Oldalak: 1 ... 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 [55] 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69   Le
  Nyomtatás  
Szerző Téma: Így írunk mi...  (Megtekintve 161272 alkalommal)
egyszeri vadász
Vadász
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 100


« Új üzenet #810 Dátum: 2017. Szeptember 17. - 14:33:14 »

Köszönöm szépen az elismerő szavakat. Majd ha még lesz olyan írásom ami publikálhato , ami megüti a mércét, akkor még jelentkezem. Tisztelettel , az Egyszeri kolléga
Naplózva
Abonyi
Vendég
« Új üzenet #811 Dátum: 2017. Szeptember 17. - 18:33:08 »

Kiváló írás , ismét! Csak így tovább!.  Igen  Emelem
Naplózva
egyszeri vadász
Vadász
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 100


« Új üzenet #812 Dátum: 2017. Szeptember 28. - 11:17:20 »

                                                                       Vérnyomon
     
         Brrrrr!!!! -Krrrr!!!!!-Csrrrr!!!! – Affene vigyen el mán! – nyomta el a vekkert álmosan, dagadt szemmel Gyuri.
-   ...mmm, ... mi van, ... ma is kimész ...? – mormolta a paplan alól Enikő.
-   Hm, ... ki. Tudod, az este mondtam. De te csak aludj – csókolta meg a felesége kitapintott arcát -szombat van. – A férfi halkan felűlt, óvatosan kiosont a konyhába, nem gyújtott villanyt. Lábával a papucsáért tapogatózott, majd az ablakhoz csoszogott. Kihallgatózott a hajnal előtti sötétségbe. Esik. Még mindíg esik. Fél háromkor is esett, ... meg fél hatkor is ... meg ... ki tudja meddig fog még esni ? ... – gondolkodott csendben. Fel kéne öltözni, ... meg a kutyákat is össze kéne szedni, ... - aztán egy pár másodpercnyi ingadozás után mégiscsak úgy döntött, hogy bemegy és visszabújik a jó meleg hitvesi ágyba. Keze lágyan simított végig a takaró alatti domborulatokon, arcát belefúrta a selymesen dús, enyhén virágillatú  hajzuhatagba, lassan közelebb férkőzött a kellemesen meleg, gömbölyű testhez...
-   hmmm ... mi van ? … hát csak nem mész ? – suttogta Enikő álmosan, szinte macskásan elnyújtva a hangokat . Gyuri hátúlról teljesen hozzásimúlt, átfogta a derekát, a hasát cirógatta ...
-   Ráérek még ... úgysem fog jönni ebben az esőben – keze már a selymesen gömbölyű combok tájékán kalandozott - ... majd kimegyünk, ha eláll  ... – szorosabban ölelte magához a már-már engedelmesen fészkelődő testet, hasán érezte a kerek fenék forróságát, ... ajkaival fésülte félre a nő lágy hullámos haját, fogaival játékosan beleharapott áldozata szabadon maradt forró fülcimpájába, majd a nyakába , s közben lihegve suttogott – ah ... féhlelmetes , hatalmas... párduchím ... mrrrh ... becserkéhszi ... hhr ... azh... árh-tatlan ...hhh ... mit sem ... sejtő ...hh ... kis gazellát ...
-   ...mnaaa ... hagyjál ... aludni akarok ... – kényeskedett Enikő, de Gyuri érezte a hangján, hogy a színlelt  ellenállás  hamarosan meg fog törni . Jobb keze most felfelé matatott a hálóing alatt, a súlyosan pihenő, kereken pihegő édes halmok után ...
Dübb -dübb -dübb !  - hallatszott a redőny zörgése – Miazis ….?! – bukkant fel hirtelen a paplan alól Gyuri borzasan bosszús feje , aztán belécsapott a felismerés – Hát mégiscsak itt van. Pedig már majdnem ...

  Tegnap kezdődött az egész. A vadászmester üzent érte, hogy jöjjön be délre az irodára.
-   Szevasz Gyurikám! – köszöntötte kinyújtott jobbal – nincs sok időm, gyorsan mondom: itt van ez a fiatalember – mutatott a közben szintén kezet nyújtó sovány legényre a főnök  - szeretne disznót lőni. Ki kéne mennjetek valahova, most úgyis vadkárszezon van, aztán ha esik valami, akkor jó lesz vasárnap a vadásznapra. Csak jobb a friss , mint a kiolvasztott hús, nemigaz ?
-   Színigaz, Pista bátyám. Rendben van, megoldjuk. Kimegyünk a nádas mellé, oda a Varjas alá, ott úgyis mindíg van disznó a mocsárban, kijárnak a tengerikre. Meg ha látnak minket arrafelé, legalább a gazdák sem panaszkodnak annyit a vadkár miatt. Megtesszük amit tudunk.
-   Jól van, Gyurikám. Azt hiszem Palit nem kell bemutatnom, szinte egyidősek vagytok. Csak nemrégóta vadászik, még csak pár disznót lőtt, most jött először hozzánk vendégségbe, de ha jól viselkedik – jelentőségteljesen a fiatalemberre vigyorgott  - januártól felvesszük tagnak. A kérelmét már leadta. Tudod, lesz az a hely, az öreg Kulcsár Feri bácsi helye. Na. Erről bővebben majd később. Most rád bízom a fiút, menjetek !
-   Rendben van Pista bátyám. Gyere Pali !
-   Egy kalappal fiúk ! – kiáltott még a távozók után, a mosolygós öregúr .

          Fél hétre beszélték meg a találkozót a vadőr házához , s Pali pontosan meg is érkezett Simson-jával. A robogót letámasztotta a fal mellé, majd a hátán keresztbe vetett puskatokot vette le , s a hátizsákját oldozta le a csomagtaróról. Bepakoltak mindent a Nivá-ba, melyben a Gyuri cuccai állandóan benne vannak, csak a házból kihozott puskáját kellett betennie a hátsó űlésre. – Mehetünk ! – mosolygott vidáman vendégére.
         Az úton kifelé, a vadőr pár szóban finoman kifaggatta új vadásztársát eddigi tapasztalatairól.
-   Hány disznót lőttél már?
-   Hát, eddig csak kettőt, illetve hármat. Kettőt lesről, szórón, egyet meg hajtásban, de az csak kegyelemlövés volt a sörétessel, gyöngygolyóval. A télen az egyik hajtásban visszatört egy sebzett süldő, el volt lőve az első lába , már kiabálták előlről, azt lőttem meg mikor már hátrafelé szaladt. Nem volt irányban senki, vigyáztam ...
-   Rendben van, elhiszem. Most nem lesz olyan izgalmas ,  lesre fogsz űlni. Elmondom mi a helyzet...

            A dombél előtt, ahol a dűlő jobb oldalán egy keskeny, parlagon hagyott föld nyújtózott az északi völgy felé, a vadőr behúzta a Nivá-t a gazosba, szabadon hagyva az utat. Kiszálltak, kipakoltak minden szükségest, aztán a vadőr bezárta a kocsit.
-   Figyelj rám: ezen az úton lemész, a domb aljában kezdődik a mocsár. Az a fővölgy. Ott van egy másik út, ami majdnem párhuzamos a mocsárral. Azért csak majdnem, mert jobbra még van egy hosszú, keskeny, háromszögletű szántó, aminek a hegyesebbik csúcsában áll a les. Ez az út pont levisz oda téged. Balra majd lesz egy szépen kitakarított kaszáló, meg egy csomó gazos , előtted meg a  rekettyés-sásos nádas. A hátad mögött balra lesznek a tengeriföldek, jobbra meg egy learatott napraforgótábla. Lent leszel a völgyben, tehát arra mindíg vigyázz, hogyha lőssz, legyen golyófogó háttér a lövésed irányában. A disznók a mocsárból fognak kijönni, de nem lehet tudni – mikor, hol? De hát ez a játék lényege ...
-   Köszönöm az eligazítást. Ha esetleg nem jön disznó, mire lőhetek még?
-   Rókára. Sőt, ha választani kell, előbb a rókára s csak azután a disznóra.
-   Megértettem. Csak még egy kérdést, te hol leszel?
-   Annak a háromszögletű földnek a rövíd oldalán, az úttól még visszább az északi völgyben, de nem fogjuk látni egymást, egy domb lesz köztünk. Viszont halljuk egymást, ha valamelyikünk lő, a másik odamegy hozzá, bekapcsolt lámpával, füttyögve. Rendben?
-   Igen. Mindent értettem. Meddig maradunk?
-   Ameddig látunk. Nem szeretek sötétben lövöldözni. Sem lámpafénynél. Ha nem jön ki időben a vad, akkor az éjszaka had legyen az övé. Egyéb kérdés?
-   Nincs több, ... egyelőre.
-   Akkor egy jó nagy kalappal kolléga!
-   Köszönöm, viszont kívánom neked is, … kolléga!
           A fiú még intett kalpjával a jobbra távozó társának, aki a gazoson indúlt el, hogy kerülőúton érjen leshelyéhez, majd ő is elindúlt lefelé a dombon. Halkan járt, a füves csíkon , ami a kitaposott keréknyomok közt zöldellt. A völgybe ereszkedő út két oldalán learatott, vagy még lábon álló napraforgótáblák, keskeny tengericsíkok, szélesebb, elgazlott tarlók, feltárcsázott és magától újrasarjadt repceföldek váltakoztak. A fiú ismerkedett a területtel, nézelődött jobbra-balra, de nem volt elég figyelmes, mert csak akkor vette észre az egyik baloldali tarlón a fiatal bakot, mikor már az is mereven figyelte őt. Két pillanat múlva a kis bak elugrott és eltűnt egy tengericsíkban. Jobban is figyelhetnék! … Óvatosabb leszek. A domb aljához közeledve elhaladt  egy megpocsékolt tengeritábla mellett. Na ezt már nevezem vadkárnak! A szélső sorok szinte érintetlenek voltak, de bentebb szobányi ledöngölt foltok sejlettek át a ritkásan álló szárak közt. Innentől az út meredeken lejtett, majd ötven méter múlva sekélyen torkollott bele a fővölgyet szegélyező másik útba. De hol a les? Itt kellene lennie … azt mondta, hogy ... Á, ott van ! – vette észre a közeli rekettyebokorból  alíg kilátszó, a tájba teljesen beleillő les nádfedeles tetejét. A létra az út felől vitt fel a bokor közepébe, a kivágott résbe állított lesre. Hát itt vagyok ...
         A puskát ellenőrízte - még a kocsinál betöltötte és biztosította, ahogyan társa is – majd a bal sarokba támasztotta. A hátizsákból ülőpárnát húzott ki óvatosan, majd a zsákot maga mellé téve elhelyezkedett az ülőkén, arccal a mocsár felé. Egy perc elteltével jobbról mozgást hallott : egy őz, ... suta, ... nem, gida. De nem, suta és gida! … meg még egy gida!  Az őzek  a les jobb oldalán, vagy hatvan méterre jöttek ki a mocsárból, egy pár pillanatig csipegettek. majd az egyik gida odalépett anyjához. A suta , mintha csak játszana gyermekével, kergetni kezdte azt. A fiú látcsövével figyelte őket, majd lebukott a palánk mögé, mert az őzek a les előtti gazos kaszálón, alíg  húsz méterre futottak el. A harmadik is utánnuk iramodott. Még jó, hogy nem éreztek meg, jó a szelem, a mocsár felől fúj . Most a bal oldali kaszálón játszadoztak az őzek. Hol az egyik gida lépett anyjához és kapott egy kis kergetést, hol a másik. A fiú csak ekkor jött rá, hogy a suta épp most próbálja leválasztani a már-már anyányi gidáit. De szépek vagytok !
         Alkonyodott csendesen. A néha felerősödő, máskor távolinak tűnő , de állandó tücsökciripelésbe egy rekedt szürkegém nyekkent belé,  a szemközti erdő felett húzva. Talán a a tóra mégy, vagy onnan hazafelé tartassz? Szarkacsörgés válaszolt rá a lemenő nap irányából, feketerigó csettegése, ölyv vijjogása, fácánkakasok felgallyazó kakattolásai tarkították az esti madárkoncertet.  Egér motoszkált a les alatti fűben. Kis tengelicék röppentek a közeli fűzfáról a kosarat álcázó bokrokra. A vadász minden apró,  közeli neszre összerezzent, attól felt, hogy elszalasztja a várt pillanatot.  Már azt hittem, hogy a disznók … Képzelete felnagyította a hangokat, megcsalta a távolság. Még egy párszor fel kellett rezzennie, míg rájött, hogy a hangok nem távoli nagy állattól, hanem közeli kicsitől származnak. Aztán egy sikkanást hallott, közvetlenül a les előtti mocsárból. Ez már biztosan disznó volt! Malac, vagy süldő… Itt vannak előttem . Nem lehetnek messzebb mint ötven-hatvan méterre ... Figyelmesen pásztázta távcsövével a lekaszált foltokkal tarkított, nyiladék szabdalta zöld falat. Csak gyertek ki a tisztásra, majd meglátjátok ... Puskája céltávcsövébe nézve próbálgatta megcélozni az egyik levágott sású tiszta folt közepén árválkodó fűzfatuskót. Bumm, megvagy ... pont a közepébe. Bár csak disznó lennél ...
