Végig víz alatt
Vasárnap nyílt meg a lehetősége a tagságnak az őzbak vadászatra. Nagyon csekély mennyiség volt elejthető, ezért én is igykeztem ki a területre. Egy nem túl nagy részre írtam be magamat, ahol szőlő is van, szeretik az őzek ezt a helyet, van ott pár ismert bak is. Már hajnal háromra kint voltam, hátha beleszaladok a visszaváltó disznókba. Abba nem szaladtam bele, de folyamatos, szűnni nem akaró, áztató esőbe igen...
Ahogy világos lett, elkezdtem szép lassan cserkelni és nemsokára ki is szúrtam egy sötét barna agancsú, hátra hajló, ág végeken kicsi, összenőtt villájú bakot. Nagyon el volt foglalva a sutájával, ezért óvatosan lehajolva, guggolva, megindultam felé. Egészen kb 50 méterig be tudtam lopni a távot, de onnan egy centivel sem tudtam tovább menni. Fél térden vártam, mert takarásban volt, és csak az agancsát láttam. Mikor kimozdult, kissé megemelkedve, kézből tudtam csak lőni. A bak méltatlankodva nagyokat ugorva, tova libbent. Ügyes... Nesze neked 10 év sportlövészet. Azért egy jó kilométert mentem utána, biztosra akartam menni, hogy tisztán hibáztam. Szerencsére végig tudtam követni távcsővel, ahogy sértetlenül eltűnik egy garádban.
Fedezékbe vonultam egy közeli lesre, ha már fel lármáztam a hajnal nyugalmát, én is, és a környék is had rendeződjön vissza. Szép lassan minden irányból újra őzek jöttek elő, de bak nem volt köztük. Elindultam újra cserkelő utamra, és megnéztem a szőlőket. Az eső csak áztatott, és balga módon nem húztam fel rendesen a csizmám zipzárját, így szép lassan teljesen beázott. Mire észbe kaptam már klasszul cuppogott minden lépésem. Egyre jobb.
Még lassabbá téve a tempómat, sikerült egy röfögés mentes járást kialakítanom. Nem kellett sokat mennem, és a szőlők között megláttam egy bakot egy sutával. Háttal álltak nekem, ezért a lehető legjobban rásimulva a szőlőkre, megindultam feléjük. A suta sokat nézelődött felém, ezért sokszor meg-meg állva, 20 centiket lopva haladtam. Nagyjából 50-60 méter közelébe jutottam, de onnan egy egy tapodtat sem tudtam menni, mert az aljnövényzet hangos lett volna.
Elhelyeztem a lőbotot, puska rajta, és várok. Még mindig háttal vannak nekem, ráadásul a suta takarja a bakot. Türelem, nagy levegő. Közben kopog az eső a kalapomon, törölgetem a keresőt és a céltávcsövet felváltva, hogy tökéletesen lássak. Néma csend, csak ázunk és várunk mindhárman. Kezdem úgy érezni, hogy itt nem lesz változás, ezért nagyon halkan elkezdtem fütyülni. Csak annyira, hogy ne legyen ijesztő, de kíváncsiak legyenek, és mozduljanak ki. A harmadik szólamra a suta mozdul, és ugrik is át a másik sorba. Bízom benne, hogy a bak nem lesz ilyen ideges. Szerencsémre oldalt fordul, megnéz, és ugrás előtt egy pillanattal már kapja is a lövést. Helyben marad. Ekkor hangosan kiszakad belőlem egy sóhaj a 30 percnyi sűrű feszültség oldásaként. Elkészítem a terítéket, de nem tudom a jó oldalára fordítani, mert nagyon csúnya a kimenet. Sokáig állok még mellette, csak az eső kopog a kalapomon. Sok minden volt ebben a reggelben, és nagyon szép volt.
