Gyönyörű napsütéses délután van… A korábbi esős napok után, már alig várom, hogy kimozdulhassak. Ma nincs más társam, csak Bella. De hisz nem is kell más, Ő egy angyal, egy igazi társ, egy kiváló segítség a tompa orrú simabőrűnek… Lassan telnek az órák, de eljön a délután három és szinte már ugrok is bele a vadászgúnyámba. - Jössz vadászni? - a válasz egy hangos vakkantás. A kisasszony olyan lendületben van, hogy a még csak résnyire nyitott csomagtartón vágódik be az autóba. Az egyik kedvenc helyemre megyünk, de útba ejtünk még egy kisebb tocsogót.... Lopakodva, szinte kúszva közelítünk a sással benőtt tocsogó felé, teli lelkesedéssel, bizakodással, hisz néhány napja 70-80 réce sziesztázott itt. Lassú óvatos léptek, már a szélén vagyunk, óvatosan felállok, de a vízen nincs semmi… Összecsapom a tenyerem, hátha a sásban rejtőző kacsanép szárnyra kel. De nem. Ma nincs itt semmi, egyetlen árva réce sem… Lassan visszakullogunk az autóhoz, s megyünk tovább. Még gyerek az idő, de így is terveztem. Vadásztársam a minap említette, hogy nem sikerült felvennie egy kacsát a muharosban. Gondoltam Bellával fitetünk egy keveset, hátha… Az idén már öt, korábban sebzett túlélőt sikerült felkutatnunk, s terítékre hoznunk. A muharosban nincs könnyű dolgunk, én szinte csak azzal törődök, hogy ne csapjon be a csizmaszáron a víz, míg Bella hatalmas elánnal, légszimattal próbál eredményes lenni. Aztán egyszercsak megszűnik a vízcsobogás. Áll a kutya… -Fogjad- adom az utasítást és Bella szót fogad. Ráveti magát egy nagyobb muharcsomóra. Egy pillanat múlva méltatlankodó hápogással menekül a gácsér. Alig két méterre tőlem, mint a villám úgy úszik, nyomában Bella, lőni esélyem sincs, a kutya mindjárt utoléri, és akkor hirtelen alábukik, és nem látjuk többé. Becsapja Bellát, engem, talán saját magát is, de menekül. A túlélés hajtja a víz alatt, s egér utat nyer. Percekig keressük Bellával, sikertelenül. Közben kezd sötétedni. Elindulok a nyílt víz felé, mikor meglátok egy egyes kacsát elhúzni felettünk. Megállunk, figyeljük mindketten, lassan fordul és épp felettünk fog elmenni. Elsőre elhibázom, de a másodikra összecsomagolja magát és nagyot fröccsen a víz körülötte, mikor leér. Bella pillanatok alatt hozza, erre várt már egy hete, hogy egy ilyen szép estén, a potyogó kacsákat a gazdihoz vihesse… Lassan elfoglaljuk a kiszemelt helyet a vízfolt szélén, a puska vállra, a kacsát tenném az aggatékra, mikor egy hármas csapat húz be előttem a víz felett. Magam sem tudom, hogy kerül le a vállamról a puska, de a már kihúzó kacsák után nyúlok és néhány másodperc múlva Bella újra örömmel szeli a vizet, kacsával a szájában. Pedig már azt hittem csak églyuggatás lesz… Aztán sokáig semmi nem jön. Ráérek a kutya buksiját taperolni, a nagy lapátfülének a tövét vakargatni. Jólesik neki… Nekem is… Halk hápogás töri meg az idilli képet, majd kacsák kereső hangja hallik, és percek múlva megindul az ég. Minden felől kettes hármas csapatok húznak, de a puska csendben marad. Gyönyörködünk, egyébként is, jönnek ezek még lejjebb… És tényleg. Egy kör, két kör és már kamikázeként támadják a vizet. Hirtelen el is hibázok kettőt, aztán a következő csapatból már kiemelem a gácsért. A sok lehetőség közül nem tudok választani. Rengeteget elengedek lövés nélkül. Próbálok arra törekedni, hogy a nyílt vízre essen, ne a legnagyobb muhar közepébe. Erősen sötétedik, már csak a naplemente halványuló fényei felől érkezőkre van esélyem, de szinte az összes mögülem a nagy feketeségből érkezik. Lassan kiürül a töltényöv is, és Bella boldogan hozza az égből lehulló, jószagú madarakat. Az utolsó patront csúsztatom a csőbe, de még mindig nagy a mozgás. Szemből jön egy egyes. Megcélzom, lövök, csobban. Szép befejezés, gondolom magamban. Megtöröm a puskát, összeszedem a zsebemből kihullott üres hüvelyeket, átveszem a kacsát, de nem megyünk. Gyönyörködünk, elraktározzuk emlékeinkbe a mai napot. Aztán csendben kiballagunk az autóhoz. Közben egy halk Köszönöm Dianának a vadászatért, és egy halk Köszönöm Bellának az összes felvett kacsáért…
