|
vadasz90
|
 |
« Új üzenet #694 Dátum: 2016. December 31. - 17:51:40 » |
|
2016. december 10-e 7 óra múlt pár percel. Megérkeztem Aldebrőre vendéglátóm T. Tamás háza elé, kinek jóvoltából ma részt vehetek életem első, társas fácánvadászatán. A találkozó ugyan 7 óra 30-ra volt megbeszélve, de biztos ami biztos. Érkezést követően egy darabig még az autóba ücsörögtem, nem akartam idő előt megzavarni semmit, majd mikor elérkezettnek láttam a pillanatot, hogy jelezzem érkezésem, hirtelen megjelent Tamás párja az autó mellett és még mielőtt bármit is reagálhattam volna beinvitált.
Az üdvözlést követően egy kávé mellett Tamás felvázolta a mai napi program részleteit. Miközben beszélgettünk megérkezett a vadászmester Zsolti és Tomi másik vendége is. Ők is elfogyasztották a nekik szánt kávét és már pattantunk is a gépszekerekbe, elindultunk a találkozó helyére. Perceken belül megérkeztünk, ahol már jópáran várakoztak. Gyors üdvözlés, bemutatkozást követően, és persze miután mindenki megérkezett, elhangzott a társasvadászatokon rendhagyó eligazítás és balesetvédelmi oktatás. Ezt követően megindultunk a vadászat helyszínére, ahol először egy vonalba rendeződtünk és elindult a hajtás.
A hajtás egy sík, füves egy-két bokorral tarkított terepen indult, melynek szegélyén szántás volt.
Fácánvadászat lévén lövés leadni fácánra lehetett abból is csak a kakasra. Lőhető volt méga szarka, szajkó és a róka. Mindezt csak azért írom le, mivel fácán ivarának felismerését nehezítette a köd, a látótávolság korlátozott volt, a felrebbenő fácánoknak párszor csak a szürke sziluettje látszott, a lövéseket még inkább körültekintően kellett leadni, mint általába. Az igazat megvallva nem bántam, hogy köd volt, számomra sejtelmesebbé, titokzatosábbá tette a vadászatot. Nagyon izgatom voltam, reményel telve meneteltem a hajtó vonalba már szinte görcsösen markolva a 16-os duplát. Nem várattak magukra az első lövések. A hajtás elején csak egy pár fácánnal találkoztunk, de bíztam benne, hogy előbb utóbb eljön az a pillanat amit várok. A hajtás tematikája szerint kissebb füves parcellákat és erdőfoltokat hajtottunk a megfelelő sorrendben a megfelelő irányba annak érdekében, hogy a fácánok egy, a vadászat szervezői által elgondolt központi hely felé repüljenek és lehetőség szerint összegyűljenek. Tudni illik, hogy a hajtás egyszerre két irányból indult, az előbb leírt okok miatt.
A hajtás szépen, annak rendje, módja szerint haladt, mikor elérkeztem ahoz a pillanathoz, hogy fácánra emelhettem és elsüthettem orosz duplám mindkét csövét. Biztos jól megrémiszthettem szegényt, viszont annyira nem, hogy halálra rémüljön, mivel sértetlenül tünt el a köd homályába.
Mindez egy búzavetéssel szegélyezett fasor mellett történt, melynek mentén épphogy felálltunk és elindultunk. Én a fasor bal oldálán haladtam másodikként, lemaradva kb. 50 méterre az ellőttem haladó mögött.A fasor kb. 200-250 méter hosszú volt és kb. 15 méter széles, szóval nem volt nagy, viszont míg élek emlékezni fogok rá, mivel ez rejtegette számomra az élményt, ráadásul nem is akármilyet. Két kutya is volt velünk, ők gondoskodotak arról, hogy a fasorban lapuló fácnok felrebbenjenek.
A hibázásom követően alig haladtunk néhány tíz métert már rebbent is magasba a következő fácán, ami épp kakas volt és pont előttem tört ki balra. A felismerés pillanatában a puska tusa a vállgödörbe került, majd felvéve a ritmust az egyre gyorsuló madárral, útjára indítottam a jobb csőben nyugvó sörétrajt. A lövés pillanatát követően a számomra annyira várt képsor következett. A kakas röpte megtört és élettelenül hullott alá. Örömöm határtalan volt, megvan az ELSŐ.
