Egy drótszőrű magyar vizsla első lépései egy amatőr kutyás kezei alatt...

[Voldi]

Úgy adódott, hogy svferi fórumtársunk kapott ajándékba egy 4 hónapos vizslát. Becsületes kutyanevén: Töviskes Szépe Arielt
Felmerült bennem a gondolat, hogy mindannyiunknak hasznos lenne, ha nyomon tudnánk követni a vizsla fejlődését, tanításának állomásait. Feri is kezdő a kutyanevelésben, kiképzésben, a vizsla is kezdő a vadászatban, legnagyobb örömömre Feri elvállalta, hogy rendszeresen beszámol a képzés lépéseiről képekben, írásban, a nehézségeket sem kihagyva,  s egyben számítva az építő jellegű tanácsokra a kutyanevelésben jártasabb vadásztársaktól.

Arra szeretnék kérni mindenkit, hogy lehetőleg minél kevesebb OFF hangozzék itt el, hagyjuk meg a beszámolónak, a tanácsoknak.

Feri! Sok sikert a kutyához, rajtatok van sokunk szeme! Hajrá!

[svferi]

Üdvözletem Minden idelátogatónak!

Magam sem tudom, hogy hol is kezdjem. Voldi meglepett ezzel a felkéréssel, hezitáltam is rajta egy hétig, de úgy gondoltam, hogy csak belevágok (mármint a közvetítésbe). Előre leszögezem, hogy nem lesz napi rendszerességű, talán nem is lenne mit írni minden nap.
Eleve én sem tudok mindig itt lenni, ugyanis keddtől péntekig Debrecenben vagyok az egyetemen, így az a heti 3-4 nap sajnos a kutyanevelésből is kimarad.

Már egy ideje gondolkoztam, hogy jó lenne egy jó madarász eb, de mindig csak tologattam magam előtt a dolgot, és inkább magam bújtam a gazosokat egy-egy keresnivaló récém, vagy szalonkám után. Aztán, most egy jószándékú felajánlás kapcsán adódott, hogy lehet egy törzskönyves drótszőrű magyar vizslám (mindig is drótosat szerettem volna). Felkészületlenül ért a dolog egy kicsit, de nem lehetett visszautasítani egy ilyen ajánlatot. Itthon már volt (van most is) két ebem. Az egyik egy 8 éves welsh-foxterrier keverék - Ő Bolhás (lehet, hogy már említettem máskor), a másik az előzőnek a fia, egy spániel anyától. Mindkettőjük disznóhajtásra lett tervezve - így velük az engedelmességen kívül más elvárásunk nem volt. Bár az öregebbiket ki szoktam vinni, ha utánkeresni kell, de nem kaptak különösebb nevelést.

Így került hozzám ehónap 15. napján a már említett kiskutya, a 4 hónapos drótszőrű szuka magyar vizsla. Elhelyezésére az előzőekben említett ebek számára elkerített 5x10 méteres kis udvarban került sor Bolhásék társaságában.

Kutyanevelési alapom, mondhatom egyenlő a nullával. Amit a kutyás-vadászbarátaimtól, folyóiratokból hallottam/láttam/olvastam, annyival indultam neki. Illetve, amikor Ariel megérkézése előtt feltettem itt a kérdést, hogy tud-e valaki segítséget nyújtani ezügyben, akkor kaptam Voldemorttól az ID. ÉS IFJ JILLY BERTALAN - A VADÁSZKUTYÁK IDOMÍTÁSA c. könyvet, ami nagy segítségemre van, ezúton is köszönöm. Próbálom követni a Bertalan bácsi által leírtakat - néha egy-egy kisebb változtatással, de ez majd menet közben úgy is kiderül.

Ahol én vadászom, az egy nagyvadas vadásztársaság. Van vagy 10 km-nyi Sajónk, ahova nagy szeretettel járok ki kacsázni, meg is szoktam lőni az évi 15-20 (30) récémet, valamint néhanapján szoktam szajkóra-szarkára vadászni, illetve a tavaszi Szalonkázás (elnézést, most már mintavétel) az, ahol számítok Ariel segítségére a közeljövőben. Ezeken kívül van évente egy "fácánvadászatunk", ahol közösen próbáljuk összekaparni a Vadászvacsoránkra azt a 10-15 kakast a levesbe. Szóval nagyrészben a sötétben-gazban, illetve vízben való keresés, és apportírozás lesz a feladata a Kiskutyámnak.

