Az volt az isteni szerencséd, hogy Taszáron lehettél katona, a dél-dunántúl leglazább laktanyája volt.
Na még egyet, aztán Istenbiza' nem offolok itt tovább
Ferenc Barát fején találta a szeget.
Olyan volt a taszári reptér, mint egy jó hangulatú munkahely.
Ha rendben jöttek-mentek a MIG-ek, akkor mindent lehetett.
Pl. tisztelegni csak őrnagytól felfelé volt kötelező (hivatalosan, mert sokan még a főtisztek közül sem igényelték, főleg a hajózók) mindenféle limlom zászlósnak, meg hadnagyocskának a kedvéért még a lábtengó meccset sem kellett megszakítani a TÜO szertár előtt
Köszönt mindenki mindenkinek, udvariasan, normálisan, mint a civil életben.
Amikor a balkáni f@szkalapok Délen esmeg egymásnak estek, hozzánk vezényeltek valahonnan a lapos Alföldről egy rakétás egységet, hogy védjék a ojjektumot a berepkedő szerb gépektől.
Valami törzsőrmester bunkó ott verette szegény csávókkal a vigyázmarsot előttünk, nehogymár unatkozzanak abban a kis szabadidejükben, mi meg rúgtuk a bőrt és szartunk rá, hogy ott játtsza az eszét.
Mikor elkezdett velünk kiabálni, az egyik sofőr vissza is szólt neki valamit virágnyelven, amitől elszállt az agya a kis mitugrásznak és elrobogott.
Kb. negyed óra múlva jött át a repülésvezető ÜTI (egy hajózó őrnagy), ivott egy kávét (nagyon jó kantint tartottunk fenn suttyomban az igényes közönségnek
) és amikor fizetett,
csak úgy közbeszúrta, hogy ő most minket megfenyített, mert a bivalybasznádi kanászgyerek felnyomott minket. Hozzá tette még, hogy legyünk szívesek és ha legközelebb erre járna a jóember, akkor erőltessük meg magunkat és toljunk valami tisztelgés-félét, mert "tudjátok, ezek olyan hülyék"
De, hogy legyen valami topik-hű is benne:
Igen száraz és forró nyár volt '93-ban, sok volt a kazal-, legelő- és bozóttűz, de oltottunk erdőt és gabonát is bőven.
A legnagyobb buli mégis az volt, hogy kiadtak minket a cserénfai crosspályára, hogy locsoljuk a futamok között a poros pályát.
A 3 tengelyes összkerekes Tátrával, benne 6600 liter vízzel felszambáztunk a siratófalra hátramenetben, majd vízágyúval toltam a pályának a cuccot.
Ahol a legjobb csajok rázták a cickókat bikiniben, oda jutott egy kis porlasztott anyag is, csak hogy jobb legyen a nézők kedve
Komolyan volt legalább akkora sikerünk, mint a motorosoknak, a Tátra hihetetlen terepes képességekkel bíró járgány volt, a vizespólós műsor volt a ráadás