|
U.Péter
|
 |
« Új üzenet #102 Dátum: 2008. Július 02. - 13:39:26 » |
|
Miután a múlt héten egyik este egy ültő (guggoló, térdelő) helyemben két rókát is elhibáztam az Izs kissé hosszú úton járó, akadós ravasza miatt, muszáj volt némileg finomítanom a dolgon. Beláttam, hogy távoli, pontos lövésekre így nem alkalmas a fegyver, főleg akkor nem, ha a feltámasztása is bizonytalan kissé.
Tapasztaltabb tulajdonosok ajánlásait figyelembe véve egy alátétet tettem be a megfelelő helyre, és jó minőségű zsírral biztosítottam az alkatrészek finomabb mozgását.
Érezhető lett a változás. Nem mondom, hogy szuper, de jobb a sütés és a nyitás-zárás is, emellett mégsem kell félnem, hogy véletlenül „elszól”.
És most hétfőn sikerült is kipróbálni:
Este 9 körül indulunk Szabolccsal a nagy tarlóra, leendő lakhelyem kertjének végébe. Itt esett az aratás utáni este a két hibázás, akkor három rudi is kint csatangolt az árpaföldön. Azóta többször is voltam itt, de nem láttam őket.
Most is üres az egész tábla. Nézelődünk pár percig, aztán indulunk másfelé. Az utolsó pillanatban Szabolcs mégis észrevesz kettőt a keleti oldalon, de nagyon messze. Én, aki fejjel alacsonyabbra nőttem, képtelen vagyok megpillantani őket. Mindegy, visszamegyünk, ki az utcára és az utolsó ház mellől távcsövezünk. Sehol semmi, eltűntek.
A kocsiba visszaülve azon tanakodunk, hogy merre tovább? Eredetileg úgy gondoltam, hogy a szőlőhegyen nézünk szét, viszont eszembe jut a kripta melletti nagy tarló is. Töprengésembe beleszól Szabolcs, miszerint levágták a Kiss u. végén levő gabonát.
Valóban, hiszen egyik este magam is láttam! Máris döntök, odamegyünk.
Ezen a környéken tanyázik a Meggyes utcai Rém, ahogy magamban elneveztem ezt a távolabbról már sokszor látott, de csővégre még sosem kapott, rengeteg kárt okozó rókát.
Az egymásra nagyjából merőlegesen elhelyezkedő Hársfa és Meggyes utcák kertjeibe kelet-északkelet irányából, a mező felől zavartalanul be tud járni, és ezt könyörtelenül kihasználja. Van olyan kert, ahol az embernél magasabb, szögesdróttal biztosított kerítésen is átmászik. Óvatos, a cincogástól inkább menekül, ismeri a rá leselkedő veszélyt. A kertek körül golyóval lőni nehéz, ezért eddig megúszta. Hátha most elkaphatjuk…
Pár házzal előbb állítom le a kocsit és néhány túlbuzgó házőrző csaholásának kísérőzenéjére lopakodunk ki a tarlóra. Körbetávcsövezünk, semmi. Elsétálunk vagy 30-40 méterre jobbra, ott egy kis barackfa mellett elhelyezkedünk. Erősen sötétedik, egyre inkább a távcsőre szorulunk.
Igazából még jobbról, a kertek végében várom a komát, és az egész alighanem csak megfigyelés lesz, hiszen arra nem lőhetek. Ha viszont kicsit közelebb, a kukorica szélében jelenne meg, akkor…
A kutyák lassan elfelejtik, hogy arra jártunk, befogják a szájukat. Szabolcs mozgolódik, balra is nézeget, amíg rá nem szólok, hogy oda most ne! Csak a Meggyes u. felé figyeljen!
Alig telik el néhány perc, amikor már jelez, ott van a nagy fa alatt!
Felveszem a puskát, a távcsőben keresem a kukorica sarkában álló fa alatt, de nem látom. Arrébb még egy fa, hiába, sehol nem látom!
- Most megy keresztbe a tarlón!
Megvan, eddig rossz helyen néztem, Szabolcs jóval balra látta. A feltűnően világos árnyék határozott, sietős léptekkel halad át a tiszta terepen, mintha érezné, hogy nincs takarása. Megy a Hársfa u. felé, szokott vadászterületére. A szálkereszt ott táncol körülötte, de nem lőhetek, kertek vannak mögötte. Lekéstem, megjelenésekor a kukoricaszélben még jó lett volna.
Mindegy, legalább tudom, hogy legközelebb merre leselkedjek! Sőt, alighanem sörétest hozok.
Csendesen visszasétálunk a kocsihoz. Már szinte teljesen besötétedett, elővesszük a keresőlámpát.
Kinézünk a Meggyes végére, ahol kezdtünk, hátha előjött azóta az a kettő, ám a fényben sehol sem csillan vörös szempár. Az Újtelep szintén tiszta. Vissza a faluba.
Aztán újra ki a főút felé.
Csendesen duruzsol a tűzpiros Mazda, Szabolcs szorgalmasan forgatja a lámpát. Balra egy gödör következik, benne apró tavacska, környékén néhány nagyobb fa, túloldalán kukoricás. Én az út szélét nézem, és teljesen váratlanul ér a fojtott kiáltás:
- Ott van!
Reflexből lépek a fékre, és miközben jobb kézzel nyúlok a puska után, szemem a fénysugár által megvilágított területet pásztázza. Sajnos néhány alacsonyra lehajló ág miatt semmit nem látok, és mire az ajtókeretre fektetem az Izs-t, már csak egy vörös villanásban gyönyörködhetek, amint eltűnik a kukorica sűrűjében.