Itt megkérek mindenkit (elsősorban a tapasztalt vizslásokat), hogyha valamit nem helyen teszek, akkor jelezzétek!

folytatom...

[Hegedűs Sándor]

Szia Feri!
Nagyon jó ötlet és remélem tudsz írni folyamatosan az eredményekről.A magam részéről szívesen olvasom az írásaid.
Üdv:HSanyi

[svferi]

... szóval megérkeztünk haza Ariellel. Először csak úgy kiengedtem az udvaron, egyből rámeredt a kerítés másik oldaláról figyelő "öregekre", és elkezdte őket ugatni... Nah, mondom, szépen bemutatkozik. Aztán egyből orra a földön, és fel-alá az udvaron. Nagyon tetszik benne, hogy mindig a földön van az orra, látszik, hogy használja. Aztán miután megbarátkozott egy kicsit a környezettel, kiengedtem Hozzá Bolhást. Pár összeszagolás elől-hátul, aztán már megy is tovább. Nem lesz itt gond! Bolhás vissza, mi hátra a "sövényen túl". Ez a "sövényen túl" volt valamikor a kert, de már egy jó pár éve fű és fák vannak, és erős 2 méter magas fagyalsövénnyel van elválasztva az "első udvartól", mindössze egy akkora átjáró "kapu" van, amin a fűnyírót át lehet tolni.

Itt az első alkalommal az ismerkedés, meg a leülés volt a feladatunk. Mindkettő elég jól ment. A leülés egy kis pofaalátámasztással, segglenyomással -közben ugye a vezényszavak-, amikor sikerült, akkor simogatás, dicséret, jutalomfalat.
A következő pár alkalommal is ezeket gyakorloltuk. Hívásra odajönni, leülni, amikor teljesítette, akkor jutalomfalat. Viszonylag hamar ráérzett az ízére, bár még most sem teljesen tökéletes, de napról napra jobb.

Pár kép, ami a megérkezés napján készült. Igaz, hogy már feltettem akkor őket, de szerintem itt is van helye.









Aztán az első pár nap után már kezdtük az apport alapjait. Egy szürke plüssfigura (elefánt ) volt az alany. Eleinte csak pár méterre magunk elé dobáltam, hogy lássa hova esik. Rögtön érdekelte a dolog, és boldogan magasra tartva indult el vele... Nem pont felém, de úgy nagyjából jó irányba. Pár biztató szó, és amikor mellém ért leültettem, óvatosan kivettem a szájából, dicsérés, jutalomfalat. Egy pár ilyen után szépen rájött, hogyha hozzám hozza, akkor hamarabb kapja a jutalomfalatot.
Aztán 4-5 ilyen után "ráunt" a dologra. Hamar rájöttem én is, hogy nem jó vele sokáig gyakorolni. Egyszerre 10 perc bőven elég. Ezt Jilly is leírta, hogy akkor kell abbahagyni a gyakorlást, amikor a legjobban csinálja a kutya. Ehhez igyekszem tartani magam, egy alkalommal 4-5 apport, aztán megy a helyére. Majd 2-3 óra múlva, ha úgy adja az idő, akkor megint teljes kedvvel csinálja a dolgot.
Egyébként az "apport" szó nekem egy kicsit idegen, úgyhogy a "hozzad-hozzad szépen" illetve ennek a különböző hangnembeli variációival biztatom, illetve, amíg még nincs a szájában, addig beleszűröm a "keresd"-et is.

