|
Kaktusz
|
 |
« Új üzenet #43 Dátum: 2011. Szeptember 30. - 12:45:54 » |
|
Szívesen elmondom a munkáit a Didónak.
Mink már nagyon korán elkezdtük a munkát, mert még csak három ás fél hónapos volt a Didó mi kór az egyik haverom szolt, hogy rálőtt egy nagyobb disznóra. Igaz akkor este fél tizenkettő volt, de mivel már kértem, hogy ha lőne valamilyen vadat szóljon, mert a Didónak szerettem volna megmutatni, és megfigyelni mi is az első reakciója a vaddal szemben. Kb. a lövéstől egy jó órára ott is tudtunk lenni. Mi kór oda értünk akkor mondta mi is történt. A lövés pillanatába a disznó össze eset, de utána egyből elkezdett vergődni, és azt hitte mind gyárt elcsendesedik, de a disznó az árnyékig elvergődött és már nem látta a céltávcsőbe, és elkezdte keresni a hátizsákból a fegyverlámpáját és mire oda világított már csak a disznó hangját hallotta egy darabig, de ő azt hitte el is feküt. A haverom úgy gondolta ez jó is lesz egy kis ismerkedésre a kutyusnak, és meg is várt minket, míg oda nem értünk, nem ment oda a rálövés helyére se.
Mi kór oda mentünk láttuk, hogy nagyon sok vér volt a helyszínen, és még ahogyan felállt a fákat is összekente nagyon, így tudtuk merre indult. Akkor a Didónak megmutattam a rálövés helyét és a sok vért, el is kezdte nagyon érdekelni, és szimatolni több percig, majd kezdtem neki mutatni a további nyomokat, és ő kezdte is szépen követni. El is jutottunk kb. tíz m-t, és e disznó elfordult balra az akácsorba, akkor a Didó egy kőrt irt le és meg is találta a helyes irányt, mert a vért is találtunk egy-két méteren belül. Szépen ballagott is a nyomon mi kór kiértünk egy földútra, majd ott egy kis megingást láttam rajta. Akkor megdicsértem, és biztattam a további folytatásra, amit ő nagyon ügyesen el is kezdte, a jó az is, hogy a vad egyenesen ment tovább, azaz keresztezte az utat. Amint átértünk az út túloldalára láttam jó helyen járunk, és azt hitük, hogy a vad bement a sűrűbe, ami az úttól tíz métere lehetett. A disznó pedig nem ezt választotta, hanem elindult a sűrű jobboldalánál a szálasba, a vér pedig egyre kevesebb lett. Az út szélétől úgy negyven métere a Didó elkezdett játszani velem. Amit úgy véltem nem kell tovább erőltetni és abba is hagytuk a munkát, ami idáig olyan százötven méter lehetett, megjelöltük a helyet és az útnál is az átváltást és hazamentünk, hogy majd reggel folytatjuk. Reggel hétkór kint voltunk megint, de mondtam a haveromnak, ha bemegy a sűrű akácsarjba, akkor én már nem fogok a Didóval utána menni, mert ahhoz túl fiatal a Didó, hogy egy disznó megijessze, és veszélyes is lehet az még ránk is. A munkát kíváncsiságból megmutattam a Didónak, és érdekelte is. Amit az úttoll kezdtünk, és ugyan azon a nyomon ment, mint este. Ahol este abba hagytuk onnan a nyom neki fordult az akácsarjnak, de nem láttam vért, és kezdtem bizonytalankodni, hogy a Didó jó helyen jár e. Ekkor találtam egy vércseppet egy levélen, és meg is nyugodtam. Utána mentünk tovább az akácsarjig, ami tíz méter körül lehetett. Ami kór beértünk a sarjazásba akkor még egy kicsit engedtem tovább a Didót, mert hátha még látok vért, de sajnos nem találtam, így inkább kihívtam, és visszamentünk az utolsó vércseppig, és újra kezdtük, de akkor elindult jobbra és kb. negyven méter után nem találtam vért ezért azt a nyomot is abba hagytuk. Újból az utolsó csepptől indulás, de akkor meg megint az akácsarjnak vette az irányt ugyan azon a nyomon, mint legelsőnek mentbe, a sűrűbe. Akkor úgy döntöttem, hogy mi befejezzük. A reggeli munka, amit kidolgozott az olyan harminc méter lehetet és hétóra hoszás, az ősz hossza a munkának olyan száznyolcvan méter volt. A barátom ekkor kezdett keresni egy vérebest, és sok telefonálgatás után eljutottunk a Szigeti Jánoshoz, aki az óta a mentorom lett. A János a két tacskóval jött és a Pöttyivel vezetékelt, és a másik kutyus meg csak hajszánál kapcsolódik be a munkába. A rálövéstől indult, és ugyan azon a nyomon ment végig a Pöttyi, mint mi és ugyan ott ment be az akácsarjba, mint mi. Ahol mi abba hagytuk a Didóval onnan egy métere már talált a Jani vért és rá negyven méter körül ott is feküdt a disznó sebágyban. A disznó kiugrott a sebágyból és elkezdet szaladni előttünk ekkor a Jani elengedte a Pöttyit és szolt, hogy engedjem el a másikat is. A két kutya elkezdték hajszát, mi meg kijöttünk a sűrűből, mert négykézláb nehéz lett volna utol érni a kutyákat. A sűrű nem volt olyan nagy kb. tízen hektár. Amikor kiértünk megvártuk, míg a kutyák állítják a disznót, és utána a Jani jó szél alól ráment az állítás helyére, mi meg ott maradtunk ahol ő mondta. Jani mikor elment a halottunk egy lövést majd kis idővel megint és még egyet. Nem sokkal később szolt is, hogy megvan, a disznó mehetünk.
Utána a Jani mesélte mi is történt. Amint ment rá az állítás helyére meg is látta a disznót, amit szépen ugatják a két kutya, de úgy döntött, hogy odébb lép még egyet a jobban lása a disznót, de ekkor nem vette észre a lába alatt lévő gallyat, és rálépett, erre a disznó azonnal neki indult úgy öt méterről, és hirtelen meglepődésében az oda dobott golyó a disznó fölé ment. Erre a disznó is másik irányt vett, de a kutyák utánuk mentek, és olyan ötven métere megint állították, amire a Jani megint odament és mikor lőni szeretett volna akkor a disznó támadásba lepett feléje, de most jobban megcélozta és el is találta. De a disznó még nem szakadt tűzbe, hanem megint oldalra kitért, a kutyák még mindig a disznót hajtották. A harmadik állítás már csak Husz méterre mentek, mert már a disznóba nem volt sokkal több erő, és ott megkapta az utolsó kegyelemlövést.
A disznónak különben mély gerinctüske lövése volt, ami nagyon fájhatott neki.
Ui.: Örülök neki, hogy mi megálltunk a Didóval, mert nem igazán jó élmény lehetett volna, ha minket betámad!
|
