Tanulságos vadászataink

[Voldi]

Jöhetnek a történetek!

[dobbasszus]

Üdv Mindenkinek
Mivel én ,,indítványoztam" ennek a topiknak a létrejöttét, ezúton szeretnék buzdítani mindenkit, akinek van a tarsolyában valamilyen tanulsággal szolgáló történet, legyen szíves megosztani velünk, mindannyiunk okulására.
Köszönjük
 

[U.Péter]

Akkor kezdem én, aztán majd csak csatlakoznak mások is. A másik fórumra feltettem anno, de hátha valaki nem olvasta. Szóról-szóra így történt:

Becsapódások

Még sötét van, a májusi éjszaka uralkodik a tájon. A drapp Níva fényszórói magas fűvel benőtt, kissé hepehupás utat, két szélén kisebb-nagyobb bokrokat világítanak meg, ahogy az autó bukdácsolva halad célja felé. Apám vezet, én mellette ülök, a hátsó ülésen tokba zárt puskák, hátizsákok, kabátok egyvelege, a támla fölött pedig két fekete labradorfej mered előre.  Anya (Dorka) és lánya (Böbe). Figyelnek, mert lassan halad a kocsi, és ugyebár, sohasem lehet tudni, mikor van rájuk szükség…
Legalábbis ők ezt gondolják…

Égeres mellé érünk, mindjárt helyben vagyunk. Jobbra nyiladék vezet, apám befordul, az út szélére húzódik és megáll. Leveszi a világítást, a gyújtást. Hátul fokozódik az izgalom…

Kiszállunk, kiengedjük a türelmetlen ebeket, de szigorúan pórázon maradnak. Nagyokat szuszogva szaglásznak körbe, elvégzik dolgukat, aztán türelmetlenül várják, amíg mi is összecihelődünk.

Kiveszem a tokból az öreg ZKK-t, nyakamba akasztom a keresőt, egyik kezembe a célzóbotot, másikba a lámpát. Sötét van még teljesen, és nekem a határúton kell végigmennem. Mindenképpen világítanom kell, de ismerve a szomszéd társaság viselt dolgait, ez most több is, mint kötelező.
Utolsó megbeszélés, apám bemegy a vadföldi lesre, én pedig a déli végére igyekszem az erdőnek. Ott van egy gabonatábla, hátha jár rajta valami érdekes bak!

Betöltöm a puskát és indulok. Dorka szépen ballag mellettem, ha néha elmarad, vagy előre sietne, a bot végével megérintem, így rögtön tudja, hol a helye.
Időben vagyunk, sietségre nincs okom, a borult égbolt késlelteti a derengést. Meg-megállok, a szelet kémlelem. Most a tarkómba fúj, élénken, de nem erősen, iránya állandó. Ha leérek a tervezett helyemre, ott már tökéletes lesz.

Elhaladok a sűrű fiatalos mellett, az út kis „s” kanyart csinál, de aztán tovább vezet dél felé. Immár sorba telepített akácos van a jobbomon, és balról sem mező, hanem idősebb, de nagyon keskeny, fokozatosan szélesedő akácos. Az út puha, a talaj elég homokos, csendben lehet rajta haladni. Elérem a telepítés végét, itt balra kanyarodik a nyiladék, tovább megy a határon. Pár lépést teszek rajta, csak annyit, hogy a vetéshez kivigyen, aztán annak a szélében derékszögben elfordulva osonok nyugati irányban.

Lassan, nagyon lassan világosodik, miközben az ébredő madársereg olyan fantasztikus koncerttel kedveskedik a hallgatóságnak, hogy már ezért bőven megéri a korai felkelés.

Időnként kimeredt szemekkel távcsövezek, hogy el ne riasszak semmit, de a gabonatábla belátható része üres. Vagy 150 méter után magasleshez érek. Ennek tövében meglapulok, mert az öreg égeres előtt, ami messze benyúlik a táblába, őz jelenik meg. Még csak egy sötét alak csupán, jócskán várni kell, hogy jobban megnézhessem.
Addig bekukkantok a leshez vezető nyiladékra, ez két tag akácos között húzódik, ráadásul keleti szélén néhány sor fenyőt ültettek.
Alig pillantok a távcsőbe, már el is felejtem az őzet, néhány fekete folt mozog a tavaly nyáron leöntött teherautónyi gabona helyén. Disznók!

Na, lássuk csak, mit lehet tenni. Innét nem akarok lőni, ahhoz kissé messze vannak, főleg úgy, hogy a fény is kevés. A szelem viszont tökéletes, hátha közelebb tudok menni…

Dorkát hátrahagyom, és a lélegzetemet is visszafojtva lopakodom feléjük a fenyő szélében. Semmi takarásom nincs, de bizakodom sötét hátteremben. Talán segít.
Egyik szemmel a disznókat figyelem, a másikkal a lábam elé meredek, nehogy valami száraz ágra lépjek a fűben. Lassan, de biztosan fogy a távolság.
Most már kereső nélkül is tisztán látom, hogy hárman vannak, nyugodtan turkálnak a nyiladékon. Na, még pár méter…

Hirtelen széjjelröffen a társaság, eltűnnek a fák között… Hogy az a bánatos… ! Mindegy, talán csak véletlen volt!

Valóban, már vissza is jönnek, és mint ha mi sem történt volna, keresgélnek, túrnak tovább. Három egyforma, tavalyi születésű süldő.
Megteszem a tervezett pár lépést, leszúrom a botot, kézbe veszem a puskát, és nagyon lassan, óvatosan, ujjaimmal lefogva, hátrahúzom a biztosítót. Sikerül, nem hallották meg a halk, de elkerülhetetlen kettyenést.

Már a céltávcsövön keresztül figyelem őket. Kettő fekete, a harmadik szürke. Ez most teljesen keresztben áll, a tüske ott táncol a lapockája mögött. Izgulok nagyon, erőnek erejével kényszerítem magamra a nyugalmat, aztán megérintem a gyorsított ravaszt…

A hajnali idillt durván szétszakító dörrenés nyomában azonnal hallatszik a fülemnek oly megnyugtató, tompa golyócsattanás…

Szétspriccel a három disznó, mint a villám. Jól látom, hogy a meglőtt jobbra, a fenyőbe ugrik, a másik kettő balra.