Említve lett itt is meg a Jilly-féle könyvben a dropp. Lehet, hogy nem túl sok vizslát láttam eddig dolgozni (és lehet, hogy nem a legképzettebbeket), de számomra ez a dolog is egy kicsit idegen. Úgyhogy köztes megoldás között határoztam el magam (szóljatok, ha szerintetek nagyon nem helyes). Nem fektetem le a kutyát, hanem leültetem. Már miután rájött, hogy hogyan is működik az apport--->jutalomfalat, utána már úgy csináltam, hogy leültettem magam mellé, leguggolok mellé, az egyik kezemmel a szügye előtt vagyok gyengén, a másikkal eldobom az apportalanyt, és tartom egy kicsit, hogy ne ugorjon be, aztán pár másodperc után nagy biztatások közepette engedem el. Úgy kilő, mint egy rakéta Utána persze, amikor megjön vele, akkor megint ülés, átadás, jutalomfalat, dícséret.

Úgyhogy letisztázva azt várom el Tőle, hogy mellettem ül --> eldobom az apport alanyt --> amikor engedélyt kap, akkor megy érte --> visszahozza --> ülve átadja.
 Ezeket az elmúlt napokban nagyjából begyakoroltuk, bár még van amikor a "Leül"-kor nyomni kell egy kicsit a seggét, meg az eldobáskor néha beugrik, de úgy látom, hogy egyre jobban érzi a dolgot, és pár héten belül tökéletesre lehet gyakorolni...

folytatom...

[svferi]

... az említett koreográfiákat gyakoroljuk napi 2-3 alkalommal. A gyakorlások alkalmával tapsoltam néha egy-egy nagyobbat a feje mellett, nem rettentette meg a dolog, úgyhogy az elmúlt pénteken gondoltam úgy, hogy eljött az ideje a lövéshez szoktatásnak.
Kimentünk a szőlőhegyre Apámmal meg Ariellel. Kezdésnek tapsoltam megint párat a fülénél, aztán Apám megfogta, én elmentem jó 80-100 méterre, egy lövés a levegőbe. Ariel meg sem rezzent, inkább kíváncsian nézte, hogy mi az... Aztán feleztem a távolságot, a reakció ugyanaz... A következő távolság már 10 méteren belül volt. Nyomtam egy duplát, ismét csak kíváncsi tekintet, semmi félelem... Aztán odahívtam magamhoz, leültettem, lőttem egyet, és csak néz rám kíváncsi szemekkel... Nah, ez sikerült. Ettől az egy dologtól féltem csak, hogy egy kicsi lövésfélő lesz, de minimális félelmet sem mutatott...

[svferi]

... Már megtanultunk (nagyjából!!!) ülni, nem beugrani, keres(gél)ni, apportírozni, álljuk a lövést, úgyhogy mivel ma az idő is jó volt, gondoltam kimegyünk nézünk valami "élőhúst" is ismerkedés gyanánt.
Ariel be a csomagtartóba (most volt ott másodszor), nem nagyon díjjazza, de majd megszokja, hogy amikor odakerül, utána "jó helyre" megyünk.
A tervem az egyik Sajóparti rész volt, lehet gerle, szarka, szajkó, kacsa, valamit csak fogunk. A beírókönyvnél nagy meglepetés ér, ugyanis a Sajó igencsak kint van (a beírókönyvtől rálátni a Sajóra), utólag kiderült, hogy harmadfokú a készültség... Hát akkor maradt a szőlőhegy az imént említettek közül a réce kivételével ott is van kilátás mindenre, úgyhogy gyerünk.
Egy kisebb délelőtti sétát tervezek be a gyümölcsösök körül. Amikor golyóspuskával járok ott, akkor mindig körbehemzsegnek a szajkók.
Lerakjuk a nívát, ahogy az utolsó pincét elhagyjuk, máris nagy ordibálással repül felettünk keresztül 3 mátyás. A puskám még megtörve, ugyanis a pincesoron elég nagy a forgalom, nem akorom, hogy a tőlem 20-50 méterre levő emberek megszóljanak a "lövöldözésem" miatt.
Minden esetre a kiabáló szajkók felkeltették Ariel érdeklődését, érdeklődve néz a hangoskodó kis banda után. A szajkók nem messze, 100-150 méterre leülnek a gyümölcsösbe. Tervem az, hogy egy kicsit "tereljük" őket, hagy távolodjunk a pincesortól, aztán egyet lövök Arinak. Nagy örömömre minden szajkókiabálásra felkapja a fejét a kutyám. Lassan haladunk a fák között, már már célozgatom a hangoskodók egyikét, közben Arielt végig szóligatom (bár egyébként is a lábam körül bóklászik, szaglászik). Amikor egy szajkó kiabálva libben keresztbe jó 15 méterre, kapásból "letörlöm" a levegőből, elénk esik tiszta helyre. Arielt biztatom, végignézte (szerintem) a lövést, mert ahogy biztatom egyből ugrik, egy kicsit szöszöl a szajkóval (először megijedtem, hogy rágni akarja), keresi rajta a fogást, és már emeli is, és hozza...



