Tegnap Tapi megtette vadászkutya pályafutásának első lépéseit. Kicsit botladozott, kicsit ügyetlen volt(néha direkt!), de azért egész jól viselte az eseményeket.
Mondanom sem kell, hogy az egész úgy kezdődött, hogy kiderült: az én rettenthetetlen vérebem tart a fehér autóktól(érdekes, hogy a sötét színűvel viszont semmi baja
). Mivel nekünk egy fehér Opelunk van, így majdnem kemény diónak tűnt betuszkolni az kocsiba. Miután bent volt, elszabadult a pokol. Sehogy sem fért a fejébe, hogy mi az, hogy ő nem ülhet az ölembe! Már ott tartottunk, hogy félre kellett állnunk az úton, mert nem lehetett bírni vele. Ezek után a következő probléma az volt, hogy hogy gondolom én, hogy ő nem ülhet fel az ülésre
Na, ekkor szakadt el a cérna. Kapott párat a fenekére és hogy 's hogy nem, egyből tudta hol a helye
Miután kiértünk, felköltöztünk a lesre. Tapiból itt megint kitört a rosszcsont és ha éppen nem a lest akarta kiszedni alólam, akkor vagy le akart esni(háromszor kaptam el, majd megkötöttem, ekkor még kétszer esett le
és lógott a pórázon-igaz, nem sokat, mert egyből utána nyúltam.) Aztán rájött, hogy nem olyan jó kamikazét játszani, így más foglalatosság után nézett: elkezdte rágcsálni a csizmám, és a kis rongyot, amin aludni szokott.Ekkor kénytelen voltam megint elfenekelni-nehogy már azt higgye, hogy ő a főnök. Ez megint hatott, mert leült és nyugodtan leskelődött. Ez tartott 5 percig, amiért kapott egy jutalomfalatot. Kár volt, mert azt hitte,hogy megbocsátottam neki a rendetlenkedést és mindenáron ki akart csikarni egy kis játékot. Először csak nézett rám, aztán nyöszörgött egy kicsit, mire rászóltam, de ő csak folytatta. Kapott egy kis kokit, mire elhallgatott. Az elkövetkező fél órában ez ment. ha nyüszített, akkor kokit kapott, ha csöndben és nyugton maradt, akkor falatot. Jó 30 perc kellett, mire rájött a dolgára, de ezek után már simán ment minden.Nézelődött, aludt, nézelődött, leskelődött a les deszkarésein át, majd megint szundított egyet.
Aztán mikor jött a róka, megint felült és remegve, de csöndben figyelte a lépcső felől közelítő ravaszdit. Nem moccant, nem szűkölt, csak remegett és figyelt.
Aztán szólt a puska és megint szerencséje volt, hogy ki volt kötve, mert simán leugrott volna, hogy utána menjen a sebzett vadnak. Gyorsan leoldottam a pórázt, levittem és már mentünk is az addigra elcsendesedett vad felé.Tapi meg volt őrülve, hogy miért megyünk ilyen lassan
Akkor meg még inkább, mikor nem engedtem a vad közelébe, mert az annyira rühes volt, hogy alig volt szőr rajta. Azért azt eljátszottuk, hogy Tapit betettem a kocsiba, majd a rókát elhúztam egy 10-15métert,majd a kiskutyát ráállítva a nyomra, próbáltam rávezetni az utánkeresés rejtelmeire, de sikertelenül. 2-3 méter után elvesztette az érdeklődését, és inkább egy fűcsomóval kezdett el játszani. Mivel ránk is sötétedett eddigre, így a rókát elültettem, Tapi kapott egy pár jutalomfalatot, vizet, és mentünk haza.
Összegezve a tegnap délutánt, ez első 1 óra után azt kell, hogy mondjam, élvezetes volt, hogy kint volt velem és továbbra is látok fantáziát benne, bár ezt az utánkeresőzsdit gyakorolni kell még
De van is még ideje rá bőven.
