Szép napot
!
Ifjú, vadásztanonc koromhoz úgy hozzátartozott a dúvad-vadászat, mint a túróscsuszához a tepertő (vagy a kocsmához az erdész
).
A gyulaji vadásztársaság hivatásos vadásza Simon János (aki már sajnos a pokolban próbálja meg elfogni a régi cimborák ultiját, mégpedig saját kérésére alapozva írom ezt, mert mindig azt mondta, hogy inkább oda kerülne, mert az összes faszagyerek ott lesz
), nekünk csak egyszerűen Simonjani szoktatott rá és sokszor vadásztunk is együtt, űzve, apasztva a Kapos menti rekettyésekben a szarkákat, szürkéket.
Most már leírhatom ezt a történetet, hiszen vastagon elévült és ráadásul nem is lesznek benne sem etikátlan, sem megbotránkoztató részletek, még ha a törvény betűi ellen vétettünk is kicsinykét
.
Igazából ide kívánkozik, hogy (mint aféle vadóc falusi tanárgyerek) orvvadászként az ő "felségterületén" kezdtem vadászpályafutásomat, még '82 körül.
El is kapott annak rendje szerint, amikor egy nyári este a Kapos töltésének tövében ballagtam hazafelé, az övemen lévő spárga-aggatékon himbálózó 4 szarkával és vállamon a megtört légpuskával.
Persze nagyon megijedtem tőle, ahogyan rámrontott egy rekettye takarásából, de aztán rám ismert és kissé megenyhült.
Megnézte a zsákmányomat, sőt még a puskát is elkérte egy mustrára, mert már akkor a megtakarított zsebpénzemen 4x20-as "Hämerli" céltávcsövet hozattam a német rokonokkal, matchbox helyett.
Kifaggatott részletesen, hogy miket láttam, de legfőképp az érdekelte, hogy milyen módszerrel lőttem a max.20 méter lőtávra hatékony kis Lámpagyári légpuskával a 4 szarkát?
Persze ebben nem volt semmi különös, egyszerűen megfigyeltem melyik nagyobb rekettyékbe szállnak be éjszakázni a cserregő madarak, aztán jó korán beültem a bokorba úgy, hogy a lemenő Nap adja a hátteret. Annyival növeltem az előnyömet, hogy a belső, szárazabb ágakból letördeltem amennyit tudtam, így javítva a lövési esélyeket.
A szarkák pedig jöttek is és az utolsó 10-15 percben olyan bambán ültek közvetlen a beszállást követően, hogy szépen lassan mozogva rájuk tudtam fordulni és megszedni belőlük a vámot.
Elkérte a lábakat, én meg megígértem neki, hogy az addig gyűjtött készletet is szívesen neki adom. Persze ebben benne volt a nagy megkönnyebbülés is, mert számítottam pár kiadós pofonra.
Megengedte, hogy lejárjak továbbra is, de szavamat vette, hogy semmilyen nemes vadban nem teszek kárt, ami első sorban a fácánt és a nyulat illette. Ezt be is tartottam és ráadásként elláttam bőven információval, hogy mikor , hol, mit láttam a területnek ezen az elhagyott részén.
Aztán jött a meglepetés: Egyszer csak megállított az utcán és mondta, hogy a tőlem kapott lábakat beváltotta sörétes lőszerre és ha van hozzá kedvem, akkor este eljön értem, hoz nekem is puskát és menjek el vele szarkázni. A reakciómat azt hiszem nem kell magyaráznom, úgy elkezdtem hebegni-habogni, hogy szerintem egy épkézláb szó nem hagyta el a számat
.
El is jött, menet közben megálltunk egy kicsit gyakorolni, korongokat és üres festékes dobozokat dobott fel nekem a szeméttelepnél, én meg több-kevesebb sikerrel próbáltam követni az utasításait.
Aztán este a behúzáskor elejtettem "igazi" lőfegyverrel az első vadamat és azt hiszem, hogy ezért még így, elmente után sem lehetek neki eléggé hálás.
Később is sokat jártunk együtt, a "berek" dúvadjainak igen nagy bánatára.
Hogy miről jutott mindez éppen most eszembe?
A mai nap délelőttjén, területeink közötti utazás közben csaltam kicsit és a hosszabb utat választva keresztül jöttem azokon a részeken, ahol a leírt, immáron 25-30 éves történet játszódott.
Jani távozása után nem volt egy jó gazdája sem a területnek, mindenki csak kivenni akart belőle (vett is, mert eltűntek a jó őzbakok, de fácán is csak mutatóban maradt ott, ahol egy délelőtti bokrászáskor 5-6 vadász, 2-3 kutyával fel tudott venni 10-15 kakast), hozzátenni, értéket teremteni egy sem.
Így lehetséges, hogy ott ahol az említett időben dolmányos varjút mutatóban sem lehetett találni, ma 70 db felett számoltam meg csak egy helyen a vezetéken üldögélve, de a távolban is mozgott még igen szép mennyiség belőlük, ahol már buktatták befelé a kukorica tarlóját.
Mintha az apróvadas vadászterület életébe nem tartozna bele az idényen kívüli gondoskodás, a ragadozók gyérítése!
Pedig aki kivette már belőle a részét, az csak gazdagabb lett általa!