Biztatom, hozza szépen, odaér hozzám, leültetem...



Szépen elveszem Tőle, megdicsérem, simogatom, nagyon örülök neki... (lehet, hogy egy kicsit, behomályosodott a szemem is???)
Odébb megyünk pár métert, leültetem magam mellé, edobom megint a szajkót, biztatom megint, ismét hozza szépen, mint a hímes tolyást.



Aztán egy újabb dolgot gondolok ki. Arrébb megyünk egy kicsit, jobb kéz puska, bal kéz szajkó. Odahívom magam mellé Arielt, jobb kézzel lövök egyet, közben ballal eldobom a szajkót... Ismét biztatás, apport... Így legalább azt is szokja, hogy lövés után kell keresni az ilyesmit.

Aztán szajkó zsebre, mi megyünk tovább. Egy suta gidájával lép át előttünk az úton, jó 30 méterre. Ariel nézi őket, de egy picike affinitás sincs benne, hogy utánuk menjen -- ennek is nagyon örülök. Amikor odaérünk, ahol átmentek, szaglászik egy kicsit, de aztán megyünk tovább.



Aztán egyszer csak mereven megáll, és erősen figyel balra... Mi lehet, látszik rajta, hogy érez valamit...



Biztatom, elindul befelé, én is megyek utána, határozottan érez valamit. Amikor leesik nekem, hogy ott volt az úttól vagy 50 méterre még a nyár elején egy döglött disznó. A szél onnan húz, biztos azt érzi. Az én orromnak már vagy fél éve nem mutat szagot a tetem, úgy néz ki, hogy Neki igen. Rámegyünk a disznó helyére, pár csont van már csak ott, megszaglássza őket, aztán a hívásra el is jön és megyünk visszafelé...

Szerintem a mai napon nagyot léptünk előre...

Még egy kép a mára búcsúzóul:



Üdv! 

[svferi]

A tegnapi szajkóból csináltam egy újabb "apportalanyt".
Egy fél literes flakon, befedve filccel (valami asztalidísz féle volt), és ráfogatva a szajkó szárnya. A flakon száját szadabon hagytam, így lehet "állítani a súlyát", vízzel, esetleg később homokkal.



Aztán már ki is próbáltuk!



 

[Forend]

Böcsületes vadász lett a gazdája a kutynak.

Csak így tovább.

 

[Erdojaro (Molnár Attila)]

Szervusz Feri!

Az ötletet csak üdvözölni tudom! Jó kezdeményezés!
Kívánom, hogy lelkesedésed meghozza a gyümölcsét, és  igazi, jó vadásztársat leljetek egymásban!


Javasolnék néhány dolgot, ha elfogadsz egy pár tanácsot
- A fektetést szvsz tanítsd meg neki, mert a későbbiekben nagy hasznát fogod venni  az "elfektetés" (helyben maradás) során, ha cserkelés közben ha ott kell hagynod valahol. Egy fekvő kutya nem olyan feltűnő, mint egy ülő, és esetleg mozgó. A másik ok, hogy az idő folyamán úgyis lazul a fegyelem, és legalább van miből engedni. Én az alapidomítást mindennél fontosabbnak tartom (a többire rájön magától is) mert egy olyan kutya amelyik nem teljesíti gondolkodás nélkül a parancsot elronthatja az egész napodat, még ha nagyon jól dolgozik is egyébként.

