A rafinált borz
Kedden munka utánra terveztem be egy viszonylag rövidebb idejű vadászatot. A területre kiérve, reményteljes túrás nyomok fogadtak keresztbe-kasul, majd a szórót megnézve a "tányért is kinyalták maguk" után kép fogadott. Vidáman szökelltem fel a lesre, várva minden percét az estének.
Puha, tavasz illatú szél lengedezett időnként, kakatolt a fácán kakas, daloltak a madarak. Amolyan erdei wellness-en éreztem magam, hallgatva a természet zenéjét.
Szépen leszállt az este, majd a hold is feljött, bár a felhők miatt nem tudta igazán árnyékosra világítani a területet. Viszont az időm fogytán volt, beérkeztem az utolsó fél órába, a várt disznóim csak nem akartak rám törni, pár őz riasztás volt időnként hallható a messzi távolban. A pakolás első gondolata megjelent bennem, amikor egy kis neszt hallottam. Egy borz jelent meg nagyon közel a leshez, és óvatosan kocogott is be pont alám. Fordultam át, hátha látom kijönni. és szépen lassan minden fedezéket is bokrot kihasználva igyekezett a szóróhoz. Figyeltem távcsővel, de mintha ismerte volna a látási körülményeimet, nem adott magáról tiszta, takarás mentes képet. Így bírkóztunk, mígnem egyszer jobban kilépett. Szálkereszt a sötét foltra, kibiztosítottam, finoman húztam az elsütőt a törés pontig, majd rávilágítottam. A szálkereszt nem volt jó helyen, korrigáltam, és ezalatt ő már ugrott is vissza a fedezékébe, majd hallottam ahogy sietve távozik. A lámpát lekapcsoltam, puskát biztosítottam, és ott a sötétben kalapomat emeltem neki.
Még füttyenteni is kedvem lett volna, de nem akartam belerondítani a csendbe...
Talán egyszer újra össze futunk.
Elnézést, ha unalmas beszámoló volt, nekem ez egy nagyon szép este volt.