A mögöttem haladó vadásztárs Oszi nevezetű drótszőrű vizslája szemtanuja volt az esetnek és azonnal az elesett fácánhoz rohant és birtokba vette azt. Nem igazán mutatva a hajlandóságot arra, hogy hozzám vagy gadájához vigye, ezér közbeléptem és elvettem tőle, majd gyorsan kigyönyörködtem magam. Aggaték híján a táskám szájának szűkítő madzagára rögtönzött hurokba akasztottam az első zsákmány, majd újratöltöttem és folytatódott a hajtás.
Én ebben a pillanatban már teljesen elégedett voltam a nappal és persze az eredménnyel, de itt még nem ért véget semmi. Tovább haladtunk a fasor mentén és újabb fácánok fogták menekülöre. Egyikük az elöttem haladó vadásztárs irányába vette az irányt, akinek sikerült megilyesztenie, kedvezve ezzel nekem, mivel a kakas a lövés hatására ívesen visszakanyarodott srégen felém, és folyamatosan távolodott a fasortól. A kolega még utána engedett egy lövést, ami nem talált. Kihasználva a lehetőséget lövésre emeltem a puskát és az első elejtet madaram esetében alkalmazott mozdulatsort alkalmazva elsütöttem a bal csövet ami közvetlenül az elöttem szóló lövés után dördült. A madár a lövésem pillanatába összekapta szárnyait, leesett. Kétségek közt megkérdeztem azért az előttem lévőt, hogy ő lőtte e, de megerősített abban, hogy az én lövésem szólította le. Az érzés, hogy ilyen szerencsés vagyok hihetetlen volt.
Oszi itt már hasznosabbnak ígérkezett, mert gazdájához sietett a zsákmánnyal. Újratöltés után haladtam továb. A következő kakas szintén az előttem lévő felé haladt, aki most egy jól irányzott lövéssel meglőtte azt. Most vettük Oszinak igazán nagy hasznát, mivel fácán szárnylövéstt kapott és földetérést követően hamar nekiiramodott vissza a fasornak. Ezt Oszi nem hagyta és megtörténhetett a kakas birtokba vétele.
Még mindíg a fasornál járunk, már majdnem a végére értünk, mikor újabb kakas rebben, megint előre felé. A forgatókönyv szinte ugyanaz mint a második kaksomnál. A visszakanyarodó madárra megint alkalmam nyílt puskát emelni. Le is adtam az első lövést, ami célt tévesztett, de a második lövéssel sikerült korrigálni. Csak ámulni tudtam az eredményen. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy első fácánvadászatomon Diana és St. Hubertus ilyen kegyben részesített, és még közel se volt vége a vadászatnak.
A fasort meghajtva újra irányt váltottunk és egy kis fiatal tölgyest hajtottunk. Ez a tölgyes számomra nem tartogatott semmit, viszont egy szarka és fácán is esett.
A következő bokorsorban kb. 20 bagoly kivételével nem tanyázott semmi. Szegények azt se tudták hirtelen merre menjenek, össze vissza cikáztak, szép látvány volt.
Végül elértük azt a területrészt, ahol elviekben összegyültek a madarak. Ez egy gazos, bodzás terület volt, kicsit nehézkes is volt a haladás. Időnként megszólalt egy egy puska jelezve, hogy van azért madár. Kiérve a bodzásból a vonal bal szárnya, köztük én is, szépen lassan ráfordultunk egy tőlünk jobbra lévő fasorra, a jobb szárny pedig bal oldalról csinálta ugyan ezt. Röpködtek a tyúkok, kakasok, lövések is dördültek. Egyszer csak jön a figyelmeztetés. Peti repül feléd a kakas. Figyelek, látom már, a puska a vállba és egy elegáns dupla hibázás követlezett. A tőlem jobbra elhelyezkedő vadásztárs is ráduplázott sikertelenül. Most a kakasnak kedvezett a szerencse. Utolsó sorban meghajtásra került még egy kis erdőfolt, nem sok eredménnyel. Ezzel véget ért elsö fácánvadászatom, amely a végeredményt tekintve minden várakozásaim felülmúlta.
Utunk ezután a reggeli találkozó helyére vezetett, ahol megadtuk a végtisztességet a terítéken fekvő nyolc fácánnak, egy rókának, két szajkónak és egy szarkának. Végül pedig a várva várt avatással és kompetencia osztással zártuk a vadászatot
Köszönet az élményért és a hangulatért vendégtómnak T. Tominak a Cseralja Vt. tagjainak, valamin Diananak és St. Hubertusnak
|
