Na, viccelődjünk egy kicsit...

[Sakac]

Egy pasi története.🤣Sanyi története.
Konyhán dolgozom, csupa, csupa filigrán nővel.
Bár a közhiedelem szerint a konyhás nők úgy néznek ki mint valamiféle hónalj kutyás Ursula nővérek akik szőrös lábukkal a kismama cipőbe izzadva cipelik a bazi nagy fazekakat.
A valóságban ugyanakkor az az igazság, hogy ezek mind nagyon dolgos tűzről pattant asszonyok, hatalmas szájjal és némelyikük belever még a hatvan kilóba is.
Na most az nyilvánvaló, hogy nekik nem dolguk emelgetni azokat a hatalmas fazekakat amikkel mi tömegekre főzünk, de mégis csinálják.
Fene se tudja honnan az a sok erő bennük.
Aztán jövök én a kan, az alfa, aki nem hagyhatja, hogy ezek a derék asszonyok ilyen nemtelen dolgot cselekedjenek és úgy gondolom na majd én felteszem a zsámolyra a csurig kilencven literes fazekat.
Markolom a fülét erre feláll velem szemben az isiáz lobbi és mondják, hogy jaj Sanyi megemeled magad, odalesz a derekad, leszáll a heréd kigúvad a szemed stb...
Én mondom, hogy ugyan már káráló asszony sereg és derékból megemelem azt a dögöt.
A mozdulat felénél érzem, hogy eltört a gerincem, és valószínű a tüdőm beszorult a májam meg a herém közé, de megállni nem lehet, mert akkor rohadtul el kéne ismernem, hogy igazuk volt.
Szépen felpattintom az edényt, aztán tovasétálok egy kicsit sem mutatva, hogy a Predátor most tépte ki a gerincem és hugyozott a helyére kénsavat.
Úgy öt lépést bírok menni, akkor muszáj azt színlelnem, hogy megcsúsztam mert képtelen vagyok egyenesen járni, és nekik sincs igazuk mert nem a fazék miatt, hanem a hirtelen mozdulat okán, de végre kimutathatom, hogy most hunyok el háztartási balesetben....
Csúnyán kiröhögtek én meg csak annyit mondtam.
-Nem a fazék...
Valahogy betettek a kocsiba, én meg összeszorított foggal mentem a dokihoz, leoltott mint egy veszett kecskét, össze- vissza szúrta a hátam, de sokkal nem lett jobb.
Csontkovács kell...
Lázas kutatás után találtam egy megfelelően hiteles embert.
Dr...
Meg minden.
Időre mentem, pontosan szépen ahogy csillag megy az égen.
Körülbelül úgy nézhettem ki mintha Quasimodo nem csak púpos lett volna, de egy nagyon komoly légi szerencsétlenséget is túlélt volna néhány órával korábban.
No a csontkovács előző életében szerintem díjbirkózó lehetett egy Rejtő regényben, olyan állkapoccsal mint egy tovaszáguldó vonat felső kéménye és olyan hanggal mint amikor a Bivalyt herélik fájdalom csillapítás nélkül.
Nem is a hangja volt a baj, hanem amit mondott.
Fogott egy ilyen összehajtogatott hegesztő pálcát, felemelte a kezét mint az alkoholista aki az asztal alá csúszva még kér egy fröccsöt, vagy ahogy a Jedik elme trükköznek.
És azt mondta.
Azon a sztentori hangon.
-Sándor, nincs magára tapadva szellem.
Én meg mondom azt a picsa, se megverni, se elmenekülni nem tudok.
Itt ez a 140 kiló hús, ha ez most engem nem csak megpálcázni akar hanem az ölébe fektet és elfenekel, akkor is az lesz amit ő akar.
Nem ez történt.
Egyszerűen csak összehajtogatott mint idegbeteg origamis a selejt papírt.
Voltak pillanatok amikor arra gondoltam, hogy ezt valószínű nem élem túl, és vajon gyártanak-e olyan koporsót amiben egy ülő hulla a vállából kiálló lábakkal elfér....
Tulajdonképpen bármit csinált velem valami recsegett, nyúlt és biztos voltam benne, hogy a férfiasságom a kis nyüszítésekkel együtt ott maradt a rendelő fehérre meszelt falai között.
Úgy 20 percet gyurmázott velem, addig voltam ennek a nagyfiúnak a kisbarátja.
Egyszer csak szólt, hogy kész vagyok, raklap, csomagolhatnak és mehetek.
Na most láss csodát, tudtam menni, sőt mi több, még jönni is.
Másnap néztem a lányokat, sokkal húsosabbnak tűntek, úgy rémlett elbírják ők azokat a fazekakat simán 🙂

[Németh Lajos]

Hátha valaki nem találkozott még a történettel:

Moldova György: Lefelé a lejtőn

Egy még fiatalos, a gondokban megszőkült ötvenhét éves asszony meséli:
– Mikor nyugdíjba mentem, úgy éreztem, kinyílt előttem a világ. Se kutyám, se macskám, csak magammal kellett foglalkoznom, megvalósítottam életem két nagy vágyát: vettem egy piros kalapot és megtanultam síelni. A piros kalapot aztán elraktam a szekrény mélyére, mert a barátnőim „hamiskártyásnak” kezdtek becézni, tudniillik hogy tökre pirosat teszek, de a síelés fokozatosan a szenvedélyemmé vált.
A Normafa laposabb lejtőin kezdtem, a trénerem eleinte nem sokat várt tőlem, azt ajánlotta, hogy vegyek néhány erős edzést, és hagyjam abba, de én kitartottam, egyre meredekebb lejtőkre is kimerészkedtem, végül tavaly úgy döntöttem, hogy kimegyek Ausztriába, és megpróbálkozom a nagy alpesi pályákkal. Befizettem egy kilencnapos tiroli útra, és vettem kéz alatt egy csodálatos egybeszabott kék síoverált, csupa zseb, csupa cipzár, térdben párnázva, bokában raffolva, mit mondjak, gyönyörű darab volt. És este – mert azért nem akartam túl sok szemtanút, ott álltam a tubenthali pályán. Istenem, én, Kovács Valéria a Népszínház utcából, hátsó udvar, csigalépcső, vettem egy mély lélegzetet, aztán elindultam. Az első szakasz simán ment, a nagy meredek előtt egy kis pihenőrészen megálltam egyet lihegni. De nemcsak lihegni kellett, hanem egyebet is, úgy látszik, felfázhattam, mivel a dolog igen sürgősnek látszott, már nem tudtam volna visszamenni a szállásunkra, körülnéztem és nem láttam senkit, lekuporodtam. Egy baj volt, a szuper overálomat nem lehetett szétkapcsolni, csak egyben húzhattam le, a pulóvert a nyakamba, így válltól bokáig teljes natúr szépségemben mutatkoztam. Egyszóval lekuporodtam és a költővel szólva a munka éppen dandárjában volt, mikor legnagyobb megdöbbenésemre a síléc megindult alattam – úgy látszik, rosszul vágtam le a hóekehelyzetet. Először csak szép lassan csúsztam, aztán felgyorsultam és kísérteties sebességgel vágtattam lefelé a meredek lejtőn. Ha nem akartam kitörni a nyakam, fel kellett állnom és felvennem a szabályszerű testtartást, a pulóverem a nyakamban, a bugyi, az overál a bokámon. Mit mondjak, voltam már boldogabb is, végig azt hajtogattam magamban:
– Istenem, ha túlélem, adok ezer forintot az új Nemzeti Színházra.
Végül megcéloztam egy bokrot, a bokor már nem tudott kitérni, kificamítottam a csuklóm, de az ép kezemmel végre fel tudtam húzni a bugyimat. A hegyi mentők értem jöttek, és lekísértek az elsősegélyhelyre. A bőrkanapén egy öregfiú feküdt ideiglenes kötéssel a törött lábán, síléce roncsaival akkor gyújtottak be a kályhába. Míg az orvosra vártunk, beszélgetésbe elegyedtünk.
– Ön szintén kezdő, uram?
– Én, nagyságos asszonyom? Negyven éve síelek. Alsó-Ausztria többszörös lesiklóbajnoka vagyok és most először sérültem meg.
– Mi történt?
– Ez maga volt a pokol, asszonyom. Siklok lefelé a pályán a magam nyugodt ritmusában, mikor mögülem felbukkan egy boszorkány, a pulóverje a nyakában, az overálja a bokáján, egyébként teljesen meztelen, még a vakbél-operációjának a helye is látszott, egyébről nem is beszélve. Üvöltve, teljes sebességgel elvágtatott mellettem, annyira megdöbbentem, hogy nekimentem egy fának. De csak kerüljön a kezembe ez a boszorkány. Ön is az ő áldozata volt, asszonyom?
– Én is – mondom, és eltöprengtem, hogy mennyi levonással adnák vissza a nyolcnapi üdülési díjat

[Balkóbátya]

 

[Voldi]

[Németh Lajos]

Még mindig jobb, mintha a hattyút ennék meg a tóról.
Abált tokaszalonna, véres hurka, friss töpörtyű. Legalább megtudják a görögök is, hogy már civilizált kultúremberek vagyunk, nem nyereg alatt puhítjuk a húst.

[Voldi]

Még mindig jobb, mintha a hattyút ennék meg a tóról.

Na jó, de a hattyú nem finom. Pont. 

[Balkóbátya]

Még mindig jobb, mintha a hattyút ennék meg a tóról.
Abált tokaszalonna, véres hurka, friss töpörtyű. Legalább megtudják a görögök is, hogy már civilizált kultúremberek vagyunk, nem nyereg alatt puhítjuk a húst.

A fiatalabbja még Európában sem tudott elhelyezni minket (nem reprezentatív mérés) nemhogy a ősmagyarokról tájékozott legyen.

[galoscsabus]

Na jó, de a hattyú nem finom. Pont. 

Nanana!!!!!
Egyszer ott voltam, ahol mesélték, hogy valaki látott már olyant, hogy  cordon-bleu, hamvasbarna suhanc hattyúból....
És azt kell mondjam, hogy valami kurvajó volt..... khmmm..... persze eztvis csak hallottam🤣

[Voldi]

Nanana!!!!!
Egyszer ott voltam, ahol mesélték, hogy valaki látott már olyant, hogy  cordon-bleu, hamvasbarna suhanc hattyúból....
És azt kell mondjam, hogy valami kurvajó volt..... khmmm..... persze eztvis csak hallottam🤣

Persze én is csak hallottam, de az felnőtt példány volt állítólag. Aztán vagy igaz, vagy nem. Egyébként is az ízlés nem vita tárgya.

 :

[vegeza]

Tizen éve a magyart fucsán beszélő, barna egyének, London városi tavainak jelentősen apasztották a hattyú állományát.

[Erdojaro (Molnár Attila)]

Tizen éve a magyart fucsán beszélő, barna egyének, London városi tavainak jelentősen apasztották a hattyú állományát.

Ráckevén horgászbarátok a kukoricával fogtak egy hattyút. Olyan ricsajt rendezett, hogy egy kicsit lecsendesítették. Másnap készült belőle pörkölt, és szalonnával megspékelt sült. Sajnos másnapra csak pörkölt maradt nekem, de az finom volt. Szerintem jobb mint a tőkés.
 

[oconor]

Ráckevén horgászbarátok a kukoricával fogtak egy hattyút. Olyan ricsajt rendezett, hogy egy kicsit lecsendesítették. Másnap készült belőle pörkölt, és szalonnával megspékelt sült. Sajnos másnapra csak pörkölt maradt nekem, de az finom volt. Szerintem jobb mint a tőkés.
 

Ha elég öreg akkor érdemesebb vagy három négy levest lefőzni róla és akkor jut mindenkinek, a húsa meg vagy megpuhul vagy nem.

[Erdojaro (Molnár Attila)]

"Hattyú a király asztalára is csak különleges alkalmakkor került. A hattyúkat túlságosan méltóságteljesnek tartották a mindennapi fogyasztásra. A madarat gyakran arany koronával díszítve tettél az asztalra. Az angol törvények a mai napig előírják, hogy minden hattyú a korona tulajdonában van, és a királynő engedélye nélkül nem szabad megenni."

[Németh Lajos]

Na jó, de a hattyú nem finom. Pont. 

Csak arra céloztam, hogy valamikor a 90-es évek derekán, még a csatlakozás előtt, összejárogattunk erdélyiekkel testvérfalui kapcsolatok ápolása végett.
Csavarogtunk velük mindenfelé, Szombathely, Sopron is többek között, aztán kérdem tőlünk nincs-e kedvük átruccanni Ausztriába, ha már itt vagyunk.
- Jájj Lájoska, mi oda nem mehetünk, vízum kell, mióta a románok megették a tóról a hattyút.
Nem tudom persze, ebben mennyi volt a városi legenda, de azóta, ha külföldön járunk, hattyú láttán mindig megemlegetjük. 

[Corbett]

Csak arra céloztam, hogy valamikor a 90-es évek derekán, még a csatlakozás előtt, összejárogattunk erdélyiekkel testvérfalui kapcsolatok ápolása végett.
Csavarogtunk velük mindenfelé, Szombathely, Sopron is többek között, aztán kérdem tőlünk nincs-e kedvük átruccanni Ausztriába, ha már itt vagyunk.
- Jájj Lájoska, mi oda nem mehetünk, vízum kell, mióta a románok megették a tóról a hattyút.
Nem tudom persze, ebben mennyi volt a városi legenda, de azóta, ha külföldön járunk, hattyú láttán mindig megemlegetjük. 

Ez nem legenda, annak idején tele volt vele a sajtó. Ha jól emlékszem a Práter melletti kis tóból fogták meg és azon nyomban nyársra húzták. Nem kicsi volt a felháborodás, a békés helyiek körében.