|
U.Péter
|
 |
« Új üzenet #137 Dátum: 2008. Július 10. - 15:05:12 » |
|
Kedden késő délután meglepődve látom, hogy az egyik árpatarlót (leendő kertünk végén) már zakatolva szántja a traktor. Akkor pedig este lesz rajta róka…
Telefon Norbinak, Szabolcsnak, és 9 óra előtt útnak is indulunk. Cél a Meggyes utca alsó harmadában az asztalosék, az ő kertjükön keresztül közelíthető meg legkönnyebben az a tarló, ahol a Rém garázdálkodik. Északi szelünk van, ebből az irányból tökéletes.
A szántást későbbre hagyjuk.
A házigazda, akinek néhány baromfija bánta már ennek a rókának a szemtelenségét (májusban, egyik délben innét zavartam el a csirkefogás közben), barátságosan fogad bennünket és biztosít róla, hogy csak közlekedjünk nyugodtan, őket nem zavarjuk.
Jópofa, bozontos kutyája kotnyeleskedése közben kísér bennünket a kertkapuig, ahol is villámként vág belém a felismerés, elfelejtettem kitörölni az olajat a puskacsőből. Hogy az a bánatos…..!
Visszamenni nincs idő, legfeljebb kicsit lejjebb célzok majd…
Magas, de szerencsére keskeny kukoricáson vágunk keresztül, aztán néhány lépés, és kint is vagyunk a tarló szélén. Elég hosszú, de meglehetősen keskeny volt itt a gabonaföld, tőlünk talán 50 lépésre már kezdődik is a következő kukoricás. Azt a felét a napokban fel is szántották már.
Elhelyezkedünk a tarló délnyugati sarkában, a kis akácerő alját benövő bodzabokrok takarásában. Mi Norbival egymás mellett (nála a Toz bock van), Szabolcs a keresőtávcsövemmel kicsit jobbra tőlünk, egy nyárfa alatt. Így ki tudjuk küszöbölni a belógó ágak miatti holt tereket. Óvatosnak kell lennünk, a Meggyes utcai Rém nagy valószínűséggel a kukoricából jön majd keresztül a tarlón, be a Hársfa utca felé, a mi irányunkba, ahogy eddig sejtettük, és a múltkor láttuk is. Kérdéses, hogy hol bukkan fel, milyen közel lesz. Ezért hoztunk sörétes puskát is. Azzal gyorsan lehet reagálni…
Alig nézünk körül, Szabolcs már izgatottan suttogja:
- Ott a róka!
Tartásából azt veszem ki, hogy velünk párhuzamosan, felindulásából pedig azt, hogy ráadásul
meglehetősen közel lehet a koma. A bokrok széle miatt mi nem látjuk. Intek Norbinak, hogy készüljön a lövésre. Ő nem tudja, honnét várja, ezért részletesebb útmutatásért fordulunk Szabolcshoz.
- Ott van, a szántás szélében a villanyoszlop irányában!
Ja, ez már más. Akkor messzebb van.
Óvatosan felállunk, és a céltávcsőben már látom is a delikvenst. Ott bóklászik a felszántott tarlón vagy 120-130 méterre. Rögtön kitűnik, hogy nem a keresett Rém, hanem egy vékonyfarkú süldőróka. Mindegy, akkor ezt kell elkapni.
Kínálom a puskát Norbinak, de ő nem akar lőni. Nekiveselkedem.
A ravaszdi valamit keresgél a szántásban, nagyjából egy helyben forgolódik. Megáll, keresztbe fordul, ráteszem a szálkeresztet, de megint mozog. Aztán ismét megáll és a válla mögé alacsonyra célozva, elengedem a golyót.
Becsapódás – de nem túl nagy –, porfelhő a hasa alatt-mögött, és elesik a róka, aztán felkel, csetlik-botlik. Fene enné meg, oldalra dobta a golyót az olaj!
Újratöltök, most áll a róka, megpróbálom innét megadni a kegyelemlövést.
Elhibázom!
Mintha alá ment volna a lövés, de ez csak egy érzés. Hatalmas porfelhő, és a rudi meglepő gyorsasággal rohan be a kukoricásba. Na, ezt jól elszúrtam!
Norbi és Szabolcs itt maradnak, megkeresik a rálövés helyét, én pedig sietek haza Belláért. Csak vele van valamennyi reményünk, bár túl gyorsan futott a róka…
Bella bőszen nyomoz, egyre távolodik a zörgése, aztán teljesen elhalkul. Figyelünk, várunk, semmi. Ha élve találja meg a rókát, akkor ugatja, ha kimúlva, akkor talán meghozza, de ez nem biztos.
Végre, a kukorica sarkában megjelenik a kutya. Behívom, megnézem a száját, nem véres és nem is szőrös. Még egyszer keresni küldöm, de már csak a közelben matat, mintha azt mondaná:
- Nincs értelme, elment…
Bosszant a dolog nagyon, főleg a második lövés elhibázása. De az olajért is csak magamat okolhatom. Ráadásul eszembe sem jutott, hogy akár közelebb is lehetne cincogni a rókát, és akkor biztosabb a lövés, mert a Rém inkább menekül a cincogástól. Én pedig rá számítottam.
Megyünk tovább. Egy autós forduló, aztán pedig besétálunk a réten levő tarlóra, ahol a legutóbbit lőttem. Ismét, de ezúttal jóval távolabbról halljuk a kisbaglyok sipákolását.
Most üres a vékony csík a búza és a kukorica között, de a tömény rókaszag elárulja, hogy érdemes errefelé cserkészgetni, van itt még róka.
A csík csak 70-80 méter hosszú, utána jobbra hatalmas tarló következik. Végigsöpör rajta a lámpafény, nem messze tőlünk zöldes szempár csillan…
Norbi most sem akar lőni.
A céltávcsőben kis kölyökróka figyel a cincogás irányába, de a Szabolcs kezében levő lámpába bámul, és a tárcsázott földön elég rossz célt mutat, bundája színe beleolvad a háttérbe. Hívom közelebb. Lelapulva, izgatottan közeledik, már lassan lőhetnék…
Ekkor megszólal a zsebemben a telefon…
Az apróka lehasal, nem menekül, csak a fülét hegyezi, miközben engem csendben ütöget a guta. Ki a jó nyavalya telefonál este 10-kor? Kapkodok mindenhova, de egyik szemem a továbbra is értetlenül bámuló kölykön. Ki szeretném nyomni a telefont, ám a távcsővédő ott van felette a zsebemben, nem férek hozzá félkézzel. Mikor erre rájövök, inkább lőnék, gyorsan kihasználnám a helyzetet.
Sajnos idegességemben eléggé mozog a kezem és érzem is, hogy kicsit jobbra elhúzom a lövést. Még mindig akadós az elsütés…
Gabonaszálon csattan a golyó, ezt hallom, de mintha a róka is ott maradna… Nem látom biztosan, Norbi azt mondja, jobbra mozdult.
Most már mindegy. Megnézem a telefont, barátom, építési vállalkozóm hívott vissza, még délután kerestem. Jót nevet a rókás ügyön, ez eléggé rosszul esik, nem is rejtem véka alá.
Közben Szabolcsék a rálövés helyére indulnak. Mi még beszélünk pár szót, elmondom a legújabb fejleményeket a havernak, amiért hívtam, de egyre csalódottabban nézem, hogy Szabolcsék lámpájának fényében nem tűnik fel semmi, és csak mennek előre a fiúk…Pedig már látniuk kellene, ha eltaláltam volna…
Éppen leteszem a telefont, amikor észreveszem a furcsa „göröngyöt” előttük, aztán a „göröngy” elindul és nehézkes futással menekülni próbál, azonban Norbi lövése villámgyorsan végez vele. Huh…
Érdeklődve sietek oda. Macskányi kis kölyök, sajnálom szegényt. Bal vállát súrolta a golyó, ezért maradt helyben.
Kiviszem a kocsihoz, szinte súlya sincs. Két zsákba bugyolálva teszem a csomagtartóba, majd holnap elviszik az Állategészségügyi Intézetbe vizsgálatra.
Még egy-két kört megyünk. A felszántott táblán csillog egy szempár, de nagyon messze. Biztosan róka. Felfigyel a cincogásra, és belép a kukoricába. Aha, szóval ismerjük egymást!
Mindenesetre úgy döntünk, hogy a kertünkön keresztül kisétálunk a tábla szélére. Onnét belátjuk a másik felét is.
Óvatosan bújunk ki a bokrok közötti résen és a lámpafény pásztázza a szántást. Semmi, semmi, semmi.
Már mellénk ér a fény, amikor Szabolcs felszisszen, de már én is látom, velünk egyvonalban, a második kert végén, alig 50 méterre villan a szempár.
Bent ül a mély barázdában, kicsit takarja a föld is. A cincogásra nem mozdul, kénytelen vagyok szemből lőni. Ez most sikerül normálisan, összecsúszik a koma. A hátán kijövő golyó egész belsejét kifordította, nagyon csúnya látvány.
Ugyanakkora kis kölyök, mint a másik, akár testvérek is lehetnének, ha nem lenne közöttük 1,5 kilométer és két utca.
Még egy autós forduló, ami üres, és mára vége. Majd legközelebb…
|