Visszamegyek Dorkáért és a rálövés helyére sétálunk. Ahogy keresem a vért a letaposott földön, közvetlen mellőlünk, a fenyők közül elugrás zaja hallatszik, még itt is volt disznó! Figyelek, és vagy 50 méterrel távolabb meg is jelenik az orra az alacsony ágak között, félig kitolja az elejét, aztán megáll. Ez fekete.

Szabadkézből kell lőnöm, a botot már letettem a földre. A lövés pillanatában érzem, hogy kicsit hátrébb, és alacsonyabbra ment a golyó, mint szeretném, de nem nagyon, a becsapódás itt is tisztán hallatszik, és a disznó visszaperdül a fenyvesbe.

Hát, elvileg ez is megvan. Meg is nézem mindjárt, és a vártnál kicsit kevesebb, sötét vért találok. Hirtelen felkapom a fejem, előttem vagy 150 m-re ismét egy süldő lép ki a nyiladékra, pár lépést jön felém. Ösztönösen kapok a puskához, de a mozdulat félbemarad. Egyrészt ilyen távolságra támaszték nélkül nem lövök, másrészt, amíg a sebzetteket keresem, addig másikra nem teszek lövést. Pillanatok alatt be is megy balra az akácba.

Na, jó, akkor vissza az elsőhöz.
A szórón viszont nincs vér! A föld amúgy is sötét, nyirkos, nehéz lenne észrevenni, de nincs is mit. Hiába keresgélek, ott, ahol állt, és tőle jobbra, a fenyő felé, semmi.
Pedig a lövésemben teljesen biztos vagyok, a becsapódás ritkán hazudik!

Tovább keresgélek, össze-vissza kutatom a jobb oldalt, Dorka is ott sertepertél előttem, nem tanítottam ugyan utánkeresésre, de a vért biztosan mutatja. Mégsem lelünk egy gombostűnyi cseppet sem.

Autóhang zökkent ki a töprengésemből, apám jön. Légvonalban talán mintegy 500 méterre levő lesén tökéletesen hallotta a lövéseket, mondja, hogy egyformán, tompán, jó hangon szólt mindkettőnél a golyó bevágása.

Betesszük a kutyákat a Nívába, és nekiállunk nyomozni. A másodikkal kezdjük, hiszen ott van vér, eltelt már közel fél óra, ennyi talán elég.
Apám az úton marad, én bemászom a fiatal fenyők közé, követem a nyomot. Nem sok, de folyamatos, kétoldali, sötét vér, úgy látszik, a máj is kapott. Csúszom, mászom az alacsony fák ágai alatt-között, helyenként négykézláb. Párhuzamosan halad az úttal a sebesült állat, 50 méter után már egyre aggodalmasabb leszek, sebágy nincs, a vérzés helyenként kihagy, aztán újra elindul. Ez nem jelent jót! Na, mindegy, másszunk csak tovább. Pókhálókkal ragadok tele, minden szösz, rovar, levél, ágacska rám hullik, időnként lesöpröm őket. Közben a puskára-céltávcsőre is vigyáznom kell.
Apám folyamatosan jön velem egyvonalban.

A vérnyom aztán kijön az útra, tehát a sebzettet láttam távolabbról. Ó, de kár, hogy nem lőttem-lőhettem!
De itt aztán vége is a vérnek és a tudománynak! Ahogy beér a túloldali akácba, nincs tovább! Hiába a közel térdig érő sűrű fű, egyetlen cseppet sem találunk, ami segítene.

Némi tanácskozás következik. Úgy döntünk, hogy ha nem találjuk meg hamarosan, szólunk a hivatásos vadásznak, hozza a kutyáját. De egy pár percet még próbálkozunk vele.
Lassan, lépésenként elindulunk egy váltón, feltételezhetően itt ment be. Kicsit el is távolodunk egymástól, de tartjuk a párhuzamost, egymást és a földet felváltva kémleljük, közben távolabbra is sűrűn tekintgetünk. Vér továbbra sincs, találomra megyünk.
Aztán észreveszem! Talán 30-40 méterre előttünk áll. Mozdulatlan, fejét lehorgasztja. Jelzem apámnak, ő is látja már. Egy fának támaszkodva lövök, azonnal összeesik.
Megkönnyebbülten vesszük birtokba, valóban kissé hátracsúszott a golyó, ahogy éreztem is, és a májat roncsolta. Örülök, hogy sikerült viszonylag gyorsan megszabadítanom a szenvedéseitől.

Zsigerelés után kihúzzuk az útra, letakarjuk lombokkal a legyek ellen, kiengedjük a kutyákat, és nekiállunk az elsőt keresni. Immár négyen bújjuk végig az út jobb szélét a szóró körül, a fenyvest mellette és a túloldalán levő akácos néhány sorát. Az eredmény annyi, mint eddig, vagyis semmi. Egész hosszan elsétálunk északnak a magas fűben, de hiába. Visszajövünk, még nagyobb figyelemmel bogarászunk át minden négyzetmétert. Közben számtalanszor kérdezem apámat, de ő csak ugyanazt tudja mondani, mint eddig, tökéletesen egyforma, jó hangú becsapódás mindkét lövésnél. Tisztán, biztosan hallotta, semmi különbség nem volt köztük.

Bármennyire is biztos voltam eddig a jó találatban, a kétség egyre jobban elhatalmasodik rajtam. Mi a fene van itt? Nem rántottam el a puskát, ez tuti, mindketten halottuk a jó becsapódást, a 30-06-os egy ekkora süldőt simán keresztülvág még jóval messzebbről is, ez meg alig volt 100 méterre. Ha a belövésnél nem is, a kimenetnél véreznie kell! Teljesen keresztben állt, sehol nem rekedhetett meg a lövedék!
Hú, de nagy gondban vagyok! Minden lehetőséget végigvettem már, és semmi eredmény! Úgy látszik, lassan be kell látnom, hogy elhibáztam. De mivel magyarázom a becsapódást? Ez az, amire nincs válaszom!

