Sziasztok!
Néhány gondolat a témához, amit csak egy idősebb, közepesen neveletlen és egy süldő, nagyon neveletlen tacskóval való ténykedésre tudok alapozni. Rajtuk kívül egy-két tacskót láttam csak mesterséges csapán és egyet valódin. Persze mindent elolvastam, amihez hozzáfértem a tacskóval és más utánkeresésre alkalmas kutyákkal kapcsolatosan. Akkor olvastam, hogy az az angol véreb nem egy, hanem valamivel több mint két hetes nyomon ment el. Meghallgattam Ujhelyi Tamás előadását kétszer is. Az előadás anyaga kutatásokon alapul, nem csak kifejezetten a kutya szaglására korlátozva, hanem a kutyafélék, ragadozók viselkedésére is. Már csak azért is, mert ahogyan az előadásban is hallható, jelenleg az ember nem tud olyan finoman működő műszert készíteni, amivel egy kutya szaglását meg tudná mérni. Épp ezért a határait is csak sejti. Ettől függetlenül nagyon is érdekes és gyakorlatban is hasznos az előadás anyaga.
Na, de visszatérve a saját tapasztalatokhoz. Sok mesterséges csapán vagyunk túl, bár Somának nem csináltam annyit, mint Darázsnak. Neki se annyit, mint terveztem eleinte. Néha a valódi keresések miatt nem volt idő, akkor más feladatot kapott a kicsi. Szokni kellett a keresések légkörét, kicsit beleszagolni az elejébe, stb. Mondanom se kell, ezt jobban élvezte.
A mesterséges csapákat mindketten hamar unni kezdték. Talán az első 10 volt érdekes, de annyira mint egy valódi csapán, soha nem voltak lelkesek. Biztos vagyok benne, hogy előre tudják egy szippantással, hogy mi következik. Nem a csapa elején, dehogy. Már akkor, amikor hazaérek a csapafektetésből és megszagolják a nadrágomat, vagy a szappannal fölöslegesen megmosott kezemet. Ez 100%. Akkor tudják, hogy hosszabb-rövidebb időn belül lesz valami. Játék vadászat, játék keresés. - Mindegy, megyünk az erdőbe, van ott sok érdekes, talán lesz alkalom lepattanni is egy kis maszek munkára...
Mégis csináljuk, erőltetem Darázzsal is, mert így tanulom meg a reakcióit, azt, hogy mikor megy a csapán. Látom, hogy mikor tért le és csinál alibi keresést, régen "rossz" nyomot követve. Nem mondom, hogy unottan megy a mesterséges nyomon, de nem töri össze magát most már.
Pont ezért fontos, hogy minden valódi alkalmat felhasználjunk a gyakorlásra. Én sokszor a kisebb disznót arrébb húztam és megkerestettem, ha helyben maradt. (mert persze, hogy amikor ott volt a kutya, mindig helyben maradt. Szóval mindig, mert kutya nélkül meg nem is mentem) Viszont minden elérhető közelben vadászó barátomnak is ki volt adva, hogy szóljanak, ha lőnek és a vad legalább 50 métert elszalad. Kimentem még éjszaka is. Vagy másnap az otthagyott zsigert megkerestük. Az is jobb volt mint a mesterséges. Na és mondanom se kell, hogy ezeken a valódi csapákon nyüszítve húzott Soma, és nyüszítve, teljes erővel húz Darázs is. Majd lehiggad később, az most még nem fontos. Megcsinált ő nemrég 41 órás mesterséges csapát is, de az inkább kísérlet volt, ha már időben nem értünk ki. Kárba ne vesszen a csapa. Tehát azt is tudom, hogy majd kétnapos szagnyomot is simán érez, nagyon is vad járta helyen is, ahol két éjjel mindent összejártak a szarvasok és disznók. De soha nem fogja úgy érdekelni, mint az igazi vad.
Aztán, hogy már az eredeti kérdésre is mondjak valamit, én egyszerűen megtartom a vezetékkel, amikor egészséges vad friss nyomára váltana át és "fujj, nem szabad" -dal rendre utasítom, de csak akkor, ha muszáj közbe avatkozni. Az, hogy elnéz a vad után, elmegy pár métert, aztán visszajön a csapára, nem baj. Legalább látni, hogy gondolkodik. Olyankor még dicsérem is. Ezeket mind mesterséges csapán lehet jól begyakorolni, mert a valódi csapán sokszor vakon megyünk a kutya után. Volt már amúgy szarvas keresés közben felugró disznó előttünk. Darázs simán ment volna utána. De miután szóltam neki, visszakanyarodott a rendes csapára. Idővel majd nem kell már szólni. (de bármi megeshet.
