Trófeával nem , de egy mai történettel tudok szolgálni!
Ma az eső után kimentünk nyomolni az öreg barátommal Feri bácsival.
Disznó nyomot sajnos nem találtunk, ellenben a Niva deffektes lett . A határban az ázott földön nem akartuk fölemelni ezért kerestünk egy kövezett placcot, ami két "hoblec gödör" között volt.
Így hívják a helyiek ezt a két, sertéstelep melletti új gödröt , ami futball pálya nagyságú, vagy tán még nagyobb.
Ebbe engedték a disznók ,vízzel hígított ürülékét, mikor még üzemelt a telep.
Ma az egyik üres, illetve esővíz van benne , a másik 3/4 részben tele.
Mindkettő műanyaggal bélelve, hogy ne szennyezzék a talajvizet.
Ahogy a Nivát szerelgetjük, belenézek az üres gödörbe, hát látom, hogy egy szép bak (400gr feletti) próbálkozik kijutni a gödörből, de a műanyaggal borított falról visszacsúszik.
Ugyan vadőrünk, két sarokra is rakott le valami létra féleséget, de a bak csak nem akarta a létrát használni.
Feri bácsival próbáltuk a szélről a létra felé terelni a fáradt jószágot , de a létra mellett próbált szerencsétlen kimászni.
Nem volt mit tennem, lecsúsztam a gödör oldalán, fejemben terv nélkül, talán abban bízva, hogy lentről majd rá tudom terelni a létrára.
Természetesen , tovább csúsztam mint kellett volna, így nyakig hoblecos lettem.
Akkor láttam csak döbbentem, hogy legalább 20! őz csontváza fekszik az aljban , illetve egy nemrég elpusztult suta teteme is.
Több órahosszás próbálkozás és futkározás után, már feladni akartam a mentési akciót, de arra lettem figyelmes, miként a bak pocsolyába szalad , szétcsúsznak a lábai és csak nehézkesen tud fölállni a csúszós műanyagon.
Így megközelítettem az egyik szélen lévő pocsolyát , és mikor szerencsétlennek szétcsúsztak a lábai, rárohantam!
Elkaptam az agancsát és a két első lábát.
Mindkettőnkről csöpögött a " jobb bele nem gondolni mi".
Kb még vagy 70 métert kellet cipelnem a bakot a létráig.
Itt kezdődött a probléma, ugyanis a fokok olyan távolra voltak egymástól, hogy egyszerűen nem tudtam föllépni a második fokig, csak csúsztam vissza.
Fogom a bak agancsát meg első lábait, a hátsóval azért belém rúg néha, de nem akartam vissza engedni mert tudtam, hogy akkor el fog pusztulni.
Feri bácsi egy karót nyújtott le, de hát csak két kezem van, így hónaljba szorítottam a karót, és az öreg így segített fölhúzni.
Fölérve , útjára tudtam engedni a bakot, aki fáradtan lépdelt be a napraforgóba.
Férfiasan be kell valljam, hogy úgy elfáradtam , mintha lefutottam volna egy Maratont , de úgy éreztem és érzem : megérte!
