Kedves Fórumozók!
Szeretném megosztani veletek az alábbi írásomat. Remélem tetszeni fog.
Kővágó Tizedes és a bak nyúl
Azt hiszem, nehéz lenne az elmúlt évtizedek történeteit röviden leírni, hogy korhű, élethű legyen és csakis az őszinte igazságot tartalmazza.
Az elmúlt 70 évet visszanézve a magamfajta igazmondók még ma is léteznek.
A háború alatt mozdonyvezetőként dolgoztam, ahol korán felfigyeltek rám. Talán ez is lett a vesztem. A rossz közlekedés miatt lóháton jártam a vasútállomásra dolgozni. Sajnos nem csak az állomásfőnök figyelt fel rám, amint a szerelvényeket átugratva mentem a mozdonyokhoz, hanem a katonákat toborzó százados is.
Nagyon hamar megkaptam a behívót az orosz frontra, ami az idő tájt mindennapos volt. A földijeimmel összebarátkozva értem ki a háború első vonalába.
Érkezésünk után néhány napra az Ezredes úr felsorakoztatott bennünket. 40 ezer ember állt sorba. Hangosan, szinte kiáltva szólt az Ezredes:
- Tizenkét fasza gyerekre lenne szükségem. Önkéntesekről lenne szó.
Körülnéztem, senki nem lépett ki. Hát láttam, egyedül vagyok fasza gyerek. Minden bátorságomat összeszedve, kiléptem. Az Ezredes már valamit tudhatott rólam, mert a nevemen szólított:
- Kővágó tizedes lépjen hozzám.
Már rangot is kaptam, nevemet is tudja, itt valami nagy dolog lesz – gondoltam.
Rövid négyszemközti tárgyalás után megkért, hogy szervezzek egy kommandós csapatot. Ezt természetesen bevállaltam, és közöltem:
- Ezt csak bízza rám, nekem ebben van jártasságom.
Összeszedtem a közeli falvakban lakó barátaimat: Kecelről a Janit, a Papulai, a Botos, a Gyurita a Zsák Miska meg a Pádár Kati néninek a fia, a Pali jött. A falukból a Pinisz Gergő, a Bableves, a Kantyúk Ignác, Kos Ignác a Bugyi Ignác és a Szürke Miska.
Mondtam az Ezredes úrnak, mondja hát bővebben miről lenne szó.
Az Ezredes úr tájékoztatott:
- A szomszédos faluból vissza kellett hátrálnunk, mivel az oroszok elvették tőlünk és nagy ünnepséget tartottak.
Az Ezredes úr megtudta a kémeinktől, hogy ide látogatott Zsukov tábornok és a papi rezidencián szállásolt. Őt kell elkapnunk.
Mivel a házat jól ismertem, tudtam, nem lesz nehéz dolgom. Úgy is történt. Tizenketted magammal körbevettük a házat és bementem a tábornok szobájába. Azon mód, ahogy beértem, ráfogtam a géppisztolyomat. A szememen látszott, hogy nem tréfálok. Borzasztóan megijedt és így szólt zavarában:
- Kővágó tizedes, ne lőjön! (- Az elhárítás náluk is működött, mert a nevemet már ő is tudta-).
- Minden kérését teljesítem! - rimánkodott az életéért.
Láttam, hogy nagy kutyát fogtam. És mivel tudtam, hogy a faluban még volt négyszázezer orosz katona, hát alkudozni kezdtem vele. Az volt az utasításom, hogy adjon egy olyan papírt, ami a front mindkét oldalára egyaránt érvényes. ( Aminek később igen nagy hasznát vettem).
Hát ezt meg is kaptam. Szinte barátként váltunk el. (A barátságunk 50 évig tartott.)
- Druzsba, druzsba – immáron oroszul köszöntem el tőle.
Visszamegyek, jelentkezek az Ezredes úrnál.
Az Ezredes úrnak jelentettem, hogy a küldetést teljesítettem és békét kötöttem a tábornokkal. Most el fogunk távozni a földijeimmel haza, zsebemben a szabad elvonulást biztosító papírral. De mielőtt elmegyek, még egyszer megfújom a trombitámat.
- Ezredes úr, álljon kissé hátrább, mert túl közel van hozzám!
Ekkor már bátrabban beszéltem, zsebemben a papírral. Az Ezredes úr azonban nem hátrált.
Még egyszer szóltam:
- Ezredes Úr! Baj is lehet.
Ekkor sem lépett hátrább. Na jó, nem bánom. A trombitát olyan erősen megfújtam, hogy az kiegyenesedett és az ezredest mellbe vágta. Látta az ezredes, nem tréfálok, elsápadt és elnézést kért. Kérdezte:
- Mi hát a kérésem még?
- A földijeimmel haza akarok menni - mondtam, de előtte rendeznünk kell egy nagy vacsorát.
Mivel tudtam, hogy a szomszédos raktár tele van liszttel, meg rengeteg szilvalekvár is van, hát készítettem nagyon sok szilvás gombócot.
Az Ezredes urat is meghívtuk és megkínáltuk. Hát evett is. Hetvenkét darab gombócot evett meg, pedig egy gombócba egy fándli lekvár volt töltve.
***
Másnap a pályaudvarra mentünk és egy mozdonyt magunkhoz vettünk, amivel haza indultunk. Mivel mozdonyvezető voltam, értettem hozzá. A földijeimmel felültünk rá és irány nyugatnak. Rövid haladás után láttam a mi sínpárunk északnak, Moszkvának megy. A mellettünk lévő sínpár megy nyugatnak. Szóltam a földijeimnek, hogy most nagyon erősen kapaszkodjanak meg és a mozdonnyal beslégeltem a szomszédos sínpárra. Az idegességen kívül más baj nem is lett. Ettől kezdve szabad utat kaptunk a kalocsai vasútállomásig.
***
A családommal a meszesi Duna partra költöztem, mint gátőr dolgoztam.
A fizetésem igen kevés volt, de tarthattam 5 tehenet, amit rendszeresen a töltésen legeltettem. A hajó naponta járt a Dunán és én minden nap felvittem a friss tejet Budapestre. A többi foktői, uszódi kofával együtt jártam. Engem itt mindenki ismert. A hajóskapitánnyal is jó barátságban voltam. Az egyik alkalommal a kapitány magához hív:
- Kővágó, nagyon nagy baj van.
És mutatja a vízszínt jelzőt, hogy süllyed a hajó. Hát nem mondom én is igen megijedtem. Kérdezem a kapitányt:
- Mi van a fedélzeten? Ott mit szállítunk?
- Hát sörös hordókat – mondja.
Akkor semmi gond. Már láttam mit kell tenni. A kapitány Úrnak mondtam, a kofákat nyugtassa meg, a többit bízza rám. Közel voltunk már Kalocsához, hát felmentem a fedélzetre és az összes sörös hordót a vízbe dobáltam. A hajó - a kapitány örömére - elkezdett emelkedni. Láttam az öröme nem felhőtlen. Sajnálta a vízbe dobált sört. Szóltam a kapitánynak:
- Sose aggódjunk, tegyünk le egy menőcsónakot a vízre.
A csónak lerakása után az összes söröshordót kiszedtük, mert az úszott utánunk a vízen.
***
A háború után, a változások gyorsan jöttek.
Mivel tehenes gazda voltam, nekem is be kellett állni a TSZ-be. A Jó Isten itt is mellém állt. A TSZ-be szerveződött a párttagság. Mivel tisztán látó, igaz emberre volt szükség, rögtön előtérbe kerültem és megválasztottak párttitkárnak. Nyugodtan mondhatom, itt se volt rossz sorom. Ez idő tájt úgy illett, hogy a TSZ vezetők mind vadászok lettek. Volt is sztori bőven. A vadászat a kocsmából indult ki és a kocsmában fejeződött be.
Az egyik alkalommal nyúlvadászaton voltunk. A duradombi kiserdőnél meglőttem egy nyulat, de az átszaladt a kiserdőn. Utána iramodván az erdő másik oldalán a TSZ juhásza legeltette a birkanyájat. Az erdőből kiérve felismerem a TSZ juhászát és meg is kérdem tőle:
- Andriskám : Nem láttál az erdőből kijönni egy nyulat?
- Hát dehogynem titkár elvtárs. Itt futott el mellettem. Egy nagy BAK nyúl volt.
- Bak nyúl? Andis? Te viccelsz velem.
- Nem, nem, ez nem vicc. A mellettem elszaladó nyúl azt kiabálta : Mondjam meg annak a hülye párttitkárnak, hogy kapja be a f… és ne lövöldözzön rám. Erről gondolom, hogy csak bak nyúl lehetett.
- Hát, így már más - mondtam az Andrásnak.
***
A politikai munka mellett egyéb dolgom is volt a TSZ-ben. Minden hétvégén a tagságnak levágtam egy borjút, vagy egy-két birkát. Könnyű volt szétosztani a húst. Fele az irodistáké a másik felét meg kétfelé osztottuk, egyik fele a pártbizottságé, a másik felét elnök elvtárssal megfeleztük, akit én csak Sanyi bácsinak hívtam. Így aztán nem érte rossz szó a hétvégi hús elosztást. Így teltek az évek, míg meg nem jött a rendszerváltás, amit már nagyon vártunk. Az első dolgom volt, kilépni a TSZ-ből. Mivel belépéskor bevittem az öt tehenemet, hát kilépéskor kivittem a szarvasmarha telepet az összes szarvasmarhával együtt. Mert ugye ráfizetéses volt a marhatartás és minimális volt a könyv szerinti értéke. Egy kis E-hitel segítségével még hozzá szereztem 2000 ha földet, hát most ezen tengődök. Küszködünk a bürokráciával, meg a sok eszement törvénnyel.
Egyet meg is jegyzek, mivel érintett vagyok. Azt mondják:
„ A vadászati jog a földtulajdonos elidegeníthetetlen joga.”
Mi csak úgy hívjuk, Úri huncutság, vagy megint becsapták a parasztot. Itt csalafintaság lehet már megint, mert az én földjeimen ügyvéd urak vadásznak, de én csak nézhetem őket, milyen ügyesek. A vadkáromért perelhetek négy ügyvéddel szemben, legalább ötöt kell fogadnom, hogy legyen esélyem. Mivel a Jó Isten mindig mellém állt, hát bízom benne, most is velem lesz.
A magamfajta igazmondók valahol máshol mégiscsak vadászhatnak, ha máshol nem, hát az örök vadászmezőkön.
„mert a vadász, ha eljön az este
kiül a vaddisznó lesre.
A puska vállra, a töltény zsebre.
Távcső is kell magaslesre.
Hótaposó, vastag zokni,
hát így jártunk el régen csókot lopni.
(Az utóbbi már nem igen érint személyesen.)
Az öreg vadász lassan ballag,
nagy ereje hátra marad,
számolja az éveit,
van még idő, de gyorsan telik.”
***
Kovács Ferenc