             A levegő lassan hűlni kezdett, a fény lassan, de biztosan fogyott. Az esti csendes levegőben a szagok, illatok felerősödtek. A mocsár édeskés szagába keveredett a száradó széna illata és méginkább a nedves talajon buján tenyésző őszi virágok erőtlejesebb, szinte ízlelhető, aromás illata. Újjabb őzek jöttek ki a rekettyésből: balról egy fiatal bak, jobbról egy magányos suta, majd egy másik, gidájával. Csipegettek a szántón sarjadt gyomok közt. A fiatal vadász fázni kezdett, óvatosan előhúzta kabátját a hátizsákból - amikor megint sikkantást hallott, de az most mitha távolabbról jött volna. Elmennek, ... ezek meghallottak! A fene vigye el ezt a surrogó kabátot! Aztán, bosszúságát legyűrve mégiscsak felöltözött. Hátha visszajönnek még... csak jöjjenek ki... legalább egyet ha láthatnék . Újra próbálgatta a célzást, lejjebb tekerte a céltávcső nagyítását, majd feljebb, maximálisra, végűl beállította közepesre. Még el tudnám találni, ... még vagy húsz percig, félóraig, maximum.
        Jobb oldalra nézett, s nem hitte el amit lát: a lestől vagy százötven méterre hatalmasnak tűnő őzsuta jött ki a gazos szántóra. Szarvas ! … és még egy ! meg,  még egy … Ünő, tehén meg borjú. Na ezt nem gondoltam volna, hogy még szarvasok is laknak ebben a csoda-mocsárban ... csak a disznók jönnének már ki ... Erőteljes surrogás volt a válasz kívánságára. A sás közt mozogtak a disznók, bent a rekettyés mélyén, balra tartva. A vadász bizonytalanúl a puskájáért nyúlt, majd mégis inkább a keresőtávcsövét kapta fel nyakából, s avval vizslatta a sötéten sűrűsödő bozót szélét. Minden sötétebb foltot megvizsgált, hosszú másodpercekig nézett, s közben azon drukkolt, hogy az a folt megmozdúljon. De a foltok - csak foltok maradtak , s nem moccantak . Elmentek. Ezek is elmentek. A sötétség mindjobban sűrűsödött, a jobbra legelő szarvasokat - akik közben már legalább kétszáz méternyire távolodtak – már csak a keresőtávcsővel tudta észrevenni. Visszafelé pásztázta a mocsár szélét amikor a látómezőben megjelent három fekete gombóc. Disznók ! Pont ott jöttek ki ahol a szarvasok, ... túl messze vannak !  ... már nincs elég fény … Mit csináljak?! … Lemászok, rájuk megyek !
          Halkan surrant le a létrán, bal hóna alatt a puskával, majd óvatos-sietősen osont az úton a disznók felé, a kézbe kapott fegyverrel. A sötétség miatt már nem kellett aggódnia, hogy a disznók meglátják, a szele is jó volt, oldalról fújt, még mindíg a mocsár felől. Egy pillanatra megállt, felkapta keresőjét, hogy megállapítsa a disznók hollétét. Meghallottak ! Visszamennek … Kétségbeesetten nézte ahogy a süldők visszafutnak a mocsárba, de a dombra is felnézve – másik csapatot vet észre. Ott vannak ! Ott van vagy négy -öt darab, jó nagyok ... Puskáját archoz kapva próbálgatta célozni a domb tetején megtorpant disznókat
Nem lőhetek, nincs háttér, meg messzi is vannak ... A fene egye meg ... a disznók beugrottak a közeli -vékony csíknak látszó napraforgóba. A vadász visszafordúlt a les irányába. Mégiscsak vissza kéne másznom, sőt, le sem kellett volna jönnöm, nem kaptam rá engedélyt. Alíg ment visszafelé ötven métert amikor megint mozgást hallott a hátától, a mocsár felől . Kereső a szemhez – megint kijönnek, fel akarnak menni a többi után ! Futás vissza! – már nem törődött a maga okozta zajjal, szabad szemel is látta, hogy a disznók felkaptatnak a dombra, keresztűl a világosnak tetsző napraforgótarlón. A vadász lihegve megtorpant, pillanat alatt archoz rántotta a puskát, s a céltávcsőben próbálta megtalálni a fekete testeket. Kétségbeesetten tekergette a céltávcső nagyítását, véletlenűl minimálisra, majd gyorsan vissza a maximumra- hatos nagyításra. Ott megy az utolsó! - kibiztosít - Megvagy! - Bumm !!!
          A puskalövés hangjánál is élesebbnek tetsző csattanást hallott – A becsapódás ! Ez megkapta, eltaláltam ! A céltávcsőben annyit látott még, hogy az utolsó disznó elkanyarodik a többitől és sebesen távolodik a vadőr leshelye felé, de mire újra szemhez emelte a gyorsan újratöltött fegyvert, már egy disznót sem tudott megtalálni a látómezőben.
                               …………..
           - Na, mit lőttél ? Hallottam a becsapódást ! -kérdezte a lámpájával pásztázó Gyuri.
           - Egy süldőt, olyan hatvan-hetven kilós lehetett, arra futott el ahonnan jössz ...
           - Nem találtam semmit. Na nézzük meg, hogy hol lehetett amikor rálőttél .
Keresni kezdték az elugrás nyomát, de a felületesen tárcsázott fekete tarlón, a helyenként még álló kórócsonkok közt nem volt könnyű dolguk.
-   Na akkor nézzük meg, hogy te hol álltál a lövéskor ... de ne világíts a szemembe ...
-   Itten körűl lehettem, a kanyar után, az úton ...
-   Milyen messzire volt a disznó ?
-   Hát , úgy nyolcvan méterre lehetett. De kézből lőttem, állva, ... sietni kellett ... meg sötét is volt már...
-   Na keressünk tovább ....
           ..........
-   Gyere csak ide, ... itt van vér , ni ...
-   Na, végre ! Így szeretlek , barátom ! – tört fel a megkönnyebbülés Paliból - Kötök ide egy papírzsebkendőt erre a kóróra .
-   … ni, itt az elugrás nyoma ... arra megy, ... a másik völgy felé. Kössél oda is egyet.
-   Akkor keressük tovább arrafelé, amerre mutat az irány, hátha megleljük a tarlón ...
Egymástól negyven-ötven méterre elindúltak a vélt irányba, s elemlámpáik fényével pásztázva bekeresték az egész tarlósarkot, eredménytelenűl. Aztán a táblát szegélyező gazos sávot nézte végig a vadőr, a fiatal vadász pedig feljebb, a dombélen keresett a keskeny szántáson, de semmi értékelhető nyomot nem talált.
-   A többi disznó a napraforgóba ugrott be, lehet hogy ez is irányt váltott és utánnuk ment – mondta tanácstalanúl Pali.
-   Akkor menjünk a napraforgó két szélén visszafelé, nem olyan széles az, lehet, hogy meg is leljük benne .
Pali a felső, Gyuri az alsó szélén kutatott, egymással párhuzasmosan mentek lassan visszafelé, a les irányába. Néha lehajoltak, bevilágítottak a kórók közé, néha meg ki a szomszédos szántásokra. Végigpásztázták a földet, nyomot, vagy vért, ... esetleg a fekvő vadat keresve.
