Rövid történet Vadászokról, fácánokról, nyulakról s mindez a Párciumban (Bihar megye) esett meg.
Régi álmom vált valóra, amikor vadászati meghívást kaptam -egy barátommal együtt- Biharba (ideiglenesen román megszállás alatt lévő Magyar terület
). Ezelőtt 8-10 évvel gondolni sem mertem, hogy valaha is saját vadászpuskával lépem át a határt. Ha sok nem is, de legalább ennyi értelme van az EU -nak.
Pénteken vágtam neki a nagy útnak, Wetzlar fedőnevű moderátorunkkal. Az út hosszú volt a határig és mi kíváncsian vártuk az átlépést. Láss csodát, 10 perc alatt gördülékenyen végeztünk. Jött, utunk nehezebb része: tájékozódás a furcsa nyelven írt útjelzőtáblák között. Szerencse, hogy mellettem ült a navigátorom, aki térkép alapján hamar elsajátította a román nyelvet! Igaz vagy 5 percig röhögtem, amikor közölte, hogy éppen Buduslău községen haladunk átfele, a kiejtése csodálatos volt... Nemkülönben, mikor végállomásunk helységnevét közölte, azt annyira anyanyelvi szinten ejtette ki, hogy hamar megtörtént a keresztelő és le is cseréltük fedőnevét Wetzlarról - Tăuteu -ra!
Megérkeztünk Vincze Lehel fórum-vadásztársunkhoz. A fogadtatás szívélyes és kedves volt. Lehelről tudni kell, hogy bármelyik kozmetikai céget megelőzi az általa, kökény levéből készített magas alkoholtartalmú nedűvel, aminek nagy mennyiségű fogyasztása ritkán látott pirosságot fest orcánkra. Ennek a nedűnek a fogyasztását, azért nem szabad túlzásba vinni, mert ha netán találkozunk az arra csatangoló rómaiakkal és összepárosodunk velük (mint ahogy a dákok tették), kialakulhat egy újabb nép -sokszázéves kultúrával a háta mögött- és örök életükre farkastejet kell igyanak a gyerekeink...
Az este lezajlott, ettünk, ittunk s jókat beszélgettünk. Lehel közben mutatott egy képet, egy általa lőtt akkkkora kanról, hogy minden irigység nélkül megállapítottuk róla, amit mindenki sejt: ez csakis Photoshop varázslattal készülhetett.
Elérkezett a szombat reggel. Reggeli után irány a dimbes-dombos, váltakozó földművelésű határ. Ezen a napon négy puskával és egy hajtó fiúval kísértettük meg a szerencsét, a bokrászás nevű vadászati módon. Mivel igen kimagasló az ottani apróvad állomány (fácánnevelés kizárva!), sikerült elég sok pléh kakassal és nyúllal találkoznunk. Együtt örültünk egymás sikeres-szép lövéseinek és együtt röhögtünk az én aznapi lőtudásomon. Tăuteu hozta a formáját, de vendéglátóink is igen szépen apasztották az állományt. Jellemző a területre, hogy du. egy gazost hajtottunk s lám kipenderül előttem egy ollan 120kg -os forma kan, amit apró termete miatt a helyiek csak süldőnek hívnak... A nap végére szép teríték kerekedett: 18 fácánkakas, 4 nyúl, 1 szarka és egy mátyás. (Terítékfotó mellékelve)
Este ismét evés, némi beszélgetés és nem kevés „arcpír” magunkhoz vétele után könnyen álomra hajtottuk fejünket.
Vasárnap a vadásztársaság apróvadvadászatán vettünk részt. Szerencse, hogy az eligazításnál -ami romulusz nyelvén szólt- mellettem állt Tăuteu és szinkronban tolmácsolt, legalábbis a fácánkakas az biztos volt. Megkezdődött a hajtás, egyszerre -vonalban- elindultunk, majd 3-4 fős csoportokra bomlottunk, majd ismét együtt haladtunk. Mindjárt az elején sikerült úgy elhibáznom egy nyulat (duplára), hogy attól tartottam, folytatódik a tegnapi átok, de minekután megtudtam, hogy mennyit kell még menjünk, nem is voltam olyan szomorú emiatt. A nap folyamán többször is megtapasztaltuk, hogy milyen egy karneválnak a hangulata, talán csak a táncoslányok hiányoztak...
Disznóval ezen a napon ismét találkoztunk, ahogy az egy „apróvadas” területhez illik. A terítékből végül sikerült a tegnapinál eredményesebben kivenni a részem és örömömet csak fokozni tudta a kora délutáni szalonna-kolbász sütögetés. Táplálkozásunkat még egy rövid, de annál vidámabb hajtás követte és ezzel aznap vége is lett a vadászatnak. Sajnos erről a napról terítékfotó nem készült, mert ez arrafelé nem szokás. Az est folytatódott a már megszokott rend szerint, míg az „arcpír el nem altatott. Másnap reggel pedig hazafelé fordítottuk a szekerünk rúdját.
Összességében IGEN jól éreztem magam ezen a hétvégén, ott messze keleten, a Vincze család vendégfogadó szeretetében. Szeretném még egyszer megköszönni itt is a vadászatot, a vendéglátást és az Emberséget Vincze Lehelnek és kedves családjának!
U.i.: amennyiben kedves vándor, Bihar megye határon túli részein bolyongasz és netán rád kiált egy jámbor romulusz-ivadék a következőképpen: Drum bun (haldd: brum-brum), nem a közelgő medve veszélyre akarja felhívni a figyelmedet, hanem csak jó utat akar kívánni a maga sajátos nyelvén...
