|
U.Péter
|
 |
« Új üzenet #1960 Dátum: 2014. Augusztus 15. - 09:57:48 » |
|
Ma hajnalra idénynyitó récevadászatra kaptam meghívást. Nagy gonddal válogattam hát össze még tegnap este a lőszereket, szedtem össze a felszerelést. Aztán a vekker előtt ébredtem…
A tegnapi félnapos esőtől síkos utakon vitt be bennünket egy tarló sarkára a Terrano, itt megálltunk. Jobbra tőlünk egy kukoricatábla húzódott, vendéglátóm ennek a túloldalára irányított, mondván, mindjárt a túlsó szélén ott a tocsogó! Ő – minden rábeszélésem ellenére – a kocsi mellett a tarlón szándékozott maradni.
Lassan, kényelmesen lopakodtam előre. Hamar feltűnt a kukoricás sarka, tehát megálltam, várakoztam egy kicsit. Bőven időben voltam még, alig világosodott. Hallgatóztam, ám egyáltalán nem hallatszott semmi olyan hang, ami a vízen levő récék jelenlétére utalt volna. Ez a jobb verzió, ebben is reménykedtem, amikor Feri emlegette, hogy nappal látott a tocsogón récét. Most még kint vannak valahol táplálkozni, és csak világosodással térnek vissza a nappali tanyájukra – ahol már várom őket!
Rendkívül óvatosan, szinte lépésről-lépésre osontam előre. A saroknál már jól láttam, hogy magas gaz áll a víz körül. Ez is jó! Pár métert tettem még oldalra a kukoricában, majd az első sorban megálltam egy kis tisztább részen. A tocsogó széle csaknem a lábamig ért, túloldalát a párás-ködös derengésben még nem tudtam kivenni.
A keleti égbolton lassan egyre terjedt a világosság, de nyugat felől még szinte falként állt a szürkeség. Mindenesetre lőni már nyugodtan lehetett volna. Ekkor hirtelen egy tücsök ciripelt fel a nadrágzsebemben…
Feri érdeklődött, hogy nem volt a vízen réce? Tudta, hogy már oda kellett érnem. Nem volt semmi – válaszoltam, és ebben a pillanatban hátulról-oldalról ereszkedett be egy magányos réce, majd semmitől nem zavartatva le is szállt. Milyen közel volt!!! Kezemben a telefonnal bambán néztem csak utána…
Gyors szerelvény-igazítás következett, hogy semmi ne zavarjon majd a lövésben. Felesleges cuccaimat, a keresőtávcsövet, fényképezőgépet, polármellényemet a mellettem álló kukoricákra akasztottam. Ekként megkönnyebbülve felkészülten vártam a következő récéket.
Egy jött hamarosan, épp az ellenkező oldalról. Nagy volt, biztosra vettem, hogy valami öreg gácsérhoz van szerencsém. Alacsonyan húzva ért az út fölé, észrevett és csapongani kezdett és így fordult távolodva a tocsogó fölé. Tulajdonképpen nem lett volna különösebben nehéz lövés, de elhibáztam, majd a másik csővel az ijedten felkelő másikat is, igaz, ez utóbbi igen távolinak tűnt. Na, ez pocsék idénykezdet volt!
Ezután hosszabb szünet következett, bőséges időt hagyva az önostorozásra. Jó 20 perc múlva rácsörögtem Ferire, hogy maradjuk-e még, mit gondol? Megbeszéltük, hogy ő 7 óra körül szokta látni a récéket itt a tocsogón, tehát még maradjunk. De nem jön át hozzám, elüldögél a kocsinál…
Mivel továbbra sem mozdult semmi, valami hang azt súgta, járjam körbe a vizet. Elindultam, és alig mentem 30 lépést, amikor valami furcsa hangra kaptam fel a fejemet. Egy nyekkenés volt, és a tocsogó felett kényelmesen evezett három réce… Ha a helyemen maradok, a fejem felett húztak volna be…
Egy szál tollat sem lőttem ki belőlük! Az okát nem tudom. Túl messze sem voltak, gyorsak sem… Leforrázva néztem utánuk.
Sürgősen visszaálltam ismét a kukoricás szélébe. Most hogy feljött a Nap, megélénkült a réceforgalom. Feri puskája többször megszólalt. Vagy három egyes réce a vízre is érkezett, de mindannyian hátulról jöttek és észrevettek. Egyikre lőni sem volt érdemes, a másik kettőt elhibáztam. Hét lövésből egyetlen szárnytollat zsákmányoltam, az lassan pörögve hullott vissza a vízbe, mintha azt mondta volna: - Nézz meg jól, csak ennyire vagy képes!
Végre rájöttem, hogy ez így sehogy nem jó. Oldalt kell állnom, megpróbálni szembe fordulni a kukoricással, hiszen minden onnét jön. Talán a vízparti magasabb gaz elrejt…
Elindultam helyet keresni, közben Feri érdeklődött a lövések felől. Ekkor pillantottam meg az út felől behúzó két récét. A telefont kinyomni már nem volt idő, csak zsebrevágtam. A récék észrevettek és kissé felgyorsítottak. Itt már nem célozgattam. Az odadobott lövésre a hátsó csak összecsuklott, aztán szólt a felső cső, és a másik is bezuhant a gazba…
Valahogy így kellett volna az előzőeket is! Igencsak jó kedvem kerekedett, ám a mosolygás hamar lehervadt az arcomról. Egyik récét sem találtam. Ide-oda tocsogtam a vízben, a vizes gazban, combközépig átázott a nadrágom, de semmi. Igaz, a másodikon látszott, hogy még én, de nem szárnyazott volt.
Végül Feri is átjött, most már ketten vizslattuk az udvarnyi terület északi szélét. Igaz, hogy gazos volt, de nem olyan sűrűn, hogy egy récét ne találjunk meg!
Keresés közben a távolban elkárogta magát egy szürkevarjú. Már láttam is, hogy jön, a köd miatt kissé későn vett észre. A lőhatár szélén fordult el, a lövésre lassan, egyhelyben emelkedni kezdett felfelé. Ekkor megkapta a másik csövet, mire forogva-károgva zuhant a túloldali kukoricásba. És őt sem találtam meg!
Még egy jókora csapat réce húzott felénk, de időben kitértek, aztán abbahagytuk a meddő keresést. Feri becsületrécéje volt az egyetlen zsákmányunk ezen a szép, már kissé őszies hangulatú reggelen.
Feri, köszönöm a lehetőséget!
|
