Steve
Vendég
|
|
« Új üzenet #465 Dátum: 2010. Március 10. - 08:51:15 » |
|
Gyerekek! Szerintetek, és legfőképp Voldi és Boar szerint ennek a mi kis közösségünknek van-e értelme bárminemű nyilatkozatnak, kiáltványnak stb..... Számomra felháborító a kamara országos vezetésének sunyi lapítása az ügyben, az eddig nyilatkozó megyei szövetségek dilettáns megnyílvánulásai meg egyenesen szembe mennek a "tagság" jól felfogott érdekeivel. Én szigorúan a magam véleményét közölve a mellett voksolok, hogy hallassuk a hangunkat, még ha bámily' gyenge és bármily' halk is! Persze ennek a közösségre gyakorolt hatásait erőnkhöz és tudásunkhoz mérten járjuk körül! Vélemények?!
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Voldi
Adminisztrátor
Vadász
Nem elérhető
Hozzászólások: 9530
Piros betűs nagyokos...
|
|
« Új üzenet #466 Dátum: 2010. Március 10. - 09:03:32 » |
|
Gyerekek! Szerintetek, és legfőképp Voldi és Boar szerint ennek a mi kis közösségünknek van-e értelme bárminemű nyilatkozatnak, kiáltványnak stb..... Számomra felháborító a kamara országos vezetésének sunyi lapítása az ügyben, az eddig nyilatkozó megyei szövetségek dilettáns megnyílvánulásai meg egyenesen szembe mennek a "tagság" jól felfogott érdekeivel. Én szigorúan a magam véleményét közölve a mellett voksolok, hogy hallassuk a hangunkat, még ha bámily' gyenge és bármily' halk is! Persze ennek a közösségre gyakorolt hatásait erőnkhöz és tudásunkhoz mérten járjuk körül! Vélemények?! Azt gondolom, hogy egy jól összefoglalt, korrekt helyzetértékelést és véleményt az egész mizériáról kitehetünk a weboldalunkra. Mindenképpen a tagság véleményére alapozva, átrágva. Akár nyílt levélként.
|
|
|
Naplózva
|
-Voldi, ritka rusnya vagy alsógatyában... -Levegyem?
-"Ha mindenki úgy tesz, ahogy tenni köll, akkor minden úgy lösz, ahogy lenni köll!"
|
|
|
Taser
|
|
« Új üzenet #467 Dátum: 2010. Március 10. - 09:16:46 » |
|
Szia Steve Az ötlet szimpatikus, már többször volt szó róla ilyen vagy olyan eset kapcsán. De mindig oda jutott, minden agyalgás, hogy a fórum alapvető célkitűzése ez volt: Mit nem szeretnénk? Nem szeretnénk meggyőzni senkit a vadászat szükségességéről, szenvedélyünket nem akarjuk elfogadtatni senkivel, nem kívánunk hittérítő munkát végezni. Egyszerűen jól szeretnénk érezni magunkat, így, egymás közt, szeretnénk megosztani élményeinket, tapasztalatainkat vagy akár gondolatainkat egymással.Szerintem maradjunk meg ennél.Mert aki figyelembe akarja venni véleményünket annak elég beleolvasni a fórumba. Aki meg nem akarja figyelembe venni, annak küldhetünk mi petíciót akármennyi aláírással is. Ez nem struccpolitika ez a realitás. Én így látom. Azt már csak félve merem mondani mert valami modi jön és hogy a csatolt nyilatkozat és a az alatta lévő levél másolata az egyértelmű bizonyíték arra, hogy a Dinamikus Lövészsport egyesület VALÓBAN mindent megtett a törvény módosításáért. Ha lesz ilyen akkor nekik VALÓBAN meg lehet köszönni.
|
|
|
Naplózva
|
A vadász legbiztosabb fegyvere a türelem. Nem gondolkodunk. Nincs mivel. Lövünk. Van mivel.