-Én is jobban szeretem a magyar vezényszavakat, bár valóban jobb az idegen szó, legalább a "kedves vadásztársak" egy társasvadászaton nem tudják egzecíroztatni. (Bár mit csinálsz, egy két okos úgy is megpróbálja, ha mást nem, de a vadat elvenni tőle.) Ilyenkor jó, ha a vezényszavakat nem tudják.
Az utasítások legyenek rövidek, és jól elhatárolhatók. Pl. ül, fekszik, hozd, marad, stb. Ha biztatni akarom a kutyát akkor inkább cuppogok ((cccccccccc) neki, mint beszélek. Vannak hangok amik jobban inspirálják a kutyát mint a szó. Pl késöbb ha vadat áll, és azt akarom, hogy fellebbentse.
-Ha időd engedi inkább reggel tanítsd, és napközben a már megtanult dolgokat gyakoroljátok. Reggel rövid idő alatt is többet tanul a kutya mint napközben.

- Az apportírozást, és a keresést már csak akkor csináltatom a vizsláimmal, ha az alapidomítást szinte már kifogástalanul végzik. Úgy tapasztaltam, ha sokat akarok egyszerre, akkor a számára kedvezőtlenebb utasításokat nem végzi olyan lelkesedéssel. Nagyon fontos, hogy az alapidomítás lehetőleg ingerszegény környezetben történjen, és egyszerre valóban csak keveset csináltass vele. Ha valamit megun, meg is utálhatja örökre. Főleg az apportírozást! Tényleg nagyon fontos, hogy minden kiképzést akkor kell abbahagyni amikor még jó kedvel, és jól csinálja. Ha egy rosszul elvégzett feladat után állsz le, hamar rájön, hogy ha nem fogad szót hamarabb szabadul.

 

[svferi]

Köszönöm megfogadom a tanácsot! Rá fogunk nézni az elfektetésre is.
Egyébként ma nem tudom, hogy mi volt vele, nagyon beugrált... Abban a pillanatban, amit lendítettem a kezem az apportírozandó dologgal, már tépte is ki magát a másik kezem alól... Nagy hiba ez? Van olyan vizslás vadászbarátom, akinél egyáltalán nincs várakozási idő (egy 5 éves német vizslája van), azt mondja, hogy sokszor már a kutya akkor ott van, amikor leesik a kacsája...

Egyébként úgy látom, hogy Arielnek szenvedélye lesz (vagy már az is???) az apport, bármit dobok, bárhova, rendületlenül vidáman hozza, utána meg leül mellém, és várja, hogy dobjam megint 

 

[Tamás]

Köszönöm megfogadom a tanácsot! Rá fogunk nézni az elfektetésre is.
Egyébként ma nem tudom, hogy mi volt vele, nagyon beugrált... Abban a pillanatban, amit lendítettem a kezem az apportírozandó dologgal, már tépte is ki magát a másik kezem alól... Nagy hiba ez? Van olyan vizslás vadászbarátom, akinél egyáltalán nincs várakozási idő (egy 5 éves német vizslája van), azt mondja, hogy sokszor már a kutya akkor ott van, amikor leesik a kacsája...

Egyébként úgy látom, hogy Arielnek szenvedélye lesz (vagy már az is???) az apport, bármit dobok, bárhova, rendületlenül vidáman hozza, utána meg leül mellém, és várja, hogy dobjam megint 

 

Addig szoktasd le a beugrásról amíg lehet, mert ha sokáig hagyod akkor nehezebb lesz kiirtani belőle.

Dropp és elfektetés lehet a gyógyszere megfelelően alkalmazva.

[Erdojaro (Molnár Attila)]

Szia Feri!

Ezért szeretem én az apportírozást későbbre hagyni. Tehát amikor már maradéktalanul szót fogad.
Jól írja Tomi, erre a legjobb a fektetés!
Az, hogy szeret apportírozni az nagy előny. Valószínűleg a vízi munkánál sem lesz vele gondod.
A beugrás azért veszélyes, mert ha megszokja minden mozduló vadra ugrani fog.
Még egy dolog ami nálam bevált: Ha szeleskedett az idomítás során kissé lefárasztottam futással. Na nem annyira, hogy utána már élni sem volt kedve.

[Mikibácsi]

Sziasztok!
Örülök ennek a topiknak, mert pont ugyan ilyen kutyám van, 4 hónapos és hasonló módon próbálom idomítani.
Én azért lassabban haladok...
Kíváncsian várom a folytatást.