-   Találtam vért! Gyere ide ! Itt jött ki a szántásra! – suttogott át hangosan a keskeny napraforgócsík másik oldalára Pali. Mikor a vadőr átért hozzá, lámpájával mutatta a két, egymástól húszcentire lévő vértócsát.
-    Közel vannak egymáshoz. Húsvér. Láblövés lenne? Jelzett valamit a disznó ?
-   Nem láttam, mert gyorsan akartam ismételni. Mire megint felkaptam a puskát, már csak azt láttam a céltávcsőben, hogy eltűnik a sötétségben ...
-   Nézd csak, arra megy tovább, ... itt van a vér ... itt is van ...
Haladtak lassan, csendben. Szántásról tengeribe, majd megint egy napraforgótarlóra, vagy ismét tengeribe vezetett a nyom, néhol kissé ferdén, enyhén cikk-cakkban, máskor szinte egyenes vonalban, merőlegesen a sorokra. Hol egy fekvő kórón egy csepp, hol egy száraz, leszakadt  tengerilevélen, hol egy táblaszéli száron volt kenés.
-   Alacsonyan ken. Nem haslövés vajon ? – gondolkodott hallhatóan, de halkan a vadőr.
-   Az elejire fogtam és amikor egy pillanatra megállt akkor lőttem. De lehet, hogy megindúlt, … túl sötét volt már, az volt a baj …
-   Na, mindegy, ez van. Megyünk a nyomon tovább, … amíg van nyom . Az a baj, hogy a terület széle felé tart. Pista bátyánk nem örűlne, ha a szomszéddal kéne egyezkedni az utánkeresés miatt. Nincsenek túl jóban …
Pali erre nem mondott semmit, csak hosszan elgondolkodott . Nem kellett volna lőnöm. Túl sötét volt. Ha elvész a vad, én leszek a hibás. Szép kis bemutatkozás … Pedig az elejire fogtam …csak bemozdúlt … vagy ő, vagy én … Cseppről cseppre, lábnyomtól lábnyomig haladtak tovább. Kóróföld után szántás, szántás után tengeri, azután gazos parlag ... majd, kóró, tengeri, szántás, ...  - milyen lövést kaphatott ez a szerencsétlen? – gondolkodott hangosan Pali.
-   Megtaláljuk, ne félj semmit. Már rengeteg vére elfolyt. Nem mehetett messzire.
-   De ha nem láttam jól ? ... Ha nagyobb volt ? ... akkor sok a vére ...
-   Meglesz ... előbb-utóbb ...
Néha elvesztették a nyomot. Pali visszament az utolsó jelölésig, majd Gyuri újrakezdte. Hosszú idő múltán egészen friss tócsát találtak, egy teknőszerű mélyedésben.
-   El akart feküdni , most ugorhatott el … -hallgatózott Gyuri.
-   Hall minket, meg érzi a szagunkat is, rossz a szelünk .
             ………..
-   Eljöttünk már vagy másfél kilómétert, s még mindíg megy. – Palinak már erőssen fogyott a reménye.
-   Van az már kettő is … De nézd  - itt megint el akart feküdni … most már nagyon fárad …
Kiértek az utolsó tengeritábla szélére. A mintegy ötven méterre levő bozótos völgyig már csak egy learatott napraforgócsík látszott a lámpafényben.
-   Oda vezet a nyom, az akácosba. Akkor ennyi mára. Reggel folytatjuk, a kutyákkal .
                                                                        ***
       Egyhangúan kopog az eső. Veri a kocsi tetejét, mossa a sárfröccsenéses ablakot. A kanyarban egy kicsit megcsúszik a Niva, de a tapasztalt sofőr nem hagyja, hogy kisodródjon a kocsi, ellenkormányoz és visszaáll a nyomba. Az ablaktörlő monoton zümögése nem enyhíti a sofőr mellett ülő fiatal vadász sötét gondolatait. Nem volt könnyű éjszakája. Látszott is az arcán.
-   Na mit álmodtál, komám ? – kérdezte Gyuri mosolyogva, hogy oldja a feszültséget.
- Disznókkal álmodtam, hatalmas fekete disznókkal, akik a nyomomon jöttek, a sáros fekete szántáson, a sötét fekete éjszakában üldöztek … a véremet akarták ontani … bosszúvágyból …és én csak futottam … és menekűltem … Igaz máskor is rosszat álmodok, ha este nagyon bevacsorálok. Csak olyankor a rendőrök üldöznek …vagy a katonák . Hát te , mit álmodtál ?
- Hmm … -mosolyodott el Gyuri – kerek volt …
- És elgurúlt ?
- Nem, … de kettő volt belőlle ...
A kocsi kanyargott tovább a zuhogó esőben, felcsapva a sarat, néha megfarolva, de céltudatosan.
          - Ne izgúlj, a kutyák megtalálják. Ha még él, megállítják és akkor meglőjjük. – Gyuri látta újdonsűlt barátja arcán a bizonytalanságot . – Nem hagyjuk, hogy elvesszen. Ott kell legyen az akácosban. Ha meg dermedt, akkor sincs baj, hideg volt az éjjel.
          - Úgy legyen .
A domb tetején megállt a kocsi, még jóval az akácos völgy előtt, hogy csendben tudják megközelíteni a helyszínt. Gyalog mentek vagy kétszáz métert a vízmosás széléig, a vadőr pórázon vezette a két izgatott    jagdterriert. Mikor megálltak, suttogóra fogta:
-   Én itt bemegyek, ezen a nyíláson, te meg eridj oda ahol a beváltást sejted. Kapsz öt percet, annyi biztosan elég hogy odaérj.  Aztán bemegyünk. Én nem lövök arra, te meg nem lőssz befelé. Ha meghallod a kutyákat , s ha feléd jönnek figyelj …
      Pali a sáros úton csúszkálva futott a bozótos sarkáig, majd leóvatoskodott a napraforgótarlón, a lejtő közepéig. Sörétes puskáját szorongatta, két gyöngygolyó várakozott sorsára az ikercsövekben. A vadász ide oda topogott egy pár pillanatig, kereste az optimális elállóhelyet. Kalapját , kabátját átnedvesítette az egyre erőssödő eső . Hallgatózott, figyelt. Várt .
Még le sem telt az öt perc, mikor felhangzott a kutyák vinnyogó csaholása. Hah? Erre jönnek ! … Nem, elfelé, a völgybe tartanak ... menjek be én is ? … vagy itt várjak ?
             Bumm ! – hangzott egyetlen tompa dörej a völgyből. Megvan !
Már futott befelé, kerűlgette a vékony fákat, szederbokrokat. Nadrágja is csurom vizes volt már, a csizmába is becsorgott a víz. Most már nem számít, megvan! Meg kell legyen , csak egy lövés volt …
A kutyák csaholása megszűnt, de egy halk morgás hallatszott helyette a völgy legmélyebb pontjáról. Még fél perc és odaérek … Egy kis tó partján morogtak a kutyák, rángatták , tépték az elernyedt testet. Gazdájuk mosolyogva nézett rájuk, hagyta, hogy kiélvezzék a győzelmet. Pali lihegve torpant meg, levette kalapját, s felszabadúlt, ragyogó arccal nyújtotta kezét:
-   Hát megtaláltad ... köszönöm, barátom !

                                         Egyszeri vadász
                                                                               




Naplózva
Tomek
Vadász
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 1497



« Új üzenet #813 Dátum: 2017. Szeptember 28. - 11:52:19 »

 Kézfogás Éljen
Köszönjük! Ismét jó lett.
Naplózva

"... nem is a lövés a vadászat. A puska elsütése csak kicsengése, emberállati kiélése a vadászatnak.
Mert a vadászat - áhítat." (Gr. Sz.Zs.)
Stefi
Vendég
« Új üzenet #814 Dátum: 2017. Szeptember 28. - 12:06:03 »


Nagyon jó !  Emelem  Csak ez a Pali miért volt olyan pontos ?   Ördög Röhög
Naplózva
jatti
Vadász
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 141


« Új üzenet #815 Dátum: 2017. Szeptember 28. - 13:22:00 »

 Emelem
Naplózva
egyszeri vadász
Vadász
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 100


« Új üzenet #816 Dátum: 2017. Szeptember 28. - 16:42:20 »

Köszönöm a dícséreteket, kollégák! A pali, mármint a Pali - az meg olyan kis kötelességtudó fiú. De lehet, hogy neki szegénynek nincs ki mellé visszabújnia ... Ördög
Naplózva
egyszeri vadász
Vadász
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 100


« Új üzenet #817 Dátum: 2017. December 17. - 17:12:36 »

        Már rég nem írt senki, gondoltam rakok fel valamit, ha esetleg unatkoznátok ...       
                                                   
                                                    A tanítvány

         Halkan pattogott a tűz a spórban. Az öreg kinyitotta a tűzhely ajtaját, egy pillanatig belenézett a  meleg sárga lángokba, aztán lökött rá még egy nagy-marék csutkát. Az ajtó fémesen csikordúlt ahogy visszacsukta - nehogy a láng kicsapjon, vagy a parázs kihúlljon. Visszaűlt a fonott ületű kisszékre, mely megnyikordúlt a súlya alatt.
-   Tessék csak nézni, Karcsi bátyám, ennyire jó lesz? – muttatta a fiú a behornyolt peremű patront.
-   Ha’llám – vette kézbe az öreg a lőszert. Forgatta, vastag kemény körmével megnyomogatta a tetején a kartonkorongot, aztán megrázogatta a füléhez tartva, majd óvatosan az asztalra tette a többi mellé,  a sor végére – Jó. Mos’mán csak kaliberezni kell. Vegyed azt a kerek vasat, oszt dugd át rajta, ahogy a múltkor mutattam. Amék szorúl, azt meg – meg kell egy kicsit görgetni a tenyered alatt az asztallapon.
        A fiatalember egyenként átdugdosta a frissen töltött patronokat a lapos kaliberező henger belső furatán, ami úgy nézett ki mint egy vastag falú csapágy kibelezve, amire két vasnyél van heggesztve, mint egy menetmetszőre . Az ellenőrzésen átment patronokat újra az öreg vette kézbe, egy ceruzával ráírta a karton fedőlapra a sörétátmérőt jelző számot – teszem azt 3,5 vagy 4 - s végűl egy égő gyertyából viaszt csepegtetett vékonyan a fedőlapra, hermetikusan lezárva a hornyolást. A most már teljesen elkészűlt töltényeket belerakta egy kartondobozba, amit a sarokban levő vas-szekrény aljába tett.
-   Na, mos’mán csak egy dolog van hátra Sándor – mondta a fiatalabbiknak, s egy  huncut mosollyal  kezeit elébb a háta mögé rejtve, benne az imént a szekrényből kivett apró dolgokkal, a fiú felé emelte őket, keresztbe tett karral -válassz!
-   Háát ... ezt  - bökött rá a fiú a bal kézre.
-   Nem tanáált – nyitotta ki a tenyerét az öreg, s látva a fiú arcán a csalódást, mindjárt a másikat is elibe tárta. Ujjnyi vastag, rovátkolt ólomhengerek selymes szürke fénye csillant meg a fiú meglepett szemeiben.
-   Hát ez meg hunnét van ... s minek kell? – kérdezte a fiú, kézbe véve az egyik brenekke lövedéket, s tenyereiben ide-oda játszva vele, a súlyát méregette.
-   Hát, e’ csak úgy van. Oszt há’ha kell is még valamire? … So’se lehet tu’nni. – mondta az öreg, sejtelmesen. – Na tőtsünk ezekbűl is egy párat. Van még abbúl a jóféle nímet papíros hűznibűl itt egy féltucat – tette ki az asztalra a fiú elé a kilőtt hüvelyeket. – Szedd ki a rígi kapszlit , oszt nyomjál újat helyette.
     A fiú egy hosszú, tompa árral kiütögette a használt kapszlikat , majd  behelyezte a présbe a patronokat,  egyiket a másik után, s vadonatúj, fényesen-sárgán csillogó csappantyúkat nyomott az üress  hüvelyfenekekbe. A port az öreg mérte, pontosan, a kis félbevágott piross patront használva mércének. A vastag filcfolytást is ő rakta rá a porra, majd egy hengeres, enynén kónuszosra faragott néhai széklábbal jól benyomogatta a filcet – egyben a port is tömörítve. Most következett a lövedék behelyezése. A rovátkák talpát koszorúzó ólomöv beleakadozott az első hűzni szélébe, de az öreg a nyomófával egy kicsit még - nagyon finoman - tágított a papír szélén aztán már könnyebben a helyére ment a golyó. A peremezést is maga végezte, majd a viasszal lezárva a tetejét és a folyamatot, talpával az asztalra csapta a töltényt – Kész.  -  A fiú igézve nézte a gyöngygolyós töltényt, eddig még nem volt alkalma ilyet használni.
                                                ***
             A reggeli napfény az öreg szemébe sütött ahogy a dombtetőn megállva körűlnézett. Kalapját a szemébe húzta, arcán érezte az enyhe északi szél nem éppen simogató érintését. Csillogó fehér táj, bozótos domboldalak, meredeken lejtő lucernaföldek, felszántott tavalyi tarlók, kóróföldekkel tarkított elhanyagolt szőllősorok aludták téli álmukat a kékes-fehér hótakaró alatt körös-körűl. A völgyben, a három nagy jegenyefa csupasz ágai közöt fütyűlt a szél, egy ölyv libbent le az egyik fa legtetejéből. A vadőr ösztönszerűen a bal vállán lógóg puska után kapott de tudta, hogy messzi van, így inkább hagyta elmenni. Nem haragszom én rád, te ölyű ... csak amiko’ a nyúl hátába kapaszko’ttál akko’ lűttelek vóna meg. Na meg aszt is tu’om, hogy a fácántyúkot is e’kapod, ha úgy adódik. Hát csak vigyázz ... Szerencséd, hogy most más dógom van . Visszanézett saját nyomaira. A jobb oldali völgyben már végigment a gyepű mentén, most balra fordúlt a dombélet koronázó dűlőúton. Ropogott a párnapos, fagyott hó a gumicsizma talpa alatt. Nem volt sok, csak éppen annyi, hogy a nyomokat jól lehessen látni. Az öreg ment végig a másik nyomán - ahol az megállt, topogott -  ott ő is megállt, körűlnézett. Ha nem találta meg egyből – lehajolt, tett egy lépést oldalra, vagy előre a bozótba nyíló ösvény belsejébe. Ott van, ... a mocsokja ide is bebútt ... most mennyek be én is utánnad? … há’ csak leszedem, ... bemegyek. Azzal levette a puskát, ellenőrízte a biztosítót, majd az agytalpat a hóba támasztotta, a duplacsövet pedig egy villás ág tövébe, a kökénybokorba, nehogy eldűljön. Még jobban le kellett hajoljon, hogy beférjen a vadak által kitaposott ösvényen, a széles sövény belsejébe, a bejárattól mintegy három méterre - lazán kifeszített dróthoz. Profi munka, érti a dógát a koma ... még fel is támasztotta egy kis gallyal. Na, nem baj, leszedlek tíged is, míssz a többihez a tarisznyára. A hurok drótját karikába tekerve, eljutott a végéhez, ami egy csuklóvastag – vasnál is szívósabb kökényfa tövéhez volt erőssen odakötve. Jól ráhajlítottad, te nyavajás ... hogya ffene enné meg a kis kezedet ... de egyszer csak elkaplak ... majd megszorongatom egy kicsit a nyakadat ... meg én ...  Haladt tovább a vadorzó nyomát követve, mindenhol módszeresen leszedve a hurkokat. Már húzta a súly a vállát, a tarisznyára kötözött vastag drótok súlya. Nem nyúlat akart fogni a koma, az biztos ... disznó kéne néki, vagy őz ... Na majd adok én néked disznót ... csak fogjalak meg eccer... -  Lord ! ... Loord !!  Hun azistenbe tekeregsz te semmirekellő ?! – kiabált a kutya után. A vizsla nagy bozontos feje megjelent egy csapáson , s a hívásra gazdájához rohanva majd’ felborította . Na jól van, te mihaszna, látom hogy csak dógozol tésis. Ahuva én nem férek be, oda bemegy a kutya, oszt ha megakad, akkor maj’ sír, oszt akkor mingyán megvan a hurok is.  -Na jól van, te, gyere ...- veregette meg mosolyogva a kutya fejét érdes tenyerével. Most megint eggyütt mentek a nyomon, s keresték tovább a némán gyilkoló, örökké éles csapdákat.
           A vadorzó nyoma a falu irányába vezette vissza őket. A feltúrt kaszálójú zsombékos völgyből felnézve előttük sűrűsödött az akácújulattal fedett domboldal, ahova éppen most kezdett besütni a Nap . A kutya izgatottan szimatolt a sűrű irányába, a vadász csendre intette. Combját ütögetve halkan maga mellé parancsolta, s leűltette a kutyát, most már mindketten a sűrű irányába figyeltek. Hah’?! – hallod ? Hát persze hogy hallod, neked jobb a füled mint nekem. Ott vannak bent a vágásba’. Rühetnek. Híjj, ha most itt vóna a brigád ... Körbeállnánk, oszt te meg bemennél, kiskutyám, ... meg hát én is ... oszt a főnök elvtárs meg a többiek csak lűnék ami kijön ... még lehet mink is lűnénk egyet odabent , ugyi Lord, ugyi kiskutyám? A vizsla értelemtől csillogó szemei az öreget nézték, s mintha tényleg megértette volna gazdája gondolatait, türelmesen ült a hóban, csak rövíd-kis farkát csóválta ütemesen. Na de most hogy csináljuk? Se rendes patron nincs nálunk, csak egy, se a brigád nincs itt, mindenki el van kűdve a szomszíd erdíszethe, a kitermeléshe’… De a disznó meg kéne, a főnök elvtárs rám bízta, hogy legyen egy süldő Szilveszter estére, kell a vacsoráho’ … Mia fenét csináljunk, te Lord ? …Hiába is mennénk rájuk, tán meg se látnánk űket a sűrüben … Hoppá, há megvan!  Itthun maradt Sanyika , a fiatal kolléga. Mer’ beteg vót, vagy miafene ... A még nem is lűtt disznót ... Na akkor ippeg itt az ideje. Írte megyünk, há’ha meggyógyúlt mán?! Két puska csak több mint egy , nem igaz ?! Egy bű óra alatt meg is járjuk oda-vissza .Oszt hazafelé menet hozunk még patront is. Na gyere Lord, de csak csendbe... – s a kutya szépen láb mellett követte gazdáját, a völgyön balra fordúlva a falu irányába.
                                                     .................
-   Aggyisten Juliska! – kopogott be az előszobába a vadőr. A lépcsőn topogva rázta le csizmáiról a havat.- Itthun va’ttok-i?
