Honlap arrow Tanulmányok arrow A dúvadállomány szabályozásának jelentősége a fácángazdálkodásban ...
 
A dúvadállomány szabályozásának jelentősége a fácángazdálkodásban ...

Nyugat-Magyarországi Egyetem

Erdőmérnöki Kar

Vadgazdálkodási Intézet




A dúvadállomány szabályozásának jelentősége

a fácángazdálkodásban a balatonfenyvesi

Hubertus Agráripari Bt. példáján

(rövidített verzió)



Készítette:

Gángó Csaba

erdőmérnökjelölt




Sopron

2005.



Intézeti konzulens:

Prof. Dr. Faragó Sándor intézetvezető egyetemi tanár


Külső konzulens:

Horváth Tamás vadászati ágazatvezető

1. Bevezetés


A balatonfenyvesi Hubertus Agráripari Betéti Társasággal már a középiskolás szakmai gyakorlatok során megismerkedtem. Többször vettem részt hajtóként nagy terítékű fácánvadászatokon és dolgoztam a fácántelepen a kötelező nyári gyakorlatok keretében. Már akkor felkeltette érdeklődésemet, hogy az apróvadnak nem igazán kedvező természeti és mezőgazdasági adottságok mellett milyen feltételekkel képes a társaság eredményes vadgazdálkodást folytatni.

A sikeres apróvad-gazdálkodás titka az okszerű élőhely-gazdálkodásban gyökerezik. E tevékenység egyik kulcsa az apróvadra komoly veszélyt jelentő ragadozók állománynagyságának elviselhető szinten tartása. Véleményem szerint ennek még nagyobb jelentősége van a mesterséges vadtenyésztésben. A természetes állományokkal ellentétben itt nem szükséges akkora hangsúlyt fektetnünk a fácán szaporodási és táplálkozási feltételeinek biztosítására, hiszen előnevelt egyedeket bocsátunk ki és az utónevelés során a szükséges takarmány jelentős részét biztosítjuk. A legfőbb feladatunk tehát az apróvad megóvása a ragadozókkal szemben. Ezt csak úgy tudjuk elérni, ha egész évben aktív dúvadállomány-szabályozást végzünk, a szőrmés és szárnyas kártevők létszámát a minimálisra csökkentjük. Ez által a kibocsátott fácánok nagyobb része éri meg a téli hajtóvadászatok idejét és a fizető vendégvadászok által terítékre kerülhetnek.

Dolgozatom megírásának céljául azt tűztem ki, hogy összehasonlítsam a jelenleg használt dúvadgyérítési módszerek hatékonyságát, összefüggéseket keressek a ragadozók állománynagysága ill. terítékadatai és a fácángazdálkodás eredményessége között. Felhívjam a figyelmet a csapdázásra, mint hagyományos ragadozógyérítési módszerre, hiszen a mai magyar vadgazdálkodásban méltatlanul mellőzött szerepet tölt be.







2.2. Vadgazdálkodás, vadászat


Hubertus Agráripari Bt. 12 087 ha területen folytat vadgazdálkodást. Ennek a 10 %-a művelés alól kivett etrület.

2.2.1. Vadgazdálkodási szempontból jelentős vadfajok


Gímszarvas: A Nagyberek csaknem teljességében érintetlen ősi eredetű élőhely, kitűnő élettér, jó táplálékforrásul szolgál a vad számára. Így talán nem is meglepő, hogy gímszarvas állomány az ország legjobbjainak egyike. Éves teríték kb. 300 db, melyből mintegy 50 db a bika. Bőgésben az átlagos agancssúly meghaladja a 7 kg-t, az érmességi arány a 70%-ot. Érett bikák esetén akár 12-13 kg-os agancssúly sem jelent ritkaságot.

Őz: Az őz a Nagyberek területén nagy létszámmal, ám közepes trófeaminőséggel található. Az évente lőtt kb. 40 bak átlag súlya 300 gramm körüli. Természetesen minden évben esik 2-3 érmes bak, 400 gramm feletti agancssúllyal. Az éves teríték kb. 150 db.

Vaddisznó: Vadászatilag egyik meghatározó vadfaj. A Berek lápos területe ideális élőhely a vaddisznó számára, nem is beszélve a köztes helyeken folytatott mezőgazdaság kb. 1 000 ha-os kukorica vetésterületéről. Az éves teríték 330-350 db, melyből mintegy 50 db kan. Tavaszi-őszi-téli lesvadászatok során az eredmény szinte garantált, emellett november-december hónapban kiemelkedő terítékű hajtóvadászatok kerülnek megrendezésre.

Fácán: A gímszarvas és a vaddisznó mellett a harmadik legfontosabb vadfaj. A társaság intenzív fácántenyésztést folytat, de mellette a természetes szaporulat is jelentős.
Nagyterítékű fácánvadászatokat évente 4-5 alkalommal rendeznek, ahol nem ritkaság a napi

2 000 db feletti teríték, 11-14 puskával. A nagyterítékű vadászatok mellett november elejétől január végéig szerveznek keresővadászatokat. Éves teríték 10 000-12 000 db.

Pusztaberényben található a keltető- és nevelőtelep. Éves kapacitása 250 000 db tojás, melynek nagy részét napos fácánként értékesítik az ország más vadgazdálkodói számára. Emellett a Berekbe kb. évi 25 000-30 000 db előnevelt fácán kerül kihelyezésre. A keltetéstől a nevelésen keresztül, a kihelyezésig és a területen történő őrzésig a társaság saját szakemberei végzik a munkákat.



2.2.2. A területen előforduló dúvadfajok és károkozásuk


Róka (Vulpes vulpes)

A róka táplálkozását tekintve oppurtunista stratégiát követ, táplálékválasztása rugalmas. Szinte bármely megfelelő nagyságú állatot elkap, ami csak előfordul élőhelyén. Ezen kívül felszedi a rovarokat, békákat, vadgyümölcsöket, kifossza a fészkeket, dögre is rájár. Táplálkozására jellemző a szezonalítás: táplálék-összetétele évszakonként változó, mindig az a zsákmány dominál, amely a legkönnyebben elérhető. Esetünkben nyilván befolyásoló tényező, hogy minden ősszel egy helyre koncentrált, nagy mennyiségű fácánkibocsátás történik. Ez természetesen odavonzza a környékről a rókákat és mivel itt a tenyésztett fácán a legkönnyebben elérhető zsákmányállat, ez táplálék-összetételben is megmutatkozik.

Egy példány napi táplálékszükséglete – az élőhelyi adottságoktól és az évszaktól függően – 0,5-1 kg zsákmányállat-testtömegre tehető.

A róka egész évben vadászható, viszonylag jól csapdázható, különösen a fiatal egyedek.


Borz (Meles meles)

Hazánkban is sokfelé előfordul, száma néhol a rókáéval vetekszik. Hegyvidéken ugyan 2000 méterig megtalálható, de már közepes magasságokban is ritkának számít. A legkedvezőbb feltételeket a dombvidékek és középhegységek kínálják, 700 m-ig. Itt a rétekkel és legelőkkel határos erdőszéleket részesíti előnyben, a nedves talajt kerüli.

A borz a szó legszorosabb értelmében mindenevő. Elsősorban rágcsáló emlősöket, madarakat, madártojást, kétéltűeket és hüllőket zsákmányol, de nem veti meg a rovarokat és a talajlakó gilisztákat sem. Emellett táplálékának nem kis hányada növényi eredetű: szereti a zsenge füvet, a gabonát, a kukoricát, a szőlőt és egyéb gyümölcsöket is. Igen kedvelt zsákmányállata a sün, megeszi a dögöt is. A telepek környékén érzékeny károkat okozhat, ha rákap a fácánra. Június 1.- február 28.-ig vadászható.


Vadmacska (Felis silvestris)

A vadmacska főleg az összefüggő, nagykiterjedésű erdők lakója, így táplálkozási szokásait is az erdei élőhely adottságai határozzák meg. Elsősorban az erdei rágcsálókat pusztítja, egy nap alatt akár 20-25 db egeret vagy pockot is megfog. Gyakran zsákmányol pelét, mókust, szívesen fogyasztja a nyulat, de kirabolja az énekesmadarak fészkét is, sőt szárnyas apróvadfajainkat sem kíméli. A vizsgált területen is előfordul, mivel védett, csak élvefogó csapdával védekezhetünk ellene. A befogott egyedek a teleptől elszállításra, majd szabadon engedésre kerülnek.


Nyest (Martes foina)

A régi lexikonok és állattani könyvek erdőlakónak ismertetik, s ez akkoriban igaz is volt. Főleg a lomberdők lakójának ismerték, ahol az üreges, mészköves vidéken élt. Ma is kedveli e régi életterét, azonban kultúrakövető fajként egyre inkább az emberi településekre, vagy azok közelébe húzódik, bizonyára a könnyebben beszerezhető táplálékszerzés miatt.

A nyest mindenevő: növényi és állati eredetű táplálékot egyaránt fogyaszt, étlapja ezért rendkívül változatos. Szereti a gyümölcsöt, a szőlőt, az erdei, vadon termő almát, körtét. Az állati eredetű táplálékai még változatosabbak, ugyanis megeszi a gilisztákat, a cserebogarakat, a kétéltűeket, gyíkot, siklókat, de legszívesebben a rágcsálókat, madarakat és az utóbbiak tojásait és fészekben ülő fiókáit. Kárt tesz a baromfiudvarokban, a fácántelepekre is belátogat. Zsákmányolja a fészkén kotló fácántyúkot is. Télen a házakba behúzódó kisemlősökre vadászgat. Szenvedélyes ragadozó, amely a menyéthez hasonlóan olykor jóval több állatot is elpusztít, mint amennyit elfogyaszt. Vadászható, vadászati idénye szeptember 1.-től február 28.-ig tart. A telep környékén a róka mellett a nyestet csapdázzák legeredményesebben.



Nyuszt (Martes martes)

Elterjedése Magyarország egyre több erdőterületen bizonyított, és kiváló alkalmazkodó képessége miatt egyre jobban terjed.

Kizárólag a fákon tartózkodik, felkeresi a nagyobb testű madárfajok fészkeit is táplálékszerzés és tartózkodási célból. Étlapján apró erdei rágcsálók, mókusfélék, madarak tojásai, fiókái szerepelnek az első helyen, de a különféle bogyós termések, fák és bokrok gyümölcsei, olykor rovarok is táplálékai közé tartoznak. Ügyesen elfogja a nyulat, a fácánt, a foglyot, a fürjet, fészkén kotló madarat. Kártétele a védett madarak tojásainak s a fiókáknak fogyasztásában is megnyilvánul, de a gyümölcsösökben is kárt tehet. Magyarországon védett faj, védekezni csak élvefogó csapdával tudunk ellene.


Görény (Mustela putorius)

A közönséges görény síkságokon, domb-és hegyvidékeken egyaránt előfordul. Kedveli a lomb- és vegyeserdőket, amelyeket legelők és tisztások tarkítanak, s a vágások is kedvelt tartózkodási helyei. A mezőgazdasági területeken és a síkságokon kedveli az erdősávokat, az erdőfoltokat, főleg ahol állandó jellegű víz - patak, tó, holtágak - találhatók, mert bőséges zsákmányt talál. Előszeretettel zsákmányolja a békákat, halakat, siklókat, gyíkokat is. A pockok, az egerek, az ürgék, hörcsögök, patkányok és más mezei rágcsálók a legkedveltebb zsákmányállatai közé tartoznak. Előszeretettel keresi fel a falvakat, tanyákat, ahol a háziszárnyasok fő dézsmálója: a tojástól, a felnőtt baromfiig mindent elpusztít. A baromfiudvarokban végzett pusztítása mellett kártétele különösen nagy lehet a fácánosokban, a kibocsátó helyek környékén, és a természetes nyúl- és fácánállományban. Egyes vizsgálatok szerint a táplálékszükségletének mintegy 20%-át az apróvadállományból szerzi. Ezért a görény-populáció alacsony szinten tartása fontos feladat az apróvadas vadászterületeken. Lesen, alkalomszerűen egércincogással lehet közelünkbe csalni, de a puskázásnál eredményesebb a csapdázása. A vizsgált területen csak elvétve kerül a csapdákba. Vadászati idénye szeptember 1.-től február 28.-ig tart.


Menyét (Mustela nivalis)

A Kárpát-medencében mindenütt őshonos, minden területen megtalálható. 2001-ben lekerült a védett fajok listájáról, jelenleg se nem vadászható, se nem védett. A szomszédos országokban - Ausztria kivételével - vadászható, csapdázható. Emberlakta helyek, tanyák, falvak, közelében is előfordul, de igazi élőhelye a bokros, cserjés, fás, ligetes erdőrészek, a fasorok és erdősávok, ahol búvóhelyet talál magának. Előnyben részesíti a műveletlen talajú réteket, legelőket, parlagon hagyott területeket, ahol táplálékot bővebben talál, s a vakond, pocok vagy más rágcsálók földalatti járataiban búvóhelyet találhat. Főleg az egérjárta helyeken gyakori, hiszen ezek a fő táplálékai, és a pockok mellett, a kifejlett patkányt is megfogja, a fiatal mezei nyúlfiakat is előszeretettel zsákmányolja. A fácántenyésztésben csak csibekorban okozhat károkat, de ez is csak ritkán fordul elő. (Nagy, 1993)


Aranysakál (Canis aureus)

E faj a hazai vadászok körében kevéssé ismert, mivel a jövőben egyre nagyobb mértékben kell

számolnunk jelenlétével, ezért bővebben foglalkozok vele.

