|
Erdojaro (Molnár Attila)
|
 |
« Új üzenet #848 Dátum: 2018. Július 09. - 12:17:05 » |
|
"Vadászéletem" során volt szerencsém igen sok jó Vadászembert megismerni. Olyanokat is akiket ma már mint a hazai vadászat Nagyjaiként emlegetünk. Voltak vadásztársaim akik már felnőtt fejjel, sőt olyanok is akik viszonylag idős korban kezdtek el vadászni, és jó vadászok lettek. Igazi megszállottságot, olyan önzetlen szeretetet a vadászat, a vad iránt mégis inkább azoknál tapasztaltam akik gyermekkorukban ismerkedtek meg a vadászattal és fokról fokra nőttek abba bele. ( Persze nem általánosítok, mert voltak ellenpéldák is.) Anno természetes volt, hogy a "vadászcsemeték" légpuskát kaptak, és bizonyos kor után felügyelettel, később önállóan használhatták azt a vadászház udvarán, vagy közvetlen környezetében. Később, szigorú ellenőrzés mellett már kaptak lehetőséget "igazi puskával" elejteni egy két szarkát, varjút, gerlét, üregit stb. Egy gyereknek nagyon fontos a személyes sikerélmény, és a fokozatosság, mert anélkül csak kedvét veszti, vagy elégedetlen felnőtt lesz belőle. Az ebédet sem szokás a tortával kezdeni.
Természetesnek tartottam, és nagyon szerettem volna ha a két fiamból is szenvedélyes vadászt tudtam volna nevelni. Az érdeklődés megvolt bennük, de én már nem tudtam neki azokat a körülményeket biztosítani amit nekem Édesapám. Mikor Attila fiam 8-9 évesen megjelent a vadászháznál a légpuskával, kerek perec megtiltották!!! neki, hogy elővegye, mert törvénytelen, és a vadásztársaság létét ne veszélyeztesse senki! Mondta ezt egy olyan tisztségviselő akinek a törvények betartása soha sehol nem volt az erőssége. Krisztián -sokan tudjátok- még egy bérkilövő társaságunkba is belépett, és imádott részt venni az összejöveteleinken, a vadászatokon. Sokszor volt velem a másik, területes vadásztársaságomnál is. Egyre kevesebbet jött, egyre több kifogást talált, aztán egyszer azzal állt elém: Tudod Apu, én azt hittem a vadászok mind olyan emberek mint akikkel a te barátaid között találkoztam, de nagyot csalódtam. Ezek a tagtársaid egyáltalán nem olyanok. Itt megy a marakodás, az egymás háta mögötti mocskolódás, az orvvadászat, a lopás! és nekem erre nincs szükségem. Ezt megtalálom bárhol! És sajnos igaza volt. Pár év kellett csak, és elindultak az orvvadászat miatti kizárások, az egymás elleni aljas, névtelen feljelentgetések, a sikkasztás miatti eljárás, stb. Most sajnos ott tartok, hogy örülök, hogy egyik gyermekem sem lett vadász. Amikor három éve kiléptem a társaságomból igen sokat gondolkodtam, hogy abba hagyom az egész vadászatot, de valahogy nem tudtam megtenni. Szerencsére olyan helyen lettem tag ahol jól érzem magam, ahol ezek a mocskosságok nem igen fordulnak elő, de higgye el mindenki, ez a mai vadászat már nem az igazi! Ez a vadásztársadalom már a pénzről, politikáról, a hatalmi harcokról, a kivagyiságról, az érdekekről szól leginkább. Az összejövetelek legfőbb témája, hogy kinek milyen terepjárója, hány és milyen puskája van, ki lőtte a legnagyobb trófeájú vadat, ki hol járt a világban, de ha megkérdezed,például, hogy hány rókát hívott be és lőtt életében csak néz mint szűzlány a f@szra. Egyre többször veszek részt olyan vadászaton ahol az infra-, vagy hő-kamerás céltávcső a világ legtermészetesebb dolga, ahol éjfélkor esik el a kapitális bika, ahol fel sem tudják fogni, hogy hőkamera nélkül is lehet vadászni. Egyre kevesebb az igaz önzetlen Barátság, a Vadászat, a Vad iránti tisztelet, az egymás sikerének öröme.... Pedig a Vadászat nem a zsákmányolásról, a versenyről szól csak igazán!
|