Visszaérek a rálövéssel egyvonalba. A fenyőn keresztül kiérek az útra, míg apám délnek tart az akácban, hátha arra talál valamit.
Újra a szóróra ballagok, ott keresgélek, közben figyelem a kutyákat is, ne menjenek messzire. Böbe a túloldalon szimatol valamit elmélyülten, a bal oldali akácos szélében.

Jobban odanézek, és szinte nem hiszek a szememnek! A kutya orra előtt arasznyi szélességben vörös a fű!
Ezt már nem is kannából, hanem dézsából öntötték!
Hú, mekkorát sóhajtok! Most már minden rendben van!

Alig 30 méterre fekszik a szépen tüdőn lőtt szürke süldő. Mikor először odamentem a rálövés helyére, már régen nem élt.

Ha nincs az a jó becsapódás, rég elhibázottnak véljük. Bár csak hárman voltak a szórón, szétugrásuk alaposan megtévesztett, biztosnak véltem, hogy jobbra menekült.

Én is becsapódtam, nem is kicsit…

[bird0]

 Elnézést kérek előre is a nagy rutinnal és tapasztalattal rendelkező Vadászoktól, hogy én szólalok meg ilyen triviális dologgal, de mint kezdő vadásznak sok-sok tanulni valója van, így korábban elméletben megtanult örök érvényű szabályt, gyakorlatban is megtanultam melyet alant részletezek.

A szórón 3 süldő állt balról jobbra, és egy nagyobb disznó velük szembe, a dombnak felfelé.
A süldők közül kiválasztottam egyet a szélsőt, és vártam, hogy mögüle kiforduljon a mellette álló.
Mikor ez megtörtént rálőttem. A távcsőbe még láttam hogy a disznó balra a hegynek fölfelé indult, és ebben megerősített, hogy arra törte a gallyakat, majd megállt, és hangosan fújtatott és egyhelyben toporgot, az avart "zörgette", mint amikor beteg,majd egy nagy reccsenés aztán csend. "Huhh ez eldőlt" konstatáltam, majd várok, egy fél órát, mert a kolléga jön az autóval.
Lementem,10 perc után, hogy addig kizsigerelem.
Határozottan mentem a lövés helyére, semmi nyom, se vér, semmi.
no nem baj, hallottam, hogy hol dőlt el, elindultam lámpával mert akkorra besötétedett.
Nincs sehol a disznó, de még csak nyom se.
Minden felé megnéztem egész dombon hegyen és még a szóró vonalába oldalra is minden hol, de semmi, megnéztük a kollégával is, de semmi.
Iszonyatosan bántott, hívtunk egy kutyást, de csak reggel tudott jönni.
Másnap ahogy kijött a kutyát alig tudta visszafogni, mert már messziről menni akart.
A kutya csak nem a hegynek felfelé akart menni, hát Ő tudja jobban, menjen hát!
Nem ment 30 m a kutya ott feküdt a süldő, szívlövéssel.
Mindenhol néztem csak a dombnak lefelé nem. Becsapott az összes érzékszervem.
Láttam, hogy felfelé indult hátra arccal, hallottam, hogy merre mozog, de ...mint kiderült nem azt láttam hallottam amit meglőttem.
Számomra tanúság: Nem csak minden hol kell keresni, hanem minden felé.
Bocsánat, hogy ilyen triviális, de számomra örök érvényű tanulságot írtam le de saját káromon megtanultam.
  Laci

[P Csaba]

Peti,ez nem lehet más csak a Pelőc erdő! Irásod segitségével én is ott voltam veled! Ha arra járok végigjárom az útadat!

[U.Péter]

Peti,ez nem lehet más csak a Pelőc erdő! Irásod segitségével én is ott voltam veled! Ha arra járok végigjárom az útadat!

De bizony az. Imádtam azt az erdőt!

[dobbasszus]

Akkor kezdem én, aztán majd csak csatlakoznak mások is. A másik fórumra feltettem anno, de hátha valaki nem olvasta. Szóról-szóra így történt:

Becsapódások

…

Köszönjük.
Én is végig be voltam csapódva. Már gondolkodtam mi okozhatta a jó becsapódás-hangot. Mondom, ez nem lesz meg.
Ugye, a lelkiismeretes utánkeresés... meg a kutya...

[dobbasszus]

Elnézést kérek előre is a nagy rutinnal és tapasztalattal rendelkező Vadászoktól....

Te tanultál a károdon, és talán mi is. A növekvő sugarú körözést is jól kitalálták annak idején:-)
 

[kocavadász]

Hiánypótló ez a topic.
Az én sztorimat már a szennyes kosár topicba terveztem megírni,de akkor ide kerül.
 
A" biztos" lövés.

Egy vadász mester barátom meghívására őzbak selejtezésre voltam hivatalos.A vadászjegyemen még meg sem száradt rendesen a tinta, bár vaddisznót már ejtettem el,ez lett volna második nagyvadam. Megérkeztem a területre ahol épp egy sebzett őzet kerestek a sebző vadásszal és egy véreb-vizsla kutya duóval.Feljártuk az erdőt utána,de csak a rálövés helyén volt vér,a kutyák is csak tanácstalanul bóklásztak.(Jó áztatós eső kezdett szakadni mire én bekapcsolódtam a keresésbe,ami hol megállt,hol csepegett,hol nagyon esett egész nap.)Késő délután jó fáradtan indultuk egy másik területrészre megkeresni a nekem szánt bakot,barkácsoltunk és cserkeltünk felváltva.Épp egy néhány éves akácos mellett jártunk,mikor megláttuk a keresett bakot,ami talán az eső miatt majd 35 méterre állt és figyelt ,de nem ugrott meg.Saját puskámról lebeszélt a kaliber miatt a barátom,az Ő kisebb kaliberű puskája volt a kezembe,(amit ismertem egyébként lőttem is már vele),mondva "ne roncsoljuk úgy a húst".Mivel jelzett hogy lőhetek,felemeltem a puskát.Mivel már kezdett sötétedni,megfordult a fejemben hogy hagyni kellene a lövést a búsba,mert ha elmegy a lövéssel,akkor elég lesz megtalálni az erdőbe az eső miatt amúgy is rossz fényviszonyok miatt.DE NAGYON KÖZEL VOLT ÉS MAJDNEM TELJESEN KERESZTBEN ÁLLT!Kicsit rászámoltam a ferdeség miatt a várható becsapódás helyére,hogy nehogy hátracsússzon a lövés, és lőttem.A lövés után őz elugrott,de biztos voltam benne hogy eltaláltam ott ahol szerettem volna.
Kicsit vártunk,de mintha úgy hallottuk volna hogy az őz messzebb is törné a gallyat.
Megindultunk a rálövés helyére.A fasorba ért a meglepetés, se őz se vér,se vágott szőr,van viszont nem kevés kiborított növendék akác,valaki nem sokkal előtte tehette rendbe a sorokat,eggyeselt,gallyazott stb. Indult az ideges keresés,versenyt futottunk az idővel, pillanatról pillanatra sötétedett,az eső megint rákezdett,már lámpával(egy fos ledes lámpa) is alig lehetett visszatalálni a rálövés helyére.
Fel kellett adnunk a keresést.Ezt az érzést nem kívánom senkinek.Szinte hányingerem volt a tehetetlenségtől.
Mivel biztos voltam hogy érnie kellet a lövésnek, még az életkedvem is elment mire visszaértünk a házba.
Nem részletezem milyen éjszakám volt,ezt már  sokan leírták itt előttem.
A vadásztatóm nem szólt semmit de legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben,utáltam magamat már a gondolattól is:megpiszkoltam egy vadat.
Szinte semmi alvás után hajnalban vissza a tróger tett színhelyére,kutyával megtámogatva.Egész éjszaka esett,imákat mormoltam magamban,hátha csak elmentünk mellette az este,és ott van valahol a  sűrűbe dermedten,és nem láblövéssel szenved kilóméterekkel távolabb.
A rálövés helyén és távolabb se talált semmit a kutya semmit.Az őz előtt lévő kiborított fának az egyik gallyán expandálhatott a lövedék- ami ugye a távcsőben se látszott az adott körülmények miatt - megtaláltuk a becsapódás helyét.
Számomra 1000 tanulsága lett a történteknek.Ha őzet látok azóta is eszembe jut mindig az a két nap, de rengeteget agyaltam már rajta,mennyi hibát elkövettünk.Jó néhány vad elment már lövés nélkül a puskám elől, -amiket nem bántam meg utólag-mert többet hezitáltam egy -egy lövés leadása előtt.Olyankor inkább hallgatom egyik-másik cimbora okfejtését, hogy csak lőni kellet volna mert ő odalőtt volna,mert "HÁT HA...".Nincs hátha!
Hibáztam már azóta el süldőt is,de ott olyanok voltak a körülmények szerencsére, hogy biztos voltam a hibázásomban azonnal.

U.i:Nagy vonalakban ennyi a történet.

Először úgy gondoltam beleírom az összes végkövetkeztetésemet is a megfelelő helyekre, de szerintem ezt a fórumot olvasók maguktól is tudják.(Meg a nem kevés elfuserált dolog miatt az életbe nem pötyögtem volna be a gépbe).

       

[Stefi]

Hiánypótló ez a topic.
Az én sztorimat már a szennyes kosár topicba terveztem megírni,de akkor ide kerül.
 
A" biztos" lövés.



Először úgy gondoltam beleírom az összes végkövetkeztetésemet is a megfelelő helyekre, de szerintem ezt a fórumot olvasók maguktól is tudják.(Meg a nem kevés elfuserált dolog miatt az életbe nem pötyögtem volna be a gépbe).

       

A szennyes kosár túlzás ! 

Milyen kalibert cseréltél le milyenre ?  Nyilván arra gondolsz hogy a nagyobb kaliber az jobb lett volna.  Lehet de nem 100% -ig biztos.
A nehéz és egyáltalán nem gyors 9,3 -sa  Norma Alaska lövedék is eltérült (?) szétfröccsent (?) a kukoricásba a lehevert kukorica száron.
A lőtáv nem volt több 30 méternél .Pont az ilyen esetek miatt nem igazán ujjongok ha a vendég őzezni 243-as igazi őzezőnek mondott kaliberrel jön .   

[dobbasszus]

Hiánypótló ez a topic.
Az én sztorimat már a szennyes kosár topicba terveztem megírni,de akkor ide kerül.
 
A" biztos" lövés.

Egy vadász mester barátom meghívására őzbak selejtezésre voltam hivatalos.A vadászjegyemen még meg sem száradt rendesen a tinta, bár vaddisznót már ejtettem el,ez lett volna második nagyvadam. Megérkeztem a területre ahol épp egy sebzett őzet kerestek a sebző vadásszal és egy véreb-vizsla kutya duóval.Feljártuk az erdőt utána,de csak a rálövés helyén volt vér,a kutyák is csak tanácstalanul bóklásztak.(Jó áztatós eső kezdett szakadni mire én bekapcsolódtam a keresésbe,ami hol megállt,hol csepegett,hol nagyon esett egész nap.)Késő délután jó fáradtan indultuk egy másik területrészre megkeresni a nekem szánt bakot,barkácsoltunk és cserkeltünk felváltva.Épp egy néhány éves akácos mellett jártunk,mikor megláttuk a keresett bakot,ami talán az eső miatt majd 35 méterre állt és figyelt ,de nem ugrott meg.Saját puskámról lebeszélt a kaliber miatt a barátom,az Ő kisebb kaliberű puskája volt a kezembe,(amit ismertem egyébként lőttem is már vele),mondva "ne roncsoljuk úgy a húst".Mivel jelzett hogy lőhetek,felemeltem a puskát.Mivel már kezdett sötétedni,megfordult a fejemben hogy hagyni kellene a lövést a búsba,mert ha elmegy a lövéssel,akkor elég lesz megtalálni az erdőbe az eső miatt amúgy is rossz fényviszonyok miatt.DE NAGYON KÖZEL VOLT ÉS MAJDNEM TELJESEN KERESZTBEN ÁLLT!Kicsit rászámoltam a ferdeség miatt a várható becsapódás helyére,hogy nehogy hátracsússzon a lövés, és lőttem.A lövés után őz elugrott,de biztos voltam benne hogy eltaláltam ott ahol szerettem volna.
Kicsit vártunk,de mintha úgy hallottuk volna hogy az őz messzebb is törné a gallyat.
Megindultunk a rálövés helyére.A fasorba ért a meglepetés, se őz se vér,se vágott szőr,van viszont nem kevés kiborított növendék akác,valaki nem sokkal előtte tehette rendbe a sorokat,eggyeselt,gallyazott stb. Indult az ideges keresés,versenyt futottunk az idővel, pillanatról pillanatra sötétedett,az eső megint rákezdett,már lámpával(egy fos ledes lámpa) is alig lehetett visszatalálni a rálövés helyére.
Fel kellett adnunk a keresést.Ezt az érzést nem kívánom senkinek.Szinte hányingerem volt a tehetetlenségtől.
Mivel biztos voltam hogy érnie kellet a lövésnek, még az életkedvem is elment mire visszaértünk a házba.
Nem részletezem milyen éjszakám volt,ezt már  sokan leírták itt előttem.
A vadásztatóm nem szólt semmit de legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben,utáltam magamat már a gondolattól is:megpiszkoltam egy vadat.
Szinte semmi alvás után hajnalban vissza a tróger tett színhelyére,kutyával megtámogatva.Egész éjszaka esett,imákat mormoltam magamban,hátha csak elmentünk mellette az este,és ott van valahol a  sűrűbe dermedten,és nem láblövéssel szenved kilóméterekkel távolabb.
A rálövés helyén és távolabb se talált semmit a kutya semmit.Az őz előtt lévő kiborított fának az egyik gallyán expandálhatott a lövedék- ami ugye a távcsőben se látszott az adott körülmények miatt - megtaláltuk a becsapódás helyét.
Számomra 1000 tanulsága lett a történteknek.Ha őzet látok azóta is eszembe jut mindig az a két nap, de rengeteget agyaltam már rajta,mennyi hibát elkövettünk.Jó néhány vad elment már lövés nélkül a puskám elől, -amiket nem bántam meg utólag-mert többet hezitáltam egy -egy lövés leadása előtt.Olyankor inkább hallgatom egyik-másik cimbora okfejtését, hogy csak lőni kellet volna mert ő odalőtt volna,mert "HÁT HA...".Nincs hátha!
Hibáztam már azóta el süldőt is,de ott olyanok voltak a körülmények szerencsére, hogy biztos voltam a hibázásomban azonnal.

U.i:Nagy vonalakban ennyi a történet.

Először úgy gondoltam beleírom az összes végkövetkeztetésemet is a megfelelő helyekre, de szerintem ezt a fórumot olvasók maguktól is tudják.(Meg a nem kevés elfuserált dolog miatt az életbe nem pötyögtem volna be a gépbe).

       

A szennyeskosár valóban erős túlzás lenne.
Velem ugyan ilyen még ne fordult elő, hogy egy kis ágon expandálódjon a lövedék. És tudod miért nem? Mert nem volt rá alkalmam=) Szóval minél többet vadászik valaki, annál nagyobb a valószínűsége, hogy egy ilyen becsúszik... Messze nem szennyeskosár szerintem. 

[galoscsabus]

Az én (első) történetem jó 17 évvel ezelőtti sztori, de még ma is nagyon bánt, ha rá gondolok (elég sűrűn eszembe jut).
Első muflonkosomat szerettem volna elejteni. Sőt mondhatnám, hogy megevett érte a fene....szóval nagyon akartam egy kost.
De hát gyarló az ember, csak ezt nem mindenki látja, vagy akarja/meri bevallani úgy magának, mint pláne másnak.....
Egy orvos vadászvendégem, akivel már évek óta együtt jártuk a gyulaji erdőt, ha itt töltötte csekély szabadidejét, pontosan tudott vágyaim szárnyalásáról és időhiányra panaszkodva
átadott egy lehetőséget, amit egy hálás vadász-betegétől kapott felajánlásként a Vértesben, egy kapitális kosra.
Amikor közölte velem fapofával a hírt, majd beájultam a gyönyörtől.
Hogy én, a kis kopasztökű hivatásos vadász, mint VIP vadászvendég, egy akármekkora kosra emelhetek fegyvert?????? Túl szépnek hangzott, hogy igaz lehessen.
Aztán a nagy akarásnak meg is lett a böjtje .

Eljött a nagy nap, amikor egy deres téli hajnalon Csákberényen jelentkeztem, vadonat új 9,3x62-es puskámmal a kezemben a megadott címen.
Vendéglátóim nagyon kedvesen fogadtak és a rövid formaságok után már indultunk is a területre.
Végig vadásztuk a délelőttöt, cserkeltünk, leselkedtünk, autóztunk. Nagyon szép volt a terület, sok vadat is láttunk, csak a muflonokkal nem volt szerencsénk, de én nagyon élveztem így is.
Vissza kellett mennünk a vadászházhoz, mert a kísérőmnek valami fontos dolga volt azzal, hogy egy órás szünet után folytatjuk a vadászatot.
Már egészen az erdő szélénél jártunk alapjáraton gurulva a Nivával, amikor egy sűrű bokrosból előtűnt egy kos nyeregfoltjának világos kontúrja.
Ráadásul nem volt tőlünk messzebb, mint 100-120 méter. Vadásztatóm azonnal fékezett és már szálltunk is ki a kocsiból. Ő hozta kezében a szétnyitható lőbotot, én a Mausert, aminek a nyakából vizet facsartam izgalmamban. Kb. 70-80 méterre tudtuk belopni őket.
Lassan megtávcsöveztük a nyájat, mert persze nem egyedül volt a megpillantott kos. Volt is közte két olyan csigás hogy álmomban sem láttam még szebbet.
A lőbot felállíttatott és jött az ukáz: "Lődd a nagyot, ami középen áll és jobbra néz".
Eddig nem is lett volna baj, hiszen pont őt néztem én is, csorgó nyállal.....de olyan kusza galagonyás mögött tartózkodott, amibe csak nem akaródzott belőnöm.
Erre kísérőm kijátszotta az adu-ászt: "A kilenchármas gond nélkül átviszi azt a pár ágat".........bár ne hallgattam volna rá.......
Lövésemre a kiszemelt kos nagyot ugrott, majd az egész nyáj eszeveszett tempóban neki a hegynek és pár másodperc múlva üres volt a színpad
A bokroshoz menve már messziről virított egy friss seb az egyk galagonya fő ágán. Erős a kilenchármas, de egy alkarnyi szívós galagonyával még ő sem bír.
Megnéztük a nagy kos elugrását, majd követtük a nyomát 30-40 méteren, de nem találtunk rajta semmit, ami találatra utalt volna.
Már majdnem vissza is fordultunk, amikor a szemem sarkából egy árnyékban megmaradó hófolton valami rózsaszínt vettem észre.
Vér! Hát ez meg hogy lehet, hiszen a nagy kos nem is erre tartott.
Na, elkezdtük követni a nyomot, majd bő 300 méter után jött a keserű meglepetés. Egy muflon szinte összes belét találtuk a nyom mellett, amit menekülés közben kitaposott magából.
Innen nem húzom tovább. Sötétedésig mentünk kutya nélkül a nyomon, amin gyenge, de állandó vérzés mutatkozott. Több alkalommal meg is pillantottam a lépésben menekülőt, de hiába próbáltam meg 3-400 méteres távokról elejteni, nem ismertem még az új fegyvert annyira, no meg a megerőltető mászástól kezem-lábam is reszketett.
Már majdnem feladtuk, hogy majd holnap kijönnek és megnézik, amikor felettünk kőgörgés közepette, bucskázó zuhanással megjelent a sebzett kos és szinte a lábam elé csúszott.
Már nem élt, de az utolsó csepp vérig vitte az akarata
Az történt hogy a galagonyán elexpandálódott Alaska köpenyéből egy nagyobb darab, min egy sebész-szike, átlósan keresztbe metszette a kos hasfalát, ahonnan a belek kitüremkedtek és később azokra rálépve ki is szakadtak. Más sérülést nem találtunk rajta.
Nagyon megörültem annak, hogy végre kézre került, de a körülmények miatt nagyon szomorú is voltam.
Mert hagytam rábeszélni magam a hülyeségre.....egyértelműen az én hibám volt, nekem nem lett volna szabad lőnöm.
A várt 80+ cm trófea mérettől jelentősen elmaradt kis csigáknak ugyan úgy örültem, mint ha egy kapitális kos lett volna a zsákmányom, de még haló porában is kísértette a balszerencse.
Egyik költözködésünk alkalmával a fuvaros letette a trófeát a földre, ami valahogy a nyitott garázsajtó takarásába kötött ki és mire észrevettem, hogy hiányzik a leltárból, addigra az új szomszédunk kutyája szilánkokra rágta

Tehát a tanulságok:
- A kilenchármas sem visz át mindent
- Mindenki akkor engedje el a lövést, ha saját magában és a fegyver-lőszer képességeiben teljesen bizonyos
- A kibicnek (jelen esetben a kísérő) semmi sem drága, még ha a pokol felé vezető út jószándékkal is van kikövezve
- Ne tegyünk le trófeát a földre a szabadban
 

[dobbasszus]

Az én (első) történetem jó 17 évvel ezelőtti sztori, de még ma is nagyon bánt, ha rá gondolok (elég sűrűn eszembe jut).
Első muflonkosomat szerettem volna elejteni. Sőt mondhatnám, hogy megevett érte a fene....szóval nagyon akartam egy kost.
De hát gyarló az ember, csak ezt nem mindenki látja, vagy akarja/meri bevallani úgy magának, mint pláne másnak.....
Egy orvos vadászvendégem, akivel már évek óta együtt jártuk a gyulaji erdőt, ha itt töltötte csekély szabadidejét, pontosan tudott vágyaim szárnyalásáról és időhiányra panaszkodva
átadott egy lehetőséget, amit egy hálás vadász-betegétől kapott felajánlásként a Vértesben, egy kapitális kosra.
Amikor közölte velem fapofával a hírt, majd beájultam a gyönyörtől.
Hogy én, a kis kopasztökű hivatásos vadász, mint VIP vadászvendég, egy akármekkora kosra emelhetek fegyvert?????? Túl szépnek hangzott, hogy igaz lehessen.
Aztán a nagy akarásnak meg is lett a böjtje .

Eljött a nagy nap, amikor egy deres téli hajnalon Csákberényen jelentkeztem, vadonat új 9,3x62-es puskámmal a kezemben a megadott címen.
Vendéglátóim nagyon kedvesen fogadtak és a rövid formaságok után már indultunk is a területre.
Végig vadásztuk a délelőttöt, cserkeltünk, leselkedtünk, autóztunk. Nagyon szép volt a terület, sok vadat is láttunk, csak a muflonokkal nem volt szerencsénk, de én nagyon élveztem így is.
Vissza kellett mennünk a vadászházhoz, mert a kísérőmnek valami fontos dolga volt azzal, hogy egy órás szünet után folytatjuk a vadászatot.
Már egészen az erdő szélénél jártunk alapjáraton gurulva a Nivával, amikor egy sűrű bokrosból előtűnt egy kos nyeregfoltjának világos kontúrja.
Ráadásul nem volt tőlünk messzebb, mint 100-120 méter. Vadásztatóm azonnal fékezett és már szálltunk is ki a kocsiból. Ő hozta kezében a szétnyitható lőbotot, én a Mausert, aminek a nyakából vizet facsartam izgalmamban. Kb. 70-80 méterre tudtuk belopni őket.
Lassan megtávcsöveztük a nyájat, mert persze nem egyedül volt a megpillantott kos. Volt is közte két olyan csigás hogy álmomban sem láttam még szebbet.
A lőbot felállíttatott és jött az ukáz: "Lődd a nagyot, ami középen áll és jobbra néz".
Eddig nem is lett volna baj, hiszen pont őt néztem én is, csorgó nyállal.....de olyan kusza galagonyás mögött tartózkodott, amibe csak nem akaródzott belőnöm.
Erre kísérőm kijátszotta az adu-ászt: "A kilenchármas gond nélkül átviszi azt a pár ágat".........bár ne hallgattam volna rá.......
Lövésemre a kiszemelt kos nagyot ugrott, majd az egész nyáj eszeveszett tempóban neki a hegynek és pár másodperc múlva üres volt a színpad
A bokroshoz menve már messziről virított egy friss seb az egyk galagonya fő ágán. Erős a kilenchármas, de egy alkarnyi szívós galagonyával még ő sem bír.
Megnéztük a nagy kos elugrását, majd követtük a nyomát 30-40 méteren, de nem találtunk rajta semmit, ami találatra utalt volna.
Már majdnem vissza is fordultunk, amikor a szemem sarkából egy árnyékban megmaradó hófolton valami rózsaszínt vettem észre.
Vér! Hát ez meg hogy lehet, hiszen a nagy kos nem is erre tartott.
Na, elkezdtük követni a nyomot, majd bő 300 méter után jött a keserű meglepetés. Egy muflon szinte összes belét találtuk a nyom mellett, amit menekülés közben kitaposott magából.
Innen nem húzom tovább. Sötétedésig mentünk kutya nélkül a nyomon, amin gyenge, de állandó vérzés mutatkozott. Több alkalommal meg is pillantottam a lépésben menekülőt, de hiába próbáltam meg 3-400 méteres távokról elejteni, nem ismertem még az új fegyvert annyira, no meg a megerőltető mászástól kezem-lábam is reszketett.
Már majdnem feladtuk, hogy majd holnap kijönnek és megnézik, amikor felettünk kőgörgés közepette, bucskázó zuhanással megjelent a sebzett kos és szinte a lábam elé csúszott.
Már nem élt, de az utolsó csepp vérig vitte az akarata
Az történt hogy a galagonyán elexpandálódott Alaska köpenyéből egy nagyobb darab, min egy sebész-szike, átlósan keresztbe metszette a kos hasfalát, ahonnan a belek kitüremkedtek és később azokra rálépve ki is szakadtak. Más sérülést nem találtunk rajta.
Nagyon megörültem annak, hogy végre kézre került, de a körülmények miatt nagyon szomorú is voltam.
Mert hagytam rábeszélni magam a hülyeségre.....egyértelműen az én hibám volt, nekem nem lett volna szabad lőnöm.
A várt 80+ cm trófea mérettől jelentősen elmaradt kis csigáknak ugyan úgy örültem, mint ha egy kapitális kos lett volna a zsákmányom, de még haló porában is kísértette a balszerencse.
Egyik költözködésünk alkalmával a fuvaros letette a trófeát a földre, ami valahogy a nyitott garázsajtó takarásába kötött ki és mire észrevettem, hogy hiányzik a leltárból, addigra az új szomszédunk kutyája szilánkokra rágta

Tehát a tanulságok:
- A kilenchármas sem visz át mindent
- Mindenki akkor engedje el a lövést, ha saját magában és a fegyver-lőszer képességeiben teljesen bizonyos
- A kibicnek (jelen esetben a kísérő) semmi sem drága, még ha a pokol felé vezető út jószándékkal is van kikövezve
- Ne tegyünk le trófeát a földre a szabadban
 

Hejj, de jó, hogy nem próbáltam átlőni a bokor ágai közt a hajtáson a 16/70- est. Valamiért higgadt voltam:-)  Ott tenyérnyi rések voltak ugyan az alkarnyi ágak közt, de ha az egyiket csak súrolja, érdekes dolgok történhettek volna.
Jobb így, hogy magamra haragítottam:-)
Gyöngygolyóról ilyen tanulságos esete valakinek?

[forester73]

Mohóság v. csak dianna bőségszaruja rám ömlött !

Nem régi történet , egészen pontosan pár órás , tehát meleg sőt forró ! A gondolat délkörül villant be az agyamba (tele lett a t.köm a világgal) , ma vadászom ha a kutya a kovászba fúl is . Cselekedtem , gyors telefonok , iszkiri haza , Partner a kocsi beállóba L200 izzít , puska a tokkba , lőszer a zsebbe , irány a boldogság a nyugalom . Már a kifelé úton öröm (nálunk nincs hó) hóborítja a tájat . Megyek a barátaimhoz a tanyájukra , kukorica kell mert elfogyott , jutányosan kapok , zsákolunk 10 zsáknyit közben beszélgetünk . Hirtelen kiabál a barátom " asszony hozd a puskát!" rókák a tanya körül abajgatják a szárnyasokat (még jó , hogy a területünk) 101 ki a tokból , tár be és már indul is az első NP , táv kb:70m a vörös csak eldől , ismétlek és a domboldalon futó párjára puskázok (mert ezt nem lehet célzott lövésnek minősíteni ) és láss csodát olyan 150m-nél a róka szinte felrobban , mindenesetre nagyon csúnya munkát végzett a lövedék . A barátom már csókolgat és hadarja , hogy már két hete eszi a fene akarom mondani a róka a jószágait és eddig mindíg lekésett róluk . Telefon a vadászmesternek lövések végett , mert megvolt beszélve vele a probléma de azért tudjon róla , mondja is , hogy jókor hívtuk mert mindenkit nyomatékosan kér , hogy lőjük az őz tarvadat mert a 85-nek a fele még bent van . Nagy kegyesen megígérem , hogy persze majd lőjük csak nyugodjon meg .  Irány a szóróm tár a zsebben a puska a nyitott tokban , beérek a szóróm völgyébe és látom , hogy a vetésen őzek legelésznek . Távcsövezem őket és szépen hagyják is , mint ha puskás ember nem is lenne . 12-ből csak kettő bak , már veszem is a SAUER-t és célzom a leggyengébb gidát , februári villámlás és a kiszemelt tűzben marad , ismétlek és látom nem tudják honnan jön az áldás (a völgy dobálja a viszhangot ) már indul is a második , mintha eltörülték volna a második gidát ( később kiderült egy disznó túrásba rogyott) , ismétlek és a most már menekülőket nézem hátha megállnak az erdő szélén , ma minden kívánságom teljesül az utolsó megáll , vesztére a távolság olyan 140 de ma nem tudok hibázni . Gyors zsigerelés és majdnem teli a plató . Na most már jöhet a szóró feltöltés , a mozgás nagyon sz@r nem sok reménnyel kecsegtet . De ha ma már nem látok semmit akkor is rendkívüli napon vagyok túl , ezért fogom és felcucolok és csak megszokásból töltöm be a puskát . Fél hatkor egy reccs , majd még egy , a távcsőben megjelenik egy egyes disznó , sajnos a nálunk a telihold nem látszik , felhős az ég ráadásúl köd is van . Februárban nem akarok kocát lőni ezért csak nézegetem a röfit , jó 20 perc után elmegy , nagyon nagy királynak érzem magam  : de így van ez  ezen a csodálatos napon . A napnak azonban még nincs vége , jön három sütykő és neki állnak turizni , a nyomok alapján nem is gondoltam volna , hogy ennyi disznó járja a szórómat . Nézegetem őket , de győz a racionalitás , végül is süldőért jöttem eredetileg , mert hát a hűtő meg a barátok , na nem nehéz meggyőzni magam és a legducibbat megszólítom a 300-sal , igaz ez neki egyáltalán nem tetszik . Mire leérek már nem mozdúl , leveszem a kalapomat , akarom mondani az usankámat és megpróbálom felidézni a mai napomat . Még most sem hiszem azt ami ma történt velem . Azt meg , hogy ez mohóság vagy csak egy különleges nap kihasználása azt döntse el mindenki maga .

Maradok tisztelettel az OGRE !

u.i.: Ettől függetlenül általában vallom , hogy egy nap , egy nagyvad !    

[HunterDave]

Mohóság v. csak dianna bőségszaruja rám ömlött !

Nem régi történet , egészen pontosan pár órás , tehát meleg sőt forró ! A gondolat délkörül villant be az agyamba (tele lett a t.köm a világgal) , ma vadászom ha a kutya a kovászba fúl is . Cselekedtem , gyors telefonok , iszkiri haza , Partner a kocsi beállóba L200 izzít , puska a tokkba , lőszer a zsebbe , irány a boldogság a nyugalom . Már a kifelé úton öröm (nálunk nincs hó) hóborítja a tájat . Megyek a barátaimhoz a tanyájukra , kukorica kell mert elfogyott , jutányosan kapok , zsákolunk 10 zsáknyit közben beszélgetünk . Hirtelen kiabál a barátom " asszony hozd a puskát!" rókák a tanya körül abajgatják a szárnyasokat (még jó , hogy a területünk) 101 ki a tokból , tár be és már indul is az első NP , táv kb:70m a vörös csak eldől , ismétlek és a domboldalon futó párjára puskázok (mert ezt nem lehet célzott lövésnek minősíteni ) és láss csodát olyan 150m-nél a róka szinte felrobban , mindenesetre nagyon csúnya munkát végzett a lövedék . A barátom már csókolgat és hadarja , hogy már két hete eszi a fene akarom mondani a róka a jószágait és eddig mindíg lekésett róluk . Telefon a vadászmesternek lövések végett , mert megvolt beszélve vele a probléma de azért tudjon róla , mondja is , hogy jókor hívtuk mert mindenkit nyomatékosan kér , hogy lőjük az őz tarvadat mert a 85-nek a fele még bent van . Nagy kegyesen megígérem , hogy persze majd lőjük csak nyugodjon meg .  Irány a szóróm tár a zsebben a puska a nyitott tokban , beérek a szóróm völgyébe és látom , hogy a vetésen őzek legelésznek . Távcsövezem őket és szépen hagyják is , mint ha puskás ember nem is lenne . 12-ből csak kettő bak , már veszem is a SAUER-t és célzom a leggyengébb gidát , februári villámlás és a kiszemelt tűzben marad , ismétlek és látom nem tudják honnan jön az áldás (a völgy dobálja a viszhangot ) már indul is a második , mintha eltörülték volna a második gidát ( később kiderült egy disznó túrásba rogyott) , ismétlek és a most már menekülőket nézem hátha megállnak az erdő szélén , ma minden kívánságom teljesül az utolsó megáll , vesztére a távolság olyan 140 de ma nem tudok hibázni . Gyors zsigerelés és majdnem teli a plató . Na most már jöhet a szóró feltöltés , a mozgás nagyon sz@r nem sok reménnyel kecsegtet . De ha ma már nem látok semmit akkor is rendkívüli napon vagyok túl , ezért fogom és felcucolok és csak megszokásból töltöm be a puskát . Fél hatkor egy reccs , majd még egy , a távcsőben megjelenik egy egyes disznó , sajnos a nálunk a telihold nem látszik , felhős az ég ráadásúl köd is van . Februárban nem akarok kocát lőni ezért csak nézegetem a röfit , jó 20 perc után elmegy , nagyon nagy királynak érzem magam  : de így van ez  ezen a csodálatos napon . A napnak azonban még nincs vége , jön három sütykő és neki állnak turizni , a nyomok alapján nem is gondoltam volna , hogy ennyi disznó járja a szórómat . Nézegetem őket , de győz a racionalitás , végül is süldőért jöttem eredetileg , mert hát a hűtő meg a barátok , na nem nehéz meggyőzni magam és a legducibbat megszólítom a 300-sal , igaz ez neki egyáltalán nem tetszik . Mire leérek már nem mozdúl , leveszem a kalapomat , akarom mondani az usankámat és megpróbálom felidézni a mai napomat . Még most sem hiszem azt ami ma történt velem . Azt meg , hogy ez mohóság vagy csak egy különleges nap kihasználása azt döntse el mindenki maga .

Maradok tisztelettel az OGRE !

u.i.: Ettől függetlenül általában vallom , hogy egy nap , egy nagyvad !    

Gratulálok!