Halkan csukom be a kocsi ajtaját. Bellát kitörő örömmel fogadja, hogy újra kint vagyunk. Kedvenc csatornámat vallatjuk ismét. Igazi gyógykacsák teremnek rajta, hisz egész nap a meleg gyógyvizben lubickolhatnak…
Furcsa vadász vagyok, hisz alig pár száz méterre a tavon etetem őket, szinte a kezemből esznek. De ők kötődnek hozzám, ismernek. Ha hallják a hangom már tudják, hogy jön a kaja és a tó végéből boldogan repülnek ki elém… De ők mások,vadak és mégis szelídek. Erre a kicsiny, alig pár méteres csatornára ők már nem merészkednek ki. Itt csak a távoli rokonok keresnek menedéket Vuk és a simabőrű elől…
A csatorna elejét most kihagyom, közel a város széle, meg most valahogy nem akarom felverni a még szunnyadó előörsöket. Jó kétszázra csatlakozom be a csatornára, s már repül is az első csapat. A nád takarásában alacsonyan mennek, majd kiemelkednek. Mellettük nagyobb a hely, így oda lövök… Lövésre még felreppen vagy tizenöt. Bella néz rám, szemében ott a kérdés: Ez mi volt Te pancser?
Sétálunk tovább, Bella pár méterre előttem én a csatorna szélétől 5-6 méterre, hogy ne lássak a vízre. A nád elég jól benőtt, helyenként a sás is kitűnő menedék. A szelünk nem a legjobb, de most ez van, nem lehet minden tökéletes. Vízcsapkodás hápogás és már emelkedik is ki egy tojó mögöttem. Eljöttünk mellette, de így sem ússza meg. Megtöröm a puskát, teszem zsebre az üres hüvelyt, közben Bella már a vizet tapossa és akkor felugrik egy gácsér. Arra marad időm, hogy összecsukjam a puskát, célzok, húzom, csett. Persze lőszert azt nem tettem bele, a sorrendváltóról meg elfeledkeztem. Majd legközelebb vagy gyorsabb leszek, vagy tovább kivárok, ha egyes kacsa repül. Már ébredezik a nap, a fagyos hó ropog a lábunk alatt. Nem vagyunk egy csendes csapat, de kacsáék most vagy nyugtatót szedtek, vagy süketség ütötte fel a fejét a kolóniában. Az arcomon érzem, ahogy a jóleső hideg futkossa végig, s pirosra festi azt.
Friss téli levegő, bújkáló napsugarak, csillogó hótakaró, pirosló csipkebogyók… Egy páros röppen ismét, két bumm, két puff, billent ki a mélázásból. Megtöröm a puskát mikor röppen egy gácsér. Kapkodva csúsztatok egy patront az alsó csőbe, összecsukom célzok, bumm és láss csodát, puff. Van is bajban Bella, mikor átmegy, felveszi az elsőt, megy a másodikhoz, azt is próbálja begyömöszölni a szájába, de csak nem sikerül. De aztán három kanyarból megoldja. Közben egy lilik csapat kiabál fent az égben, kalapemelés nekik, az idén nem futottunk össze…
Már túl vagyunk a csatornán átrohanó sinpáron, mikor újabb gácsér repül fel mellettünk. Pár perc múlva már ő is az aggatékon szárítja a tollát. Lassan már fordulni kellene vissza, ahogy ezt kigondolom, Bella felugraszt egy újabb gácsért aki felém veszi az irányt, aztán felkerül ő is a többi mellé. Közben repült még egy, de ő elfelé, így a másik cső néma maradt. Puska a hátamon már igencsak eljárt az idő, így ballagunk visszafelé. Félúton aztán Bella belelkesül, alig lehet vele bírni, majd egy jólirányzott hasassal veti magát a vízbe. Hallom, ahogy csobog a víz, menekül előle valami. De most nincs szerencsénk, a sás és a nád nagyon sűrű, így ez a tás kintmarad rókacsemegének. Újra a vasútnál vagyunk, mikor Bella leállja a nádat. Puska kézbe, a kutyának biztatás, már repül is egy újabb páros. A tojó röpte megtörik, de a gácsért sikerült elhibáznom. Egyre fárasztóbb a séta, emelgetem is az aggatékot, hisz a gatyám lassan lecsúszik a valagamról, mikor repül egy újabb gácsér. Kapkodok kicsit, de nincs gond, megtöröm a puskát zsebre teszem a megmaradt patront, várom hogy a kutya előkerüljön a nádból.
Közben még repül a tojó is. Ő az utolsó utáni pillanatig kivárt, hátha a mafla simabőrű elmegy mellette. De neki már nincs miért aggódni, talán még integetek is tudat alatt. Ez a jelenet még kétszer megismétlődik, a tüdőm pípol, pont a szántás maradt a végére. Átküzdjük magunkat rajta, a kocsinál egy rögtönzött teríték, majd a kocsiban felejtett meleg tea mellett elmélkedünk.
Szép séta volt, élményekkel, eredményekkel teli. Köszönöm Diana, és kívánok neketek is hasonló jókat!
