A történet pár szóban:
A bak egy lucernás kaszálóra járt (nem egészen mellesleg a házunktól kb. 300 m-re
) Két héttel korábban vettem észre a műútról spektívvel. Akkor három bak volt kint és azt láttam, hogy az egyik gombos.
Csütörtökön este mentem ki rá először. A műútról láttam, hogy kint van, és hogy lefekszik a fasor szélébe. Hamar haza, kocsi le, és gyalog lementem a kert alá. Sikerült is eljutni addig a facsoportig amíg akartam, a bak ugyanott feküdt, a lucernás túlsó felén.
Vártam türelemmel, fel is állt hamarosan, de a távolságot egy kissé sokallottam. Gondoltam várok, majd jön közelebb. Jött is szépen, de egyszer csak jött a másik két bak (egy második agancsú hatos, meg a testvére aki szintén megérne egy misét: A két agancs a rózsa fölött megtörik, és teljesen oldalra-előre áll. Úgy hogy oldalról nézve előre állnak az agancsszárak, előlről nézve pedig szinte derékszöget alkotnak. Érdekes, de ezt leszámítva - első agancsnak - jó hosszúságú és vastagságú agancs, úgyhogy nem is foglalkoztam vele tovább.), és elkezdődött a játék, aminek során persze - Murphy törvény... - egyre messzebb kerültek.
Lassan kezdett sötétedni is, de a fehér orrfolt miatt mindig tudtam melyik az "enyém". Szürkületben kissé közelebb jöttek, de már a szürkület miatt voltam bizonytalan a lövéssel, meg nagyon közel is voltak a horizonthoz.
Aztán lassacskán azt vettem észre, hogy kijött vagy tíz szarvas meg három dámbika is. Jó kis gyülekezet így a kert végében...
Hazafelé menet a búzán még belefutottam két tehénbe borjakkal, meg elugrasztottam egy (szerintem) disznót is...
Vasárnap este tudtam megint kimenni. Mikor elértem a "megszokott" helyemet a fasorban már kint voltak a lucernán. Nem is messze, de elég jól mozogtak, ment a játékos kergetőzés, verekedés. Aztán addig-addig, hogy volt egy olyan pozíció hogy tudtam lőni.
A kaliber 5,6x57, kb. 120m-ről lőttem. Tüdőlövés, még kb. 30-40 m-t ment.
A fehér orrfoltról kiderült, hogy pigmenthiány - ott hófehér volt a szőr. Korábban sokmindenre gondoltam (valami virágszirom ráragadt, nejlon, betegség miatt habzik a szája), de így utólag gondolva érdekes lett volna meghagyni, mert az orrfolt miatt lehetett volna később is azonosítani, hogy mire viszi egy ilyen gombos.