Az aranysakál a XIX. század végén, a XX. század elején még közönséges tagja volt a hazai faunának. Kipusztulása után a kilencvenes évek elejétől spontán visszatelepedése figyelhető meg hazánk déli megyéiben, elsősorban a Dráva-síkon és az Ormánságban. Magyarországi terítékadatai: 1997-ben 11, 1998-ban 22, 1999-ben 38, 2000-ben pedig 59, 2003-ban 85 egyed került a vadászok puskája elé. Az összes lelőtt egyed 87,3%-a származott a Dunántúlról, leginkább Somogy, Baranya és Bács-Kiskun megyékből.

A kutyafélék családjába és a ragadozók rendjébe tartozó sakál rejtett életmódot él. A fákkal tarkított pusztákat, parlagterületeket, a bokorerdőket és a nehezen áttörhető bozótosokat kedveli.
Éjszakai állat, a nappalt általában takarásban vagy kotorékában tölti. A kotorékot - ha használ - vagy maga ássa, vagy rókától, borztól veszi át. Naplementekor indul vadászni, magányosan vagy párban. Mozgáskörzete 0,5-2,5 km2. Zsákmányát belopja, majd hirtelen ráugrik, mivel viszonylag rövid lábai és arányosan nehéz teste alkalmatlan a zsákmány hosszú üldözéséhez.
Bár ragadozó, széles táplálékspektruma alapján mindenevőnek tekinthető. Táplálékában leginkább kisebb gerincesek, elsősorban a rágcsálók és kistestű madarak dominálnak. Az alacsonyabb rendű állatokat sem veti meg, puhatestűeket, ízeltlábúakat és a halat, haltetemet is elfogyasztja. Étrendjében szerepelnek kétéltűek és hüllők is. Egyes vizsgálatok nyulat, fácánt, vízivadat és tojásokat is kimutattak. Legfeljebb birka vagy kecske méretű állatokat és más ragadozók által meghagyott maradékot eszik. Növények zöld részei, füvek, gabona, gomba, gyümölcsök közül alma, körte, dinnye is előfordult tápláléka között. Tavasszal különböző növények gumóit és hagymáit ássa ki. Dögöt is fogyaszt, főleg télen. Táplálékválasztásában a szezonális különbségek jelentősek lehetnek. A hazai táplálkozásvizsgálatok alapján eddig azt tudhattuk meg, hogy az aranysakál téli-tavaszi étrendjében a kisemlősök - a mezei és az erdei pocok - dominálnak. A vadgazdálkodók félelme a sakál vadállományban okozott kártételét illetően alaptalan. Szarvasfélék (gím, dám és őz), valamint vaddisznó ugyan előfordul kisebb mennyiségben a faj táplálékában, de valószínű, hogy egy-egy vadászat során elejtett, de az utánkeresés során meg nem talált dögöt fogyasztja el. A sakál háziállatokban okozott kártételétől is tartanak a helyi gazdák, de az eddigi eredmények e feltevést sem támasztják alá. Táplálkozása alapján az aranysakál inkább a vörös róka táplálék-konkurensének tekinthető.

Szaporodási időszaka tavaszra esik, a 3-5 kölyök április második és május első felében jön a világra. Mintegy 2 hónapos korukig szopnak, s csak ezt követően hagyják el a kotorékot. Etetésükben és nevelésükben mindkét szülő részt vesz, félévesen érik el kifejlettkori testméreteiket. Általában a következő év tavaszáig maradnak együtt a szülőkkel. A kommunikációs hangok igen gazdagok. Hazai megfigyelések szerint elsősorban a nyárvégi-őszi időszakokban hallatják a jellegzetes "sakálvokált", amely valószínűleg a fiatalok és szülők első együttes vadászatai alkalmával zendül fel, de a territóriumok határjelzését, a csoport összetartását és annak elosztását is szolgálja. Az aranysakál vörös rókától és kóbor kutyától való elkülönítése nehéz, mert színezete változatos és nehezen meghatározható. Különös ismertetőjele és így legpontosabb megkülönböztető jegye a talppárnája. Lábnyomán is jól látszik, hogy a két középső ujj párnái mind a négy mancson összenőttek. Ez különösen az elülső lábakon látható jól. A két középső ujj és a rajtuk lévő karmok igen közel helyezkednek el egymáshoz. Ezzel a jeggyel sem a kutya, sem a farkas, sem a róka nem rendelkezik. Az aranysakál június 1. és február 28. között vadászható. (Lanszki-Heltai, 2000)


Dolmányos varjú (Corvus cornix)

A szarkához hasonlóan szereti a sík, vagy dombos vidéket, ártéri erdőket.

Legveszedelmesebb, legkörmönfontabb fészekrabló, amely a házi baromfi szaporulatának is vámszedője. Az éles szemű madarak elől nincs biztonságban se a fészekalja tojásai, a fiókák, sőt még a kisebb emlősök (nyúl) kölykei sem. Többen összefogva, folyamatos zaklatással ugrasztják le a kotló fácánt és más madarakat a fészkükről, hogy hozzájussanak a tojásokhoz vagy a fiókákhoz. Legelőkön, szántókon sok rovart és sáskát, valamint nyárvégeken és ősszel sok rágcsálót is fogyaszt. Dögökre is rendszeresen rájár. Ritkábban növényi táplálékra is fanyalodik, alapjában véve állati táplálékon él. A természetes fácánállomány nagy ellensége, a tenyésztett fácánnál kevesebb a jelentősége, mivel az előnevelt és kibocsátott madarakat már nem tudja megfogni. Állománya a Berekben többszörösére növekedett, nem ritkák az 50-es, 100-as csapatok sem. Vadászati idénye július 1.-től február 28.-ig tart, ill. apróvadas vadászterületeken az apróvad szaporodási időszakában a vadászati hatóság külön engedéllyel gyéríthető.



Szarka (Pica pica)

A mezőgazdasági művelés alatt álló sík vidék fasoraiban, domboldalak kökényeseiben, de nem zárt erdőkben él. Szereti a csendereseket, fiatal állományú erdők széleit. Táplálékában az utóbbi időben csökkent az állati eredetű anyagok és nőtt a mezőgazdálkodási termékek, hulladékok aránya. Az állati táplálék túlnyomó része rovar. Ragadozó és fészekrabló tevékenységét igazolja, hogy a vizsgált példányok táplálékában rendszeresen volt madártojás és fióka (a fácán és kisebb, talajon fészkelő madarak), napos nyúlfiak, apró rágcsálók és gyíkok. A baromfiudvarokban is jelentős károkat okoz. Főként a téli időszakban dögöt is eszik. Vadászati idénye a dolmányos varjúéval megegyezik.


Szajkó (Garrulus glandarius)

Kimondottan erdőlakó. A hegység, dombvidék és a síkság erdős részein országszerte megtalálható, ahol kisebb, és közepes nagyságú lombos, vagy fenyves erdők vannak. Szereti a sűrű szálerdőt, a dús koronájú szegélyfákat, és a ligetes művelt területekkel megszakított kisebb erdőket is. Mindenevő, de a költési időszakban főként állati eredetű táplálékot fogyaszt. Ilyenkor sok énekesmadár-tojás és csibe, rovarok (hernyók, pókok, bogarak, legyek, sáskák), csigák szerepelnek zsákmányai között. Ősszel és télen a növényi eredetű táplálék dominál (tölgymakk, kultúrnövények magvai, stb.) Augusztus 1. és február 28. között vadászható.


Héja (Accipiter gentilis)

A héja néma megjelenésétől felriadó madarakat a pacsirta nagyságtól a vadrécéig, a futó vagy lapuló emlősöket a mezei nyúl nagyságúakig meg tudja fogni. Legfontosabb tápláléka a házigalamb és a többi galambféle, a rigók, a szajkók, a varjak, a harkályok, a mókus és az apróvadas területeken a fácán, a fogoly, a mezei nyúl. Hazánkban a fácánkibocsátó helyek környékén végzett vizsgálat alapján a táplálék-összetételét a következőkben állapították meg: az összes táplálék 88,7%-a madár volt, ebből az első helyen a fácán szerepelt 24%-os részaránnyal, a szintén 24%-os ismeretlen eredetű madárzsákmánnyal együtt. A galambfélék 16%-ot adtak és jelentős volt még a varjak, a szajkó és a harkályok aránya. Emlős csak egy volt a 106 minta közül, egy mezei nyúl és érdekes, hogy 15 db ízeltlábút is találtak (10,6%). (Nagy, 1993.)


Védett! A vadgazdálkodó indokolt esetben kérhet engedélyt a természetvédelmi hatóságoktól a héja befogására és áttelepítésére. Lóki György, a Hubertus Bt. egyik fővadásza egy személyben a Magyar Solymász Egyesület fősolymásza is, így az általa befogott héják solymászokhoz kerülnek.


Kóbor kutya

A kóbor kutyák táplálék-összetételét is a gyomortartalom alapján vizsgálták. Legnagyobb arányban kis rágcsálók fordultak elő. Jelentős hányadot tettek ki az olyan emlősmaradványok, amelyek nyúlból és őzből származnak (25-40%). Vadászható madarak maradványait csak a minták 2-3%-ában sikerült kimutatni. Az elérhető zsákmányállat függ a kutya méretétől. A vizsla nagyságú vagy annál kisebb kutyák elsősorban a mezei nyúlra és az annál kisebb emlősökre jelentenek veszélyt. A nagyobb kóbor kutyák viszont már az őz elfogásában is eredményesek, elsősorban falkában támadva. Ezek alapján megállapítható, hogy a kóbor kutyák a fácángazdálkodásban csekély károkat okoznak, de főként az őz védelmében mindenképp fel kell lépni ellenük a törvény adta lehetőségeken belül. (Detrich, 2005)



Kóbor macska

A tanyán élő macskák nagy része rendszeresen kóborol, szinte csak éjszakára tér haza. A vadon élő házimacskák azonban csak a párosodás érdekében közelednek szelíd társaikhoz, egyébként minden tekintetben az igazi vadmacska életmódját követik. Táplálkozásbiológiai szempontból a vadmacskák és az elvadult vagy szabadon született házimacskák azonosnak tekinthetők. Táplálékuk igen változatos, zömében vadon élő fajokból tevődik össze, de vadgazdálkodási szempontból fontos zsákmány csak igen kis arányban fordul elő benne. Nagyrészt kis rágcsálók, főleg pockok, továbbá hüllők, gerinctelenek alkotják. Az énekesmadarak aránya 10% körüli, de ez a mennyiség védett, néha ritka fajokból származik, az elvadult házimacska lelövése, így elsősorban természetvédelmi szempontból indokolt. (Detrich, 2005) Mindkét faj rendkívül sikeresen csapdázható. Folyamatosan üzemelő csapdákkal jelenlétük a szabad vadászterületeken is minimálisra csökkenthető.




3. Fácángazdálkodás

3.1. Tenyésztés


A Hubertus Agráripari Bt. Fácántelepe Pusztaberényben található, területe 1,5 ha. A telepen közel 35 éve folyik tenyésztés. A törzsállomány tárolására egy 2 ha alapterületű tároló voliert alakítottak ki. A törzsállomány 550 kakasból és 3800 tyúkból áll, amelyet az előző év első keléséből válogatott egyedek alkotják. E madarak egyik szárnyát már csibekorban csonkítják. Maximum ötévente más tenyészetből mongolicus alfaji bélyegeket hordozó tyúkokat vagy kakasokat hoznak vérfrissítés céljából. A márciusi törzsesítés baromfipestis ellen oltják az állományt. A tojatás 542 db, angol rendszerű tojatóbokszban zajlik, amelyeknek alapterülete egyenként 16 m2, tetejük nem fedett. A tojatóbokszokban 1:6-7 ivararányt alakítanak ki.

Januárban már megkezdik a tojótáp etetését, a későbbiekben hetente kétszer friss lucernát, 20 naponként vitamint is adnak a törzsállománynak. A jó tojáshéjképződést segíti a takarmánymész etetése. A syngamosis megelőzésére Intersol-t használnak, amely nem hat kedvezőtlenül a tojástermelésre. A tojásokat naponta ötször gyűjtik, Virocid-os oldatban fertőtlenítik, majd a tárolóba helyezik őket. A tároló helyiségben 12 óránként forgatják a tojásokat. A tároló helyiség keltető házban található, amelynek keltető termében 2 db, La Nationale - egyenként 24 000 tojás kapacitású - előkeltető és 5 db, szintén La Nationale - egyenként 5 000 tojás kapacitású bújtató gép üzemel.

Előmelegítés után a tojásokat 21 napig a 37,2-37,6 °C-os hőmérséklet és 50%-os relatív légnedvesség mellett előkeltetik. A gép kétóránként forgatja a tojásokat. A 10. napon lámpázzák a tojásokat és a terméketleneket vagy elhaltakat kiemelik a gépből. A 21. nap után a bújtatóba kerülnek a tojások, ahol a hőmérsékletet változatlan szinten tartják, míg a relatív légnedvességet 80%-ra emelik. A második lámpázást elhagyják. A 24. napon "héjazzák" a tojásokat a kelés segítése érdekében, majd hagyják a kikelt csibéket felszáradni a gépben. A gépből való kivétel előtt felmelegítik a terem hőmérsékletét, ahol válogatják és dobozolják a csibéket a nevelőházakba, bérnevelésre vagy értékesítésre való szállítás előtt. A nevelőházak nevelőegységei 24 vagy 48 m2-es alapterületűek, amelyekben egyenként 400 illetve 800 csibe helyezhető el. A csibéket mélyalmon tartják, a nevelőegységek műanyával, itatóval és etetőtálcával vannak ellátva, szellőztethetők, ablakuk van, és kifutó is tartozik hozzájuk. A teremhőmérséklet a csibék fogadásakor 28 °C, az első napokban a levegőt párásítják, hogy a légnedvesség 64-75% legyen. A csibéket a terembe helyezéskor Kamilla Vitt-es teával itatják, ami nyugtató és fertőtlenítő hatású. Az etetés 5 napos korig dercés indítótáppal történik, majd fokozatosan szoktatják át őket nevelőtápra. A léghőmérsékletet úgy csökkentik, hogy az első kiengedésig, tehát a csibék 3 hetes koráig megegyezzen a külső hőmérséklettel. Ilyenkor történik a baromfipestis elleni vakcina itatása. A kifutóban kapnak először zöld lucernát. Erre az időszakra tehető - jó idő esetén - a kifutóban való éjszakáztatás kezdete. A kifutóban takarást, árnyékolást kell biztosítani. A 6. héttől a nevelőtáp mellett tört búzát is kapnak már, természetesen a zúzókövek folyamatos biztosítása mellett. A 7. héten kezdődik meg a csibéknek az utónevelő-helyre történő szállítása. A kibocsátóhely kifejezetten a fácánnak van kialakítva, vadászerdőből, vadföldekből, gazosokból (aranyvessző) áll, 200 ha területű. A madarak számára etető és itatóhelyeket alakítottak ki, ahol a morzsázott nevelőtáp után áttérnek a kizárólagos szemes takarmány (búza és kukorica) etetésére. A botulizmus megelőzésére nagy hangsúlyt fektetnek az elhullott madarak összegyűjtésére. A fajlagos tojástermelés jobb években elérheti 70 db tojást tyúkonként. A perzisztencia időszaka általában 85-95 napra tehető. A kelési eredmény törvényszerűen az első keltetések során volt a legmagasabb, majd a termelési időszak végére csökkent a kelésérték. Átlag 62%. A tavalyi évben az előnevelés során 6,8%-os elhullás volt kimutatható.



3.2. Hasznosítás


A lőtt fácánon kívül minden évben tojás és napos csibe is kerül értékesítésre. Ha megvizsgáljuk az előállítási és az értékesítés költségeit, valamint figyelembe vesszük, hogy a kihelyezett vadászfácán jó esetben 40-45%-át vadásszák vissza, akkor láthatjuk, hogy a legnagyobb haszon a napos csibénél van. 1. táblázat


1. táblázat Előállítási költségek és értékesítési árak


Előállítási költség (Ft)

Értékesítési ár (Ft)

Tojás

40

85

Napos csibe

75

200

Kész vadászfácán

1350

4000



A társaság vendégvadászai főként osztrák és német nemzetiségűek. A vadászatok az első fagyok beállta után, november elejétől, közepétől kerülnek megrendezésre. A lőtt madarak 75-80%-át 1500-2000 darabos, tehát nagy terítékű hajtásokon ejtik el, ahol az elejtés ára 15 Euro/db. 10 vadász felett a sebzett madarak elvesztése miatt 5%-kal emelkedik a teríték és alapdíjként 100 Euro/vadász napidíjat számít fel a társaság. Kereső vadászat esetén nincs terítékemelés és alapdíj, az elejtés ára 16 Euro/db.

Az utóbbi években javult a visszavadászási arány, a vadászat céljából kihelyezett madarak kb. 40%-át sikerül elejteni.


4. A dúvadállomány szabályozása


A vadgazdálkodásban elkülönítünk apróvadas és nagyvadas területeket. Napjaink gyakorlatára jellemző, hogy a ragadozókkal szinte kizárólag az apróvadas területeken foglalkoznak Az esetek döntő többségében azonban ezeken a helyeken is általában lőfegyverre, kisebb mértékben a kotorékok ismeretére alapozott ragadozógyérítést végeznek. A hosszú távú, tartamos gazdálkodás ennél lényegesen átgondoltabb, tudatosabban tervezett, végrehajtott és ellenőrzött valamint gazdaságossági szempontból is értékelt tevékenységet kívánna. Ezt hívjuk ragadozógazdálkodásnak. (Szemethy-Heltai, 2001.)

A nagyvad- és az apróvadgazdálkodásban minden évben létszámbecsléseket végzünk, meghatározzuk a kivehető mennyiséget, majd a következő évi becsléssel ellenőrizhetjük a munkánk hatékonyságát, eredményességét. Ezzel ellentétben a jelenlegi adatszolgáltatási rendszerben a ragadozók és így a róka esetében is csak a lőtt mennyiséget kell bejelenteni. Ez az adat önmagában semmit nem mond, hiába vesz ki egy társaság a területéről száz vagy akár még több rókát is, ha nem tudja, hogy az eredeti állomány hány százalékát vagy hányszorosát vette ki, és ez hogyan hat az állományra. Nem mindegy az sem hogy a gyérítés súlypontja a téli (szezonbeli) vagy a tavaszi, nyár eleji hónapokra esik-e. Táplálkozásbiológiai vizsgálatokból ismert, hogy a róka az apróvadállományban a legnagyobb károkat tavasszal és nyár elején okozza - az utódok felnevelésekor, illetve a fiak "kirajzásakor". Az eredményes gazdálkodás azt követelné meg, hogy ekkor legyen a róka létszáma a minimális a területen, vagyis a tavaszi gyérítést kellene növelni. Ha csak a tél folyamán végezzük a gyérítést, akkor azzal azt érjük el, hogy a kölyöknevelési időszakban relatíve több táplálék áll rendelkezésre, azaz nyár elejére még több kisróka kerül ki a területre. A tavaszi gyérítés szükségességét az is bizonyítja, hogy a legtöbb természetes populáció - így a rókáé is - az utódok szintjén szabályozza nagyságát. Tehát ha az állománynagyságot érdemileg szabályozni akarjuk, akkor nekünk is itt kell beavatkozni. Egyes vizsgálatok szerint (Heltai-Pusztai-Szemethy, 1990.) Magyarországon a társaságok a téli szezonban majdnem ugyanannyi rókát ejtenek el, mint azon kívül. Ez a tény különösen akkor feltűnő, ha figyelembe vesszük, hogy a szezon mindössze 4 hónap, ami azt jelenti, hogy feleannyi idő alatt ejtenek el közel ugyanannyi rókát.

A rókaállomány-szabályozás hatékonyságát nézve nem közömbös, hogy milyen gyérítési eszközöket használunk. Olyan módszereket kell találnunk, melyek segítségével növekvő állománynagyság mellett is hatékonyan tudunk gyéríteni, tehát olyan lehetőségeket kell keresni, amelynek az eredményessége az állománysűrűség növekedését követi. Ezeket hívjuk összefoglaló néven sűrűségfüggő módszereknek. A jelenlegi - zömében fegyveres - gyérítést nem tekinthetjük sűrűségfüggőnek, a különböző csapdázási eljárásokat viszont igen. E téren, bár nagy hagyományokkal rendelkezünk, a helyzet kiábrándító. Míg Ausztriában egy vadőr 2-300 csapdát is kezelhet napi munkája mellett, addig nálunk csak elvétve használják a csapdák különböző típusait.

Mindenki által ismert az, hogy a szárnyasvad-tenyésztelepek és kibocsátóhelyek vonzzák a raga­dozókat és az is, hogy nagyon nehéz ellenük védekezni. A legtöbb kártétel általában éjszaka történik, amikor a fegyveres védekezés törvényileg tilos – ill. a lámpa használata engedélyhez kötött - és az esetek többségében a rossz látási viszonyok és a terep fedettsége miatt a gyakorlatban sem megoldható. Ilyenkor lehet hatékony segítség a csapdázás.

Gyakorlati tapasztalatok szerint fontos ok az is, hogy a nagyvadfajok vadászati idényében - különösen a golyóérett, trófeás egyedek esetében - általában mellőzik a ragadozók gyé­rítését azért, mert a lesvadászatok sikerességét nem kockáztatják azzal, hogy egy-egy rókára tett lövéssel elriasszák a gazdálkodó számára meghatározó bevételt jelentő nagyvadat.

Minden vadgazdálkodónak el kell döntenie, hogy mi a célja: a téli rókavadászat, az ekkor értékesebb gerezna megszerzése vagy az állomány csökkentése, az apróvad védelme. Elvileg ezt már a területi adottságok meghatározzák, hiszen a nagyvadas területeken az első, az apróvadasokon a második lehetőséget kell választani.


4.1. A ragadozógyérítés jogi szabályozása,

a természetvédelem elvárásai


A vadgazdálkodás, vadászat hagyományainak megőrzése, színvonalának fenntartása csak úgy képzelhető el, ha a társadalom szélesebb rétegei is elfogadják, megbecsülik e hivatás művelőit. Ehhez elengedetlen az, hogy a vadgazdálkodó ismerje és betartsa a rá vonatkozó jogszabályokat, ne adjon alapot a hatóságokkal és társadalmi szervezetekkel – pl. az állatvédőkkel és a természetvédelemmel – való összeütközésekre. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül összefoglalom a ragadozógyérítést, ezen belül a csapdázást közvetlenül érintő legfontosabb nemzetközi és az ehhez igazodó hazai szabályokat.


4.1.1. Nemzetközi egyezmények


Magyarország az 1979-ben Bernben létrehozott „Európai vadon élő növények, állatok és természetes élőhelyek védelméről” szóló egyezményhez 1990-ben csatlakozott. Ez volt az alapja az új Természetvédelmi törvénynek is. A Berni Konvenció IV. Függeléke ismerteti az elpusztítás, befogás és az egyéb formában történő kihasználás tiltott eszközeit és módszereit. Ezek a következők:

  • hurkok;

  • csaliállatként használt vak vagy megcsonkított élő állatok;

  • magnetofonok;

  • elpusztításra és elkábításra alkalmas elektromos eszközök;

  • mesterséges fényforrások;

  • tükrük és más fénylő eszközök;

  • a cél megvilágítására szolgáló eszközök;

  • éjszakai vadászatra alkalmas optikai eszközök;

  • robbanóanyagok (kivéve a bálnavadászatot);

  • hálók (ha széleskörű vagy nem szelektív befogásra vagy elpusztításra alkalmazzák);

  • csapdák (ha széleskörű vagy nem szelektív befogásra vagy elpusztításra alkalmazzák);

  • méreg és mérgezett vagy kábító csalétek;

  • gázosítás és kifüstölés;

  • félautomata vagy automata, olyan tárral rendelkező lőfegyverek, amelyek több lőszer befogadására ­alkalmasak, mint ami két ismétléshez szükséges;

  • repülőgépeket felhasználó módszerek;

  • mozgásban lévő gépjárművek.


Látható, hogy a Berni Egyezmény számos részletes és határozott tiltás (pl. a mérgek és a füstölés egyértelmű tiltása) mellett engedélyezi pl. a szelektív ölőcsapdák alkalmazását. Azonban minden törvény és szabály csak akkor működőképes hosszútávon, ha az élet hozta változásokhoz alkalmazkodni tud. A Berni Egyezményre épül az Európai Unió szabályozása (a 79/409/EEC Tanácsi Irányelv a vadmadarak védelméről és a 92/43/EEC Tanácsi Irányelv a természetes élőhelyek és vadflóra és –fauna konzervációjáról), amely pontosan meghatározza azokat az okokat és feltételeket, amelyek megléte esetén a szabályozásról időlegesen el lehet térni. Ilyen ok lehet például a természetes vadállományok és élőhelyük védelme, a nagymértékű gazdasági károk kiküszöbölése vagy a humán- és állategészségügyi problémák kivédése. Abban az esetben tehát, ha például valamely ragadozófaj túlszaporodása az előbbi veszélyek valamelyikét hordozza, alkalmazni lehet pl. tiltott eszközöket is a faj visszaszorítására. Mindezt azonban csak veszélyhelyzetekben, időlegesen és szigorúan ellenőrzött körülmények között lehet megtenni. (Szemethy-Heltai, 2001.)


4.1.2. Vadászati törvény


Hazánkban „A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról” szóló 1996. évi LV. Törvény (Vadászati törvény), és a törvény végrehajtására kiadott 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet (amely az Európai Unióhoz való csatlakozás után módosított is törvényen) szabályozza a vadászat eszközeit és módszereit, valamint a vadászható fajokat és vadászati idényeiket.

Vtv. 28. § (4) Tilos a madarak fészkének és fészkelésének vadászati célra engedélyezett vagy bármely más eszközzel való zavarása, megrongálása vagy elpusztítása. A vadászati hatóság a tilalom alól - a természetvédelmi hatóság előzetes szakhatósági hozzájárulásával - felmentést adhat, amennyiben a vadállomány védelme, valamint a vadkárok megelőzése ezt különösen indokolttá teszi.

