Nem igazán a legfontosabb képessége egy terepjárónak, de azért én mégis leírom, hátha valakinek ez is szempont lesz egyszer.
Na, szóval…… történt éppen a hétvégén, hogy egy közepesen tengerszint feletti erdőben levő vadászházból nagyon lelkes tempóban tartottunk lefele a faluba tankolni meg némi bagóért a vadászcimborának, és, teljesen elfeledkezvén az erdészeti és vadászati úton a kanyar után levő vadászati magánkapuról - hivatalos verzió szerinti szófordulattal - nem éppen az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közelítettem meg azt a baszott nagy vaskaput. Ami előtt természetesen a legalább 7 fokos lejtőn – a gondos és körültekintő erdészeti és vadászati szakszemélyzet fáradtságos munkájának gyümölcsként vagy 80 méter hosszú, a Városligeti Műjégpályát megszégyenítő minőségű tükörjeget alakítottak ki, hogy mondok „neszenektek kisköcsögök egy kis adrenalin, ha már vadászatnál nem tudunk nektek elég élményt adni, bepótoljuk ezt az útjaink használatával”……
Mondottam volt ezt természetesen a csukva levő kaput FELÜLRŐL, LEJTŐN megközelítő üzemmódban, natürlikh, jelző tábla nélkül, hogy aszongya, „vigyázz baromarcú, mert a kanyar után kapu lesz…..” vagy valami hasonló. Én megelégedtem volna – híresen világlátott emberként – egy a csehektől lopott „pozor vlak” táblával, de ezek úgy látszik kiváltképp becsületeses népek arrafele, és ilyen sem volt.
Szóval a 4 kerekes üzemmódba levő Mitsubishi Pajero finom fékezésemre először csak egy három és fél pontos flikk-flakkot adott elő, majd egy szinte hibátlan kilenc pontos leszúrt szimpla rittbergerrer egyenesen alig csökkentett tempóval az utat szegélyező beton oszlopokkal kialakított beton korlátnak tartott, annak is a mintegy 40x40-es beton oszloptartójának… Én kétszeres izommunkával, egyszer a kormányt készültem összeroppantani, másodsorban izmos farpofámat kényszerítettem erős edzésmunkára (gondolván, hogy mentők ne úgy emlegessenek majd hónapokig, hogy „emlékeztek is kis hülye Pajerosra aki beszart?”) és – szervusz Micu, jó volt veled! csatakiáltással - felkészültem az összezúzódásra…..
Nem részletezem a csattanást, és a repülő betondarabokat, mert úgyis költő túlzásnak tűnne, de elég az, hogy visszalökődtünk az útra, és menetiránnyal szemben vagy 30 méter csúszás után megállt a japcsi géperejű hajtány. Kiszállva én is, és Pista vadász barátom is úgy szálltunk ki, hogy ez a beton biztosan lebontotta a Micu elejét, és vártam, hogy mikor kezd el vagy füstölni, vagy lángolni, vagy valami……
Hát kérem, az egyik semmi célt nem szolgáló, kizárólag pöcshosszabbító szándékkal felrakott szúrófény tört darabokra, majd a lökhárító a bal oldalon legalább 1-1,5 centivel behajlott pont annyíra, hogy a 33-as MT gumit jobbra nem tudom jobbra csutkára kitekerni…. És ennyi….. Semmi futómű elállítódás, semmi elhúzás…. semmi, a motor is vígan brummogott tovább.
Simán lábon, ugyan remegő térdekkel, de továbbmentünk tankolni is, és lett bagó is a füstölgőknek.
Én eddig azt hittem, hogy ha nem is egy operett terepjáró, de messze van a híres „nagyoktól”, pl. Toyota Land Cruiser, vagy Nissan Patrol szilárdságban, de amit ez a cucc most elviselt….. nem tudom, hogy a híres nagyok, mennyivel tudnak többet. A beton oszlop tőből kitörve, az azokat összekötő betongerendák kettétörve, és a lökhárítóra rágyógyulva vagy két centi vastag beton törmelék.
Egy párszor megbántam már, hogy a szarnak kellett nekem ezt a batárt megvenni, merthogy bőven elég lenne egy kis rövid Vitarácska is, de most.. de most minden devianciámat megbocsátottam magamnak, és azt kell mondjam, hogy nem volt rossz döntés. Nem tudom, hogy egy Vitarából mi maradt volna, vagy én megsérültem volna-e, vagy a 140 kilós Pista barátom ki tudott volna-e kászálódni a valószínűleg lezúzott Suzuki termékből, de alig hiszem, hogy ennyivel megúsztuk volna.
Tehát, ha valakinek kétségei lennének, hogy elég erős-e egy Pajero, akkor azt kell mondanom, hogy nem egy lóerőbajnok, de a szilárdságára nem lehet panasz…
