Üdvözletem Mindenkinek!
Ma hajnalban elég "érdekes" idő fogadott. Akkora köd (vagy pára) volt, hogy fél sörétlövésnyi távolságra lehetett kb. látni...
Noss... A megszokott helyemre mentünk ki Ariellel, aki eddig nemigen értette, hogy miért nem lőjjük az elmúlt két hétben a szajkókat, récéket, úgyhogy eléggé "untan" ült mellettem, és figyelgette az ébredő hajnalt.
Nehezen akart virradni, 5:10-kor még teljes sötétség, csöpögős nyálkás idő, aztán lassan a rigók is elkezdtek ébredezni, közben az ég is egyformán világosodott minden oldalon, nem volt kelet, meg nyugat... Egy-egy rigó már a frászt hozta rám, ahogy bevágott a fejemfölé a ködből, aztán 5:23-kor már kezdtem azt hinni, hogy megint egy szalonkátlan hajnallal gazdagodtam, amikor szemből, mint a villám "kijön a ködből" egy Szalonka, és előttem elfordul, le kell guggolnom, hogy a sötét háttér miatt lássam, az odadobott lövésem összetöri, de már el is tűnik a látóhatáromból. Küldöm is a Kutyát, éppen töröm meg a fegyvert, amikor ugyanúgy, mint az előző, csak magasabban jön mégegy Szalonka, csapom össze a fegyvert, és felső csőből odalövök a legjobb távolságban szépen elfelé menő Madárnak, ami meg sem rezzen a lövésemre...
Aztán hallom, hogy Ariel nyüszít a gaz közt, biztatom, nyüszít... Mi lehet? Beakadt? Odajön hozzám, visszaküldöm, nyüszít... Megyek oda én is, hát látom, hogy a kutyám néz felfelé egy vadszilvabokorra, amin ott van 2 méter magasan fennakadva a SZALONKÁM!
Leveszem, megszagoltatom Ariellel, aztán török egy csergallyat, és megcsinálom eme szép madárnak a ravatalát...
Idén most voltam kint 16. alkalommal, eddig négy szalonkát láttam, de gyanítom, hogy még csak ezután jön a java...
Üdv: Feri