|
|
|
Steve
Vendég
|
|
« Új üzenet #468 Dátum: 2010. Március 10. - 10:02:21 » |
|
Szia Steve Az ötlet szimpatikus, már többször volt szó róla ilyen vagy olyan eset kapcsán. De mindig oda jutott, minden agyalgás, hogy a fórum alapvető célkitűzése ez volt: Mit nem szeretnénk? Nem szeretnénk meggyőzni senkit a vadászat szükségességéről, szenvedélyünket nem akarjuk elfogadtatni senkivel, nem kívánunk hittérítő munkát végezni. Egyszerűen jól szeretnénk érezni magunkat, így, egymás közt, szeretnénk megosztani élményeinket, tapasztalatainkat vagy akár gondolatainkat egymással.Szerintem maradjunk meg ennél.Mert aki figyelembe akarja venni véleményünket annak elég beleolvasni a fórumba. Aki meg nem akarja figyelembe venni, annak küldhetünk mi petíciót akármennyi aláírással is. Ez nem struccpolitika ez a realitás. Én így látom. Azt már csak félve merem mondani mert valami modi jön és hogy a csatolt nyilatkozat és a az alatta lévő levél másolata az egyértelmű bizonyíték arra, hogy a Dinamikus Lövészsport egyesület VALÓBAN mindent megtett a törvény módosításáért. Ha lesz ilyen akkor nekik VALÓBAN meg lehet köszönni. Teser! Amit írsz az igaz az utolsó írásjelig. De.... De itt most nem erről van szó! Én abban látom a veszélyt, hogy elindult a jelenleg regnáló többségű törvényhozás felöl egy "keresztes háború" a polgári célú lőfegyverek radikális csökkentésére. És ez bizony előbb, vagy utóbb bennünket vadászokat is érinteni fog. Sunyi módon lapíthatunk mi (itt nem a fórum(ok)ra gondolok, hanem a képviseletünkre), meg elhatárolódhatunk a sportlövőktől (lásd pl. a Békés megyei kamarát), de ha a média által inkorrekt módon hülyére agymostt tömegekre gondolsz akkor arra kérdésre, hogy fegyver(?), gyilkosságok(?), stb., 10 emberből 9 a vadászaokra fog asszociálni. És amennyiben mi, vadászok leszünk a következő lépcső, akkor -visszakanyarodva a te gondolatodhoz- szépen lassan nem lesz miről beszélgetni ezen, és más fórumon sem. Ezért én igen is azt gondolom, hogy hallasuk a hangunkat mint "bármekkora közösség", akik képesek együtt gondolkodni! Vállaljunk szolidalitást a sportolókkal, mert amit velük megtenni készülnek (ami szerintem az egyik húzó sportágunk mellesleg!!!) annak a melege már a mi bőrünket is piszkosul égeti!
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
nagysas
Globális moderátor
Vadász
Elérhető
Hozzászólások: 4147
TSP
|
|
« Új üzenet #469 Dátum: 2010. Március 10. - 10:03:00 » |
|
Nem szeretnék beledumálni, no de azért a vadászatra buzdítás, és a fegyvertartás '"szabályozásával" kapcsolatos véleménnyilvánítás nem feltétlenül egy és ugyanaz. Kövezzetek meg, de én pl. teljes mértékben elfogadom az mdlsz álláspontját. Mi a különbség a vadász és a sportlövő között a fegyvertartást illetően? Semmi, legfeljebb a fegyver mérete (náluk inkább előfordul pisztoly, mint nálunk). Ja meg hogy náluk néhány száz/néhány ezer főről van szó, esetünkben 50-60000. Totál jogos a példájuk: 18 éves apuci kedvence kapásból vehet olyan és annyi vadászpuskát, amennyit szeretne, ez tény. Megaztán valaki belinkelte a Nyikita (remélem jól írom) féle cikket, ami szerintem igen jól tükrözi az igencsak viharvert sorsát a magyar sportlövészetnek. Remélem, és titkon valahol bízom is benne, hogy hamarosan, végre valahára helyére kerülnek ezen a téren a dolgok. Addig meg így is, úgy is kénytelenek leszünk lenyelni a békát, aminek a kiváltó okát nyugodtan nevezzünk "kampányfogásnak" (én speciel más észérvet nem találtam még ennek a mizériának). Egyet nem szabad elfelejteni: a megosztó stílust megettük (ld. kamarai, lövészegyesületi cikkek). Kiállni kéne egymásért, nem egymást b..sztatni. Amíg ez nem megy, addig lehet rágni a kefét, mert később nem kell csodálkozni, ha nekünk is ugyanez a "megoldás" adatik. Akkor helyeseljen a kamarai főhajjakend. Nem kívánok a fórum lelkiismeretévé avanzsálni, úgyhogy ha valakinek valamiben aggályos az írás: RADÍRRA fel!