[svferi]

Üdvözletem Minden Idelátogatónak!

A múlthétvégén, meg a mai nap is sokat voltunk együtt Ariellel.
Mennyiségbeli tanulás nem történt, inkább az eddig tanultakat gyakoroltuk, áthelyezve a hangsúlyt az egyes dolgokra...
Ami úgy nézett ki, hogy nagyrészt csak fegyelmezéssel telt az idő, az elfektetést is gyakoroltuk, de úgy veszem észre, hogy nem nagyon szereti, bár szerintem ez csak a hó miatt van. De a leülés, és az "ottmaradás ülve", az elég jól megy, bár itt is sokszor csak guggol a kutya, nem akarja a hátsóját a hóba annyira beletenni... 



Aztán már amikor lassan kívánkozott volna be a többiekhez, akkor vettük elő az apportot egy kicsit. Az ülve "nem beugrás" megyeget. Ha a kezem előtte van, akkor nem ugrik be, hanem engem néz, hogy és várja, hogy engedjem. Szerintem ki fog az alakulni...

Illetve apportban volt egy pici hiba néha (5-ből 1-szer), hogy nem a "testére" harap rá, hanem a szárnyát fogja, bár ez már mindig a végén jött elő, amikor már sz@rrá ázott a posztó a flakonon, ezt is betudom annak, hogy barátságosabb volt neki a tollakat fogni, mint azt ahonnan csurog a 0 fokos hólé...



Szerintem majd vasárnap megint kinézünk szajkózni egy kicsit, majd jelentkezek a fejleményekkel.

Üdv! 

[svferi]

... noss, ahogy igértem Nektek (meg Arilenek), ma délután kimentünk egy kicsit, hogy Ariel tovább bővítse ismereteit a külső környezettel is, nameg azért kivittem a s'rétes puskámat is, hátha akad valami "apportalany"...
Egy kis belvizes fasort néztünk meg a Sajó-parton, szajkó-szarka ügyben. Ariel azzal kezdte, hogy nem volt jó neki a havon jönni, a jégen akart minden áron, amibe bele is szakadt vagy háromszor, de nem igazán izgatta a dolog. Nagyon úgy nézem, hogy víziszonya sincs egyáltalán. Aztán, ahogy beértünk garádhoz', rá is akadtunk egy rikácsoló társaságra, amiből duplára sikerült leforgatni egy mátyást az egyik fűzfa tövébe. Csakhogy köztünk éppen egy nagyobb befagyott rész volt, így kerültünk egy jó 100 méteres kört, abból az irányból volt egy jó 2-3 méter széles ösvény, amin be lehetett jutni szárazon a szajkóért. Amikor odaértünk vagy 15 méterre a madárhoz, Arielnek bedobtam egy fa darabot abba az irányba, kis biztatás és már ment is... A szél éppen arról lengedezett, így Ariel ahogy elment mellőlem már meg is érezte, hogy mi az ábra, és szépen ráhúzott a lőtt madárra. Aztán szépen felvette (közben persze a szokásos vezényszavak, biztatások), és már hozta is... Már telefonnal a kezemben vártam, hogy csináljak egy pár "idevaló" /nameg a Vadásznaplómba/ fotót, amikor Arielkém nem ott akart visszajönni, ahol bement, hanem egy méterrel mellette a jégen...
Be is szakadt gyönyörűen, nyakig, de a Matyit nem engedte el, pár lépésig törte maga előtt a jeget, és kijött, és szépen átadta a madarat...





Aztán nem foglalkoztam további fényképezgetéssel, gyorsan levettem a mellényemet, belebugyoláltam, megtörölgettem a Kutyát, aki egyébként a fázásnak egy picike jelét sem mutatta...
Aztán még pár apport gyakorlat (nem beugrással, ott volt a kezem előtte, de elég jól ment a dolog), és irány haza, itthon pedig be a kazánházba jó 20 perces szárítkózásra, meg megkapta a kint elmaradt jutalomfalatokat, most pedig kint fekszik a az óljában jól bealjazva szénával, és két terrierrel 

Üdv!