Pár napon át, a világ számomra tán legszebb helyén motoroztunk, Korzikán.
11 éve jártunk ott először, ez a mostani volt a 6. alkalom.
Bejártuk már a szigetnek szinte minden, szilárd útburkolattal ellátott zugát.
Megtapasztalhattuk, hogy az őslakosok, főként a Felső-korzikai, olaszos, szárd beütésű kalózivadékok nem simulékony emberek.
Ezek még 6-8 évvel ezelőtt is robbantgattak, ha a francia fennhatóság valami nekik nem-tetsző dolgot cselekedett.
Tegnap a komp indulása előtt még gyorsan benéztünk egy helyre, ami eddig kimaradt, de a szállásadónk szerint a szigeten legjobb "cotê de beuf"
azaz marhaszték ott ehető.
A tulajról már messziről ordított, hogy alkalmasint egy robbantgatós családból származik.
A hatalmas szabadtéri grillkonyha sarkában ott állt egy kakasos sörétes, nem kétlem, hogy szatymára töltve
Miután tisztáztam magam hogy csak azért beszélek németül, mert franciául csak keveset tudok, amúgy magyarok volnánk,
már majdnem barátságos lett a légkör.
Aztán jött a meglepetés.
Na nem a szték, mert az tényleg a legjobbak között volt, amihez eddig hozzájutottam,
hanem a hangszórókból szóló zene!
Kizárólag helyi, korzikai népies zenék szóltak az ősi nyelven, valamint helyi hangszerelésre átírt kommunista mozgalmi dalok, de franciául!
Olyanok, mint az Amúri partizánok dala, az Internacionálé, a Bunkócska, vagy a kubai Éjjel átkeltünk a folyón.
És a helyiek, a konyhafiútól a szakácson át a tulajig, mind lelkesen énekelték mindegyiket.
Olyan volt, mint egy kis időutazás
