Üdv!
Tegnap egy hirtelen ötlettől vezérelve nem maradtam ott focicsapatommal a 3. félidőre
, hanem villámgyors készülődés után már a beírókönyv fölött görnyedtem. A Benta-patak horgászparkhoz közeli részére írtam be magam. Szegény labradoromnak is az első vadászata volt, miután felépült a babesiosisból. A lehető legjobb időben érkeztem: kényelmesen kiválaszthattam a leshelyemet, kutyám is kirohangálhatta magát. Lassan lement a nap, véget vetettem a viháncolásnak. Szigorúan magamhoz parancsoltam: itt volt az ideje a vadászatnak.
Az első hármas olyan gyorsan érkezett, hogy azt sem tudtam, hova kapjak. Duplázásom teljesen célt tévesztett. A következő csapatnál már jobban koncentráltam, de még nem volt az igazi. A réce, bár tollfelhőt eresztett, látszólag egészségesen távozott. Aztán pár perc csend következett. Szállingóztak a csörgő és tőkés récék, de bőven lőtávolságon túl. Aztán balról hirtelen elém vágódott egy pár. Kapkodó lövésem célt tévesztett, ám a második, más sokkal nyugodtabban leadott lövésemre a hátulsó réce összakapta a szárnyait és élettelenül zuhant alá a patak túlsó partját övező nádasba. Megtörtem a puskám, két új patront toltam a csőbe, de a lassúnak indult jól berögzült mozdulatsor villámgyorssá kellett váljon, mert újabb récék érkeztek. Kiválasztottam az egyiket, aztán meghúztam a ravaszt. A tőkés lendületét megtörte a halálos sörétraj. Ő is hangosan, a nádat törve fejezte be utolsó szárnyalását. A kilőtt üres hüvelyt a zsebembe süllyesztettem, kifújtam a csőben maradt lőporfüstöt a hideg estébe. Mára befejeztem a vadászatot. Elég volt. Ennél többet nem kívántam, nem is kérhettem. Tudtam, hogy a neheze még hátra van: a lőtt madarak összeszedése. Nagyon besötétedett, mire a túlpartra érünk. Ekkor szembesültem azzal, hogy még azt is nehéz meghatároznom, hogy hol állhattam, nemhogy a madarak lehetséges helyzetét. Másfél órán keresztül túrtuk kutyámmal a nádat. Eredménytelenül. Lógó orral és üres kézzel battyogtunk haza.
Ma délelőtt igazából a tanításra akartam koncentrálni, de gondolataim a hiába lőtt récék körül jártak. Aztán megváltásként jött két lyukas órám. Nem teketóriáztam. Hazarohantam, a kutyát a kocsiba ültettem és újra visszamentem... hátha... ( Áááá, azóta összeszedték őket a rókák, kikezdték a varjak, szarkák.) Fényes nappal azonnal megtaláltam, hol is voltam előző este. De tegnap mintha nem itt túrtuk volna a nádat... Hát persze, vagy 20 méterrel odébb szenvedtünk... Labimat azonnal keresésre biztattam. 5 percen belül hozta az elsőt, majd újabb 5 perc után kezembe adta a második madarat is. Hogy milyen boldog voltam, szavakkal, betűkkel le nem írható. Megadhattam a végtisztességet Nekik, végre megnyugodhatott a lelkiismeretem is.