-   Gyere be gyorsan mer’ kimegy a meleg !- dugta ki kendős fejét a konyhaajtón a gazdasszony. – Szervusz Karcsi lelkem, há' mi járatban minállunk, ilyen korán ?
-   Csak a fiadat keresem. Meggyógyúlt-i mán, itthun van-i ? – kérdezte egybelijét a zöldkabátos ember, kalapjáról is lecsapva a havat a spór előtti vastálcára.
-   Ülj csak le, lelkem, Károlyom. Igyál egy pohár pájinkát, biztos jólesik ebben a hidegben. Nem ennél-i valamit? – térült fordúlt a terebélyes gazdasszony, s már az asztalon is volt a
kispohárba töltött törkőly. De a beszédre kinyílott a belső szoba ajtaja, s egy borzas fej kandikált ki rajta - piros arcú fiatalember, nyakában fehér kendővel, pizsamában.
-   Na, itt van akit keresek. Szerussz Sanyikám, hogy vagy ? Beteg vagy-i még? Köhögsz-i ? – fészkelődött a vadőr az alájatolt széken, látszott hogy nem akar sokáig időzni.
-   Egészséget Karcsi bátyám , ... mán jobban vagyok. Mír, ... kéne menni valahova? – csillant fel a szeme a gyereknek.
-   Jaaj dehogyis mígy te fijam sehova! Csak vissza az ágyba, de mánis! – vágta csípőre a kezeit parancsolva a fekete főkötős háziasszony, de Károly ránézett, elmosolyodott, s még rá is kacsintott félrebiccentve a fejét.
-   Nincsen ennek a gyereknek semi baja, láccik rajta, maj’ kicsattan! Egy kis jólevegő meg csak használ néki, maj’meglátod!
 Egy kicsit még kellett győzködni az aggódó anyát, de kisidő múlva már eggyütt sietett vissza az erdő felé a két puskás ember, meg a kutya.
-   Oszt , tessík mán mondani hova megyünk? – a fiú már nem bírt kiváncsiságával.
-   Mingyán mondom, csak siessünk. Addig is, nesze – nyomott két brenekkés patron  az ifjú erdész kezébe Károly. – Rendezünk egy kis hajtást. Te leszel a leálló, én meg a Lord, mink leszünk a hajtók. A Darabont-i akácosba’, a sűrűbe’ vannak a disznók. Rühetnek. Még ott k’ék tanáljuk űket mire visszaírünk. Hogyha sietünk ...
   Hamar kiértek a faluból, s a kacskaringós dűlőutakon szaporázva fertály órán belűl elibük tárúlt a zegzugos völgy, fölötte a sűrű tavalyi vágtérrel.
-   Na ide figyelj, Sándor. Körbemígy ott a dombélen az erdő szílin, oszt beleereszkedel az ódalba ott ahun a rudas kezdődik. Tu’od, ott ahun hetvennyócba vót a vágás. Vagy te akkor még nem vótál erdísz, de csak to’od hogy hun van, vótatok ottan fáír apáddal, Isten nyugosztajja.  Oszt mikor ott vagy, keresel egy olyan hellyet, ahunnan látsz jobbra is meg balra is, legalább ötven métert. Ki vót takarítva a nyáron, mos’mán elíg ritka ahhoz hogy lássál benne. De csenbe’ mennyél ám!
-   Értem Karcsi bátyám , értem !  De mit szabad lűni?
-   Há’ disznót, mit !?! …  De se kocát, se kant, csak süldőt. Van bent egy egísz konda, lesz hunnan válogassál.
-   Oszt, csak úgy ... magunknak ?! -  tette fel a lényegi kérdést a fiú, ami nem hagyta nyugodni, amióta a golyós töltényeket kézbekapta.
-   Dehogyis magunknak, tee ... Há’ a brigádvacsorára kell , Szilveszter estére. Na!
-   Értem mos’mán, Karcsi bátyám! – világosodott meg a fiú tekintete - ... Oszt, huva kell lűni a disznónak, ha nem teccik megharagu’nni?
-   Huva, huva ?! Hát ahun fekete ! - türelmetlenkedett az öreg vadőr. - Tarcs a nyakára, oszt jó helyre megy a’ ... na eriggy, fiam ... – enyhűlt meg aztán s  kezet fogott fiatal kollégájával – Oszt csak ügyesen ! – emelte meg még kalapja karimáját búcsuzóúl.
       Sándor boldogan elsietett az erdő irányába, kicsit balra tartva. Az erdő szélén kívűl ment,  jó tíz méterrel kijjebb -hogy ne keltsen zajt - a legelőn igyekezett elérni a vágtér végét, ahol a rudas kezdődött. Disznónyomokat keresztezett útjában, ki s be járkáltak errefelé a napokban, hol egyesével, hol kettő-három is. Igaza lehet az öregnek, tényleg nagy itt a forgalom! Csak el ne rontsak valamit, csak el ne kapkoggyam a vígin,…óvatosan megyek , mint a róka…
          A vadőr várt még egy kicsit, amíg ifjú kollégájának alakja eltűnt az erdő bal szélén. Madzagott szedett elő a tarisznyájából, a kutya nyakörve alá fűzte, s így vezetve társát , jobbfelé leereszkedett a völgybe. Óvatosan haladt, bár tudta hogy rossz lesz a szele ha bemegy a sűrübe,  ezért még várt egy kicsit, mielőtt a vágtér alsó széléhez közeledett volna. A széles kaszálón, éppen az erdő közvetlen aljában - nagy fűzfák sorakoztak, itt-ott már megcsonkolva. Hejj azok a mocskos tolvajok! … Tuggyák hogy ez mán kívűl esik, oszt vágják mintha az üvéké vóna… - dohogott magában. Tekintete az egyik ágasbogas fűzfa koronájában megpillantott valamit. Nyakát egy kicsit félrehajtotta, szemét meresztette – Héjja! Híjj azanyád ... te is mos’kell elibém kerűjjél? Még egy-két pillanatig nézte az éles hideg sárga szemeket, majd a szép kendermagos mellű ragadozó ellibbent, hangtalanúl, sértetlenűl. Maj’ máskor meglűlek, mos’ nem zajonghatok, még idő előtt kimennek ezek a feketék ... Aztán, mikor úgy érezte , hogy eljött az idő, elindúlt felfelé a csapáson ami bevezetett a vágtérbe. Nyughass Lord! – rántott egyet a madzagon. Most már a disznók felé vitte a szél a szagukat. A gyökérsarjak közt néhol egy-egy makacsabb régi tuskó is meredezett, átláthatatlan, járhatatlan szedrevárakat kellett kerűlgetniük, vízmosást átugraniuk. Csak ne lenne ilyen reumás a térgyem … Mozgást hallott a sűrüből, hirterlen megállt és gyorsan eloldozta a kutyát. Na kiskutyám, csak ügyesen - Csípd meg űket Lord! - A kiáltásra beugrott a kutya az egyik vadcsapáson de akkor már meg is indúltak a disznók, recsegett a száraz galy amerre eliramodtak. Egy fél perc múlva két tompa dörej hallatszott a sűrű másik végéből.
              A vadőr a vágtér felső szélén ment végig, kezében a töltött puskával, hátha még visszatör valami. Jobbfelől mozgást vett észre, odakapta a puskát – a szederbokor szélén a sűrű akác-sarjak közt megjelent egy fekete test. Csak a fejét látta tisztán. A célgömb a füle mögött állt, egy pillanatig még egymás szemébe is néztek a csősín felett, aztán a disznó megugrott és eltűnt a vágtérben. Nagy vót, akár koca is lehetett, nem látszott jól a sűrüben, inkább hadd mennyen ... Vállára akasztotta a puskát és kényelmesen , majdhogynem fütyörészve elsétált az elálló fiatal kollégája irányába.
-   Na, Sanyikám, mit lűttél? – kérdezte az öreg, mikor rátalált a rudasban.
-   Egy süldőt, Karcsi bátyám, kéccer is rálűttem , itt kell legyen valahun a közelbe’ ! – mondta a fiú izgatottan. – Nem mertem utánna menni, mer’ csak sörét van nállam ... oszt ...
-   Na, nesze, itt van még egy golyó – nyomott a markába az öreg egy patront - Oszt hun jött ki ?
-   Itt alól a vízmosásba’! Jöttek vagy nígyen-öten , csupa süldő , de gyorsak vótak ám ! ... meg fent a dombélen a nagyobbja ...
-   Láttam a nyomokat. – nyugtázta a vadőr – De ha’!
     Most hallották meg a kutya morgását. Pár pillanat múlva ott álltak a szépen blatt mögött lőtt feketés-sárgás szőrű jókora kocasüldő mellett. Lord még tépte egy kicsit, aztán gazdája parancsára nagy nehezen elengedte, s félrehúzódott. Sándor letérdelt, simogatta a hónedvesen csillogó sörtéket, ujjbegyén fényesen csillant az éles téli napfényben a rubintpiross vér. Károly mosolyogva nézte a fiút, majd egy kis csendes toporgás után a közeli cserfa csemetéhez lépett, lombos ágat tört, elharmadolta. A szép kis kerek süldő szájába is jutott, s a sebre is takarónak. A két lyuk két ujjnyira volt egymástól - Pont ahova kell ! – mondta az öreg, s fiatal barátja felé nyújtotta kalapját , rajta a megvérzett ággal -  Gratulálok, fiam , az első disznódho’ …
               A fiú megilletődötten vette át a töretet, erőssen kezet rázott idős barátjával, s csak nézte a szép kis disznót. Hogy fognak majd csodálkozni a kollégák ?! …hogy fogják majd dícsérni , milyen fínom lessz a vacsora belőlle ! …  Aztán kicsit félszegen még megkérdezte:
-   Oszt, mos’mán hogy visszük ki innen , Károly bácsi?
-   Hát fiam, ez a te gondod . Te lűtted, nem ?! – csapott  a vállára kacagva az öreg. Aztán mikor a fiú kellőképpen megijjedt  - az öreg madzagot vett ki a zsebéből, s a süldő orrára kötötte.
-       Felhúzzuk a dombélig, az erdő szílire. Onnét majd szípen hazaszaladsz - néked jobb a menőkéd, oszt elhívod Imre bátyádat a Fecskével, én meg megvárlak benneteket itten. Majd pihenek egy kicsit odafent .
           Az öreg vadőr, s a piross arcú, ragyogó szemű tanítványa belekapaszkodtak a madzagon keresztbe tett fába, s eggyütt indúltak meg a maguk taposta ösvényen felfelé . A kutya hátúlról még "segített" egy kicsit, de ezt csak akkor vették észre mikor elengedte, s könnyebben csúszott felfelé a disznó ...

