Németh Lajos
Globális moderátor
Vadász
 Nem elérhető
Hozzászólások: 9988
|
 |
« Új üzenet #583 Dátum: 2012. Június 30. - 20:32:59 » |
|
Egy kis téli hangulat ebben a dög melegben:
Vadászvendégek.
Elállt a szél. Egyik pillanatról a másikra csendesedett el a fenyves fuvolamuzsikája és valami végtelen nyugalom ereszkedett a világra.
A vadász meglassította lépteit, komótosan rágyújtott, és a felfelé szálló füst láttán értette meg, mitől lett hirtelen olyan furcsa körülötte a koraesti erdő.
- Na, alighanem fordul az idő. Épp’ ideje, elég volt már ebből a locspocsból – gondolta és jókedvűen ballagott a vadászház felé.
A kandallóban pislákolt még a tűz, elég volt néhány száraz hasáb, hogy fellobbanjon. Egy karéj kenyér, némi vaddisznótöpörtyű, lilahagyma és egy pohár kékfrankos társaságában kényelmesen elhelyezkedett a kanapén.
A tűz lassan izzó parázzsá csendesedett, alaposan megrakta hasított akáctuskóval és még sokáig elnézte a gomolygó dohányfüstben a fa és a láng küzdelmét.
Éjféltájt arra ébredt, hogy fázik.
A tűztér ablaka sötéten nézett vissza rá, de a hamu alól összekotort maréknyi zsarátnok és pár szál fakéreg gyorsan életet lehelt a tetszhalott kandallóba.
Kilépett az ajtón. A lebukó félhold fényében ezüstösen csillogott a gyep.
„Deres már a határ…” – csendült fel belső fülében a régi dallam, majd hirtelen borzongással vette tudomásul, hogy hiányos öltözékben ez talán nem a legalkalmasabb pillanat a nótázgatásra, sietősen visszabújt a takaró menedékébe.
Reggelre fehérbe öltözött a táj. Amikor a zárt zsalugáterek mögötti félhomályból kilépett a ház elé, sűrű pislogással csodálkozott rá a fák ágain szikrázó milliónyi jégtüskére.
Dermedt csend honolt az erdőn, csupán egy harkály távoli neszezése hallatszott.
Egy pohárka szilvóriummal megágyazott a kolbászos rántottának, majd megkezdődött a vendégváró szöszmötölés.
A szobák kéményén gomolyogni kezdett a füst, halomba gyűlt az aprított tűzifa, rotyogott a kondér, még a ritkán látott seprű és felmosófa is előkerült.
Déltájban körüljárta a szórókat. Minden alkalommal megtette ezt az esélylatolgatással fűszerezett kiadós sétát, ami ugyan ritkán borította fel a korábban átgondolt kiülési taktikát, de azért néha tartogatott meglepetéseket.
Borult volt az ég, a reggeli fagy jól tartotta magát, csizmája alatt ropogott a hóharmat. A szórókról stiglicek rebbentek fel, és elégedetten állapította meg, hogy a tegnap kihordott termény az éjjel mindenütt megfogyatkozott. Két lesnél a konda teljesen felporszívózott, a harmadikon szarvasok jártak, a többi helyen csak őz csipegetett.
Hazafelé elrendezte gondolatban az esti ülésrendet és elindult a vendégek elé.
Éppencsak végzett az beírással, amikor feltűnt az ismerős gépkocsi a kanyarban.
A viszontlátás örömteli perceit gyors átpakolás követte, és máris robogott a terepjáró a vadászház felé.
Az épület pillanatok alatt nyüzsgő méhkassá vált. Pohár csendült, kanál koppant, az ágyak, székek, sarkok megteltek hátizsákkal, puskatokkal, kabáttal, csizmával és csak az asztalra tett pörköltes tál csalogatására csitult el a nagy sürgés-forgás.
Hogy a kiadós ebéd, vagy a ház csendje tette-e az nem tudható, de valamilyen földöntúli békeség szállt föléjük. Szó alig esett, a poharak koccantak időnként, a házigazda szinte szentségtörésnek érezte előhozni a kimenetelt.
Hosszú évek óta vadásztak már együtt, ismerték a területet, a vadászregulát, elég volt a les nevét megemlíteni, hogy tudják, ki merre induljon.
Komótosan felcihelődtek, és amikor a vadász kikísérte őket, ámulva vették észre, hogy szálingózni kezdett a hó.
Mire leszedte az asztalt és elmosogatott, az ablak alá belopózott az alkony. A kandalló fénye lassan betöltötte a szobát, és elkezdődött a megszokott szuggerálás.
A lelke mélyén talán maga sem hitt ebben a „mágiában”, de mindannyiszor megpróbálta gondolatban a szóróra vezetni a kondát, a kukoricatarlóra a rudlit.
Az álmennyezet faborításának minden pattanására összerezzent, ilyenkor pár percig eljátszott a gondolattal, hogy tényleg csak a gerenda szárad, vagy távoli lövés hangja volt.
Néha kinézett az ablakon és elégedetten nyugtázta, hogy apránként hólepelbe öltözik a táj. A holdvilág valamelyest átszivárgott a vastag felhőrétegen, a szemközti erdő fáinak törzse jól kirajzolódott a szűrt fényben.
Amikor kilépett a ház elé, hogy utánpótlást hozzon a fásládába, egy lövés robaja hasított a csendbe. Mintha becsapódást is hallott volna, de nem volt biztos a dolgában.
Ettől kezdve vége lett a csendes meditációnak. Percenként nézett az ablakra, mikor csillan meg rajta a bejövő lámpájának világa.
Jó fél óra is beletelt, mire a fénysugár végigtáncolt a falon, majd némi hómentesítő csizma toppogatást követően, belépett a szobába a vendég.
- Na, mi a helyzet?
- Fekszik! Kansüldő.
- Gratulálok! Rendbetetted?
- Persze!
- Jó, akkor megvárjuk a többieket, és együtt érte megyünk. Más lövést hallottál?
- Csak távolit.
- A puska üres?
- Gondolhatod!
- Na, akkor töltök egy pohárral, dobd le azt a sok gúnyát, mert rád melegszik, közben mesélj!
Az egyébként szűkszavú vendégből ömlik a szó, sutáról, gidákról, rókáról, kuvikról, aztán az ötös kondáról, ami közben négyesre apadt. Arca kipirult, szemében ott csillog az átélt izgalom, kezében kissé reszket még a színültig tele pohár. Végére sem ér még a mesélésnek, amikor újra csizmadohogás hallatszik, belép a másik két vadász.
A történet újraindul, a többiek is tűkön ülve várják, hogy elmondhassák a magukét, s talán hajnalig nem érne véget a zsinat, ha nem volna még hátra bizonyos szállítói feladat.
Utóbbi hamar lezajlik, aztán komótos eszegetés, poharazás mellett újra és újra elmesélik mindnyájan, hogy merről, mikor, hogyan, hányan és hányszor.Majd lassacskán ritkul a szó, nyugovóra térnek mindnyájan, és a házigazda a parázsba bámulva azon töpreng, vajon hová tehette a reggeli resztelt májhoz szükséges vöröshagymát.
|