Vtv. 29. § (1) Tilos a vad kínzása. A vad elejtése, elfogása nem járhat annak kínzásával.

Vtv. 30. § (1) Tilos a vadat a vonatkozó közösségi rendeletben foglalt csapdázási módszerrel, valamint méreg alkalmazásával elfogni, illetve elpusztítani.

(2) A vadászati hatóság – védett természeti területek vonatkozásában a természetvédelmi hatóság előzetes szakhatósági hozzájárulásával – vadgazdálkodási, humán-, illetve állategészségügyi indokokra tekintettel, a mérgező hatású anyagok használatára vonatkozó külön jogszabályok figyelembevételével engedélyezheti szelektív méreg alkalmazását.

(3) A vadászterületen a vadász a vadállomány védelme érdekében – a vad elfogására, elejtésére megengedett vadászati eszközzel – elfoghatja vagy elejtheti

a) a vadat űző kutyát, ha a vad sérelme másként nem hárítható el, illetve

b) fertőzés továbbterjedése vagy másként el nem hárítható támadás megakadályozása céljából a kutyát vagy macskát, ha a tulajdonosának felderítésére nincs közvetlen lehetőség.

(4) A (3) bekezdésben foglaltak nem vonatkoznak a felismerhető jellel ellátott, rendeltetésüknek megfelelően alkalmazott vadászkutyára, valamint a vakvezető kutyára.

Vhr. 22. § (3) A Vtv. 30. § (1) bekezdése szerint tiltott csapdázási módszer a lábfogó csapóvas alkalmazása is.

(4) Élő vad befogása esetén az alkalmazott befogót a jogosult köteles legalább huszonnégy óránként ellenőrizni. Éjszakai működés esetén az első ellenőrzést legkésőbb napkeltekor el kell végezni. A vadat a befogóból az észleléstől számított lehető legrövidebb időn belül el kell távolítani.

(5) A vad mozgásképtelenségét okozó befogás esetén haladéktalanul gondoskodni kell annak állat-egészségügyi ellátásáról.

Vtv. 67. § (3) Vadat elfogni az e célra szolgáló hálóval, befogó karámmal, altató-, bénító-lövedékes fegyverrel, valamint a vonatkozó közösségi rendeletben nem tiltott, illetve megengedett csapdázási módszerrel lehet.

Vhr. 60. § (2) A Vtv. 30. §-ának (2) bekezdése alapján róka, dolmányos varjú, szarka és szajkó elpusztítására védett állatot nem veszélyeztető szelektív hatású vegyszer is alkalmazható.

Vtv. 71. § (1) A vadászat rendje megsértésének minősül az alábbi vadászat:

d) a fényszóró engedély nélküli használatával, valamint

i) a vaddisznó és a róka vadászatának kivételével a csillagászati napnyugtát egy órával követő és a csillagászati napkeltét egy órával megelőző időpontok közötti vadászat (a továbbiakban: éjszakai vadászat).

(2) A vadászat rendje megsértésének minősül továbbá az alábbi eszközökkel történő vadászat:

e) az elektronikus optikai eszköz;

f) a vad megtévesztésére alkalmas elektronikus akusztikai eszköz;

g) a vad megtévesztésére alkalmas mesterséges szaganyag, valamint megcsonkított élő csali állat.

(3) A vadászati hatóság engedélyezheti

b) ha állat-egészségügyi, humánegészségügyi vagy vagyonvédelmi indokok ezt szükségessé teszik, a róka

fényszóróval történő éjszakai vadászatát.


Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy kizárólag lőfegyverrel és élvefogó csapdával jogszerű a ragadozók elejtése vagy elfogása. Tehát a Berni Konvenció rendelkezéseinél szigorúbban tilos bármiféle ölő­csapda alkalmazása (még akkor is, ha szelektív).


4.1.3. Természetvédelmi törvény


A természetvédelmi oltalom alatt álló ragadozófajokra az LIII/1996. Törvény a természet védelméről (Természetvédelmi törvény) szabályai érvé­nyesek. Ennek 43. §-a értelmében:

(l) Tilos a védett állatfajok egyedének zavarása, károsítása, kínzása, elpusztítása, szaporodásának és más élettevékenységének veszélyeztetése, lakó-, élő-, táplálkozó-, költő-, pihenő- vagy búvóhelyei­nek lerombolása, károsítása.




(2) Az igazgatóság engedélye szükséges védett, illetne - ha nemzetközi egyezmény vagy jogszabály másként nem rendelkezik - nemzetközi egyezmény hatálya alá tartozó állatfaj

  1. állományának szabályozásához;

  2. egyedeinek gyűjtéséhez, befogósához, elejtéséhez, birtokban tartásához, idomításához;

  3. egyedeinek mesterséges szaporításához;

  4. egyedének kikészítéséhez, preparálásához, a preparátumok birtokban tartásához; e) egyedének élőállat-gyűjteményben történő tartásához;

  5. hazai állatfaj-állományának külföldi állományból származó egyeddel történő kiegészítéséhez;

  6. állományai közötti mesterséges géncseréhez;

  7. egyedének cseréjéhez, adásvételéhez;

  8. egyedének külföldre viteléhez, onnan történő behozatalához, az országon való átszállításához;

  9. egyede visszatelepítéséhez, betelepítéséhez;

  10. kártételének megelőzése érdekében riasztási módszer alkalmazásához;

  11. egyede fészkének áttelepítéséhez;

  12. egyedének háziasításához.


A csapdázás során tehát a védett fajok kíméletére külön figyelmet kell fordítani.

A ragadozógyérítés szempontjából fontos a 13/2001-es KöM rendelet, amely a védett fajokról több lényeges változást tartalmaz. A csapdázás és a vadgazdálkodás napi gyakorlatát is érinti, hogy lekerült a védett fajok listájáról a menyét és a borz. A borz június1. és február 28. között vadászható. Másrészt ez a jogszabály hatályon kívül helyezett több korábbit, így a 1/1982-es (III. 15) OKTH rendeletet is. Mivel ez volt az a jogszabály, ami lehetővé tette az akkor még védett menyét és a mai napig védett héja gyérítését, e fajok gyérítési lehetősége megszűnt. Ezek alapján 2001. június 1-től a héjakosár engedély nélküli alkalmazása is tilos!






4.1.4. Állatvédelmi törvény


Hazánkban a XXVIII./1998. törvény Az állatok védelméről és kíméletéről” II. fejezetének 6. §-a kimondja, hogy:

(1)   Az állatot nem szabad:

  1. kínozni,

  2. emberre vagy állatra uszítani, illetőleg állatviadalra idomítani,

  3. kényszertakarmányozásra fogni, kivéve az egészségügyi megfontolásból való kényszerű táplálás esetét,

  4. a kíméletét nem biztosító módon mozgatni és szállítani, elhelyezni,

  5. a teljesítőképességét felismerhetően meghaladó teljesítményre kényszeríteni,

  6. természetellenes és önpusztító tevékenységre szoktatni.

I. fejezet 3. §

4. állatkínzás: az állat szükségtelen, fájdalmat okozó bántalmazása, vagy olyan hatást eredményező beavatkozás, bánásmód, valamint szükségleteinek olyan mértékű korlátozása, amely tartós félelmet vagy egészségkárosodást okozhat, továbbá az öröklődő betegségben szenvedő — nem kísérleti célra szánt — állategyed tenyésztése, szaporítása;


Bár a törvény nem nevezi meg külön cselekményként, hogy "élő csaliállattal történő csapdázás" tevékenységét, de szelleméből, illetve fogalom meghatározásaiból egyértelműen kiderül, hogy az élőcsali használata ellentétben áll a törvény szellemével. (Kalotás, 2005.)

Az élőcsali használatának kérdése nem teljesen tisztázott, hiszen sem a Berni Konvenció, sem a Vadászati törvény, sem az Állatvédelmi törvény nem tiltja kategórikusan. A vadászati törvény ugyan kimondta, hogy az élőcsalival történő csapdázás tiltott vadászati módnak minősül, de az Európai Unióba lépést követően a törvény módosításával ezt a paragrafust megváltoztatták, és csak a megcsonkított élőcsali használatát tiltja.







4.2. A vadgazdálkodásban jelenleg alkalmazott

dúvadállomány-szabályozási módszerek


      1. Fegyverre alapozott gyérítés


Ezek a módszerek a legelterjedtebbek. Hátránya, hogy hatékony létszámszabályozást, különösen magas ragadozósűrűség esetén, nem lehet vele elérni. Róka esetén főleg a téli hónapokban alkalmazható eredményesen, amikor a táplálékhiány és a koslatás miatt az állatok „bátrabban” viselkednek, könnyebben elejthetők. Jól alkalmazható kóbor kutya és macska ellen is, mivel kevéssé félnek az embertől. Kistestű menyétféle ragadozóink rejtett életmódjuk miatt viszont csak elvétve kerülnek a vadászok puskája elé.

A rókaállomány fegyveres gyérítésére használt módszerek Márok T. (2005) szerint:


4.2.1.1. Les, döghely

Mindenféle lesvadászaton találkozhatunk rókával. Az erdőszélen, ahová az őzbak kivált, szürkületkor bízvást érkezhet egerészni induló róka. Ugyanígy találkozhatunk vele nyáron a búza-, ősszel a kukoricatarlón, de télen a szórókon is rendszeresen feltűnik. Ilyenkor persze el kell döntenünk, hogy egy lövéssel lemondunk-e arról, hogy más vadat zsákmányoljunk. Ezt a vadászok napjainkban egyre kevesebbszer teszik meg, mivel a mostani rohanó életvitel miatt kevesebb idő jut vadászatra és akkor is az eredményorientáltság jellemző, tehát nehezen mondanak le a "nagyobb" zsákmányról egy róka miatt.

Sokkal eredményesebb lehet, ha előre kiszemelt helyen döghelyet létesítünk. Zsigereket, elhullott baromfit, konyhai hulladékot hordunk ki egy alkalmas helyre, ahol a rókák szívesen megfordulnak. Ilyen lehet erdei tisztás, nádas széle vagy más hely. Nagyon jó, ha kényelmes golyólövésnyire magasles is áll. Tovább javíthatjuk az esélyeket, ha a leshez vonszalékot húzunk. Akármilyen belsőség megfelel erre a célra. Legjobb, ha hosszú botra kötjük, de a kocsi után is vonszolhatjuk, a lényeg, hogy az ember szaga messze legyen a csalogató anyag szagvonalától. Sajnos döghely készítésére is egyre kevesebben szánnak időt.




4.2.1.2. Hajtás

Apróvad-, és vaddisznóhajtásba egyaránt kerülhet róka, meglőni nem csak kötelesség, kivételes élvezet is.

Szervezhetünk hajtást kifejezetten rókára is. Erre legalkalmasabbak a havas, hideg, derült téli napok. A róka viszonylag jól hajtható, ha ismerjük a menekülési szokásait. Legnagyobb eséllyel a nádasokat és a kisebb sűrűket hajthatjuk. Széllel szemben, teljes csendben, jó fedezékben kell elállni olyan helyre, amerre a róka szívesen menekül, tehát a legközelebbi sűrű, nádas, erdő felé. A hajtók rossz széllel induljanak, nem kell nagy lárma, elég némi zörgés, kopogtatás, egy-két kiáltás. Ha kutyákkal, nagy hangoskodással hajtunk, futva menekül, nem tud tájékozódni, és viselkedése kiszámíthatatlanná válik. Egy téli nap alatt 2-3 róka elejtése jó eredménynek számít.


4.2.1.3. Hívás

A róka viszonylag jól hívható. Az év minden szakában, de különösen a téli ínség és a kölyöknevelés időszakában jól jön nyúlsírásra és, egércincogásra, őzhíváskor a gidasírásra is megjelenhet. Koslatáskor kevésbé törődik az élelemmel, nehezen hívható. A délutáni és esti órákban eredményesebben hívhatunk, mint reggel, mivel alkonyatkor éhesen indul vadászni, éjszaka azonban szerencsés esetben jóllakik. Jók az esélyeink havas, holdas éjjeleken is. Használhatunk sípot, de van, aki szájjal is jól tud sírni és cincogni. Különösen a kopasz téli határban fontos, hogy jó takarásból kezdjünk hívni, mert a befutó róka könnyen észrevesz, különösen, hogy éppen a hang forrása felé figyel. A magasles is jó szolgálatot tehet.


4.2.1.4. Lámpázás

Rókára a vadászati hatóság külön engedélyével éjszaka, lámpával is lehet vadászni. A felügyelőségek az állomány fölszaporodása miatt általában könnyen megadják erre az engedélyt. Lámpázhatunk lesről, kombinálhatjuk a világítást erdőszéli cserkeléssel, a legeredményesebb azonban az autóból történő lámpázás, mert így nagy területeket járhatunk be, nagyobb az esélyünk, hogy rókával találkozunk. Jobb, ha erre a célra nem a kocsi reflektorait, hanem külön lámpát használunk. Ha más vadra, elsősorban őzre és nyúlra nem lövünk, a lámpázás kevéssé zavarja őket. A kiskaliberű távcsöves fegyver a legalkalmasabb, fontos, hogy a fényforrás a távcső előtt legyen, ellenkező esetben nem lehet célozni. A lövéshez különös elővigyázat szükséges. Először is meg kell bizonyosodnunk, hogy tényleg róka áll a fényben. Másodszor fel kell mérnünk a lövedék útját, és csak akkor szabad meghúznunk a ravaszt, ha minden kétséget kizártunk arról, hogy a lövésünk embereket, haszonállatokat, vagyontárgyakat nem veszélyeztet.


4.2.2. Kotorékok ismeretére alapozott gyérítés


Talán a legnagyobb befektetést igénylő lehetőség, de e nélkül a rókaállomány hatékony szabályozása elképzelhetetlen. Nagy előnye, hogy az utódokat lehet a területről eltávolítani, így a létszám minimális szinten tartható. A kotorékok ismerete ráadásul nemcsak a gyérítéshez ad segítséget, hanem a rókaállomány sűrűségéről is képet kapunk, az utódnevelésre használt kotorékok számából következtethetünk a terület minimális sűrűségre, hiszen egy-egy kotorékhoz nyilvánvalóan két felnőtt állat és a területre jellemző nagyságú átlagos szaporulat tartozik.

A kotorékozásnak két fő időszakát különíthetjük el: az egyik a koslatás ideje, azaz január-február. Ekkor a rókapárokat kereshetjük a föld alatti üregekbe, de előfordulhat, hogy egy kotorékban három, vagy több róka tartózkodik. A másik szezon április-május, amikor kölykök vannak, és gyakran a szukát is otthon találjuk.

A kotorékozásnak két jól elkülöníthető válfaja van. Az ugrasztás párzáskor lehet eredményes, kicsi, ugatós, de nem túl kemény kutya kell hozzá. Lényegében arról van szó, hogy a kutya kiugrásra készteti a rókát, amit fegyverrel elejthetünk. Már a vadászat elején óvatosnak kell lennünk, mert ha a róka megneszeli, mire megy ki a játék, nem ugrik ki a kotorékból, inkább küzd órákat a kutyával. Miután a kutyát beengedtük a kotorékba, minden erõnkkel figyeljünk a számításba jöhetõ kijáratokra. A róka ugrásakor gyakorlatilag csak egy vörös csíkot látunk, olyan sebességgel hagyja el a várat. Innentől pusztán a lőtudásunkon és szerencsénken múlik a siker.

A másik módszer az ásás. Ehhez fogós, kitartó kutya kell, leginkább terrier. A kutya a rókát a végkatlanba szorítja, mi eközben földre hasalva hallgatjuk, hogy hol ugat. Miután nagyjából megállapítottuk a helyet, elkezdünk ásni. Lehetõleg egy 1,5 m átmérõjû "aknára" törekedjünk, mert abban kényelmesen elférünk. Az utolsó 10-20 cm-él vigyázzunk, nehogy beszakadjon a járat és a saját kutyánkra essünk. Ha a járat már látható, a rókát többféle módon foghatjuk meg. A leggyakrabban egy hurkos csövet vagy fogóvasat használnak erre a célra. Ezt a módszert tavasszal a rókakölykök születése utáni 1-2 hónapban is használhatjuk. Ehhez békésebb, ugatós, nem fogós kutyára van szükségünk. A délelõtti órákban felkeressük a kotorékot - amikor a szuka vadászik-, és a végkatlanban lévõ beszorított kölyköket kiássuk. (Fehér , 2005)

Borz esetében is az ásás módszerét használhatjuk, mivel nem lehet ugrasztani. Ehhez nyugodt, de ugatós kutyára van szükségünk. A borzot a kutya csak nagyon ritkán tudja lefojtani, és ha túl hevesen támadja, akkor akár súlyos, életveszélyes sérüléseket is szenvedhet.


4.2.3. Csapdázásra alapozott gyérítés


Sajnos ezt az igen hatásos lehetőséget manapság csak ritkán használják. Míg a XX. század elejének szakkönyveiben csapdák tucatjait ismertették, és bőven taglalták a felhasználás lehetőségeit, addig ma éppen csak, hogy megemlítik ezeket a módszereket. A csapdázás több szempontból is előnyösebb, mint az eddig tárgyalt lehetőségek, melyek közül legfontosabb az, hogy eredményessége az egyedszám emelkedésével növekszik. A módszer tehát sűrűségfüggő, ezért a gyérítésben kiválóan alkalmazható, ráadásul a téli prémvadászatnak is egyik lehetősége. Természetesen eredményes és jogszerű csapdázáshoz sok más feltétel teljesítése szükséges. A csapdázásról bővebben a következő fejezetben szólok.


4.2.4. Kémiai anyagokra alapozott gyérítés


Nagyon fontos és szintén kihasználatlan lehetőség, pedig a létszámapasztásnak talán a legeredményesebb eszköze lehetne. A mérgezés nincs engedélyezve, de ez jól is van így, hiszen amíg nem ismerünk szelektív szereket, addig a nem kellően átgondolt felhasználással akár jóvátehetetlen károk is okozhatók. Nyugat-Európában már sikerrel alkalmazott, de nálunk még nem próbált megoldás a fogamzásgátlás. Alkalmazásának módszere hasonló a veszettség elleni immunizálásához: megfelelő anyaggal injektált csalifalatokat nagy területre repülőgéppel szórják ki. Az eddigi vizsgálatok szerint 20-30%-kal csökkenthető így a szaporulat.




5. Csapdázás


Az emberiség fejlődésének évezredeit végigkísérte a csapdázás fejlődése is. Az idők során – főként az utóbbi évtizedekben - csapdázás szerepe átalakult. Az európai és így a hazai vadgazdálkodásban is a csapdázás jelen­tősége már nem a ragadozó fajok értékes prémjének megszerzésében, hanem egyértelműen a haszon­vad védelmében van. Ezért a feladat szinte kizárólagosan a hivatásos vadász munkájához kötődik.

Amilyen magas színvonalra emelkedett a csapdázás művészete több ezer év alatt, amilyen elterjedt eszközök voltak a csapdák még a XX. század első felében is, olyan hamar tűnt el ez a tudomány a század második felének vadgazdálkodásából.


5.1. A csapdázás visszaszorulásának okai


- A ragadozó fajok megítélésének változása. A ragadozó fajok jelentős része teljes természetvédelmi védettséget vagy vadászati kíméleti idényt kapott.

- Az alkalmazott csapdák körének megváltozása. Napjainkban már csak a szelektív, élvefogó csapdák használata engedélyezett.

- A hivatásos vadászok túlterheltsége. A sikeres csapdázás teljes embert igényel, azt nem lehet alkalmanként végezni. Angliai tapasztalatok szerint apró­vadas területeken az apróvad szempontjából kiemelkedően fontos időszak (januártól júniusig) a ragadozók elleni védekezés fő szezonja. Ilyenkor a hivatásos vadász kiemelt feladata a ragadozók elleni védelem. Ebben minden lehetséges eszközt fel kell használnia, a csapdázástól a kotoréko­záson át a lőfegyveres vadászatig.

- A nagyvad terjeszkedése. Az átalakuló környezeti viszonyok mellett az elmúlt fél évszázadban folyamatosan terjeszkedik a nagyvadállomány. A nagyvad megjelenése az apróvadas vadterületen a vadászati lehetőség növekedése miatt általában kedvező fogadtatásra talál. A nagyvadgazdálkodás más módszereket, eszkö­zöket és felkészültséget igényel, a dúvadgyérítés pedig elhanyagolttá válik.

- Az eszközök hiánya. A felsorolt okok miatt beszűkülő piaci lehetősségek mellett Magyarországról szinte eltűntek a csapdagyártó cégek. A jelenleg kapható eszközök választéka szegényes, áruk általában magas.

- Az oktatás hiánya. A csapdázás eszközeinek bemutatása, hasz­nálatuk és használhatóságuk oktatása szinte teljesen eltűnt a hazai szakoktatásból, ide értve a közép- és a felsőfokú oktatást is.


5.2. A csapdázás jelentősége


A csapdázás a ragadozógazdálkodás egyik lehetséges eleme, ami önmagában ugyan nem tudja biztosítani az összes ragadozófaj kívánatosan alacsony szinten való tartását, de jól kiegészíti a gyérí­tés más módszereit. Ugyanakkor vannak olyon helyek, fajok és időpontok, amikor szinte kizárólag csak a csapdázás hozhat kielégítő eredményt. Ilyenek:

  • éjszakai rossz látási viszonyok, amikor a szőrmés kártevők a legaktívabbak;

  • tavasszal és nyáron a növényzet miatt beláthatatlan, nehezen járható a terep;

  • trófeás nagyvad vadászati idényében a zavarás elkerülése miatt általában mellőzik a ragadozók lőfegyveres gyérítését;

  • a védett fajok (pl.: nyuszt, vadmacska, molnárgörény) ellen csak élvefogó csapdával tudunk védekezni, hiszen a természetvédelmi hatóság engedélyezheti befogásukat és áttelepítésüket;

  • a csapdák alkalmazása a természetvédelmi területeken is szóba jöhet. Eze­ken a helyeken a védettség fokozatától, a védendő értékektől ill. a kezelő személyétől függően különböző előírásokat érvényesíthetnek a természetvédelmi hatóságok. Így tilthatják vagy korlátozhatják a fegyveres vadászatot, a kotorékozást vagy az elejthető fajok körét is. Ebben az esetben a hatóság engedélyével és ellenőrzése mellett folytatott élvefogó csapdázás lehet a megoldás.

A ragadozó fajak többsége jól kiszámítható, megtalálható helyeken "érkezik meg” a telepre, és annak kerítése mellett haladva próbál a szárnyasokhoz bejutni vagy a kint maradt egyedeket megfogni. Ezekre az útvonalakra elhelyezett csapdák sok esetben még csali nélkül is igen eredményesen működnek.

A ragadozók szaporulatának megfogására különösen alkalmasak a csapdák. A világot éppen csak felfedező kölyökrókák lőfegyverrel csak kevesebb eredménnyel gyéríthetők, ám a tapasztalatlan, kí­váncsi fiatalok könnyen csapdázhatók.

Nem elhanyagolható szempont, hogy a csapda akkor is "dolgozik", amikor a hivatásos vadász nem. Minden egyes ragadozó eltávolítása a területről potenciálisan növeli az apróvadállomány hasznosításából származó bevételeket. Ráadásul egy jó minőségű eszköz a be­szerzés után minimális ráfordítással, karbantartással éveken, akár egy évtizeden keresztül is sikeresen használható. Így az árába befektetett pénz megtérülése szinte biztosra vehető.


5.3. A legálisan alkalmazható csapdákkal szemben támasztott
alapvető követelmények


Természetes követelmény az, hogy az alkalmazandó csapdának meg kell felelnie a jogszabályi előírásoknak. Ugyanakkor a napi használat számos egyéb követelményt is felvet, amiket az alábbi felsorolásban foglalhatunk össze:

  • erős, törhetetlen anyagból készüljön, megfelelően masszív legyen, azaz ne tudjon az állat kitörni, de a csapda védje meg foglyát más ragadozóktól;

  • legyen egyszerű szerkezetű, mert szélsőséges időjárási viszonyok mellett csak az ilyenek mű­ködnek megbízhatóan;

  • amennyire csak lehet, a csapda legyen szelektív, hogy felesleges, nem célzott befogásokkal ne nehezítsük munkánkat;

  • ne legyen a vad számára riasztó, tehát se idegen szagot, se csillogó részeket ne tartalmazzon:

  • a rácsátmérőnek elég kicsinek kell lennie ahhoz, hogy a befogott állat a lábait, fogait ne tudja be­leakasztani, s ezzel saját magának sérüléseket okozni;

  • a csapda belsejének mentesnek kell lennie kiálló részektől, élektől, sorjától, amelyek sérülést okozhatnak a csapda kezelőjének és a befogott állatnak;

  • a szállítás szempontjából előnyös, ha a nagyobb csapda szétszerelhető, összehajtható, így egy kisebb járművön is szállítható;

  • a csapdát általában kézben kell cipelni a nehéz terepen, ezért ne legyen túl súlyos;

  • legalább kétszer olyan hosszú legyen, mint a befogni kívánt állat, nehogy az ajtó lecsapódása előtt ki tudjon menekülni, ill. a lecsapódó ajtó az állat sérülését okozza;

  • a csapdát könnyen és egyszerűen lehessen csalizni, hogy a mindennapi kezelésnél a lehető legrövidebb időt kelljen a csapda közelében eltölteni;

  • legyen minél könnyebben megoldható a befogott egyedek kivétele és esetleges elszállítása;

  • a csapda legyen hatékony, használata legyen eredményes.



5.4. A csapdázás gyakorlata


5.4.1. Szagtalanítás


A gyártás és a használat során a csapda számtalan, a természettől idegen szaggal, anyaggal "szennyeződik". Tapasztalatok szerint a csúnya, rozsdás vasból vagy öreg, érett fából készült csapdák jobban fognak.

