Csevegő

A történet kicsit több mint 66 éve kezdődött. Születésem alkalmával, mikor két nagyapám jól berúgott születésem alkalmából. Az apai mert lányt szeretett volna, az anyai meg fiút, akibe át tudja plántálni összes káros szenvedélyét nők, pipa, pija, vadászat (sikerrel járt).
Nagy álma volt hogy együtt vadásszunk Afrikába, ami sajnos nem jött össze.
2007-ben kivittem a kedvenc pipáját Kenyába és eldobtam a szavannán.

Előre bocsájtom, nincs bakancslistám, Afrikába nem szerettem volna menni vadászni, AKARTAM!
Miután úgy éreztem, hogy számtalan gyerekem élete sínen van, eljönni láttam az időt.
Kedves vadászbarátom, aki már többször megjárta a fekete kontinens, tett nekem egy felelőtlen felajánlást, ha menni akarok, jön velem és beváltotta ígéretét.
Aztán megérkeztünk. Puritán, de a célnak tökéletesen megfelelő, kényelmes szállás és fantasztikus vacsora. Előtte még puska próba, 375 H&H 100-ról 5x5 lőbotról, ezt simán abszolváltam, aztán 40-ről egy 10x10-es vaslemez szabad kézből, elsőre alá lőttem aztán kétszer megkongattam. Ezzel vadászatra alkalmassá nyilvánítottak.
Vacsora közben kiderült, mivel a kaffer vadászat a leg kiszámíthatatlanabb, másnap arra megyünk.
Azt még kikötöttem, nem kocsiról szeretném meglőni, a kísérő csak akkor lőhet, ha életveszélybe vagyok és nem kérek európai tiszteletadást a vadnak csak afrikait.

Eljött a nap.
Kb fél óra autózgatás után szólt a busman, hogy előttünk van egy csorda, távcsövezés, de nem volt benne jó bika. Alig mentünk tovább, mikor újra megálltunk, mert láttak egy kiszáradt patakmederbe két nagy állatot. Kiszálltunk a kocsiból és rájuk cserkeltünk, két nagy és öreg bika volt. 30 méterre voltak tőlem, de nem tudtam rájuk lőni. A következő 1 kilométeren ez még háromszor fordult elő, de lövést akkor se tudtam tenni. Akkor úgy döntött a fehér vadász, hogy kerüljünk eléjük. 800 méter sovány malac vágta és megálltunk egy a bokrok között lévő kb 5 méteres nyiladék előtt. Pár perc várakozás után az első bika simán átlépett a résen, a második viszont megállt és szembe fordult velünk. A kísérő bökdösött, hogy lőjek, a távolság 50 méter, adrenalin szintem az egekbe, vadászláztól remegek mint a kocsonya, a bika leeresztett feje takarja a szügyét, aztán egy kicsit felemelte a fejét és a szív felőli oldalra célozva elengedtem a 375-öst. Gimnél klasszikus szívlövést jelezve, két lábra ágaskodott aztán eltűnt a bokor mögött. Ölelkezés, gratuláció, cigaretta, aztán odamentünk és se bika se vér. Na, itt kezdődött a kálvária. A kísérő vadász mondta, hogy nem kell velük mennem mert veszélyes én meg mondtam, hogy nem félek. Az utánkeresés a telefonom szerint 14950 lépés volt, miközben 24 emeletet mentünk föl és le. Mindezt sziklákat köveket kerülgetve. Háromszor értük utol őket, egyszer 20 méterre voltak tőlem, de nem tudtuk eldönteni, hogy melyik a sebzett. Aztán elveszítettük őket. Vártak bennünket a többiek, de az utolsó pár száz méteren már átadtam a feketének a puskát, mert halálomon voltam. Mondtam nekik, ha megtaláljátok lőjétek le, mert én már egy lépést se tudok tenni. Ittunk, kajáltak én cigarettáztam, közben szétküldték a Busmanokat, hogy keressék a sebzettet. Fél óra múlva jött a telefon, hogy a két bika csatlakozott egy csordához és az egyik nagyon mélyen tartja a fejét. Persze ezalatt visszatért az életerőm és már fel se merült bennem hogy más adja meg neki a kegyelemlövést.
Autóztunk pár kilométert és utolértük a csordát. Próbáltunk lőpozíciót találni, de nem sikerült, bár láttuk melyik a sebzett. Ekkor mondta a fehér ember, hogy akkor ő most kiszáll és lelövi én meg mondtam, hogy nem. Kiszálltunk és úgy 40 méterre köröztünk a csorda körül, miközben ők körbezárták a sebzettet és mindig felénk fordultak. Egyszer csak nyílt egy rés és a 470NE-vel oldalba lőttem. Oda ment ahova céloztam, csak hogy ez nem gím, mondták hogy kb 40cm-el alább kéne lőni, de hát az izgalom. A lényeg az, hogy látszólag semmi nem történt. A csorda összezárt a sebzett körül mi meg próbáltunk újabb lőpoziciót találni. Pár perc múlva a másik oldaláról ez újra sikerült. Persze balfasz módra megint magasan blatton lőttem. Azért erre már felbőgött és elesett, mire két tehén odament és felállította. Pár lépés után megint elesett, de a tehenek ismét fel állítoták, de akkor már látszott hogy vége és nincs tovább. Ekkor jött a meglepetés, a csorda másik nagy bikája nekiesett és elkezdte eszeveszettül szurkálni a szarvával. Még 10 percre telt el mire elvonult a csorda, de csak 100 méterre és ott még egy jó fél órát felénk fordulva álltak. Mikor odamentünk hozzá még élt, közelről nyaktövön lőttem és hallottam a könyvekből ismert halálbőgést.