Életem során volt egy pár vadászkutyám, a Pointertől a Spánielen keresztül a klf vizslákig de legfőképpen magyar vizslám. Amikor ajándékba kaptam ezt a maroknyi kis "vakarcsot" azt sem igazán tudtam mit is kezdjek vele.
Aztán elkezdődött a munka. Nagyon hamar rájöttem, hogy sokkal keményebben kell fogni mint a vizsláimat, mert hajlamos a saját feje után menni.(Talán a német vizslám volt még ilyen önfejű.) Sikerült elérnem, hogy ha hívom 80%-ban odajön, ha elfektetem általában ott is marad, de ha pár percnél tovább otthagyom, utánam sunnyog, és olyan önelégült pofát vág, hogy rossz ránézni. Ilyenkor rendre visszaviszem a helyére, és minden kezdődik elölről, amit általában én unok meg előbb. Sértődékenység? Hát az van. Elég, ha vadászni megyek, és nem viszem magammal. Akkor két napig ki sem jön a helyéről ha kint vagyok az udvaron, csak les ki a házából mint a lukinyúl. Ilyenkor nem foglalkozok vele, (ezt ő unja meg előbb) megvárom még magától odajön. Ha pedig netalán valami mocskossága miatt rávágok a seggére, hát vége a világnak. Megy panaszkodni a család többi tagjához, és ilyenkor persze én húzom a rövidebbet.
Területen nincs vele sok gond, (Rendszerint ultrasípot használok) de azért itt is vannak önállósági törekvések! Ha úgy gondolja, se nem lát, se nem hall, csak megy a feje után. Ilyenkor elindulok felé, letörök egy vékonyka ágat, - használni csak egyszer kellett,- és rögtön tudja mit mondtam neki pár perce.
Két gondom van vele. Nem tudom megtanítani arra, hogy a megtalált vadat ugassa. Egyébként be nem áll a szája, megugat itthon minden utcán mozgót (lészen az ember, állat, jármű, ...) de kint még a fára feltett macskát sem. Inkább kiásná, vagy elrágná a fát, de ugatni az Istenért sem akar. A másik, ha unatkozik halkan "sipol". Sokszor olyan frekvenciában amit én már meg sem hallok, de a vad felfigyel rá. Erről sem tudom leszoktatni!
Egyébként meg vagyok vele elégedve, szépen és kitartóan csapázik, bár -szerencsére- sok munkát nem szoktam neki adni. Ha lövök nagyvadat általában úgy alakítom, hogy csinálok egy csapát, és úgy kerestetek rá, hogy gyakoroljon, de éles helyzetben is jól teljesít.
Hogy méretéből, hízelgéséből, nézéséből, vagy mi a fenéből adódik nem tudom, de valóban hajlamos vagyok én is arra, hogy "levegyen a lábamról"! Sokkal többet megengedek neki mint bármelyik eddigi kutyámnak, és ezzel keményen vissza is tud élni. Egy igazi szeretni való "mocskos dög"!
