Csak, hogy a kép mellé ne hiányoljátok a beszámolót...
Az ilyen gyönyörű napsütéses idő, mindig csábít a természetbe. Szeretek ilyenkor sétálni…, és ha már séta, akkor már elfér nálam egy puska is…. Délelőtt elintéztem a tennivalókat, olvasgattam egy kicsit a fórumot, majd számolgattam, mire marad még időm. Villámgyors öltözés, néhány patron a zsebbe, és indulás… A szokásos csatorna partján állítom le a kocsit, s percekkel később már a tanyát elhagyva ballagunk, négylábú társammal, Bellával. A szelünk az nem túl jó, de hát nem is ez a lényeg. Kicsit kímélve magam nem töröm a nádat, a frissen tárcsázott földet taposom. A nád nem lett alacsonyabb, a múltkorihoz képest, a gaz sem lett kevesebb. Alig százötven méterre hagyom el a tanyát, mikor Bella egy pillanatra megdermed, és nagyokat szagol a levegőbe. Kényelmes bolyongásom itt véget is ér. Lassan kezdem taposni, a nádat mikor ismerős vízpaskolás, elégedetlen hápogás töri meg a csendet. Visszafelé halkul a szárnycsapkodás, de a nád jótékony takarásából csak nem akar kiérni a gazdája. Aztán egyszer csak, jó negyvenre, már látom emelkedni a barnaruhás tojót. Lövés dörren, majd ismerős csobbanással csapódik vissza a vízbe. Közben hallom, ahogy egy másik kacsa is felröppen, de őt nem látom. Hosszúnak tűnő másodperc, mire megpillantom a nap fényében csillogó jellegzetes zöld fejet, ahogyan emelkedik az ég felé. Talán messze van már, de rápróbálok, és Diana kegyeibe fogad, röpte megtörik, s vágódik vissza a vízbe. Közben Bella már a tojóval a szájában rohan felém, így együtt indulunk a gácsér keresésére… Szabályos vetődéssel veti magát rá az éppen menekülni kezdő kacsára, de annak esélye sincs.
Dicséret, jutalomfalat, gyors pillantás az órára, van még egy kevés időm, folytassuk…
Egy csörgőréce trió, kétszer is megtréfál bennünket…, mellőlünk kelnek, de a csatorna vonalán a nád takarásában végigrepülve már lőtávolon kívül emelkednek a magasba. Néhány ijedt fácántyúk még edzi Bella idegeit, és lassan befejezzük ezt a csodás délutáni sétát…
