Egy kis múltidézés, ebben a márciusi télben:
A nyolcas
A keleti ég alján már szűrődött át a világosság, a csepegős és sötét éjszaka még tartotta magát, amikor a les előtti, még homályos cseresben elbődült a bika. Unottan- elnyújtva, mintha csak üzenni szeretett volna a lesen ülő vadásznak.
- Elkéstél barátom, elkéstél……
- A francba…. szisszeni röviden Huba. Pedig tegnap ilyenkor még a szálasban lármáztak a favágók szerint. Immár egy teljes hete kerülgeti ezt a rudlit, de a bikát megnézni igazán még nem tudta.
Látta erős szürkületben, de a körvonalak csak sejtették a szűk állású vastag agancsot. Nem egy kölyökbika az biztos.
Pedig holnap délben megérkeznek a németek és egy, a vadőr által – állítólag – biztosra tudott lőhető páratlan tízesen kívül nincs kidolgozott bikájuk.
Évről évre nehezebb teljesíteni az eladott lelövéseket. Míg régen vendég nem volt, mostanra a bikák fogytak el. Amúgy sem híres a szarvasállomány itt, a nagy hegyek lábánál, egy 4,5-5 kilós bika már igencsak elégedett mosolyt varázsol a vadászmester arcára. Ugyanakkor az agancsok mutatósak, hosszú szárakkal, ez meg a vendégeknek tetszik, mert a trófeájuk impozáns, de a márkaköteg, amit le kell tenni a vadászatszervező asztalára, az jócskán vékonyabb, mint egy zalai vagy somogyországi területen lenne.
Ennek következtében vendég van bőven, a holnapi négyfős társaságból is ketten visszajáró vendégek.
Hubát rendszerint befogja a társaság a németek vadásztatásába, egyrészt mert jó ismerője a területnek és a szarvasnak, másrészt, mert kitűnően beszél németül.
Szívesen is vállalja, mivel ízig-vérig vadászember és egy meglövetett bikát nagyobb kihívásként él át, mintha maga lőné meg.
Hubát az este ismét a reggeli magaslesen éri.. Ez valóban egy magas les, legalább 20 méterre van a talpazat a földtől, az ügyes kezű hivatásos még egy pihenőt is beépített, nem volt elég hosszú vörösfenyő az egyszeri létrához. Kell is ez a magasság, innen jól be lehet látni a már lassan sárgulni kezdő tölgyesbe, mely a szarvasok nappali pihenőhelye. Innen váltanak ki a tölgyes szálasba a makkra és egy szomszédos tagba, ahol jelenleg tarvágás folyik. A tarvágáson a napközben levágott bükkök legallyazott ágain, a már a jövő tavaszra készülődött fák rügyeit szedegetik nagy élvezettel.
A cseres csendes, a nap még magasan áll, mégis olyan jó másfélszáz méterre, megmozdul egy fácska bozontos koronája és elővillan egy egész világos, szürkés szarvastest, majd azonnal el is tűnik. Huba az öreg orosz keresővel vallatja a fácska környékét, de nem látni többet, a mozgás is megszűnik. Jó fél óra múlva, amikor a nap kezd lenyugodni és már csak néhány szórt sugár tolakszik át a szálfák között, a sűrű kezd megelevenedni.
Egy suta és két gidája lépnek ki a léniára, egy távolabbi sarokban disznó nyikkan és a Huba előtti homályos fácskák között, suhogó hangok kíséretében sötét árnyak mozognak. A rudli elindult, de a szorgos távcsövezés ellenére sem tudja őket pontosan megnézni. A tölgyesben, hol itt-hol ott villan meg egy-egy szarvasnak a testrésze, egy hosszúfejű tehén megmutatja megát egy kis tisztáson, majd továbblép az is. Az irány jó, állapítja meg Huba, mert ha tartják, akkor olyan 100 méterre fognak kiérni a jó három méter széles nyiladékra.
Így is történt és alig néhány perc múlva már látszik is egy negyed vezértehén a lénián. Csak a nagy fejét és a nyakát dugja ki a fiatalosból, hatalmas fülét, mint valami radarantennákat nyújtja mereven előre. Leszagol a lába elé, majd villámgyorsan felkapja a fejét és fixálja a lénia másik oldalát. Nincs gyanús körülmény, így a tehén lassan kilép, gyönyörű borja szorosan a nyomában. A szálasba még hat tarvad követi és Huba izzadó tenyérrel markolja a Tento-t, mert most bizony a bikának kellene jönnie.
A tehenek lassan vonulnak a szálasban, kezdenek átbukni a dombélen, de bika nem mutatkozik. Huba éppen azon ötletel önmagával, hogy hol is válthatott volna ki észrevétlenül, amikor előtte a fiatalosban ordító bőgés!
Jól látszik szabad szemmel is az előbbi kis tisztáson, a tehén helyén álló hatalmas, szürke szarvastest. Gyorsan a messzelátót! A bika üti-veri az előtte lévő embernyi vörösfenyőt, majd élvezettel töri derékba.
Vastag szárak, szűk állásban, hosszú, hófehéren csillogó végű hármas koronák. Jégága nincsen, tízes. De milyen tízes! Hatalmas, szinte egérszürke testen sötét, igazi érett agancs, föle van a 8 kilónak állapítja meg önmagának, dobogó szívvel Huba. Ekkora bika talán még nem is esett a területen.
A tízes nem csodáltatja magát hosszasan, egy böffenéssel a tehenei után üget. Huba vár még egy fél órát, majd elégedetten mászik le a lesről. A hazafelé vezető úton a fiatalosból rámorduló disznókat vidáman küldi el melegebb éghajlatra.
A vadászmester kicsit kételkedve hallgatta Huba szavait a nagy bikáról, mondta is:
- Meglátjuk majd a mérlegen! De előtte meg kell beszélni a Jürgennel, mert csak 7 kilóig szerződött.
Az öreg Jürgen bevállalta egyből a nagyobb bikát is, mindegy volt számára a súly és az a párszáz márka. Frissen nyugdíjazott építőipari vállalkozó Némethonból, anyagi gondjai nincsenek, sőt…Ő azért jön ide vadászni évek óta, mert gyermekkorában innen internálták és telepítették ki az akkori hatalom képviselői. Hazajön minden évben, körbejárja hőn szeretett erdejeit-mezőit és vadászik is egy kicsit. Jó vendég a Jürgen.
Következő nap a Huba –Jürgen páros már a nagy bika beállóhelye melletti lesen ült. A tarvad a szokott módon időben kiváltott, a bika nem. Hiába vártak töksötétig, semmi nem történt. Se bika se bőgés. A következő napokban ugyanez a helyzet. Hajnalban és az esti leseken sem láttak bikát a rudli mellett, sőt utolsó nap egy fiatal páratlan nyolcas legyeskedett a tehenek körül, szinte látszott rajta, hogy maga sem tudja, mit akar…
Jürgennel két nap múlva a hivatásos meglövette a nevezett tízest, a vendég elégedetten mesélte élményeit az évi látogatásainak a csúcspontján, a tradicionális helyi búcsúban.
Huba az egyik új vendéggel próbált szerencsét. Bár ez a vendég nem szeretett volna igazán nagy bikát lőni, Huba mégis útba ejtette a nagy tízes által a bőgés elején uralt cserest. Egy hajnali cserkelést követő reggelen, hangosan beszélgetve sétálgattak a kocsi felé, amikor a tölgyes rudasból egy tehén böffentett rájuk.
A rudli alig állt messzebb 100 méternél, 6 tehén négy borjú és a sor végén egy sötét bika.
Huba messzelátója hamar megmutatja, hogy a bika egy lőhető páratlan 12-es. Mondja is a vendégnek, hogy:
- Schiessen!!
A vendég hosszasan céloz, majd a már induló bikára rásüti a puskát. Jól látszik a hátsó combról permetszerűen felszálló harmattal vegyes vágott szőrt.
- Repetieren!
Jön az újabb parancs és a vendég nem rest, újra lő kétszer is, egy jól látható találattal a bal első lábában a bikának. A szarvas megroggyan, de sántítva rohan tovább.
- Weiter schiessen!
Mondja Huba, de a vendég tanácstalanul néz hol rá, hol a kezében lévő üres Mannlicherre. A rudli teljes iramban szalad a szálasban, a bika bukdácsolva követi őket.
Huba, ha vendéget vállal, első alkalommal rendszerint megcsodálja-vizsgálja annak a fegyverét, egyrészt mert szereti és érdeklik a fegyverek, másrészt pedig azért, hogy a kalibert megismerje. Az elmúlt évek vendégeitől, a gyakori kaliberekből, mindig maradt hátra néhány emlékben kapott töltény. Ezekből a vastartalékokból Huba, biztos ami biztos alapon mindig zsebre süllyesztett néhányat az aktuális vendég puskájának a kaliberében. Most is így volt.
Huba az idegességtől remegő vendég kezéből kikapta a puskát és az úton a bika után futott. Rohanás közben betolt két H-Mantelt a 7x64-es kamrájába és amikor szerencsétlen bika a tehenei nyomán átbukdácsolt az úton, lapockán lőtte.
A vendég közben utolérte és a nyakába borult. Egy Waidmannsheil kíséretében kihámozta magát az ölelésből és az igazán őszintén örülő vendég kezébe nyomta a Schönauert.
Együtt mentek a derék, öreg tizenketteshez.
Az esti, nedvesen vidám összejövetelen pedig már a vendég mesélte, mily szerencsésen jó ütemben tette rá a szálkeresztet az úton szélvészként átszáguldó bika lapockájára.
Huba rámosolygott és elismerően bólogatott…
A nagy tízes bikáról az azévi bőgésben semmi hír nem érkezett. Se a társaság tagjai, sem az ilyen-olyan megfontolásból az erdőt járó megbízható emberektől nem ékezett jele a nagy bikának.
Évek teltek el így, vendégek jöttek mentek, bikákat lőttek, jókat és kevésbé jókat.
Három évvel a nagy bika első és egyetlen mutatkozása után, egy fagyos februári délután a község egyik vérbeli erdei embere leintette Huba Pannóniáját.
- Huba! Gyere le este a kocsmába, mutatok valamit.
- Mit? Kérdezte Huba.
- Agancsot. Ideit. – mosolygott sokat sejtetően.
Bár nem egy kocsmázós fajta, de Huba ott volt este és csodálkozva forgatta a hatalmas négyágú agancsot. Gyönyörű szemág, erős középág és egy hatalmas villa. Ilyet még nem látott ezen a területen. A kocsmai kenyérmérleg 3,5 kilogrammnál állt meg, amikor a majdnem fekete agancsot ráhelyezték.
Az erdei ember szerint egy hatalmas testű majdhogynem szürke bika ugrott fel előtte felemás aganccsal. A fekvése mellet feküdt ez az agancs. A másik szár is nyolcast mutatott.
Mindez abban a sűrűben, amely a három ével ezelőtti bükkös tarvágásból cseperedett, a cseres mellett.
Hubának egyből a nagy szürke tízes bika jutott eszébe.
- Ez lenne az? Nem tudott rá válaszolni.
A tavasz és a nyár munkával és a rendes vadászati eseményekkel telt el. Augusztusra ismét a szarvasok kerültek a központba. Viszonylag jó bőgés ígérkezett, elég jó bikákat figyeltek meg a hivatásosok, meg a kísérésben résztvevő sportvadászok, köztük Huba is.
Bőgés elején esett is egyből három derék agancsos, a jövő évi gazdálkodás biztosítottnak látszott. Hubának is jutott vendég és vadásztatása során gyakorta vették az útirányukat egy mély, lucfenyőkkel sűrűn benőtt árok felé. Ez egy régóta ismert jó beállóhely, de inkább a disznók használták és ennek kapcsán a fővad, ha lehet kerülte.
Mégis ebből a mély katlanból gyakorta hallottak, mély, ellentmondást nem tűrő, határozott bőgést. Sajnos mindig csak sötétedés után szólt a bika, hajnalban pedig nem volt bőgés, így meglátni nem volt esély. Huba gyanította, hogy egy komoly szarvas állt be ebbe a vadrejtőbe, de amikor a negyedik hajnali cserkészetükön kiállt egy közepesen örökös tízet eléjük a nyiladékra, gondolkodás nélkül rálövetett a vendéggel.
A lövést siker koronázta, nagy volt a boldogság, hiszen a vendég nem is szeretett volna nagyobbat, így teljes volt a siker. Sikeres volt az azévi teljes szarvas vadásztatás összességében is. A tervben meghatározott átlagsúly felülteljesítésre került, mégpedig úgy, hogy kizárólag jó és érett bikák estek, a mínuszpontos retorziónak még csak a gyanúja sem merülhetett fel.
A vendégek távozása után felszabadult a terület és a tagság igyekezett a bőgés végét elcsípve meglőni a számukra kisorsolt selejt bikákat. A társaságnál már évek óta úgy osztják ki a trófeás lelövéseket, hogy adott évben a tagság egyik fele 251 grammig őzbakot, a másik fele pedig kétoldali villás, selejt bikát lőhetett. A következő évben fordult a helyzet, aki előző évben bakot lőhetett, ebben az évben bikát lőhet, kinek tavaly bikája volt, annak idén őzbak jutott.
Igazságos volt a rendszer és senki sem akart csakazért is mindenáron valamit lőni, hiszen ha nem jött össze adott évben, két év múlva ismét ott volt a kizárólagos lehetőség. Közben meg egy bakocska vagy éppen bika is jutott.
Ebben az évben Hubának bikája „volt”. Nem erőltette túlzottan az október eleji szarvasvadászatot, a jó bőgőhelyekre többen is rendszeresen ráírtak, megegyezéssel mentek ki, ezt a tolongást Huba nem szerette, inkább ránézett a kukoricára járó disznók körmére. Nem is eredménytelenül, mert a hajnali leselkedéseket, egy héten belül három süldő és egy közepes kanocska is bánta. Az október a disznók jegyében telt el, sőt egy borzas, egyedül járó ünő is ráfizetett a kukoricalakomára.
Egy korai novemberi napon, Huba motorral indult munkába. Amíg a hó engedte mindig motorral járt, volt egy jó kis rászabott bőrruhája, így a metsző menetszél kiszorult a nadrágból. Ilyentájt novemberben, mikor már későn ébred a reggel, rendszerint egy kis kerülővel indult. Jó aszfaltos út vezetett az őszi szarvasbeállóhelyek mentén felfelé, majd a gerincről ismét lefelé a város és Huba munkahelye irányába.
Ezen az úton püfögött Huba szép lassan felfelé, amikor a szeptemberről jól ismert mély, lucos árok tetején, a szederindák között megugrott három szarvas….
Huba lefékezte a Pannoniát és kigombolva a bőrfelsőt, vette elő a messzelátót. Már szabad szemmel is jól látta, hogy bikák állnak előtte. A távcsőben két fiatalabb versenyző mutatkozott, keresztben álltak a szederben, már szép barnás-fekete szőrben. Páratlan tízes agancsuk sokat ígért a jövőre való tekintettel.
A harmadik bika a tükrét mutatta és elfelé nézett, kis idő kellett, míg visszafordult és a sűrű rudas hátteréből kirajzolódott a sziluettje és az agancsa. Hatalmas szürke testű bika, koromfekete vastag, fehéren villogó ágvégű aganccsal. A bika egész teste maga az izom, vastag nyaka mintha csak egy rövid egység lenne egy őstest és egy impozáns fő között.
Huba mereven távcsövezi ezt az ősállatot. Nyolcas agancs, komoly szemág, középág és két hatalmas villa, iszonyú vastag szárak. A három bika nem túl nagy sietségben lassan tovább vonul, Huba pedig reszketve támasztja le a motorját.
„Ez csak a három évvel ezelőtti nagy tízes lehet.” mondja magának. „És az a bika melynek az agancsát tavasszal a favágók a kocsmába lehoztak” egészíti ki önmagát.
Aznap sokat gondolkozott munka közben. Elvileg egy nyolcas bikát meglőhetne minden további nélkül, főleg mindkét oldali villást. Az alapszabályuk szerint selejt és lőhető. De ez a bika közel lesz a nyolc kilóhoz! Súlyhatár a selejt bikánál nincsen, de mégis rossz Huba lelkiismerete még ennek a bikának a meglövésének a gondolatától is. Évek óta a vendégek nem lőttek ekkora bikát!
Beszélni kell az elnökkel, mégpedig okosan, jön a megmentő gondolat. Az a biztos…
Ez nem is olyan lehetetlen, hiszen egy helyen dolgoznak. Az elnök professzor és a tudományok atyja, Huba pedig központi TMK vezető és ő általa működik gördülékenyen az intézmény.
Ebédnél, mint mindig találkoznak is és Huba azonnal megszólítja a mindig elfoglalt, de a vadásztársaság ügyeit és különösen a bikalelövéseket igen szigorúan és kiemelten kezelő elnököt.
- Lajos Bácsi! Kérem egy pillanatra! Adjon egy tanácsot nekem legyenszíves!
- Mi a gond Huba, nem igen érek rá, együtt ebédelek a mongol küldöttséggel.
- Annyi történt Lajos Bácsi, hogy találtam egy nyolcas bikát az U-i területrészen, mivel idén van selejt bikám meglőném.
- Huba! Mi tart vissza, ha van selejt bikád lődd meg, mit kell ezért még vacakolni. Tudod mit! Ha tetszik, akkor az én külön engedélyemmel meglőheted akkor is, ha csak az egyik oldala villás, dolgozol eleget a társaságnak.
- Nincsen azzal baj, ennek villás mindkét szára, csak nem olyan kicsi!
- Huba, akkor minek variálsz! Lődd meg és kész! Ugyanmár, mekkora lehet egy nyolcas? Négy kiló…..
- Attól azért nagyobb.
Mondja félénken Huba.
- Mindegy már! Mit hitetlenkedsz, lődd meg és kész, nem tudom, minek szaporítod itt a szót ezzel a selejt nyolcassal!
Zárja a beszélgetést türelmetlenül az elnök.
Hubának nem kellett több biztatás, másnapra szabadságot írt ki magának és a pirkadat máris az U-i lucos árok mellett érte. Egy a szálas bükkösből kimagasló vastag tölgy mögött állapodott meg, onnan jól be lehetet látni a szemközti szedres fiatalos oldalt. A ködös novemberi hajnal csak lassan engedett betekintést a szemközti oldalba, de miután kivilágosodott jól lehetett látni, hogy egy őzsután kívül nincsen a szedres fiatalosban semmi. Huba türelmesen rendezkedett be a tölgyfa mögött, tudta, hogy a hosszú őszi reggel még csak most kezdődött és igencsak sokat tartogathat még magában.
Lassan rendezgette gondolataiban a napi teendőket, amikor az árokban hangosan reccsent meg egy száraz fenyőág. Hamarosan mozgás hangja szűrődött fel hozzá és a szemközti szedresben, a lucos szélén megjelent egy barnásan sötét folt. A fiatal bika kéjesen nyújtotta ki a nyakát a vágás irányába, majd lecsippentett egyet a majdhogynem a szájába logó szederlevelekből. Rövidesen még egy hasonló bika lépett ki, majd újra, halkan reccsent egy fenyőág és a két fiatal bika nyomában ott állt a szedres szélén a nagy szürke, nyolcas bika.
Huba ösztönösen tette le a messzelátót és tapogatta ki a tölgynek támasztott vegyescsövű 7x57R ZH-t. A célzás rövid volt, de pontos. Hubának még az is átszaladt a fején, hogy kicsit blatt mögé, had dolgozzon a cseh patron.
A lövésre a bika kirúgott hátrafelé és hatalmas tempóban rohant végig a szedres fiataloson. Alig ötven méter után a rohanás ügetéssé lassult, majd a bika hirtelen elbotlott, elesett és elnyugodott a zöld szederindák között.
Huba remegve bökte hátra a kalapját és kezdte összepakolni a felszerelését. A bikához hamar odaért, majd hosszasan állt előtte levetett fővel és talán könnyel is a szemében. A terítéken egy ősállat feküdt, milyent talán még nem is adott ez a hegyvidéki erdő.
A beszállításhoz külön teherautó jött a határőrségtől, vadőrök örültek, tagtársak hitetlenkedtek, a vadászmester cinkosan kacsintott és amikor este az elnök is szemrevételezte az immár lefőzött és 8 kiló 20-at a mérlegre nyomó, hatalmas nyolcas agancsot, csak ennyit mondott:
- Huba! Most már értem miért hitetlenkedtél! Gratulálok!
Ez eset Hubának a legjobban!
