A róka és vadászata

Gratulálok!

Nekem is van egy történetem péntekről:

Péntek délután néhány csepp körömlakkal beragasztottam az Izs első távcsőgyűrűjének talpcsavarját, aztán izgatottan készülődtem az esti vadászatra apámék területén. A fiatal hivatásossal először a lőtérre mentünk, ahol sikerült is belőni a puskát.
Utána a falun túli szőlőhegy szélében álltunk meg. A jelentések szerint a rókák elég sűrűn bejárnak, és dézsmálják a gyümölcsöt.
Előző este is látott kettőt a vadőr, de lövéshez nem jutott, viszont az erdőszélen elkapta a már sokat keresett, állandóan vadászó kóbor kutyát, aminek nagyon örült.
Szóval kisétáltunk egy tarlóra, és alapos terepszemlézés után a mellette, a szőlőheggyel párhuzamosan húzódó kukoricás szélén ültünk lesbe.
Jobbra-balra és a hátunk mögött a tarló, előttünk a kukorica, aminek a nyugati szélét végigláttam és mellette már tárcsázott, kopasz föld. Távolabb erdőfolt, a mögöttünk levő tarló túloldalán akácos. Ebből rögtön riasztott is egy őz, sajnos arra vitte a szagunkat a szél.
Halkan beszélgetve vártuk, hogy rókát láthassunk, mégis, a hangoskodó őz jelent meg legelőbb. Ezek szerint nem szelet kapott.
Középkorú, közepes agancsú, rövid ágakkal, talán nincs is meg mindegyik. Sajnos meghallja a fényképezőgép nyitását és méltatlankodva visszaugrik a fák közé. Még onnét is kiabál jó ideig.
Róka sehol. Pedig kezd szürkülni, igazán jöhetnének. Hatalmas területet belátok, semmi mozgás.
Végül Andris megunja, és elmegy, megnézi a kukorica keleti, szőlő felőli oldalát. Ott szintén van egy tarló.
Éppen azon gondolkozom, hogy meg kellett volna beszélnünk, hogy rámcsörög, ha lát valamit, amikor elkezd zizegni a telefonom.
- Itt a róka – suttogja, - de már észrevett engem. A szőlő felé van, kerülnöd kellene, hogy tudj lőni. Csak vigyázz, mert a púpon észrevesz.
Úgy döntök, inkább odaosonok hozzá, aztán kitaláljuk, mi legyen. Félúton találkozunk, javaslom, hozza a sörétesét, hátha ahhoz be tudom hívni. Udvariasan felajánlja, hogy én lőjek vele, de ezt nem fogadom el. Nekem a golyóst kell kipróbálni.
Valóban ott ül a kis süldő a szélső bokrok előtt, időnként felénk bámul, időnként vakarózik. Lehúzódunk, és cincogok, de persze nem jön, csak pár méterrel arrébb megy. Ott megint leül. Alig van 50-60 méterre. A terephajlat miatt legfeljebb csak a fejünket láthatja, azzal meg nem tud tisztába jönni.
Pár percig elszórakozunk vele, aztán rájövünk, hogy nincs mit tenni, egy félkörrel le kell mennem vele egyvonalba. Akkor jó lesz a háttér, lőhetek. Feltéve, ha olyan bolond, és megvárja.
Gyorsan megteszem azt a százegynéhány métert, és már látom is a kis vöröst, ahogy éppen engem bámul. Megcélozom, de vagy 80 méterről elég kicsi célt mutat. Szemben ül, és csak a feje, nyaktöve és szügyének felső része látszik a gazból. Még a célzóboton is mozog a kezem, önbizalmam gyakorlatilag nulla, ezt én innét most nem vállalom. A terep megengedi, hogy még közelebb menjek.
Pár lépés balra, és máris takarásban vagyok ismét. Közvetlenül a tarló szélében megyek előre, egy enyhe kanyar és némi gaz jótékonyan eltakar. Vagy 20-25 lépés után újra kilopakodom.
Innét már lőni lehet, és kell is, de mi van a róka mögött?
Jobban megnézem, hát egy szürke-fehér macska üldögél békésen alig pár méterrel a ravaszdi háta mögött. Még csak egymás felé sem néznek. A koma most engem bámul, a macska meg ellenkező irányba figyel.
Amikor megáll a szálkereszt a megfelelő helyen, elhúzom a ravaszt.
- Csett!
Ó, hogy az a bánatos…! Megint nem ment a helyére az alsókulcs.
A kölyök meghallja a csettenést, pár lépést előrejön, de a puska kinyitásának zajára ismét megtorpan és figyel.
Na, mégegyszer…
Most elsül az Izs. Rongycsomóként roskad össze a róka, a macska mellett pedig felporzik a föld, ott ért talajt a lövedék. A cicus (úgy látom) inkább felháborodva, semmint ijedten, távozik.
Andris mosolyogva érkezik, még ő is hallotta az üres lövés csettenését.
Megnézzük a rókát, macskányi kis süldő, talán még rühes is. Jobb nyaktövén érte a golyó és a bal oldala közepén ment ki, de ott aztán olyan lyukat hagyott, amit még az öreg 30-06-os sem szégyellhetne.
Visszaülünk a leshelyünkre, ám a teljes sötétedésig hátralevő néhány perc teljesen eseménytelenül telik.
Az autónál eszembe jut, hogy állítólag bejárnak a rókák a szőlőbe. Van nálam keresőlámpa, végigautózunk tehát az úton és bevilágítgatunk az épületek, kertek közé. Sehol semmi.
A szőlők végén megfordulunk, irány hazafelé. Azért még egy-két helyre bevillantunk, persze, feleslegesen, de az utolsó tarlón, már egész közel a műúthoz (e mellett mentünk be a leshelyünkre és itt is jöttünk ki alig negyedórája, vörös szempár parázslik a fényben.
Fék, kapkodás.
Csak a sörétes van elöl, annak messze van, próbáljuk a hátsó ülésen levő tokból kiszabadítani a golyóst. Közben rávillantok a rókára, lassan megy keresztbe.
A puska előkerül, óvatosan megtöltöm, még egy villantás, kicsit távolabb, de még látom a komát. Mindjárt kész vagyok, Andris világít – és üres a tarló.
Várunk még kicsit, cincogok, de semmi. Ez kitolt velünk.

Hazafelé menet felhívom a barátnőmet, végigdumáljuk a pár perces utat. Befordulok a faluba, előveszem a lámpát, csak kíváncsiságból rávilágítok a sínek alatti tarlóra, ahol még magas rendekben fekszik a szalma.
Le is teszem a telefont rögtön, alig 60-70 méterre villan a vörös szem.
Gyorsan előkaparom a puskát, de már közben jár az agyam, hogyan tudok majd világítani és lőni egyszerre. Talán, ha a pulóveremet az ablakkeretre fektetem, arra az előagyat, akkor elég fél kézzel fogni a puskát…
Hát, fene tudja. Szépen látszik a távcsőben a gyanútlan koma, ahogy lelkesen egerészik, de nem ártana még kicsit hívni. Akkor biztosabb lenne.
A közeli (nincs 100 méter) presszó udvarából közben idehallatszik a hangos beszéd, nevetés, de ez a rókát a legkevésbé sem zavarja.
Leoltom a fényt és cincogok. Aztán világítok, de nincs mire, csak a sínek alatt érdeklődik egy fekete macska. Hol a róka?
Újra sötét és cincogás. A következő világításnál meglátom a ravaszdit, jóval messzebbről, a tábla széléről figyel. Miért ment el?
A presszóban egyre hangosabb a nevetés, sőt, valaki tapsolva fejezi ki tetszését, ám a róka ezzel egyáltalán nem törődik. Csak a kocsit nézi.
Újra cincogok, erre rémülten ugrik el, és a kukoricásig rohan. Onnét bámul vissza ijedten. Alighanem valami ismerős lehet. Ott is hagyom, majd legközelebb.

Én szoktam mondani, hogy jó helyzetnél jobbra nem kell várni, most kitoltam magammal.