Hirtelen felriadtam a meleg szobában. Ránézek az órára, 05.15…
Győzködöm magam, hogy van valahol pár liba, akik csak rám várnak. De jobb itt a melegben semmit tenni, aztán mégis győz a kíváncsiság, az ösztön, a vadászláz. Összepakolok kutyát be a kocsiba, irány a szeráj, kocsicsere. A Vitara lucskosan, retkesen, összefagyva akarja meggátolni, hogy ma libázni menjek. Tépem az ajtót, nem enged a fagy. Megyek a másikhoz az sem. Nagy nehezen sikerül felcibálni a bal hátsót. Bemászok, nekifeszülök, lökdösöm, közben világosodik. A szélvédő lefagyva kívül, belül, … Beindítom, várom hogy melegedjen….
Már majdnem világos van, mikor kiérek a határkanális mellé. Az első csapatokat már lekéstem. Futás, mert lemaradok.
Jön egy csapat, három szál nád mögé bújva lapítok, de kiszúrnak, mellettem jó százra mennek el. Futás oda ahol elmentek, közben jön egy másik csapat. Azok pont ott repülnek el, ahol az előbb álltam. Futás vissza, aztán arcon csapom magam, ne legyek már ekkora lúzer. Türelem!
Jön egy egyes, pont felettem, de magasnak tűnik, rápróbálok, de semmi. Aztán a horizonton széles fekete vonalban jön vagy 70 liba felém, lik-lik harci kiáltással. Szemem is lesütöm, fel sem nézek, csak a szemem sarkából pislantok néha feléjük.
Jó az irány, csak gyertek még! Ereszkedjetek már! Nem! Ezek is magasan lesznek! Mindjárt ideérnek, mozdulni sem merek, aztán mikor fölém érnek, akkor hirtelen felpattanva lepem meg a negyedik szélsőt. Mint a rongy, úgy zuhan le, de közben már az utolsók egyikét veszem célba és küldök utána egy óévi üdvözletet. Nem is marad megválaszolatlan, ugyanis a zuhanó liba pont engem vesz célba…
Csak összerezzenni és leguggolni van időm, hatalmas dübbenéssel, alig két méterre mögé csapódik a földbe. Huh, ez közel volt, ha eltalál lehet kiskanállal szednek össze.
Még két lyukat ragasztok a felhők közé, de mára ennyi. Autókázunk még egy keveset, felmérjük, hová lesz érdemes az új évben állni, aztán indulunk is lassan dolgozni…
Hát megvannak az idei elsők…
Köszönöm, Diana!