|
|
|
Naplózva
|
Ó Sunny... a tyúkok előtt mindig legyen víz!! 在我赤裸的身上牺牲一只山羊
|
|
|
Steve
Vendég
|
|
« Új üzenet #470 Dátum: 2010. Március 10. - 10:06:38 » |
|
Nem szeretnék beledumálni, no de azért a vadászatra buzdítás, és a fegyvertartás '"szabályozásával" kapcsolatos véleménnyilvánítás nem feltétlenül egy és ugyanaz. Kövezzetek meg, de én pl. teljes mértékben elfogadom az mdlsz álláspontját. Mi a különbség a vadász és a sportlövő között a fegyvertartást illetően? Semmi, legfeljebb a fegyver mérete (náluk inkább előfordul pisztoly, mint nálunk). Ja meg hogy náluk néhány száz/néhány ezer főről van szó, esetünkben 50-60000. Totál jogos a példájuk: 18 éves apuci kedvence kapásból vehet olyan és annyi vadászpuskát, amennyit szeretne, ez tény. Megaztán valaki belinkelte a Nyikita (remélem jól írom) féle cikket, ami szerintem igen jól tükrözi az igencsak viharvert sorsát a magyar sportlövészetnek. Remélem, és titkon valahol bízom is benne, hogy hamarosan, végre valahára helyére kerülnek ezen a téren a dolgok. Addig meg így is, úgy is kénytelenek leszünk lenyelni a békát, aminek a kiváltó okát nyugodtan nevezzünk "kampányfogásnak" (én speciel más észérvet nem találtam még ennek a mizériának). Egyet nem szabad elfelejteni: a megosztó stílust megettük (ld. kamarai, lövészegyesületi cikkek). Kiállni kéne egymásért, nem egymást b..sztatni. Amíg ez nem megy, addig lehet rágni a kefét, mert később nem kell csodálkozni, ha nekünk is ugyanez a "megoldás" adatik. Akkor helyeseljen a kamarai főhajjakend. Nem kívánok a fórum lelkiismeretévé avanzsálni, úgyhogy ha valakinek valamiben aggályos az írás: RADÍRRA fel!
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Taser
|
|
« Új üzenet #471 Dátum: 2010. Március 10. - 10:32:39 » |
|
Kövezzetek meg,
Na jól van! Ha nagyon akarod . Ma délután 16.30 kor ráérek. A Duna parton jó lesz? Ott ahol az a sok cipő van a lépcsőkön. Te/Ti mint jó dumás, jogvégzett ember/ek összedobhatnál/ összedobhatnátok egy tervezetet amin jól elvitatkoznánk miután megköveztünk. Mert, ha kiállunk valamivel akkor az legyen olyan ami retorikailag és jogilag is megállja a helyet. Legyen közérthető, ütős és főleg rövid. Ellenkező esetben éppen az ellentétes hatást érjük el vele. Én próbálkoztam már ilyet írni nekem nem jött össze. Steve éppen ez a gondom. Az agymosott plebs. Ha azt a nyilatkozatot nem a Mauninka sóban olvassa fel valamelyik Megafrász nyertes , akkor semmi hatása nem lesz a közvéleményre, ezen keresztül a törvényhozókra se. Azért az szavazás nagyon jól mutatta a fegyvertartók és fegyvert ellenzők egymáshoz való viszonyát és arányát. Legfeljebb a saját lelkiismeretünket nyugtatjuk meg vele, hogy mi ezt is megtettük. Ha csináljuk, akkor csináljuk komolyan. Az utolsó sorban mindenképpen bele kell írni, hogy "Győzelem vagy Walhalla." ( copyright by Taser)
|
|
|
Naplózva
|
A vadász legbiztosabb fegyvere a türelem. Nem gondolkodunk. Nincs mivel. Lövünk. Van mivel.
|
|
|
nagysas
Globális moderátor
Vadász
Elérhető
Hozzászólások: 4147
TSP
|
|
« Új üzenet #472 Dátum: 2010. Március 10. - 10:48:39 » |
|
Én próbálkoztam már ilyet írni nekem nem jött össze. "Győzelem vagy Walhalla." ( copyright by Taser) Mert weaponálisan túlképzett vagy Te legfeljebb csúzlit kapnál, de belegravíozhatnád a nyelébe, hogy "Walhalla"
|
|
|
Naplózva
|
Ó Sunny... a tyúkok előtt mindig legyen víz!! 在我赤裸的身上牺牲一只山羊
|
|
|
Taser
|
|
« Új üzenet #473 Dátum: 2010. Március 10. - 10:50:46 » |
|
|
|
|
Naplózva
|
A vadász legbiztosabb fegyvere a türelem. Nem gondolkodunk. Nincs mivel. Lövünk. Van mivel.
|
|
|
S.Peti
|
|
« Új üzenet #474 Dátum: 2010. Március 10. - 10:52:52 » |
|
Mert weaponálisan túlképzett vagy Te legfeljebb csúzlit kapnál, de belegravíozhatnád a nyelébe, hogy "Walhalla" Szivacslabdás csúzlit...
|
|
|
Naplózva
|
...forrókezű fiatal vadásztárs...
|
|
|
nagysas
Globális moderátor
Vadász
Elérhető
Hozzászólások: 4147
TSP
|
|
« Új üzenet #475 Dátum: 2010. Március 10. - 11:03:56 » |
|
Szerintem a szabály akkor az igazi, ha azok is hozzászólhatnak, akikre vonatkozna (van valami erre vonatkozó fogalom, ha jól emlékszem, talán a demokrácia ) Amennyiben a fórum szellemiségével nem ellentétes, úgy akár új topicban is hozzá lehetne szólni (értelmes észérvekkel, ötletekkel, háttéranyaggal a témához), mondjuk a Jogszabályok topicban. Persze ez csak egy ötlet. A megelőzendő kéretik jóváhagyni az elképzelést.
|
|
|
Naplózva
|
Ó Sunny... a tyúkok előtt mindig legyen víz!! 在我赤裸的身上牺牲一只山羊
|
|
|
Sam6
|
|
« Új üzenet #476 Dátum: 2010. Március 10. - 11:15:30 » |
|
Szerintem a szabály akkor az igazi, ha azok is hozzászólhatnak, akikre vonatkozna (van valami erre vonatkozó fogalom, ha jól emlékszem, talán a demokrácia ) Amennyiben a fórum szellemiségével nem ellentétes, úgy akár új topicban is hozzá lehetne szólni (értelmes észérvekkel, ötletekkel, háttéranyaggal a témához), mondjuk a Jogszabályok topicban. Persze ez csak egy ötlet. A megelőzendő kéretik jóváhagyni az elképzelést. Nézzed már a Sast! Mással akarja megíratni..... Ejj, ejj.... Ma estére készen legyen ám! :
|
|
|
Naplózva
|
"A vadászat számomra egy életre szóló ösztönös elhivatottság"
|
|
|
Steve
Vendég
|
|
« Új üzenet #477 Dátum: 2010. Március 10. - 11:16:26 » |
|
Ha belefogunk mindenképpen kell, hogy a teljes fórum "lakóközösség" véleményét tükrözze! Ezért még mielőtt elkezdünk kéziratokat gyártani, én személy szerint kíváncsi lennék a fórum tagság szélesebb véleményére! Ez pont olyan kérdés amiben nem nagyon lehet "tartózkodni".... : Nyílvá nem kötelező hozzászólni sem, de ha van vélemény ki vele!
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
S.Peti
|
|
« Új üzenet #478 Dátum: 2010. Március 10. - 11:17:38 » |
|
|
|
|
Naplózva
|
...forrókezű fiatal vadásztárs...
|
|
|
S.Peti
|
|
« Új üzenet #479 Dátum: 2010. Március 10. - 11:23:24 » |
|
Ha belefogunk mindenképpen kell, hogy a teljes fórum "lakóközösség" véleményét tükrözze! Ezért még mielőtt elkezdünk kéziratokat gyártani, én személy szerint kíváncsi lennék a fórum tagság szélesebb véleményére! Ez pont olyan kérdés amiben nem nagyon lehet "tartózkodni".... : Nyílvá nem kötelező hozzászólni sem, de ha van vélemény ki vele! Van. Ma ők, holnap mi... Én személy szerint a sportlövők mellett is állok. Nem olyan komoly az a pszihés miújság, de a pénz maradhat az én zsebemben is...már ha lenne rávaló. Már háromszor megfeleltem. De nem szívesen veszem, hogy teljesen hülyének nézzenek már megint.
|
|
|
Naplózva
|
...forrókezű fiatal vadásztárs...
|
|
|
|