... már Arielkémre rá-rá tört unalmában az "udvar szétszedhetnék", így gondoltam, hogy járunk egyet ma délután a Sajó-parton.
Ahogy beérünk a rétre, látom ám, hogy a Sajó másik oldalán egy betárcsázott napraforgó tarlón irgalmatlan mennyiségű örvös galamb kavarog (nem is hittem volna, hogy ennyi van felénk), úgyhogy a kacsázást gyorsan átváltottam galambozássá - a 3.1-es RC ide is tökéletes - és mivel még eddig nem volt szerencsém örvöst lőni, így még talán valami izgalom féle is elkapott. Minden esetre odalopakodtam a Sajó partjára, jól megbújtam a csicsókában és vártam... vártam... vártam... de csak nem akart egy sem jól hozzám fordulni, így gondoltam egy nagyot. Mivel igen sokan vannak, gondoltam lövök egyet a levegőbe, és biztosan lesz egy-kettő, ami felénk fordul... Így is tettem! A lövésre az eddig látott galambseregnek kb. a négyszerese emelkedett a levegőbe, és elindultak ám minden felé, és ami a fő, hogy egy részük felém vette az irányt... Jöttek... jó 20-30 méter magason, célzom ezt is - nem jó, célzom azt is - lesz jobb, nézem azt - ez jó! DURRR... A galambom olyan szépen összecsomagolódott, hogy el is felejtettem a másik csövet rásütni a többi kavargó jószágra. Arielkém szépen apportírozza ahogy kell az Első Örvös Galambomat, aztán én már lesem is a többit... Most a mi rétünk felől jön kettő szépen visszafelé, húzom a hátsóval DURRR! - megkavarog a levegőben, de még evickél tovább, húzom rá a felső csövet is - DURRR! - összegömbölyödik, de a lendület átviszi a Sajó másik oldalára... No fene... Küldöm Arielt, úszik, de a másik oldalon nagy a sodrás, meg padlanyos is, így a parttól néhány méterre mindig visszafordul. Nem tudja, hogy miért is kell menni, így három próba után feladom - hiába no, ezt nem gyakoroltuk soha...
Aztán lapulunk még egy kicsit a parton, de már tudják a galambok is, hogy mi a dörgés, így már csak egy-két szállongót látni, de azok is messziről elkerülik a leshelyünket. Akkor irány az eredeti cél: ugrasszunk néhány kacsát!
Ugrasztunk is, csakhogy túl hamar... Hiába minden igyekezet, Ariel is elég jól látja a dolgot, és óvatosan jön mellettem mindig, három helyen verünk fel récéket, de egy lövést sem tudok tenni, mert vagy hamar kelnek, vagy éppen bokor van köztünk, minden esetre még csak rá sem lövök egyre sem.
Aztán beérünk egy szűk "U"- betűbe, ahol már az elmúlt években kitapasztaltam, hogy mindig van kacsa, de itt is lehetetlen rámenni, ellenben, ha a puska csövét jó irányba tartom, és úgy lövök egyet a levegőbe, akkor általában a fejem fölé szállnak az itt tanyázó récék...
Nem történt ez másképpen most sem... A "riasztó" lövésem után hápogás a kanyarban, és már emelkedik is ki két tőkés, igaz egy kicsit jobbra tőlem, de még lőtávolban... Húzom az elsővel - DURRR! - összegömbölyödik, nagyot csattan a Sajóban, húzom a másikkal... amikor a szemem sarkából látom, hogy kivág két apró kacsa mellettem a rét felé - a ritmust nem elvesztve rántom az egyik gombóc elé... DURRR! - a csörgő gombócként esik a rétre. - még ilyet?! Tőkés-csörgő dublé! Közben Ariel megjön a Sajóba esettel, aztán meghozza a csörgőt is. - nincs szerencsém vele, ez a második csörgőm, és ez is tojó... Szeretnék egy szép gácsért kitömetni, dehát a Sajón most láttam először ilyet. Bár most ez nem igazán bánt (mármint, hogy tojó), örülök az "érdekes" dublénak, és el is határozom, hogy ma nem is teszek másik lövést kacsára, úgyhogy irány a gát, és a kubik-gödrökön vissza a faluhoz, ott mindig tanyázik mátyás, szarka - hagy' színesedjen a teríték.
Csakhogy nem olyan egyszerű az, hogy megyek és lövök egy-két szajkót, vagy szarkát... Okosabbak azok annál... A szajkó még haggyán, de a szarka... Aki vadászott már rájuk, az tudja, hogy mifélék. Minden esetre már kezd lebukni a Nap, ilyenkorra már megbambulnak egy kicsit. Ha ketten-hárman lennénk könnyebb lenne, de így egyedül nem egyszerű. Hallom is, hogy már észerevettek, rikácsolnak szépen, amikor... a Sajó felől bevág egy örvös, szinte tudat alatt dobom oda neki a lövést, ami szépen össze is töri, Ariel pedig teszi a dolgát. A lövásemre vagy 4 szajkó átrepül a Sajón a szomszédba, de a szarkák még arrébb rikácsolnak...
Aztán szépen közeledünk feléjük. Ariel mögöttem lopakodik, mintha tudná, hogy miről van szó, sokszor észre sem veszem, hogy itt van... Amikor beérünk egy nagy kökényhez, amiből egy fűzfa áll ki... A szarkák még vagy 200 méterre vannak, amikor "megcsörren" egy közvetlenül mellettünk a kökényből. Megállok, mint amikor a skeet pályán kimondtam a "föl"-t... A szarka előttem van a kökényben nem messzebb 15-20 métertől, a másik oldalon a gát van, ha kiugrik belőle mindenképpen látni fogom, mán' pedig ki fog ugrani, mert eléggé sűrűn méltatlankodik, a társai pedig hívogatják messzebbről... Pár perc feszült várakozás után ő unja meg, és ki akarna reppenni a fűzfára, de a 3.1-es RC lesöpri az égről... Egy idei fiatal szarka volt - nem volt ideje megtanulni az óvatosságot...
Úgy terveztem az elején, hogy megvárom a húzást is, de nem vagyok telhetetlen, az elején a fele terítékkel is kiegyeztem volna... na de úgy látom, hogy nagyon f@stam a betűt, elnézést érte, aki végigolvasta, azt remélem, hogy nem untattam, aki meg nem, annak itt van két kép a végeredményről:
