Kissé hosszúra sikerült, de remélem senkit nem terhelek vele.
Egészen kellemes időre virradtunk, ahhoz képest, amire számítottam. Amikor éjjel hazaértem, még nagy pelyhekben, elég sűrű pelyhekben hullott a hó, és a reggeli után is szállingóztak a hópihék.
Sötét volt az induláskor, de mire vendéglátóinkhoz értünk nagybátyámmal, már kivirradt, és a fűszálakat finoman megcsípte a dér. A barátságos üdvözlés, és az újabb reggeli után elindultunk az eligazítás színhelyére, ahol már gyülekeztek a vadászok. Tavaly is vadásztunk már együtt, de akkor még puska nélkül bukdácsoltam a hantok között. Az eligazítás után felálltunk, én a jobb oldalra kerültem, egy idősebb helyi vadász, és vendéglátóm közé.
Szántás terült el előttünk, és a kellemes időt felváltotta a metsző szél, és a sűrű hóesés. A füleim, és az ujjaim már nem éreztem, de rendületlenül róttam a távot.
A kiáltásra, hogy „nyúl jobbra!”, felkaptam a FÉG-et. Sebes vágtában közeledett egy nyúl, de előttem elfordult, és valahol még az elállók előtt lelapult. Mentünk tovább. Egy jobbról ugró nyúlra rádupláztam, és a drukknak köszönhetően lőttem is mögé két nagy lyukat a levegőbe.
Ritkán ugrott a nyúl, és kelt a kakas. Már majdnem az egyik hajtás felénél jártunk, de csak nagy néha szólalt meg egy-egy fegyver, hol jobbra, hol balra.
Elgondolkodva, ám azért figyelmesen lábalom az alacsony gazost. Jobbról mozgás kapja meg a szemem… ugrik a nyúl, óriási ugrásokkal menekülne… emelem a fegyvert, próbálok elé fogni, úgy érzem jó lesz… elhúzom a billentyűt, dörren a fegyver… a nyúl bukfencet vet. Rám tör az öröm... Meglőttem életem első vadját! Ahogy közeledem felé, látom, hogy szegény még él. Rosszul találtam el, előreveti magát egy mélyedés felé. Széchenyi Zsigmond szavaival élve: „Ez a jelenet némileg fékezte az örömvulkán kitörésének intenzitását.” Jobb oldali szomszédom szerencsére kisegít tanácstalanságomból, a nyúl már nemsokára velem utazik tovább az elállók felé. Megjelölöm, aztán felteszem a vadszállító autóra.
Sok a tanya, sűrűn kell igazodni a sornak. A következő résznél fiatal akácosban hajtunk hárman. Jobbról felugrik egy nyúl, várom, hogy kiérjen a fák közé, rásütöm a fegyvert, vagy eltalálom, vagy nem, nagyon szűk a nyílás. A nyúl mögött veri az avart a sörét… vendéglátóm is célozza, eldördül a lövés, egy fiatal akác felfogja a sörétrajt… most ér a nyúl a vétésre, hallom a kiáltást, két gyors lövés, aztán a kiáltás: elment. Ezt bizony hárman is elbaltáztuk.
Kisebb tiszta részen ebédelünk, fütyül a szél, majd’ lefagy a lábam. Szerencsére a többiek is fáznak, gyorsan indulunk tovább. Átkerülünk a másik oldalra, elkezdünk haladni a major felé, ahonnan indultunk. Alacsony gyepen haladunk, nyúl nem ugrik, fácán sem kel. Átkelünk egy fasoron, igazodik a sor, hogy aztán nekivágjunk egy derékig érő, ritkás gazosnak.
Messze balra nyúl ugrik, ketten is rálőnek, nem találják, a nyúl száguld, nagybátyám célozza, aztán felkarikáztatja. Alig haladunk ötven métert, szép távolságra, felém is szalad egy, de mivel a hibát a fegyver végén kell keresni, ennek is mögé lövök. Saját kárán tanul az ember…
Nagy nádfoltok következnek, sűrűbben kel a kakas, pattognak a fegyverek.
Lassan kiérünk a hajtás végére, már látszik a major. A lánc vége kanyarodik, közrefogunk egy nagy nádast. Megvárjuk a lemaradókat, egy csonka fűzfa mellett állok, hallom, ahogy a kutya lábalja a nádat, hangos szárnycsattogással kel egy kakas előtte. Követem a fegyverrel, és amikor úgy érzem, jól rajta vagyok, az előbbi hibázásokból okulva kishitűen elsütöm a fegyvert. A kakas leesik. Első fácánomat is meglőttem! Egy napra talán kissé túl sok is a jóból…
Nekiindulunk a nádnak. Ki sem látok belőle, akkora. Néhol majdnem megmerül a csizmám a vízben, de szerencsém van, a lábmosást megúszom. Tyúkok kelnek előttem. A nádas vége előtt kakas csavarodik az ég felé, az egyik elálló leemeli a magasból. Két róka is borzolja a kedélyeket a végére, egyiket egy gyors dupla helyben marasztja, a másik kereket old…
Lassan összejön a csoport. Ürítem a fegyvert, vállamra vetem, és odasétálok a terítékhez. Nagybátyám elsomfordál avatópálcát vágni. Gyanúsan nagy a kalibere… közben néhányan megkérdezik, hány nadrágot is húztam…
Meghatottan állok a teríték mellett, ahol huszonöt nyúl, húsz fácánkakas, egy szép hamvas kanróka, egy szajkó, és egy balkáni gerle fekszik.
A vadászatvezető megköszöni a vadászatot, nyulamat és fácánomat kissé előbbre helyezik, rájuk fektetem a puskát, és kissé vegyes érzelmekkel föléjük hajolok. Mióta vártam erre a pillanatra…
Három pálcaütés sajgatja meg a boldogabbik felem. Egyáltalán nem volt kellemetlen. A nyúl miatt talán még egy kissé jogos is…
Mosolyogva, örömmel fogadom vadásztársaim gratulációját.
Végre vadásszá váltam…