A ragadozó fajokról általában elmondható, hogy szaglásuk különösen érzékeny, szinte az "orruk­kal látnak". Ezért a sikeres használat előfeltétele ezen anyagok semlegesítése. A végrehajtásra számos lehetőség van. A legegyszerűbb, de a legidőigényesebb megoldás, ha a természetre bízzuk a szagta­lanítást. Azaz a csapdát a területre kihelyezzük, majd hosszú időn keresztül otthagyjuk anélkül, hogy hozzányúlnánk. A hagyományos megoldások közé tartozik, ha új eszközeinket trágyával - lehetőleg szárnyas- vagy nyúltrágyával - vagy korhadó avarral takarjuk be és hagyjuk, hogy annak illatát vegye át. Bekenhetjük a csapdát avas szalonnával vagy zsírral, de locsolhatjuk a zsigerelésből származó belsőségek folyadékával is. A cél az, hogy a csapdának mindenképpen a ragadozók számára vélhetően kellemes illata legyen. Fontos, hogy a szagtalanítás után - akármilyen módszerrel is hajtjuk végre - többet a csapdához puszta kézzel nem nyúlhatunk! Ezért innentől kezdve csak egy külön, a csapdázáshoz és csalizáshoz és másra egyáltalán nem használt, természetes anyagból készült (bőr vagy erős vászon) kesztyűvel foghatjuk meg és ke­zelhetjük eszközünket.


5.4.2. Kihelyezés


A csapda helyének megválasztása meghatározza a csapdázás eredményességét. Akármilyen jó a csapda, bármennyire lelkiismereten végzi a dolgát a csapdázó, ha nem találja meg a csapda legmegfelelőbb helyét, nem lesz sikeres. A csapdák kihelyezéséhez elengedhetetlen a ragadozó fajok szokásainak, nyomainak és egyéb hátra­hagyott jeleinek (ürülék, kaparás stb.), valamint a vadászterületnek a tökéletes ismerete. Ezeket figyelembe véve találhatjuk meg azokat a helyeket, ahol a ragadozók megjelenésére leginkább számíthatunk. A csapdák kihelyezésének fontos előkészítő munkája a terület rendszeres és alapos átvizsgálása, a ragadozókra utaló jelek feljegyzése. Sokszor csak egy csipkebokor tüskéjébe vagy a kerítés drótjába akadt szőrszál, a magas fűben lévő alagút vagy egy fényesre dörzsölt ág jelenti az értékes jelet.

A legtöbb ragadozó territoriális viselkedést mutat. Ennek következménye, hogy kotorékuk, utódnevelő helyük közvetlen környékét nagyon jól ismerik, ezért minden ott megjelenő idegen tárgyat, legyen bármilyen jól szagtalanítva és elrejtve, észrevesznek és elkerülnek.

A másik fontos körülmény, hogy a ládacsapdáknál a ragadozónak az ajtón be kell mennie. Ezt a ké­sőbbi kezeléseken túl úgy lehet elérni, ha a csapdákat úgy rakjuk le, hogy azokat kikerülni ne lehessen. Ennek legjobb módja, ha megtaláljuk területünkön azokat a kényszerválókat, ahol a raga­dozó kerülni nem, legfeljebb visszafordulni tud. Ilyeneket találhatunk árkokban, átereszekben, sűrű bokrosokban és nádasokban, kidőlt fa mellett vagy kerítéseknél.

A kihelyezés után a csapdát alaposan el kell takarni, rejteni. A takarásnak számos szerepe van. Egy­részt elrejti a csapdát mind a befogandó ragadozó, mind a nem kívánatos idegenek, tolvajok elől. Másrészt védi az időjárás viszontagságaitól az esetlegesen megfogott állatot és a csalianyagot. A napon összeszáradt hús, máj, vagy haldarabok már semmilyen vonzást nem gyakorolnak. Harmad­részt fontos szerepe van abban, hogy a csalit csak az ajtón keresztül lehessen megközelíteni. Jellemző ugyanis, hogy pl. a róka, ha odaért a csapdához és szeretne is hozzájutni a benne elhelyezett csalihoz, ehhez a legrövidebb utat akarja megkeresni. Ha oldalról odafér a csapdához, akkor a rácson keresztül próbálja meg kiszedni a csalit. Az oldalirányú kaparással, lökdöséssel előbb-utóbb elsüti a csapdát, és az elsülés zajától megijedve elugrik. Az így megijesztett ragadozó valószínűleg sokáig elkerüli a csapda környékét is.


5.4.3. Terelés


Természetesen az esetek többségében nem találunk olyan helyet, kényszerváltót, ahová a csapdát további munka elkerülésével ki tudjuk rakni. A sikeres csapdázáshoz ugyanakkor elengedhetetlenül szükséges, hogy a befogandó állatot szinte észrevétlenül bevezessük a csapdába. Ehhez szükséges a terelők megépítése. A terelő készülhet helyben található természetes anyagokból (faágak, kövek, nádkévék, vesszők), vagy a helyszínre szállított kész sövényből, deszkából, vékony műanyagkerí­tésből vagy akár hullámpalából is. Az összeállítás után a nem természetes anyagokat is érdemes tájba illően álcázni, takarni.

A terelés általában tölcsér alakú és legalább 5-6 méter hosszú. A tölcsér vége a csapda bejárata, míg eleje olyan helyre nyílik, ahol a ragadozó előfordulására potenciálisan számíthatunk. A jól elkészített terelő olyan kényszerváltó lesz, amit a ragadozó fajok menekülés során is szívesen használnak.

Zárt telepeken a ragadozó előszeretettel halad a kerítés vagy a fal mellett, így keresve a bejutás lehe­tőségét. Ebben az esetben a terelő egyik oldala már rendelkezésre áll, a csapdát ezzel párhuzamosan helyezzük el, és másik oldalán építjük meg saját terelésünket úgy, hogy a csapda kikerülhetetlen legyen. Szabad területen a vízelvezető árkok, átereszek, fasorok, kisebb utak általában megvezetik a raga­dozófajokat. Ugyanakkor nehéz megmondani, hogy e vonalas létesítményeknél hol fog ténylegesen megjelenni. A csapdát szinte bárhova kirakhatjuk, mint ahogy a róka is bárhol elmehet mellette.

Speciális terelést igényel az árkok aljára elhelyezett csapda. Ebben az esetben a terelő merőlegesen a csapdára, az árkok tetejéig fut fel úgy, hogy az árok alján egyetlen közlekedési lehetőség van: a csap­dán keresztül.

A terelésnek, a kényszerváltónak és a kihelyezésnek másik különleges lehetősége a vízfolyások ki­használása. Ekkor egy, a csapda szélességének és nagyságának megfelelő "hidat" kell készíteni a két part között. A hidat rendszeresen csalizni kell. Amikor a ragadozók már rendszeresen használják a kialakított kényszerváltót, akkor helyezzük rá csapdát.


5.4.4. Csalizás, vonszalékolás


Mint már korábban említettük, a szőrmés ragadozók elsősorban rendkívül finom szaglásuk segítségével találják meg a zsákmányukat. A csalizás célja az állat csapdához csalogatása. Ebből következően csalizni nemcsak a csapda belsejében kell. Legalább ilyen fontos a csapda környékén a csapdához vezető szagösvények lefektetése. Mindkét célra ugyanazt az anyagot kell használni.

A szagösvények lefektetését végezhetjük a szokványos vonszalékozással. Egy nagyobb halfej, egy felnyitott fácándög vagy egy darab máj kiválóan megfelel. A szagösvényt a csapda uralkodó szélirány felöli oldalán félkörben érdemes lefektetni úgy, hogy minél több ragadozó váltóját keresztezze. A félkörről küllők vezessenek a csapda bejáratához. A vonszalékozásnál ügyeljünk arra, hogy minél kevesebb emberszagot hagy­unk, és a vonszalékot ne a saját nyomunkban húzzuk, hanem a bot segítségével oldalt tartva amellett. A csalizás másik módja, ha apró csalifalatkákat elpotyogtatva fektetünk le a csapda bejáratához ve­zető ösvényeket. A saját szag kiküszöbölésére itt is vigyázni kell. A vonszalékozást és a csalizást eső után mihamarabb, egyébként hetente érdemes megismételni.

A csapda belsejében is több helyre teszünk a csalianyagból. A lefektetett szagösvényeket a csapda környékén, különösen az ajtóknál meg kell erősíteni, ezzel igyekezve elaltatni az állat gyanakvását. Egy nagyobb csalidarabot erősítünk a zárszerkezetre. Ez lesz az a falat, ami működésbe hozza a zárszer­kezetet.

A csali feladata nem az, hogy jóllakassuk vele a megfogni kívánt állatot, hanem hogy a csapdába csaljuk. Ezért nem a csali tömege, hanem sokkal inkább intenzív szaga a fontos. Csalizásnál a legnehezebb feladat a legjobb csalianyag kiválasztása. A választék rendkívül nagy. Tapasz­talataink szerint általános, minden fajra, minden területen tökéletesen működő csali nincs. Általában célszerű olyat használni, amit a ragadozó jól ismer, esetleg éppen ezért látogatja az adott területet. Tehát pl. fácántelepeken az elhullott madarak jól használhatók csalinak. A vonzó hatást növelhetjük azzal, ha a madarat a hasán felnyitjuk, hogy a belek átható szaga kiszabaduljon. Itt is érvényes az általános szabály: csak a friss csali hatásos. Ezért a csapdát az időjárástól és a csali romlandóságától függő gyakorisággal rendszeresen újra kell csalizni, a régi csalianyagot pedig eltávolítani. Van néhány általánosan javasolt csalianyag. Ezek közé tartozik a hal, a tojás és a máj. A szőrmés ragadozók többsége sikeresen fogható ezekkel. A hal különösen a macskák számára csábító, de a róka is szereti. A tojás főként a menyétfélék csalogatására jó. Ezeknél a fajoknál az aszalt gyümölcsöket is sikeresen lehet használni. A máj vagy a véres hús a kutyafélék, de a menyétfélék csalizására is alkalmas.

A felsoroltakon kívül számos csalianyag ismert. A legjobb megoldás, ha minél többféle csalit kipróbálunk, hogy az adott körülmények között legjobban működőt megtaláljuk.

A ragadozó madarak közül a legálisan csapdázható varjúfélék (dolmányos varjú, szarka, szajkó) cso­portjából valójában csak az első kettőnek van vadgazdálkodási jelentősége. E fajok csapdázása szinte teljesen ismeretlen hazánkban. Annak ellenére, hogy lényegesen egyszerűbb, mint a szőrméseké. A szagok szerepe ugyanis elhanyagolható és a csapdákat sem kell álcázni. Csalizásuknál csoportba tö­mörülési hajlamukat, fészkelés idején viszont territoriális viselkedésüket használjuk ki. Mindkét vi­selkedés része a fajtársakhoz való vonzódás. A csapdában egy kitömött szarka, sőt egy lebegő fekete rongy is megteszi csalinak. Csupán azt kell biztosítani, hogy a mada­rak jól láthassák a csalit. Az első madármegfogása után már ő maga szerepel csaliként.


5.4.5. Áthelyezés


Sokszor a legalaposabb szagtalanítás, kihelyezés, vonszalékolás és csalizás után sem sikeres a csapdá­zás. Tapasztalatok szerint a kirakás után kb. 7-10 napig a csapda csak a legritkább esetben fog valamit. A második hét közepétől már joggal várhatjuk a sikert. Ha kihelyezett csap­da heteken keresztül nem fog semmit, akkor már mindenképpen cselekednünk kell. Ha biztosak vagyunk abban, hogy nem hibáztunk (megfelelő volt a szagtalanítás, jó a takarás és a terelés, többféle csalit kipróbáltunk), akkor ellenőriznünk kell minden ragadozóra utaló jelet. Azaz tisztáznunk kell, hogy van-e egyáltalán ér­demleges mozgás a csapda körül. Ha van, akkor újra kell ellenőrizni csalizásunkat és vonszalé­kolásunkat, nem lehetne-e azt jobban végrehajtani, a ragadozó figyelmét eredményesebben felkelteni? Ha nincs mozgás, vagy van, de semmilyen trükkel nem lehet a csapdait sikeresen üzemeltetni, akkor megérett az idő az áthelyezésre a már korábban ismertetett feltételek betartásával át kell rak­nunk egy új helyre csapdánkat.


5.4.6. Ellenőrzés


A csapdák rendszeres lelkiismeretes ellenőrzése nemcsak törvények szabta, de erkölcsi kötelessé­günk is. Az éjszakai ragadozók számára a nappalt a csapda fogságában tölteni szenvedést jelent. A csapda rendszeres, napi ellenőrzésének praktikus okai is vannak. A hosszú rabság következtében egyre idegesebb állat újra és újra megpróbál megszökni a csapdából, eközben meg­lepő találékonyságot, kitartást és erőkifejtést mutat. Próbálkozásai közben nemcsak saját magának okozhat sérülést, de megrongálhatja, esetleg tönkre is teheti a csapdát. Ez viszont már anyagi veszte­séget is jelent.

A csapdák ellenőrzését mindig a ragadozók napi aktivitásához igazítsuk. Emlős ragadozóink többsé­ge éjszakai állat. A nappalt rejtőzködve töltik, ezért ekkor néhány kivételtől eltekintve nincs fogás. Éhségüket csillapítandó alkonyat után indulnak vadászni. Leggyakrabban ekkor kerülnek a csapdába. Tehát már az éjszaka egy részét is ott töltik. Hajnal előtt általában még egy kisebb vadászkörutat tesznek, így még ekkor is van esély a megfogásukra. Az ellenőrzés megfelelő ideje követ­kezésképpen a kora reggel. Eddigre a fogások megtörténtek és a befogott állatok sem kerültek a nap­pali stresszhelyzetbe.

Az ellenőrzés célja nemcsak a megfogott állat csapdából való kivétele, hanem a csapda csalizása, karbantartása is. Mindezeknél alapvető követelmény a csapdák környékének lehető legkisebb zavarása. Minden megjelenésünkkel újabb és újabb nyomokat (pl.: szagot, letaposott növényzetet, törött ágakat) hagyunk magunk után. Így nemcsak a befogni kívánt állatokat riasztjuk el, a növényzet letaposásával tönkretehetjük a csapdázás alkalmas helyét, a kényszerváltót, lehetőséget teremtünk a vadnak, hogy megkerülje a csapdát.

Csapdáinkat úgy kell elhelyeznünk a területen, hogy azokat egy viszonylag egyszerű útvonalon rövid idő alatt végigjárhassuk. Sokat gyorsít munkánkon és csökkenti a csapda környékének zavarását, ha csapdáinkat úgy helyezzük el, hogy néhány tíz méterről távcsővel is lássuk az ajtókat vagy a fogásjelzőt. Így, ha nincs fogás, csak a csalizás és a karbantartás miatt kell a csapdákhoz menni, amit nem végzünk minden nap.

Ha mégis meg kell közelítenünk a csapdákat, akkor se mindig ugyanazon az útvonalon menjünk. Így nem taposunk ki olyan ösvényeket, amelyek útba igazítanák a tolvajokat.


5.4.7. Karbantartás


Ezt is az ellenőrzések során végezzük el. A jó csapdák karbantartása egyszerű: csak az ajtók szabad, gyors mozgását és a zárszerkezet biztonságos működését kell biztosítanunk. Ez általában a szennye­ződések eltávolításával és némi zsírozással elérhető. Fontos, hogy erre a célra természetes zsiradékot használjunk, az idegenszagú gépzsírok nemkívánatosak. A legmegfelelőbb erre a célra a zsírszalonnával való kenés.


5.4.8. A befogott állatok kezelése


Ahogy a fegyveres vadászat, úgy a csapdázás során sem szabad elfelejtenünk, hogy ellenfeleinket tisztelni és ismerni kell! A befogott ragadozó egyrészt a csapdán belül is veszélyes, másreszt nem kínozhatjuk. Mindenképpen arra kell töre­kedni, hogy a lehető legrövidebb időt töltse a csapdában.

A kezelés első lépése tehát a korábban leírt rendszeres, a ragadozók életritmusához igazodó csapda­ellenőrzés. Fogás esetén legelőször gyorsan ellenőrizni kell a csapdát, hogy nincs-e lehetőség szö­késre, jól záródnak-e az ajtók, nem bontotta-e meg a csapda anyagát a ragadozó. A következő feladat az, hogy meghatározzuk a befogott állat faját. Ezt különös gondossággal kell elvégeznünk, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy a védett molnár görényt vagy a vadászható házi görényt fogtuk-­e meg. Ugyanígy kellemetlen perceket okozhat a menyét hermelinnel, a nyest nyuszttal, vagy a kóbor macska vadmacskával történő összekeverése is.

A vadászható fajok egyedeit gyorsan, humánusan váltsuk meg szenvedésüktől. Eközben vigyázzunk a csapda épségére és arra, hogy az állat lehetőleg ne nagyon vérezzen! Ez a fertőzésveszély és a vér fajtársakra nézve esetleges riasztó hatása miatt sem kívánatos. A legjobb megoldás a szállítóketrecbe való átrakás és kiskaliberű fegyverrel a tarkóra leadott lövés.


A védett fajok esetében lehetőség szerint azokat minél hamarabb, a befogás helyén kell szabadon engedni. Ha mégis úgy tapasztaljuk, hogy egy faj túlszaporodik, vagy egy-egy egyed pl. rászokva a nevelt fácánokra nagy károkat okoz, kérjünk engedélyt az illetékes természetvédelmi hatóságtól a faj befogására és áttelepítésére. Ebben az esetben az állatot szállítanunk kell. Kisebb mé­retű csapda a szállításra is megfelel. Nagyobb, nehezen mozgatható csapdából ki kell vennünk az álla­tot. Erre a legbiztonságosabb egy e célra készített szállítóketrec vagy -láda használata. Ezek úgy legyenek kiképezve, hogy az állat szökésének ve­szélye nélkül, biztonságosan lehessen elvégezni az, állat áthajtását a csapdából a szállítóeszközbe. Sikeresen alkalmazható az ugrasztózsák is. Ez egy közönséges terményes zsák, aminek száját drótkerettel merevvé tesszük. Előnye ennek a megoldásnak, hogy a zsák összehajtva kis helyen elfér, hátránya, hogy a befogott ragadozó át tud harapni a zsákon.

Minden esetben hasznos, ha a fogás észlelése után a csapdát letakarjuk. A sötét vagy félhomály és az, hogy nem kell az embert látnia, általában nyugtatóan hat a csapdába esett állatra. Az esetek többségében ez a kis trükk a csapdából való kivételt is megkönnyíti. Az ajtó kinyi­tása ugyanis a homályos vagy sötét helyről a menekülés lehetőségét mutatja, ezért a ragadozó arrafele indul el. Így szinte észrevétlenül tud átsétálni a szállítóládába vagy -zsákba.


5.5. Csapdázás hatékonysága


Az élve fogó ládacsapdák hatékonyságát a nemzetközi szakirodalom csapdaéjszakára számolja. Egy csapdaéjszakáról beszélünk akkor, ha egy csapda egy éjszakát üzemel. Az átlagos eredményességét egy-egy csapdának 100 csapdaéjszakára adják meg. Azt számolják ki, hogy egy csapdával száz éjszaka alatt, illetve 100 csapdával egy éjszaka alatt hány sikeres fogás van. Már ez a mértékegység is mutatja, nem számíthatunk arra, hogy egy-két csapda használatával megoldhatjuk a ragadozók okozta problémákat. Az ellenőrzött körülmények között tesztelt csapdák átlagos hatékonysága 0,5-1 fogás között van 100 csapdaéjszakánként. Tehát, ha 100 csapdát használunk nem túl nagy területen, akkor jó esetben minden nap, rosszabb körülmények mellett minden második nap számíthatunk egy fogásra. Ezt az eredményességet várhatjuk el, de ezt el is kell várnunk csapdáinktól.






5.6. Használható csapdatípusok


Az élvefogó, minden korábban már említett feltételnek megfelelő csapdák az esetek döntő többsé­gében a ládacsapdák közé tartoznak. Ezek közös jellemzője, hogy formájuk ládaszerű, egyik, vagy mindkét végén felhúzható és önműködően lecsapódó ajtókkal van ellátva. A láda belsejében levő csalétekkel ellátott billentyű megérintésekor vagy a csali meghúzásakor a zár kiold és a csapda bezá­ródik. Méretétől és anyagától függően rágcsálóktól a vaddisznóig minden állat befogására alkalmassá tehető.

Az általános jellemzésből is látszik, hogy csapdáknak számtalan különböző típusa lehetséges, bár ezek elsősorban csak a kioldás-záródás módjában, illetve a csapda anyagában térnek el egymástól.

Általában elmondható az, hogy a fémből - elsősorban ponthegesztett, vagy vibrációs hálóból - ké­szült csapdák a legjobban elterjdtek, mivel ezek tartósabbak, hatékonyabbak, igaz drágábbak és házilagosan nehezebben elkészíthetők, mint fából készült társaik. A kedveltség egyik legfontosabb oka, hogy a fém nehezebben veszi át az illatanyagokat, nem defor­málódik, és emiatt eredményesebben fog, mintha ugyanazt a csapdát fából készítenénk el. Ezt a különbséget számos teszt is bizonyította. A felsoroltakon túl ennek oka lehet az is, hogy a ragadozók szívesebben mennek be olyan helyekre, ahonnani ki lehet látni. (Szemethy-Heltai, 2001.)



6. Ragadozógyérítés a Hubertus Agráripari Bt.

vadászterületén


A társaság fővadászai és hivatásos vadászai nagy hangsúlyt fektetnek a ragadozók létszámának alacsony szinten tartására, hiszen csak így lehet eredményes fácángazdálkodást folytatni. Ezt úgy tudják elérni, hogy egész évben, folyamatosan foglalkoznak a dúvadállomány gyérítésével.

Motiváció: A társaság vezetői úgy teszik érdekeltté a hivatásos személyzetet a ragadozógyérítés kérdésében, hogy az elejtett rókák után lődíjat fizetnek. Ez az összeg minden bemutatott rókaorr után bruttó 3000 Ft, ami már jelentős jövedelem-kiegészítést jelenthet.


Alkalmazott módszerek:

Lesről: Fegyveres módszerek közül is ez a legáltalánosabban használt. A les közelében bármikor jelenhet meg róka, akár tarvadselejtezés, akár vadmegfigyelés céljából ült fel a vadász. Ha lehetőség van választásra, akkor is inkább a rókát ejti el, hiszen a lődíja kétszerese a nagyvadénak.

Éjszakai vadászat, lámpázás: A társaság minden évben kap engedélyt a vadászati hatóságtól a fényszóróval történő éjszakai vadászatra. Nagyon hatékony és elterjedt módszer az autóból történő lámpázás, hiszen nagy területeket lehet bejárni viszonylag rövid idő alatt. A vadászterületen jelentős a gyepterületek aránya, amelyek ezt a módszert használhatóvá teszik.


Kotorékozás: Jelentősége az utóbbi évtizedben csökkent, annak ellenére, hogy számos kotorékot ismernek a területen. Hivatásos vadászok közül többen rendelkeznek kutyával, de nincsenek igazán kihasználva.

Hajtás: Fácánvadászatokon a balesetveszély miatt a vendégvadászoknak tilos lapos lövést tenni! Vaddisznóhajtásokon néha kerül a terítékre egy-egy róka is. Kifejezett rókára nem rendez hajtást a társaság.

Csapdázás: Mértéke ugyan csökkent, de nem tűnt el teljesen, mint az ország nagy részén. Ennek több oka is van: egyrészt nem támogatják, enélkül a hivatásos személyzet a saját költségén nem szerzi be a sokszor több tízezer forintba kerülő csapdákat. Másrészt a hivatásos vadászi munka megváltozott, nem jut idő a csapdázásra. Harmadrészt jelentős ok a tolvajlások elharapódzása, a területre kihelyezett csapdák nyom nélkül eltűntek. Régebben a elterjedt módszer volt a vízzel teli árkok fölé fektetett bürükön történő csapdázás. Ha ragadozó szárazon akart átkelni az árkon, nem tudta kikerülni a csapdát. Az erre használt eszközök általában kisebb méretű, könnyen mozdítható ládacsapdák voltak.



7. Anyag és módszer

7.1. Kérdőíves adatgyűjtés


A használt gyérítési módszerek megismerése céljából készítettem egy kérdőívet és kitöltettem a két fővadásszal és a hét hivatásos vadásszal. Ezáltal gyűjtöttem további információkat a társaság szakszemélyzete által elejtett dúvadfajok terítékadatairól, az alkalmazott módszerek megváltozásáról, a rókaállomány nagyságának alakulásáról és a területen található kotorékok mennyiségéről.



7.2. A róka terítékadatainak vizsgálata


Az országos és a megyei terítékadatokhoz az Országos Vadgazdálkodási Adattár, a társaság terítékadataihoz a FVM Somogy Megyei Földművelésügyi Hivatal Vadászati és Halászati Felügyelőség által küldött Vadgazdálkodási jelentések által jutottam hozzá. Már az 1. táblázat adataiból láttuk, hogy a róka terítékadatai nagyságrenddel nagyobbak a többi ragadozóénál. Az országos rókaállomány nagysága az utóbbi időben csökkenő tendenciát mutat. Ezt általában a rühösség elterjedésével indokolják.

Kiszámoltam, hogy mennyi az egységnyi vadászterületre (tehát művelés alá vont területre) jutó elejtett rókák száma a Hubertus Bt. területén és ezt összehasonlítottam az országos átlaggal.


7.3. A fácángazdálkodás eredményességének vizsgálata


A társaság mesterséges vadtenyésztésének ill. az éves fácánterítékének adataihoz a Vadgazdálkodási jelentések által jutottam hozzá. Megvizsgáltam, hogy a kibocsátott és visszavadászott fácán mennyisége hogyan változott az elmúlt tíz évben. Összefüggést kerestem a visszavadászási arány és az egységnyi vadászterületre jutó elejtett róka mennyiségének alakulása között.




8. Eredmények, következtetések

8.1. Kérdőívek kiértékelésének eredménye


A hivatásos személyzet válaszainak elemzése során a következő megállapításokra jutottam:

  1. A vadászok által elejtett kártevők mennyisége személyenként változó. Minden évben az a fővadász ejti el a legtöbb dúvadat, aki a fegyveres gyérítés mellett egyedüliként csapdázással is foglalkozik.

  2. Leginkább a fegyverre alapozott gyérítési módszereket használják a társaság vadászai, az utóbbi 10 évben nagymértékben csökkent a csapdázás és a kotorékozás mértéke, elterjedt az éjszakai vadászat;

  3. A rókaállomány nagysága csökkent az utóbbi években, oka a fokozott gyérítés;

  4. Egyöntetű vélemény, hogy még eredményesebbé lehetne tenni a ragadozógyérítést a csapdázási módszerek fokozott használatával.



8.2. A róka terítékadatainak értékelése


A közreadott kérdőív elemzéséből kiderült, hogy a hivatásos személyzet szerint a Bt. területén élő állomány nagysága is csökkent az utóbbi években. Ez az aktív gyérítés miatt következhetett be. Ennek ellenére az éves terítékadatok folyamatosan növekednek. Tehát a vadászok, ha több utánjárással is, de elejtik az évi 500-600 db rókát. 6. táblázat

Egységnyi vadászterületre jutó teríték kiszámítása: Az ország területe 93 030 km2, ebből művelés alól kivont terület (beépített, vízfelszín stb.) 15,8%. A Hubertus Agráripari Bt. területe 12 078 ha, ebből művelés alól kivont 10%. A 7. táblázat adataiból látható, hogy a társaság területén az 1 000 ha vadászterület jutó elejtett rókák száma közel hatszor annyit ejtenek el, mint az országos átlag. Azt hiszem, ez a szám önmagáért beszél. Azonban figyelembe kell vennünk azt is, hogy az ország jelentős részén nagyvadas vadásztársaságok működnek és csak kevéssé vagy egyáltalán nem foglalkoznak a rókával. Balatonfenyvesen apróvadtenyésztés folyik, a rókaállomány minimális szinten tartása feltétele az eredményes gazdálkodásnak. Ezért a vezetők a lődíjjal kellőképpen motiválják, érdekeltté teszik a vadászokat. Másrészt egy hivatásos vadászra kb. 1 200 ha-nyi terület jut, míg az ország nagy részén kb. 3-4- szer ennyi.


6. táblázat. Róka terítékadatai 1996-2004. (pld.)


1996.

1997.

1998.

1999.

2000.

2001.

2002.

2003.

2004.

Országos

36106

33536

41702

44668

54678

59816

63509

75571

63643

Somogy megye

1983

1590

1829

2113

2909

3430

3565

2993

3132

Hubertus Agráripari Bt.

331

198

287

309

453

509

550

442

568


7. táblázat. 1 000 ha területre jutó elejtett rókák mennyisége (pld.)


1996.

1997.

1998.

1999.

2000.

2001.

2002.

2003.

2004.

Országos

5

4

5

6

7

8

8

10

8

Hubertus Agráripari Bt.

30

18

26

28

42

47

51

41

52



8.3. A fácángazdálkodás eredményességének értékelése


A fácánnal gazdálkodni csak úgy lehet eredményesen, ha legalább annyit vissza tudunk vadásztatni a vendégekkel, hogy a költségeink megtérüljenek. A 8. táblázat adataiból alapján készített 11. ábra grafikonján látható, hogy a társaság az elmúlt öt évben egyre kevesebb fácánt helyezett ki vadászat céljából, ennek ellenére az éves teríték alig változott, 10 000 db körül mozgott. Ez azt jelenti, hogy a visszavadászási arány folyamatosan javulva öt év alatt a kétszeresére ugrott. Ez egyrészt a társasában bekövetkező változásoknak, nagyobb szakmai felkészültségnek köszönhető. Egyéb okait nehéz egyértelműen meghatározni, nagyon sok tényezőtől függ, hogy a vadászatra kihelyezett fácánok hány %-át sikerül elejteni. Ide sorolhatjuk a tenyésztéstechnológiát, a kibocsátóhely milyenségét, az időjárási viszonyokat, a vadászatok módját, szervezését, a vendégek lőképességét és nem utolsósorban a ragadozóállomány nagyságát. A társaság területén, mint már a korábbiakban is láttuk, a róka jelenti a legnagyobb veszélyt. Ha a róka terítékadatait egybevetjük a visszavadászási aránnyal, láthatjuk, hogy minél több rókát ejtett el a hivatásos személyzet, annál több fácánt tudtak meglőni a fizető vendégek. 12. ábra. Az utóbbi 8 évben a lőtt róka mennyisége szinte folyamatosan emelkedett. Az egyetlen törés 2003-ban volt, ez talán a rühösség hirtelen elterjedésének tudható be.


8. táblázat. A fácángazdálkodás eredményessége


1996.

1997.

1998.

1999.

2000.

2001.

2002.

2003.

2004.

2005.

Vadászatra kihelyezve

54547

45654

39438

50131

50426

43024

34898

33053

29028

26620

Teríték (db)

10786

13120

7367

9146

9395

9873

8365

12966

11539

11750

Vissza-vadászási arány (%)

19,8

28,7

18,7

18,2

18,6

22,9

24,0

39,2

39,8

44,1


11. ábra. A kibocsátott és a visszavadászott fácán mennyiségének változása


12. ábra. A visszavadászási arány és az 1 000 ha-ra jutó rókateríték változása










9. Összefoglalás, javaslatok


Az elvégzett vizsgálatokból és ezek értékeléséből azokra a következtetésekre jutottam, hogy valóban elengedhetetlen feltétele az apróvad-gazdálkodásnak az aktív ragadozógyérítés végrehajtása és ez által a dúvadállomány nagyságának minimális szinten tartása. Ennek megléte vagy hiánya döntően befolyásolja a kibocsátott fácánok visszavadászási arányát, tehát gazdálkodás eredményességét. A róka terítékadatai és a visszavadászási arány között egyenes arányosságot véltem felfedezni, ami azt jelenti, hogy minél több rókát ejtünk el, annál több fácánt tudnak a fizető vendégvadászok terítékre hozni. Tehát a terítékadatok alapján nem biztos, hogy helyesen következtethetünk a rókaállomány nagyságára, hiszen kellően motivált hivatásos személyzettel, több utánjárással, hatékonyabb módszerekkel és eszközökkel adott esetben kisebb állományból is ejthetnek el több rókát. Kétségtelenül az egyik jelentős tényező a ragadozógyérítés, de ezen kívül még nagyon sok dolog befolyásolja a fácángazdálkodás eredményességét. Fontosnak tartom, hogy nem szabad minden rosszat a róka „nyakába varrni.” Foglalkozni kell a többi ragadozóval is, gondolok itt a nyestre, a nyusztra, a vadmacskára, a kóbor kutyára és macskára, ragadozó madarak közül pedig a héjára. Itt kell megemlíteni a csapdázást, mint alkalmazható gyérítési módszert. Sajnos a mai vadgazdálkodásunkból szinte teljesen eltűnt, pedig e téren is komoly hagyományokkal rendelkezünk és a menyétfélék ellen a fegyverre alapozott módszereknél sokkal eredményesebben használható. Sőt, a védett ragadozóktól kizárólag a csapdázással védhetjük meg a kibocsátott fácánokat.

A dúvadfajok létszámának csökkentését nem szabad a kibocsátás előtti időszakra hagyni, mert akkor már késő és tartós eredményeket csak az egész évben folyamatosan végzett munkával érhetünk el.

Tulajdonképpen a Hubertus Agráripari Betéti Társaságot a ragadozógyérítés szempontjából követendő példaként hozhatnám fel. A hivatásos személyzet nagy hangsúlyt fektet a kártevők állományának alacsony szinten tartására. Ez főleg a róka terítékadataiban mutatkozik meg, hisz közel nagyságrenddel nagyobb, mint az országos átlag. Ha megvizsgáljuk a nyest terítékadatai, akkor ott is ezt tapasztaljuk. Természetes ennek eléréséhez szükséges az is, hogy egyrészt a társaság több hivatásos vadászt foglalkoztat, mint azt a vadásztársaságoknál általában megszokhattuk, így egy személyre nyilván kevesebb terület jut, amelyen szakszerűbben, alaposabban el tudja végezni munkáját. Másrészt a társaság vezetői magasabb lődíjjal motiválják, teszik érdekeltté a vadászokat az aktív dúvadgyérítés elvégzésében. A csapdázás ugyan itt is háttérbe szorult, de azért nem tűnt el teljesen: az egyik fővadász folyamatosan működtet csapdákat a területen. Ennek köszönhető, hogy minden évben ő mutatja be a legtöbb dúvadjelet.


Javaslatok:

  • Csapdázási módszerek felelevenítése, több csapda beszerzése, kihelyezése. Erre a társaságnak kell anyagi hozzájárulást adni, mert a hivatásos vadászok maguktól nem fognak erre több tízezer Ft-ot költeni. Figyelembe kell venni azt, hogy csapdák ugyan nem olcsóak, de ha a beszerzés után lelkiismeretesen, szakszerűen vannak működtetve, akkor vissza fogják hozni a beléjük fektetett pénzt. Csapdázással a menyétfélék állományának csökkentése is megoldható lenne.

  • Szárnyas kártevők állományának aktív apasztása. Főként a dolmányos varjú állománya növekedett többszörösére az utóbbi időben. Az előnevelt fácánban nem tud nagy károkat okozni, ezért úgy láttam, hogy a gyérítésük eléggé elhanyagolt, pedig a társaság a varjú lelövéséért is fizet lődíjat. Indokolt lenne varjúcsapda készítése, ill. a régiek helyrehozása (ehhez a fácántelepen már hozzá is fogtak.). A héja viszont jelentős károkat okozhat a kihelyezett fácánokban. Védett ragadozónk, de a természetvédelmi hatóság indokolt esetben ellenőrzött körülmények között engedélyezheti a befogását.

  • A kotorékok ismeretére alapozott gyérítési módszerek újbóli alkalmazása. Manapság a kotorékozás kiment a divatból, pedig nagyon hatékony állományapasztási módszer, főleg tavasszal alkalmazva. Ehhez persze jó kutyát kell tartani és az ásás néha sok időt vesz igénybe. Talán ezek a visszaszorulásának okai. Másik eredményesen használható módszer lehet, ha a vadász a kotorék mellett ül lesben és fegyverrel ejti el a rókát.











Sopron, 2005. április 25. Gángó Csaba

11. Irodalomjegyzék


Altai E. (1961) Csapdázás, mérgezés Mezőgazdasági Kiadó Bp.

Bertóti I. (1956) Vadgazdálkodás és vadászat. Mezőgazdasági Kiadó Bp. 157-170p.

Detrich J. (2005) Kutyák, macskák, disznók. Magasles 3. évf. 4. szám 20-23p.

Fehér P. (2005) Kotorékozás. Vadászévkönyv 2005. DNM Kiadó, Bp. 42-52p.

Heltai M.-Szemethy L. (2004) Csapdázás - egy elfelejtett lehetőség a vadgazdálkodásban. Nimród 92. évf. 1. szám 22-25p.

Heltai M.-Pusztai P.-Szemethy L. (1993) Gazdálkodjunk a rókával? 1.rész Nimród 81. évf. 11. szám 7-8p.

Heltai M.-Pusztai P.-Szemethy L. (1993) Gazdálkodjunk a rókával? 2.rész Nimród 81. évf. 12. szám 7-8p.

Lanszki J. - Heltai M. (2000): Az aranysakál elõfordulása és téli-tavaszi táplálékösszetétele délnyugat Magyarországon. In: Acta Biologica Debrecina, Suppl. Oecologica Hungarica, 11/1: 95.

Márok T. (2005) Róka. Vadászévkönyv 2005. DNM Kiadó, Bp. 64-66p.

Márok T. (2005) A róka vadászata. Vadászévkönyv 2005. DNM Kiadó, Bp. 67-69p.

Nagy E. (1993) Vadászati állattan és vadegészségtan. Agrárszakoktatási Intézet, Gödöllő 152-166.

Nemeskéri Kiss G. (1942) A hivatásos vadász Pátria Irodalmi Vállalat és Nyomdai Rt. Bp. 36-41p.

Somfalvi E. (2005) Csapdázás. Vadászlap 14 évf. 1. szám 16-17p.

Szemethy L.- Heltai M. (2001) A csapdázás elmélete és gyakorlata. Vad-ész Mérnökiroda Bt., Gödöllő.
Tímár P. (2003) Ragadozócsapdázás a vadgazdálkodásban és a természetvédelemben. Szakdolgozat NyME Erdőmérnöki Kar Sopron

(Szn) 1979-Egyezmény az európai vadon élő növények, állatok és természetes élőhelyek védelméről

(Szn) 1996-LIII/1996. Törvény a természet védelméről

(Szn) 1996-LV/1996. Törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról

(Szn) 1998- XXVIII./1998. Törvény az állatok védelméről és kíméletéről

 
Következő >
 
 
Főmenü
Honlap
Vadászati idények
Fórum
Kultúra
Tanulmányok
Kapcsolat
Keresés
Jogszabályok
Apró
Képtár
Holdnaptár 2013
Holdnaptár 2014
Fegyvertörvény 2012
 
 
Holdfázis
Jelenleg a Hold
Meteo
Névnap
Ma 2014. 10. 1, szerda, Malvin napja van.
Holnap Petra napja lesz.
Archívum
 
Copyright 2008 VadászFórum, Minden jog fenntartva. VadászFórum