy akár az erdő felé, akár a kis akácba indul, látni fogjuk. 5:50-kor elhallgat, távolabbról 2-3 bika bőgése hallatszik, de előttünk teljes csend.
Épp arra gondolok, hogy a fene egye ezt az esőt, tegnap ilyenkor már lehetett látni, amikor elbődül a bika. Egyből lezsibbadtam az idegességtől, mert már bent volt a szélső fák alatt. Csak az járt a fejemben, hogy itt kell tartani még 5-10 percig. Bőgtem neki, válaszolt. Egyre ingerültebben bőgött vissza, majd ki is jött. A keresőben már láttam a testet, de ahhoz még nem volt elég fény, hogy az agancsot is lássam. Mivel teljesen biztos voltam benne, hogy ugyanaz a bika, mondtam a vendégnek hogy lője. Célozgatta, mondta hogy még nem tud lőni, nem látja. (Kahles 6x42) Mondtam neki, hogy ha látja, ne sokat gondolkozzon, mert ennél jobb helyzetben nemigen leszünk. Még 1-2 percig volt kint a bika, aztán már hiába bőgtem, bement a tarvadak után, és viszlát. Annyit mondott a jáger, hogy látta ugyan valamennyire a céltávcsőben, de nem érezte biztosnak a helyzetet. Mondtam hogy persze rendben, de le voltam törve mint a bili füle. Pár perc hiányzott.
Este a vendég határozottan ugyanoda akart ülni, ráhagytam, bár kevés esélyt láttam rá hogy időben megjön a bika, aztán nem is jött. Volt egy pár őz, egy jó bak, és két süldő.
Ugyanaznap este egy lucerna melletti lesen, rendes lővilágnál, a hivatásos vadászunk által kísért vendégnek kijött egy jó, 7kg fölötti 12-es bika, de az ember nem lőtt rá. A vadőrünk szerint nem merte bevállalni, mert egy igen nagy terpesztésű agancsról van szó, ami jó nagyot mutat. 60-80m-re állt a bika, a vendég meg addig mocorgott a lesen, meg a puskájával vacakolt, odakoccantotta stb. míg a tarvadak kibökték, és viszlát.
Utána azt nyilatkozta az ember, hogy a biztosítót nagyon halkan akarta kinyitni, (M 98), és ahogy arra figyelt, odakoccant a puska. Na mindegy…. az én vendégem azt mondta, hogy meglőné ezt a bikát.
Ma reggel arra lesre mentünk. Odafelé menet hallottuk hogy erősen bőg a plan 12-es, a szokott helyén. Megkérdeztem, hogy nem akarná-e mégegyszer megpróbálni azt, de nem akarta. A leshez közelítve hallottam hogy még kint vannak a szarvasok a lucernán, mondtam hogy nagyon óvatosan menjünk. Közvetlen a leshez érve a vendégem megbotlott, vagy megcsúszott vagy mittudomén mit csinált, lényeg hogy elvesztette az egyensúlyát, a létrában kapaszkodott meg, és közben hozzácsapta a lőbotot. Akkorát szólt mint egy kispuska lövés, erre persze a lucernán nagy dobogás, nem tudom mi minden volt rajta, de az mind elszaladt.
Felültünk azért a lesre, kivilágosodott, kis ködszitálás, egyébként sehol semmi. Egy nem messze levő másik lucernán bőgögetett egy bika, arra még ránéztünk. Amikor kibújtunk az erdőből, pont az utolsó pár tarvad ment le a tábláról, a bika már bent volt. Leállítottam a lőbotot, elővettem a bőgő alkalmatosságot (nem nevezem bőgőkürtnek, mert porszívócső), és mondtam az embernek, hogy ha előbb látja meg mint én, akkor se lőjön amíg nem mondom. Bőgtem, válaszolt, de nem túl nagy lelkesedéssel. Aztán egy fél percre mégis megmutatta magát, ahogy az erdő szélén egy ritkásabb bokros részen felénk fordult. Jó 180m-re lehetett, akkora agancsa volt, hogy a ritkás ködben nem is láttam hogy van valami a fején. Mondtam az embernek hogy max 3kiló, de inkább kevesebb. Túl kicsi, rendben.
Ezzel be is fejeztük a vadászatot, délben hazautaztak.
Szóval így nézett ki az elmúlt hetem, hát nem egy sikersztori. A lehetőségek és a képességek most ennyit engedtek. Az elmúlt években jobban sikerült, talán jövőre megint jobb lesz.