                                                  Egyszeri vadász

                                                         
                                                                         
                                                                         
Naplózva
Tomek
Vadász
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 1497



« Új üzenet #818 Dátum: 2017. December 17. - 17:46:54 »

Végre.   Kávé  Nagyon jó ez is.  Emelem  Wave
Naplózva

"... nem is a lövés a vadászat. A puska elsütése csak kicsengése, emberállati kiélése a vadászatnak.
Mert a vadászat - áhítat." (Gr. Sz.Zs.)
Sanyooo
Vendég
« Új üzenet #819 Dátum: 2017. December 17. - 17:48:27 »

 Igen    Emelem
Naplózva
Stefi
Vendég
« Új üzenet #820 Dátum: 2017. December 17. - 20:55:10 »


 Igen    Lehet egy kérésem ?  Karácsony napjaiban is tegyél fel légyszíves egy (két  Stoel ) történetet .  Lesz időnk olvasni .   Emelem
Naplózva
jatti
Vadász
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 141


« Új üzenet #821 Dátum: 2017. December 17. - 21:53:03 »

 Emelem Ez is nagyon jó volt!
Naplózva
Erdojaro (Molnár Attila)
Vadász
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 14839



« Új üzenet #822 Dátum: 2017. December 17. - 21:55:34 »

 Igen Taps Taps Taps Emelem
Naplózva

A Vadászat olyan mint a NŐ!  Minél több időt töltesz vele, annál jobban rájössz, hogy nem tudsz róla semmit!
egyszeri vadász
Vadász
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 100


« Új üzenet #823 Dátum: 2017. December 18. - 20:17:18 »

Köszönöm kollégák a jó szavakat. Ha szerettek olvasni, akkor még visszatérek, van ott még ahonnan ez jött. Üdvözlettel az Egyszeri.
Naplózva
dama
Vadász
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 2658


« Új üzenet #824 Dátum: 2017. December 18. - 23:15:34 »

Ügyesek voltatok, jó volt olvasni! Remek írások!  Emelem
Naplózva

Az áram alatt lévő alkatrész ugyan úgy néz ki mint ami nincs áram alatt,
csak más a fogása!
Oldalak: 1 ... 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 [55] 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69   Fel
  Nyomtatás  
 
Ugrás: