Sziasztok!
Boar és a többiek!
Elf kérdése így hangzott:
"Nem akarok sokáig alkalmatlankodni, és bocsánat ha nagyon hülye kérdést tennék fel, de nem találok máshol ebben a témában infót sajnos.
Azt hallottam hogy a nemileg éppen pont aktív lányok esetleg a gím bikák támadására vagy érdeklődésre nagyobb eséllyel számíthatnak."
Arra kíváncsi hogy a "nemileg éppen pont aktív lányokat" megtámadhatja-e a bika. Tudomásom szerint a lányok kb 3 hétig pont aktívak nemileg.
(ebből is látszik, hogy Elf olyan fiú, aki ezt még nem tudja.
A lányok viszont tisztában vannak ezzel.
)
A támadások java része kerti, házi bikák által következett be. Az áldozat pedig férfi, vagy idős nő volt, róluk pedig nem kideríthető, hogy nemileg mennyire voltak aktívak.
Én a vadon élő szarvasokról írtam. Ti a kerti, és háznál neveltek viselkedéséről, amelyek az embert fajtársként kezelik, vagyis másik bikaként, vagy tehénként. A szabadon élő szarvas az embert ragadozóként kezeli, és ha meg is támadja, az ijesztés, elzavarás, vagy menekülés közben teszi. Utóbbi nem direkt támadás.
Én is találtam még két cikket.
"Illegálisan, bejelentés és engedély nélkül tartották egy ház udvarában azt a szarvasbikát, amelyik kedden vadult meg Pogányban. A vadászok nagyon különösnek találták az állat viselkedését, ezért úgy döntöttek terepszemlére mennek. Azt akarták kideríteni, honnan jöhetett a megvadult szarvasbika.
link:
RTL Klub Híradó - Takács Nikolett
2007-01-11, 21:39
A vadászmester szerint a szerdán hajnalban lelőtt szarvast még borjú korában fogták be. Egy háznak az udvarában olyan nyomokat találtak, amelyek alapján biztosak lehetnek benne, hogy a bika onnan szökött ki kedd hajnalban, mielőtt randalírozni kezdett az utcában. Emellett azonban más bizonyítékuk is van.
„A trófeán piros festéknyomokat találtunk. A gépjárművek közül egy piros gépjármű sem volt, megnéztük a karámot, és a karámoszlopok piros festékkel voltak lefestve” – mondta Soós Nándor vadászmester.
A trófeát visszakérték a Kaposvári Állategészségügyi Állomástól, ahol a szarvasbika koponyáját vizsgálták. A Független Hírügynökség úgy értesült, hogy a vizsgálat kiderítette, az állat nem volt veszett.
A megyei földművelésügyi hivatal adatai szerint a tulajdonosnak nem volt engedélye a vadtartásra. Ezért több százezer forintos bírsággal is büntethető. A vadászok feljelentették a férfit. Nem kizárt, hogy a tulajdonosnak kell majd megfizetnie azt a kár, amelyet a szarvasbika okozott az utcán parkoló autókban."
"Emberre támadt a hurokban vergődő szarvasbika
2008.10.13. 07:46 - ttl72
Súlyos állapotban szállította a mentőhelikopter a Kaposi Mór megyei kórház sürgősségi osztályára azt a fiatalembert, akit egy hurokban vergődő szarvasbika döfött hasba.
A Sonline.hu információja szerint a szerencsétlenül járt erdőjáró és barátja, Lakócsán a gerendai erdőrészen talált rá a hurokban vergődő szarvasbikára. A fiatalemberek állítása szerint nem ők állították a csapdát, csak ki akarták szabadítani a szarvasbikát, amikor a megriadt állat hasba döfte egyiküket. A sérültnél légmell alakult ki. A helyszínre a barcsi mentősöket hívták, az ápolók azonban nem vállalták a szállítását, ezért a mentőhelikoptert riasztották."
Olyan cikket nem találtam, ahol nőre támadt volna szarvasbika, csak azért mert nő. Ha meg meg van veszve, akkor mindegy, kire támad.
Elfnek írnám, hol kereshet utána a kérdéseinek: a neten a Hírkeresőbe kell beírni, hogy Szarvastámadás, és kiad egy listát. Itt a hírek mellett szakértői magyarázatot is kaphat.