Ma kicsit korábban indultam barátommal kacsa vadászatra, mivel a korábbi helyen már nagyon későn jöttek a rucák, és eléggé megfogyatkoztak így új helyet kerestünk… A betakarítás miatt szétvágott utakon helyenként kis szerencsével, de sikerült átverekednünk magunkat. Egy róka futott át az úton előttünk, megálltunk kicsit figyelni, s közben hápogás ütötte meg a fülünket… Ennek a fele sem tréfa, és a koma sem véletlen jár erre, hisz a „tás” mennyei lakoma neki is… Szóval a legjobb helyen álltunk meg, ahol a másfél méteres muharban megpillantottam jónéhány kócsagot. Gondoltam, ha kócsag van, víz is van, az egyébként búzatábla közepén. Lassan rácserkeltünk a kacsanépre, de hamar kiszúrtak. Egy csörgőt azért sikerült helyben marasztalnom… Mivel korán mentünk, így maradt időnk gyönyörködni a naplementében és elcsodálkozni azon, hogy kicsit alulöltöztünk a mai kalandhoz, mert iszonyatosan kezdett hűlni az idő és vízben állva, igencsak hidegnek éreztem a szelet is… Aztán ahogy sötétedett és meghallottam a szárnysuhogásokat, úgy feledkeztem el a hidegről… Sőt, egyre inkább melegem lett, nem győztem kapkodni a fejem, olyan gyönyörű húzás volt.. Sokszor a lövésről is megfeledkeztem annyira szépen jöttek, aztán a sok lehetőség közül sikerült is elkapkodnom néhányat.
A bőség zavara…
Aztán sikerült lőnöm egy dublét is, a kutya szépen dolgozott, de neki is feladta a leckét hogy egyszerre két kacsáért kellett volna menni…
Aztán elfogyott a patron, s közben elfogyott a fény is. Még elmentünk a fel nem vett kacsákat keresni, ami meg is lett egy messze landoló lágylövéses kivételével. Gyönyörű este volt, kívánni sem lehetne szebbet… Köszönöm Diana!
