Üdv Vízivadvadászok!.
Végre eljött a várva várt hideg! Minden nap ezt vártam szabadságom kezdete óta. Sajnos szinte semmi havat nem kaptunk, bezzeg tőlünk pár kilométerre szép hófehér minden...
Persze ez egyáltalán nem szegte kedvem, ezért a mai focitorna után nem maradtam megünnepelni a tornagyőzelmet, hanem vágtattam kedvenc patakom partjára.
Képzletemben már láttam, hogy a nádfoltok körül csapatokban úszkálnak a récék, és előre átkoztam gyávaságom, hogy íj helyett mégis a sörétes puskát hoztam magammal. Milyen izgalmas lett volna lőtávra belopni őket és kiválasztani egy szép, tarka tollú gácsért!
Csalódnom kellett: a víz teljesen üres volt. Így aztán zavartalanul elfoglaltam a helyem, és jöttek a vadászat legszebb percei: a táj beszippantása. Itt fenyőrigók, amott egy karvaly, eminnen szajkó kiáltása hallatszik. Álomszép volt!
Erősen szürkült már, tudtam, hogy ma már semmi nem jön, mégsem keseredtem el. Hiszen VADÁSZTAM!
De mintha bal felől mégis érkezne valami... Igen, 2 réce közeledett. Megvártam amíg elém érnek, aztán... Egyikük hangos loccsanással, kőként zuhant a patakba. Kutyám csak a bűvös "Hozd!" vezényszóra várt. Szinte belerobbant a vízbe, fél perc múlva pedig a kezemben volt az igazi tél első ajándéka, egy hibátlan tojó.
A következő két érkezőről lemaradtam, letettek elém a vízre. Megint eszembe jutott, hogy mégiscsak az íjat kellett volna hozni...
Persze tudtam azt is, hogy ezeknél jobb csalimadár nem kell. Nem is kellett csalódnom, megérkezett a hozzájuk csatlakozni akarók újabb kis csapata. A lövés előtti pillanatban kiszúrtak maguknak, hirtelen irányt váltottak. De Szent Hubertusz ma a kegyeibe fogadott, valamelyest le tudtam követni a hirtelen testcselt. A lövés nem lett tökéletes, mégis szinte azonnal kivált a récék közül egy, majd távolabb hallottam/láttam, ahogy a vízbe csapódik.
Már indultunk volna érte, amikor megint előttem termett 2 madár, szinte a semmiből. A hibázás törvényszerű volt. Figyelmeztetés, mert helytelenül jártam el. Azonnal megtörtem és ürítettem a bockot; mára ennyi jutott, utána a sebzettnek!
Nem kellett sokáig keresnem. Bármire megesküszöm, ahol először lámpát kapcsoltam, ott volt. Megéreztem? Lehetséges, nem tudom. Mindenesetre így történt. A fénysugarat ráfókuszáltam, aztán újra elhangzott a labradoromnak legkedvesebb parancs. Rövid úszóverseny után egy gácsért nyújtott át nekem.
Ennyire hideg volt, jól látszik a kutyámra fagyott víz. Ma extra adag vacsorát kapott, és benn alszik velünk (már most is nagyon békésen szundít a feleségem féltve óvott szőnyegén...
).
