Folytatásos NETREGÉNY

[Voldi]

Szeretnénk indítani egy olyan írást, amit bárki folytathatna saját szája íze szerint továbbszőve a cselekményeket, tovább formálva a karaktereket. Ahhoz, hogy ez jól tudjon működni, le kellene fektetni néhány szabályt. Például, hogy minden folytatás valamilyen szinten kapcsolódjon az előzőhöz. Ha mégsem, - mert futhat több szálon is a cscselekmény, - azt jól el kellene különteni. (pl. szinekkel?, fejezetekkel?)

Minden életképes javaslatot szívesen veszünk, aztán induljon a "Vadászfórum netregény"!  

 

[Tamás]

I. rész

-Idős vagyok, de nem öreg! –mondta határozottan, s kissé sértődötten.
-Majd meglátjuk hogy bírod hegynek fel. –s kajánul elmosolyodott.
Laci élete első őzbak vadászatára készült. Ott állt az öreg vadőr kapujában, akire már gyermekkora óta felnézett. Akkor látta először, mikor egy vasárnap nagymamájával templomba igyekeztek. Sárga Simson, zöld ruha, kalap, és a hátán keresztbe egy puska. Megbabonázta. Bár a nagyi nem volt valami jó véleménnyel róla és valami kocsmát is emlegetett, de az már régen volt. Most pedig már végképp mindegy. Őzbakra mennek, az elsőre. Eljött hát a várva várt nap, ami annyi élményt ígért, hogy ha csak a fele is valóra vált volna az is elég.
Talán nem kellett volna öregapámnak szólítani-gondolta, de akkor már késő volt. Tudta, hogy nem haragszik érte, de megbánta amit mondott.
-Gyere be, míg elkészülök. –intett.
Régi vályogházban lakott. Kívül az ajtó felett hullott szarvasagancs, bent pedig a falakon egy teljes vadászélet krónikája. Agyarak és agancsok minden mennyiségben, szép rendezett ecsettoll gyűjtemény, kitömött fácánkakas, fogoly, mókus. Elképedve nézte az érdekesebbnél érdekesebb agancsokat.
-Őzbakot csak ötöt lőtt Zoli bácsi?
-Hatot! Gyere indulhatunk! A kerten át megyünk!
A kulcs megfordult a zárban és ezzel a további kérdések is bezárva maradtak Laci fejében. Az erdő a kert végében kezdődött. Néhány kökénybokron átbújva tágas bükkösbe jutottak. Tudta merre járnak, gyakran kísérte erre őt, mikor hajtóként segített a téli fácánvadászatok alkalmával.

[Sziju]

A hűvös bükkfa erdő...  A magas, szürke törzsű fák között mindig valamilyen kék derengés villódzik, messzire látni. Eddig kirándulóként és hajtóként lépett be a bükkerdő világába. Most azonban egy másik világ nyitogatta kapuit. Érezte, hogy szája kiszárad, és a szíve szaporábban ver a vadász ruha alatt. Próbálta elhinni, hogy a bükkös árnyékos emelkedőinek megmászása miatt ver gyorsabban a szíve, de persze tudta, hogy nem így van. Ebben e felfokozott reményteljes állapotban erősebben érezte a keltikék illatát, és fényesebbnek látta a napfényt. Minden ágroppanásra figyelt, szeme az avart pásztázta nyomok után kutatva.

Biztonságot adott, hogy egy tapasztalt idős vadásszal együtt járja az ismerős erdőt. Mégis azt szerette volna, hogy ha nem lenne szükség Zoli bácsira, és ő saját maga venné észre a bakot, ő bírálná el, és meg is tudná lőni, ... jó lövéssel.
Tudta azonban, hogy szüksége van az öregre, aki fáradhatatlanul lépett egyik ösvényről a másikra. Zoli bácsi számára az erdő nyitott könyv volt. Tudta, hogy melyik erdei bak hol tisztította le az agancsát, és hol csipeget, merre jár napközben. Legtöbbjüket "személyesen " ismerte. Kora tavasszal végig járva a területet, némelyiket már leszidta, hogy növesszen tisztességes agancsot. A bak ilyenkor lehajtotta fejét, mint ha szégyellné, és tán még meg is ígérte, hogy jól fog viselkedni.

Laci keze ráizzadt a távcsőre, állandóan látott valamit, amiről aztán kiderült, hogy száraz bokor, vagy fatuskó. Ő akarta észevenni először a bakot. Azt akarta, hogy a vadőr megdicsérje, milyen jó szeme van. Hogy nem kell őt pátyolgatni, megállja a helyét. Ezért aztán néha nem figyelt a lába alá, és a megroppanó ág reccsenése térítette vissza a valóságba. Ilyenkor szidta magát, és az elkövetkezendő métereken inább a lába alá figyelt.

Zoli bácsi nem szólt rá, csendben haladt előtte. Emlékezett rá, milyen volt amikor ő első őzbak vadászatára ment. Át akarta segíteni a fiatalembert a kezdeti nehézségeken. Tanácsok helyett hagyta tapasztalni.

[Tomek]

Ha minden apróságért szólnék neki, előbb utóbb elfelejtené - gondolta -, hanem amire egyszer magától rájön, azt soha többé nem tudja majd kiverni a fejéből. Csendben mosolygott magában, ahogy a mögötte közeledő tétova, keresgélő lépteket hallotta. Hiszen hiába figyelt Laci arra, hogy magabiztosan járjon, a tapasztalt idős vadász fülét nem tudta becsapni.

Ahogyan felfelé haladtak, egyre hűvösebb lett a levegő, és egyre kevesebb a fény. A szürke törzsű komoly bükköket felváltották az örök félhomályba burkolózó fenyők, amelyeknek sorfala között még így tavasszal is, ott bujkált a karácsony ünnepvárása. Legalábbis Laci így érezte. Mert ahogyan gyermekként izgatottan várta a karácsonyt, a csillagszóró szanaszét pattogó szikráit, a gyertyaláng imbolygó lebegését, a csengő szavát, a Mennyből az angyal sok torokból előbújó hangjait; ugyanilyen várakozással tekintett szét most is a az erdőn. Talán csak a havat hiányolta kissé.

Az út egy levelét hullató öreg fánál alábukott a gerincnek. Sziklák ütötték fel fejüket a vékony termőréteg alól, mohák lepték be kopasz fejét. Zoli bácsi itt megállt, húzott egyet a magával hozott kulacsból, és amikor megtörölte száját, Lacihoz fordult.

-Innen már lefelé tartunk fiam. Óvatosan gyere mögöttem. Ilyen magasan, ugyan nem nagyon szokott járni az öreg bak, amit már tavaly is figyeltem, de az ördög nem alszik. A puskád meg van töltve?
Laci bólintott, és kezét a fegyver nyakára szorította.
-Akkor induljunk. Ha valamit látsz, állj meg, és a szemeddel mutasd, merre van.
Az öreg lassan elindult, és nyomában Laci is eltűnt a gerinc mögött.

[Fegbock]

Egyre lassabban, óvatosabban és -ami nagyon fontos- a tűleveleken halkan haladtak. Hátha ma éppen erre jár a vén bak!
Már jó darabot megtettek, mikor az Öreg megtorpant! Laci annyira elmerült a gondolataiban, hogy majdnem nekiütközött, olyan váratlanul érte a hirtelen megállás. Pár bokor között valami vörös folt látszott, de nem tudták kivenni, hogy a keresett bak lehet-e, vagy más idetévedt legény. Óvatosan egy nagy fa mögé léptek mindketten és vártak!
Laci pulzusa a 120-at közelítette, Ő már szinte biztos volt benne, hogy a neki szánt öreg bak lesz az, de csalódnia kellett. Hosszas várakozás után egy suta és két szép gidája lépegetett elő.
Megvárták míg eltávolodnak, aztán tovább indultak.
Mókusok játszottak a fakoronákon, énekesmadarak fújták dalaikat, de egyszer csak nagy riadalom támadt! Egy sötét árny vágódott a lombkoronák közé és már vitte is a héja egy kölyökmókus tetemét. Épp szállni tanuló fiait táplálja vele! Egyik élet elmúlásából létezik, erősödik a másik!
A két vadász kicsit sűrűbb terepre ért és itt már fokozott óvatossággal haladtak, mert ez már a vén bak tanyája. Azonban hiába volt a nagy óvatosság. Alig 20 méterre előttük nagy csörtetéssel ugrott meg egy itt pihenő szarvastehén a borjával! Na, gondolta Laci, mára véget vethetünk a cserkelésnek, mert a vén ravaszt már aligha látjuk!
Nemígy Zoli bácsi! Ő már ismerte több éve a bakot, amit Lacinak szánt. Jópárszor megleste úgy, hogy az őz észre sem vette. Pedig félórákig figyelte, mint csipeget pákosztosan a nyári zöld vegetációban, vagy kapar ki egy fűcsomót a hó alól télen. Két évvel ezelőtt -egy késő őszi napon-, vadetetés közben egy -ezen a területen- kapitálisnak számító hullajtott agancsot talált! Rögtön ráismert a nagy bakra, de ekkorának nem gondolta volna! Otthon megmérte, 26cm-es szárhossz, erős rózsa, magasan tűzött, hosszú szemág és erős gyöngyözés jellemezte az agancsot. Ezután többször vitt arra az útja, tüzetesen pásztázta szemével a bokrok alját és mintegy két hét múlva a párjára is rálelt, ami szinte tükörképe az előzőnek! Csodálkozott, hogy eddig nem vette észre, ugyanis ott már kétszer elsétált, ahol megtalálta, de a lehullott lomb és néhány száraz ág közt eddig elkerülte figyelmét. Nagyon örült neki és otthonában ereklyeként őrizte! A hátsó ág hiánya miatt akár lőhető is lenne, de Ő eddig fiatal kora miatt sajnálta vendéggel meglövetni, most pedig, hogy látta mekkora, már csak arra érdemes vadásznak tartogatja. Szerencse, hogy a bak a terület egy eldugott, ritkán járt részébe költözött előző revírjéből, ahol egy kocapuskás meghorzsolta bal első lábát.
Az Öreg is hetekig kereste mire rátalált! Eleinte azt hitte, hogy a bak belepusztult a sebesülésbe, mert Ő nem volt jelen az esetnél, csak a "hős vadász" mesélte Neki az esetet. Mondta, hogy a találat biztos, mert némi vért is talált a rálövés helyén és kérte, amennyiben rátalál az elpusztult bak kadáverére, a trófeát hozza el mindenképpen!
Nem is gondolta volna, hogy ilyen messzire költözik, de nagyon megörült, mikor majd' másfél hónap múlva véletlenül -egy régi rókakotorék felderítése közben- meglátta a teljesen egészséges bakot sutájával. Ezután, ha arra vetette útja, gyakran látta a bakot. Óvta, védte, télen friss lucernaszénát, egyéb csemegéket vitt neki. Ő meghálálta a gondoskodást, mert következő tavaszra rövidebb, de igen erős agancsot rakott fel. Viszont pár héttel a barka letisztítása után a bak eltűnt és sokáig senki sem látta. Aztán egy augusztus eleji napon, mikor az Öreg arra járt, újra sutája mellett volt és épp egy riválisát üldözte. Tehát ő maradt a revír ura, de óvatos volt nagyon, alig lehetett látni!
Ekkor Zoli bácsi elhatározta, hogy ha Laci jövőre sikeresen elvégzi az iskolát és leteszi a vadászvizsgát, megpróbálkozhat az elejtésével! Ő megmutatja Neki, segíti is valamelyest, de azért nem fogja a bak elé vezetni. Próbálkozzon többször és ha néhány sikertelen kísérlet nem szegi kedvét, annál több élménnyel, tapasztalattal gazdagodva lesz övé a trófea!

[Horrido]

Miközben lassan haladtak felfelé a lénián az Öreg visszanézett fiatal kísérőjére. Amaz nem láthatta, ahogy az öreg vadőr megnyugvással szemléli az izgalomtól és figyelemtől nyitott száját és a szálast szünet nélkül vizslató kereső tekintetét.
Vadászember! Konstatálta röviden.
Nem is tudja, így hirtelen miért szereti ezt a fiatalembert, talán azért mert őszinte! Nincs mögötte se pénz sem hatalom, nem ajánlja senki. A maga szerénységével próbál vadásszá válni, egyszerű gyerek kit fűt a vére.
Akárcsak Ő, vagy negyven évvel ezelőtt. Sajnos akkoriban nem lehetett puszta alázattal és elhivatottságtól fűtött tenniakarással a vadászok köze kerülni. Káderként kellett volna hosszasan bizonyítani, majd mindenféle érdekhordozóknak a talpát nyalni…ehhez nem volt gyomra, sem kedve.
Akkoriban nem túl jó idők jártak, a mai fogalomrendszer szerint egyenesen éhínség tombolt, de azért komoly bajuk nem akadt, hiszen faluhelyen csak csurrant-cseppent ez is- az is. Annak idején, mint fiatal süvölvény gyakran legyeskedett az öreg „Fritz” körül. Az öreg Fritz becsületes neve Horváth Géza, de a nevét gúnynévkén kapta mivel a háború vége felé beállt a Reichsdeutsch-ek közé és legényemberként harcolt a német hadsereg elit hadosztályaiban.
Hat év orosz fogság után érkezett haza, ennek megfelelő állapotban. A gazdaságban érdemi feladatot nem kaphatott, ezért megtették csősznek. Fritznek ezzel a beosztással nem is volt semmi baja, hiszen mindig is a természet fiaként tartotta számon magát.
Némi idő után megnősült és családot alapított, közben folyamatosan gyarapodtak. A rossz nyelvek elkezdték vizslatni, miből is ez a faluhelyen szokatlan jólét.
Az Öreg gyerekkent ekkortájt kezdett el sompolyogni Fritz mester mellett.
Nem volt titok számára hogy Fritz mester bizony csipeget a pártállam vadjából, sőt még el is ad belőle. Az öreg olyan kifinomultan és mértékletesen űzte ezt az iparágat, hogy sohasem akadt – az akkori világban bizony nem kevés –feljelentő.  Az Öreg nem csak kísérő hanem bűntárs is lett. Puskája ugyan nem volt, de a csapdákat Ő kezelte és a zsákmány értékesítésében is komoly szerepet vállalt.
Kimérten és a mértékletesség mentén dolgoztak hosszú évekig. Egy vizes hóval behavazott tavaszi estén  Fritz magához kérette a fiatal csőszt.
Elmondta, hogy érzi az elmúlás érzését.. Van egy puska a héthelyi szálas hármas jegenyéjében, még a háborúból hoztam! Legyen a tiéd… Mondta…Elmondta még, hogy tudja, hogy becsülettel és tisztelettel fogja a fiatalember használni, hiszen jól kis vadászember fejlődött ki itten.
A kórházból nem ért ki, amikor a hír máris utolérte. Fritz elment a régiek után…
Másnap hamar megtalálta a háborús Mausert, gyönyörű darab volt. Mesterlövész puska céltávcsővel…Vissza is tette a rejtekhelyre, ahol ezidáig lapult.
Amikor már harmadik alkalommal látta meg a nagy abnormális nyolcas bakot a  rét szélén, egyre inkább eszébe ötlött a Mauser a jegenye törzsében….
Megnézem még egyszer, volt az önnyugtatás és az adott napon az öreg bak ismét csak kilegelészett az eldugott erdei rétre. Nem bírt  a vérével… Előtte a zsákmány és nem szabad megszerezni…..nincs igazság!
Másnap az Öreg a legjobb vadászidő előtt foglalt állást a sűrű szélén. Ölében a Mauser Kar98.
A nagy bak még megfelelő lővilágban jelenik meg, óvatosan vizslatja az előtte terebélyesedő bokrot.
A Mauserre szerelt Zielsechs tökéletes képet ad és a reszelt patron elsöpri a tilosban lőtt bakot….
Az Öreg meglőtte az első bakját….