Szombat délután elejtettem életem első libáját, egy nagyliliket.
Hihetetlen mennyi liba volt a tavakon. Mikor kiszálltunk az autóból, majd egy kilométerre a tavaktól, már hallottuk a libák beszélgetését.
Nagy volt ám az izgalom, a szívem a torkomban dobogott.
Odaértünk a vetésen a legszélső tó nádszegélyéhez. Zoli, a vendéglátóm öccse és egyben a vadászmester, mondta, hogy délelőtt 11-ig húztak be a libák, de most nincs annyi mint szokott, valahol elvannak a tarlókon, most csak olyan 2000-2500 darab lehet a vizeken.
Elrendeződtünk, szépen beálltunk a nád szélébe és vártunk. Elkezdtek a tarlókról beszállni a libák. Voltak vetésiek, nyári ludak, kis és nagylilikek.
Egyszer csak hihetetlen csapkodás, gágogás. Felkeltek a libák. Mindenki lapít, óvatosan les a nád között, hogy merre indulnak. Én is kisandítok, hát fekete az ég, annyi liba közelít felém, jó 10 méteres magasságban. Mi lesz itt? - gondoltam.
Már vállban a puska és szív a torokban, nincsenek 30 méterre, mikor elfordulnak balra. Lőni nem lehet, mert olyan ősnádas van előttünk, amiben a kutya sem tudja megtalálni a madarat. Csak a fölöttünk lévő madárra lehet lőni, mert az a vetésre hullik, ha eltaláljuk.
Én, az ámulattól szólni nem tudok. Ennyi liba az égen és mindez tőlem egy kőhajításra. Hihetetlen.
Közben a libák visszaforogtak a vízre. Beszélgetnek a libák és mi is beszélgetünk. Innen-onnan érkeznek a libák a vízre. Szépen gyűlik a számuk.
Eltelt egy óra, mikor megismétlődik az előbbi ceremónia és szárnyra kap a csapat. Szinte méterre ugyan ott, ahol az imént, elkanyarodnak, de most nem szállnak a vízre, hanem magasságot nyerve feltekerednek, jó 50 méterre és, és ránkfordúlnak!
Te jó ég, menyi liba, azt sem tudom, hova forduljak, mindenhol liba van az égen és jönnek, csak jönnek. Már megszűnt számomra a külvilág, csak a libák vannak és én. Az öreg IZS csősíne fölött nézem a libákat.
Fölém érnek azzal a lassúnak tűnő szárnycsapásokkal, nagy testükkel, mely magasságban és sebességben, annyira be tudja csapni a nem gyakorlott vadászt. Én is lemaradok a jobb csővel, de szól is a bal cső és a célba vett liba nyaka megtört a levegőben, majd élettelenül a zsombékba hullott.
Amikor a látvány eljutott az agyamig, a puskát letéve rohanni kezdtem a LIBÁMÉRT.
Mikor megláttam a földön, ezt a csodálatos madarat, hát el nem tudom mondani, mit éreztem, milyen boldogság tört rám. Felnéztem az égre, persze a libák özönlöttek felettem, én olyan boldogan, hálásan emeltem kalapom feléjük. Nem lőttem én többet feléjük, elég volt nekem az estére az a két lövés, mert lehozta nekem életem ELSŐ LIBÁJÁT az égről.
Sajnos a többiek nem jártak sikerrel, de hát ilyen a vadászat.
Örömömben a föld fölött jártam, míg kiértünk az autóig. Nem adnám a liba elejtését egy disznóért sem. Csodálatos érzés libát lőni!
Az autónál
libavadásszá avattak.
És hát itten van életem első libája:
