Alig fejeztük be az esti süldők zsigerelését, már is szól a telefonomon a Blues Company (Vár a gyár).
5 óra!
Az asszony megjegyzi, bár most nem szőke, lőhetnék házi libára is.
Ezt most kihagyom, ahogy az esti áldomás törkölyt is kihagytam a disznókra.
Ramaty az idő, ködszitálás, hideg, a látótávolság kb. 70 méter.
Ettől repes a libavadász szíve.
Irány a pálya!
Nemrégen jöttek meg az északi libák, nincs még határozott vonulási irányuk.
Én is találomra választok helyet.
Egy kukoricatarló és őszi vetés találkozásánál lévő kb. 40 cm-es árokba cuccolunk.
A tarlón állva próbálom kifújni a sípomból a február óta beleköltözött pókot.
Zuhanórepülésbe bukkan ki a ködből négy lilik.
Szól az MP, törött szárnyal, pörögve zuhant le az első (ritkán lövök a vezérre, mindig öreg, ez is az volt).
Nagyot puffanva zuhan a tarlóra, szinte érzi az ember, hogy megremeg a föld a talpa alatt.
Hanyatt dobva magát fékez a csapat, felettem húsz méterre.
Nem is gondoltam lövésre.
Elsőre megvan a szezon első libája.
A többit látjátok a képen.
Három lilik, három vetési!
