.,..hát...többször lőttem közelre, mint távolra, az biztos.Volt jónéhány nagyon közeli, de van egy emlékem, ami nekem a legszebb mind közül...még 2014 őszén történt, akkor nagyon el voltak szaporodva a mezei pockok.Sokat cserkelgettem hajnalonként a még le nem aratott kisebb ,,maszek" kukoricatáblák környékén a vaddisznók után.Azon a részen közel volt az erdő, és a kukoricatáblák szélén kicsit kijebb volt a földút, ami az erdő sarkának futott neki.A földút mindkét oldalán akácfasor, kisebb árokkal, s azon túl a kukoricatáblák, meg a tarlók váltogatták egymást.Már egészen kivilágosodott, de a nap még nem kelt föl, de már egész jól el lehetett látni.Kisebb cserkelődés után bebújtam az árokba az egyik akácfa alá, szorosan a törzséhez, de szerencsére még a fű is jó nagy volt ott, jól eltakart, kicsit elhúztam, legyen egy kis nyílás a fű között, hogy kilássak két kukoricatábla közötti tarlóra, mert, hátha az a nagy szürke kan...itt szokott vissza járni a nagy parlagon hagyott gazosba, mert ott tanyázik napközbe a vén betyár, az erdőbe nem megy ám vissza a hangoskodó kondákat kerüli erősen, úgy vettem észre.Na lekucorodtam oda, ráültem a sarkamra, a másik lábam feljebb húztam, hogy a térdem az arcom előtt volt.Közben meg a pockok...úgy kergetőztek, hogy vagy hat hét pocok egymás után, mint a vonatkocsik, sivogva-cincogva, át a csizmás lábfejemen, egymás után...jól elvoltam.Egyszer látom ám a távolabbi kukoricásból jön egy szép nagy róka.De az a nagy kanróka ám.Hijnye, a kedvencem!Mert nekem a róka a kedvenc ám.A kis alsókulcsos Marlinom volt velem, távcső nélkül persze.Célozgatom, már egész jól világos volt, irányzékkal is meg tudtam volna lőni, de a róka csak jön, igen határozottan ebbe az irányba, Marlin felé fordul, de várok.Az meg jön-jön, de csak úgy bóklászva.Tele volt már biztos pocokkal.Na de annyira közel ért, hogy már a fasor ellenkező oldalán volt csak, s ballagott.Mikor pont mellém ért, nagyot sivalkodtak ám a pockok a lábamnál.Erre a Rudi megáll, s les befele, én meg lapítok, mert nagyon közel volt már...nagyon közel...de nem láthatott az árokban a nagy fűben az akác lehajló ágai miatt.Egyszer csak hopp, s beugrott mellém, rá a sivalkodó pockokra, de a kezemtől kb. 60 centire vágódott be!!!Soha nem felejtem, azt a megrémült pillantását, amikor észre vett.A rövid kis kengyelkulcsossal lett volna időm rálőni, mert feléje állt a cső, lett volna úgy másfél másodpercem, de...elengedtem...el én...MEGSAJNÁLTAM...komolyan mondom...egy ilyen emléket adott nekem, nem lett volna illendő képen nyomni...hatalmasat ugrott kifelé az ellenkező irányba, én meg egy kicsit utánamosolyogtam...szép róka volt ám...becsszóra...
