Ez lesz az idei utolsó kacsavadászatom, ezért különös érzésekkel és gondossággal készülődök. Tegnap koradélután távcsővel a nyakamon kutattam, hol találok ebben hidegben még néhány „Tás”-t. Egy kicsit távolabb eső, gyorsabb folyású vizet néztem meg. Szerencsémre még csak a széle cserjedt be, ideális kiülőket kínálva a kacsáknak. Három helyen is volt egy-egy csapat, így bizakodva kelek útra egyik nagyon jó vadászbarátommal Tavaly sokat vadásztunk itt együtt… A magas nád és az alacsony sás sűrűn váltogatják egymást, hol takarást biztosítva a lövés elől, vagy éppen a premierben láttatva a közeledő vadászt.
Az egyik ilyen alacsony sásos részen, szememhez emelve a távcsövet próbálom kifürkészni, van-e a vízen kacsa. Úgy 100 méterre megpillantok egy vízen ringatózót, majd egy másikat. Gyors távolságbecslés, támpontkeresés és már a gát takarásában szedjük a lábunkat. A következő percben már a majd 40 méter széles ártérben lopakodunk, de épp csak lábszárközépig ér a fű, és nád sincs, ami takarást nyújtson. A kacsák is hamar kiszúrnak és a sörétlövés határán próbálnak egérutat nyerni. Rájuk lövünk ugyan, de nincs eredmény. Az ártér fölött repülnek tova.
Úgy 300 méterrel feljebb újra cserkelünk egy másik csapatot, mikor barátom kutyája még az ártér füves részén kutatva egy gácsért apportíroz. Meglepve tudatosul bennünk, hogy az előző csapatból mégiscsak sikerült meglőni egyet.
Közben folytatjuk a lopakodást. Különös módja ez a kacsázásnak, hisz szó szerint cserkelnünk kell. Most több szerencsével járunk elég közel kerülünk, mikor barátomat meglátva röppen fel három kacsa. Már a nádszállak közt látom az emelkedő gácsér barna foltját, amint felém fordul, és pont fölöttem elrepülve próbál továbbállni. Felemelem a fegyvert, s közben szemem sarkában megpillantom a tojót is. Szépen követem a gácsér útját, s mikor kellő távolba ér, hangosan dörren az alsó cső. Még látom, amint összekapja magát, és a fűbe esik. A következő pillanatban már a tojót követem a csővel kicsit eléhúzok, s útjára engedem a felső csőből a sörétrajt. A röpte megtörik és a gát tövébe esik. Bella kutyám már a gácsért hozza, átadja, s izgatottan megy a tojó után. Legnagyobb bánatára lemarad, mert barátom 6 hónapos németvizslája már felvette azt.
Még sétálunk néhány kilométert, de kacsával már nem találkozunk. Látunk néhány nyulat, felugrasztunk néhány fácánt, az egyik őzrudliban egy ígéretes bak, már a füle fölé növesztett agancsán csemegézünk, majd a lassan alábukó nap átszűrődő halovány sugaraiban gyönyörködve búcsúzunk az évtől. Köszönjük Diana!
Vadászélményekben Gazdag Boldog Új Esztendőt Kívánok Mindenkinek!
