Köszönjük!
Egy kis beszámoló.
A tavaszi Magyar Tacskókopó klubgyűlésén merült fel az Ausztriában megrendezendő nemzetközi nehezített vércsapa verseny lehetősége.
Az elnökünktől Pölöskei Balázstól megkaptuk a meghívót, melyből megtudtuk a verseny pontos menetét és szabályzatát: „mesterséges, min. húsz órás, vaddisznó, ezerkétszáz, törések, vér, sebágyak, stb…” Többszöri egyeztetés után Bognár Tamás barátom és én neveztünk Didóval és Stiklivel.
Gyakorolgattunk a kutyákkal, mert egyikünk ebe sem nagy mesterséges csapa rajongó, közben azért becsúszott egy-egy természetes munka is.
Közeledett a verseny időpontja. Sajnos nem egész két héttel az indulás előtt Stikli köhögni kezdett és nagyon levert lett. Rohantunk vele az orvoshoz, mert kennel köhögésre gyanakodtam. Mindenféle vizsgálat után kiderült, hogy az óvintézkedések ellenére babéziás és folyadékkal terhelt a tüdeje. A diagnózis elég lesújtó volt. Állatorvosunk bíztatott, hogy megfelelő kezeléssel gyorsan rendbe jön. Ez nagyjából így is lett, pár nap alatt elmúlt a köhögése és a kedve is egyre jobb lett, viszont a kaját úgy kellett belediktálni, mert nem nagyon akart enni. Indulás előtt két nappal rápróbáltunk egy tizennyolc órás csapára, szépen felvette a nyomot, majd kilengve követte. Ötven, hatvan méter után lefeküdt a csapán és nem ment sehová, egyszerűen elfáradt. Felhívtam a klub elnökét és vázoltam neki a helyzetet, megbeszéltük, hogy elindulunk a versenyen, legfeljebb nem tudjuk teljesíteni az előírtakat. Míg telefonáltam Stikli jót szundított, mikor befejeztem, feloldottam elindult a nyomon, tökéletesen kidolgozta azt, ennek igazán örültem és bíztam benne, hogy szombatig erősödik annyit, hogy végig tudjon menni a versenyen.
Péntek délután indultunk Tamás barátommal és a családjával, pár óra autózás után megérkeztünk Breitenfurt mellé egy kis szállodába. Szobáink elfoglalása után gyülekező, kürtösök, köszöntők, bemutatkozások, vacsora. Vacsora után elmondták a szabályokat és kihúztuk a csapák sorszámát. Tamásnak a hármas, nekem az ötös csapa jutott, majd poharazgatás, beszélgetés, takarodó.
Másnap reggel hétkor volt gyülekező és a reggeli. A versenyzőket beosztották a bírópárosukhoz és elindultunk a verseny színhelyére. Pár percet autóztunk a szépen karbantartott erdei utakon. A négyes számú induló volt előttem, még ő a kutyájával dolgozott, nekünk várakoznunk kellett egy kijelölt területen. Kicsit sétálgattunk és mivel sokára jöttek letelepedtem egy tuskóra, Stikli pedig aludt egyet. Igazából az esélytelenek nyugalmával vártam, hogy sorra kerüljünk. Tudtam, kiskutyám még nem gyógyult meg tökéletesen és nagyon fáradékony. Több mint egy óra múlva visszaérkezett az osztrák versenyző, a korona és a bírók. A kutyán és vezetőjén töret díszelgett, ezért gratuláltam nekik. Pihentek, ittak, beszélgettek kicsit a bíró urak, majd szólítottak, elvezettek a számunkra kisorsolt csapához.
A kezdés egyértelműen jelölve volt, nem kellett előkerestetni, elfektettem a kutyám és megnéztem a „rálövés” helyét. Jeleztem az indulásunkat és feloldottam Stiklit. Megszagolta a kis szőrős bőrdarabkát majd kis kör megtétele után elindult a nyomon. Magabiztosan, lendületesen haladtunk, jelezve a sebágyakat és a vércseppeket, a töréseket kis kontrol körrel szépen kidolgozta. Egy egészséges vad fekvését is megmutatta, pár métert le is tért a csapáról, de korrigálta magát és visszaállt a nyomra. Jó ütemű, pontos munkával jutottunk el a nyom végére kihelyezett friss disznóbőrig, kicsit játszottunk vele, de nem nagy kedve volt Stiklikének.
Kürt, töret, gratulációk, a főbíró értékelte munkánk és közölte, hogy maximális pontszámmal tizenöt perc alatt sikerült teljesítenünk a feladatot, ami azt jelenti, hogy pontszám azonosság esetén az idő fog dönteni. Készítettek pár fotót rólunk és indultunk vissza az autókhoz, majd a szállodába.
Ebéd, gyülekező, kürtösök, köszöntések, eredményhirdetés. Tamás hetedik helyen végzett, mi a hibátlan, tizenöt perces teljesítményünkkel az első helyet értük el.
Sajnálom, hogy nem láthattam a többiek munkáját, mert remek kutyavezetőkkel és gyönyörű tacskókopókkal versenyezhettünk.