- Mekkora volt?- kérdezem.
- Mint egy macska, kicsi!
Akkor még lehet reménykedni. Legjobb tudásomat összeszedve cincogok percekig, hiszen az ilyen kis süldő könnyen becsapható, lámpázzuk a területet, semmi. Ezt elnyelte a kukorica. Ráadásul gyalogosok jönnek szembe, esélyünk oda. Tovább indulunk.
Kint az Újtelepen fordulunk meg, szemem sarkából egy biciklist és egy hatalmas német juhászt veszek észre, amint a falu felé indulnak. A temető felett érjük utol őket, kutyafuttatáson volt a tulaj, akivel már többször beszéltem rókaügyben. Most is váltunk néhány szót, már mennek haza, de a mezőből nemrég hallott rókaugatást. Jó hír, az ottani tarlót úgyis meg akarom nézni.
A rétre vezető út hídján hagyjuk a kocsit, gyalog sétálunk be a mezőbe. Kis erdőfolt mellett haladunk, bagolyfiókák hívják éles hangon táplálékot szállító szüleiket. Látjuk is valamelyiket elénk beszállni, óvatosan lopakodunk tovább, aztán Szabolcs világít. Némi keresgélés után meg is van a „hunyó”, szépen fejlett fiatal erdei fülesbagoly bámul felénk az egyik ágról. Fényképezőgép otthon. Bár lehet, hogy ennyi világosság kevés is lenne neki.
Mindenesetre nagyon örülök, szeretem az éjszaka bársonytollú vadászait.
Hamar kiérünk az alig 6-8 méter széles tarlóra, balról búza, jobbról kukorica között húzódik, csak később szélesedik ki. Egyenlőre a belátható része üres.
Lebököm a célzóbotot és néhány strófát cincogok. Szabolcs, aki távcsővel figyel, már szól is:
- Valami kijött a tarlóra!
Felteszem a puskát a botra, aztán intek, hogy jöhet a lámpa.
Alig 30 méterre süldőróka bámul ránk, aztán elugrik, és a kukorica mellett lassan kocogva távolodik.
Rácincogok, megáll, félig visszafordul. A következő másodpercben a szálkereszt már a válla mögött van, és azonnal csattan a lövés. Bár talán hihetetlennek tűnik, de hallom a becsapódást, mögötte porzik a föld, és a róka egy fordulattal beugrik a kukoricába. Még csak nem is siet különösebben.
Ha a bamba nézésben lenne verseny, alighanem vetélytárs nélkül győznék. El nem tudtam volna képzelni, hogy a róka akár csak egyetlen lépést is tehet a lövés után.
Az eddigi ötöt, és a két sebzetten elveszőt (még a régi távcsővel) is, odavágta a golyó azonnal, ráadásul azok mind felnőtt példányok voltak. Ez meg simán távozik! Elhibáztam volna? Kérdőn nézek Szabolcsra.
- Mellé lőttél!
- Mellé? Meg sem mozdult a szálkereszt, biztosan nem rántottam el! És pont mögötte porzott a föld, a teste még takarta is a porfelhő egy részét. Nem hibázhattam el!!! Ez nem kínai gagyi távcső, ami minden nap máshova mutat!
Kétségekkel telve sétálunk a rálövés helyére. Közben folyamatosan pörgetem vissza magamban a filmet, és mindig ugyanúgy látom, szilárdan, biztosan áll a kereszt a róka válla mögött a test alsó harmadában. A ravasz elhúzásának pillanatában sem mozdul semerre! És a menekülés, az nem természetes, ijedt mozgás volt…
Tenyérnyi helyen véres a száraz szalma a rálövés helyén, ez jó jel! Megtaláljuk a beváltás helyét, és egy-két lépést a kukoricában is. Aztán nem nagyon erőltetjük, irány haza Belláért.
Közben végig azon töprengek, miért nem maradt helyben a róka. Itt most nem jelentkezett a sokkhatás? Vagy túl alacsonyat lőttem?
Bella a szokásos vehemenciájával lát neki a keresésnek. Ez annyit jelent, hogy őrült módra beszáguldja a környéket, még az ellenkező irányban is. Ilyenkor kicsit mindig elszomorodom, és arra gondolok, hogy mennyivel szebb lenne, ha orrát a földön tartva szépen, lassan, biztosan dolgozná ki a csapát.
De ezt Bellától nem kívánhatom. Ő maga a mindent elsöprő lendület, az eszetlen száguldás, a türelmetlenség földre szállt ördöge (labradorja), aki azért kölyökkora óta már sokat komolyodott.
Arról inkább ne beszéljünk, milyen volt akkoriban…
Sokadik rászólásra visszajön, és amikor látja rajtam, hogy most nagyon nem vagyok jó kedvemben, megszeppen. Azért még lendületesen veszi fel a nyomot, szépen igyekszik rajta, és pár méter után elcsendesedik a zörgése.
- Hozd!
Mozdul a kukorica, és most nem liheg, hanem szuszog, orrán keresztül veszi a levegőt a kutya, ezt halljuk. Megvan a róka.
Megyek is be. Közben elkerüljük egymást, rengeteg vért és húzásnyomokat találok, visszafelé indulok rajta, és már ott is Bella, szájában a kistermetű ravaszdival.
Kíváncsian forgatom, egy hajszálnyival ment lejjebb a golyó, mint kellett volna, a túloldalon viszont nagyot szakítva távozott. Talán 15 méterre vihette el a lövést.
Megint tanultam valamit…
|
