Majdnem elfújta a szél…
Az elmúlt hetekben valahogy mindig elmaradt a vadászat. Leginkább a munka akadályozott, de valami családi program is mindig akadt, máskor meg az időjárás nem volt megfelelő.
Nagyon vágytam a levegőzésre, nem halogattam tovább. Tegnap már reggel rákészültem, otthonról úgy indultam dolgozni, hogy összepakoltam mindent, ruhát-puskát beraktam az autóba, így műszak után egyből indulhattam a területre.
Egész délután csodálatos idő volt, nagyon enyhe északi széllel, pont tökéletesnek ígérkezett.
Beírtam az előre tervezett helyre és kikocsikáztam. Ahogy az autónál felmálháztam az előttem álló néhány száz méteres sétára, elkezdett felerősödni a szél, néhány perc alatt szinte viharossá erősödve. Nem örültem neki, jobb lett volna az erdőből hallgatni az ágroppanásokat, neszeket, de hát ez van.
Talán az alkonyattal alább hagy...
Felkászálódtam a lesre, elhelyezkedtem, és boldogan néztem szét a tájon. Végre kint...
Mögöttem egy erdőfolt, helyenként náddal, vesszőfűzzel felnőve, jó búvóhelyet ad a vadnak. Tőlem balra egy fás, bokros rész van, jobbra pedig egy nádas nyúlik ki az erdőből, a kettő közé beékelődve elmunkált tarlóföld és szebb napokat is látott lucernás terül el.
Disznó is jár ezen a részen a vadőr elmondása alapján, no meg hátha lesz, akinek itt támad kedve egerészni.
Eleinte a nyulak játéka szórakoztatott, egy-egy fácán néha kilépett a nádból, aztán vissza, később egy fiatal bak, majd egy suta és gidája is előkerült a zöldet csipegetni. Az őzek végig figyelgettek- nézegettek vissza a csalitos felé, távolodtak tőle és a szemközti szója felé szépen lassan eloldalogtak. Az idegességük oka is hamar kiderült: néhány malac és egy kisebb kocka lépett ki a lucernára. Bőven lőtávon kívül voltak, és ahogy jöttek, néhány másodperc után el is tűntek- valami gyanús lett a kocának.
Vártam tovább, egyre sötétebb lett. A szél nem enyhült, a fák zúgásán kívül semmilyen zajt nem lehetett hallani az erdőből. Nyolc elmúlt...
Összecihelődtem, már alig látok valamit.
Ahogy a hátizsákot becsatolom, oldalra nézek. Kicsit meglepődtem, mikor az erdőszélen mozgást vettem észre. Tőlem szűk negyven méterre egy róka állt ki a fák elé, és szemlélődött a kaszáló irányába. Az erdő nagy zaja, amitől én sem hallottam semmit, jótékonyan elfedte a pakolászásom hangját, és nem vett észre a ravaszdi! Puska persze a les sarkába támasztva, véletlenül sem lőkész helyzetben. Vártam, hogy a róka mozduljon valamerre, mert így bármit csinálok, szinte biztos észrevesz. Visszanézett abba az irányba, amerről érkezett, így fel tudtam venni a puskát. Tétován, meg-megállva indult a lucernára. Itt már a céltávcsövön keresztül figyeltem, egy cuppantással megállítottam és indítottam is a sörétrajt.
A bal füle szépen ki volt cakkozva, kis bunyós kan.