nem fából vannak ők. Soma mostanában nem mulasztana el egy jó kis szarvashajszát, ami sok kilométerre rúghat, ha véletlen tévedésből hajszára engedem - ezért kell megnézni, hogy van-e vér a sebágyban, de az meg nem mindig van. Meg egyéb cifra dolgok is vannak, amikor a szarvas a véres csapán talál fekvőhelyet és csak az elugrás zaját hallani, a "disznóságra" meg csak később derül fény a nyomok alapján.. Soma meg "vigyorgó" pofával jön vissza a téves hajszából
)
Két esetre emlékszek, amikor határozottan tévedtem Somával szemben. (de sokkal több volt
) Egyszer egy disznót kerestünk és egy sűrűbe beérve elugrott előlünk egy őz. Jobbra futott el a kökény széli magas fűben. A keresett disznó csapája egy kijárt váltóba torkollott, de ott elfogyott a vér. Somát leintettem, aki persze lázba jött az őz láttán. Aztán biztattam, hogy menjünk tovább a váltón. Nem ment, Elkanyarodott az őz után. Leszidtam, majd visszavittem a váltóra és mentünk egyenesen, de ő megint visszajött. Megint leszidtam, megint visszavittem a váltóra, megint az őz után ment. Na, mondom, nem érdekel. Azt csinál, amit akar, úgy sincs vér tovább, hiába néztem szét nélküle is. Persze az őz nyomán alig mentünk 15-20 métert, ott volt a vér. Aztán megint kanyarodott a disznó, és már nem is az őz nyomán mentünk, mint ahogy addig sem. A disznó nyoma előző esti volt, az őzé néhány perces. Véletlen egybeesés, hogy a kettő fedte egymást.
A másik esetnél egy bikát kerestünk. Lekövettük a nyomot vagy 200 méter hosszan. Ott a vér elfogyott. Onnan bal kéz felől úgy 80 méterre feküdt egy másik bika, amiről azt gondolták reggel, hogy a sebzett és meglőtték. A szél onnan fújt. Soma egyre oda akart kanyarodni. Már vagy tízszer is elirányítottam onnan. Újra meg újra megtettük azt a 200 métert, amin még volt kontrollként vér, de Somát csak a fekvő bika érdekelte - látszólag. Oda is mentünk. Átnéztem a bikát, nincs-e benne véletlenül két lövés, de akárhogy néztem nem volt. Minden váltót lekövettünk az összes többi irányba, de semmi. Na, mondom. Megvárjuk, amíg elviszik a bikát, aztán kezdjük elölről, nyugodtan. Úgy is lett, elvitték. Soma elindult ismét, de megint arrafelé, már nem tudom hányadszor. Ez nem igaz, gondoltam. Centiről, centire néztem a földet, és mit gondoltok mit találtam? Vért, több cseppet is, amik épp a bika irányába vezettek, ami amúgy tűzben rogyott a lövésre. Ám a vér nem egészen vezetett a bika helyéig. Mellette ment el Soma néhány méterre, és elvezetett egészen a keresett bikáig, ami onnan még jó messze feküdt. Jó, mi? Akarjunk okosabbak lenni a kutyánál? Szerintem kár. Ki tudja hányszor húzgáltam le a helyes csapáról... Darázzsal pont ezért már másként bánok. Így fordulhatott elő az, hogy már Somát is felülmúlta egyszer-egyszer. Minden keresésen ott asszisztál, ahol csak lehet Egy süldő keresésénél pl amikor elfogyott a vér, és rossz csapát követtünk Somával, ő addig rángatta a vele várakozó kísérőt, amíg odahúzta a helyes irányban lévő vérig. Át is adtam neki a lehetőséget, Soma került hátra a kísérőhöz. Sajnos a sebzés nem egy könnyű eset volt, Darázs is eltévesztette aztán az irányt. Vagy mégsem? Somával kontrolláltam, amikor már sokáig nem volt vér. (közben még elhagytam a zsebemből a fényképezőt és a vadhúzót is). Visszamentünk Darázzsal, átvettem Somát, aki ugyanott ment, és lett vér, mert lassabban, jobban figyelve mentem. Sőt, meglett a fényképező és a vadhúzó is. Akkor mi is van? Megint okosabb voltam, mint a tíz hónapos kölyök. Pedig neki jobb orra van. Sokkal. És az igazi vadat meg is akarja találni. Pontosan ugyan azon a csapán mentek mindketten.
Na, jól elkalandoztam, bocsánat.
Csak azt akartam érzékeltetni, hogy nem biztos, hogy rossz az, ami annak látszik.
Szóval, az én módszerem, ha le akar térni, akkor: megállás, fújjolás, majd a helyes csapa folytatása dicséret mellett. Fontos az is, hogy szándékosan lehúzzuk, elvigyük a helyes irányból, és aztán hagyjuk, hagy keressen vissza, vagy utasítsuk a keresésre és dicsérjük, ha visszatalál. Akkor jól fog működni, megbízhatóan követi a csapát, még ha olyan balfékek is leszünk, mint én voltam sokszor.
Üdv, Dani
